Whiplash

Röviden: a Whiplash nagyon jó film. A népszerűségéhez biztosan hozzájárul, hogy szinte tankönyvi tökéletességű: ha valakinek azt mondod, hogy film, valami ilyesmire gondolsz a háttérben. A gyönyörűen fotózott jeleneteinek szinte bármelyik képkockája akár fényképként is megáll a lábán, a két főszereplő karakterének jellemfejlődése és a színészi alakításuk pedig szintén megkérdőjelezhetetlen.

Azt a fajta katarzist, amit nagyon sok kritikában írnak, én gyakorlatilag a zárójelenetig nem éreztem, ott viszont feltettem a kezemet a moziban, hogy megadom magam. Annyira hibátlanul futott a végén minden össze, hogy kár lenne nem megemlékezni. Az a jelenet önmagában is nagyszerű volt.

A szerelmi szálat kicsit fölöslegesnek éreztem, bár gondolom szándékosan volt ennyire nevetségesen kezelve: mi is annyit kaptunk belőle, amennyit a főhős beleadott. Ez meg konvergál a zéró felé.

Ha másért nem (de szerencsére igen), azért mindenképpen megérte megnézni, hogy azóta Don Ellis Band-et hallgatok, szüntelen.