Grindhouse: Halálbiztos

Megnéztünk a közbeiktatott indokolatlan vasárnap alatt (egyébként a szerdai munkaszüneti napra gondolok, de arról már korábban »kifejtettem a véleményemet«) egy újabb Tarainto remeket, a Death Proofot.

A filmet Tarantino Robert Rodriguezzel csinálta közösen, és voltaképpen egy sorozat része (természetesen a másik film is fent van a listán). Ez a része kicsit zavaros, majd utána kell olvasni, hogy mi is a koncepció, vagy miért lett ez, ami viszont érdekes, hogy tucatnyi kacsa előzetessel népszerűsítették a filmeket, és ezekből a kacsa előzetesekből lett például a »Machete« című műremek.

Halálbiztos (Death Proof) film jelenete

Én mindig azt gondoltam, hogy Tarantino a Kill Billben engedte el magát legjobban. Sok kiváló filmje volt, de ott adta leginkább önmagát, végig azt éreztem, hogy azon a történeten nem csak sokat dolgozott, hanem talán már előbb elkezdett gondolkodni, minthogy megkezdődött volna a »Ponyvaregény« forgatása.

Aztán a Halálbiztos kicsit megcáfolta ezt: részben horror, részben trash, részben Texasban vagyunk az ottani kiejtéssel és bourbont iszunk az embereket meg Mike-nak hívják, és természetesen megszólal a háttérben a Down in Mexico is. De teljes egészében Tarantino. Eleinte nem igazán tudod hová tenni, a felénél jön a fordulat, aztán megint nem tudsz micsinálni, majd azt gondolod, á, én már tudom mi lesz, és a végén meg, na, hát ez egyáltalán nem az volt.

Lehet, hogy ez a készítő egy gyengébb alkotása, de még így is rettenetesen kileng a minőség-mutató, mondanom sem kell, hogy a jó irányba.

Tetszett, ahogy tisztult (a kép), ahogy fordult a kocka, ahogy az egyértelmű jelenetek egyáltalán nem vezettek egyértelmű helyzetekhez és ahogyan a nem egyértelmű helyzetek végül teljesen egyértelmű jelenetekbe futottak. Az egyik főhős csengőhangja, meg a hamburger márkája már csak hab a tortán.

Eredeti cím: Death Proof
Műfaj: akció, thriller, trash, B
Időtartam: 113 perc
Megjelenés éve: 2007
Főszereplők: Kurt Russell, Zoe Bell, Rosario Dawson, Vanessa Ferlito, Sydney Tamiia Poitier, Jordan Ladd, Quentin Tarantino
« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.