mefiblog v2.2 béta

Semmi pánik, nem a webkettes mizériának köszönhető a béta jelzés, de egyelőre a nagymértékű módosítások végett, tesztállapot uralkodik. Mint ahogyan azt korábban említettem a motor lényeges struktúrális átalakításon esett át. Ennek már ideje volt, az összes lekérés INNER és LEFT JOIN szerkezetű lett, a dátumokat már nem sztring típussal kezeljük, hanem timestamppal, valamint néhány fölösleges sort eltávolítottam, és okosodott az RSS is. Ezek így tömören, de van bővebb leírás is, ha érdekelne valakit.

A kommenteknél annyi módosítás történt, hogy a Vezírközpontban megadható, hogy időrendben, vagy annak ellentétesen rendeződjenek a kommentek. Ezenkívül a blogbejegyzés önálló megtekintésében (is) jelezve van, hogy mennyi komment érkezett eddig. Ez ugye a frissítgetős olvasóknak nagy öröm. ;]

A menüben is történtek apró módosítások, a Mostanságnál már hozzászólások alapján történik a válogatás, valamint a Kommenttolók a mai nap aktív hozzászólóit jeleníti meg.

Természetesen ezzel nincs vége, már megvannak a következő verzió célkitűzései:

  • Riliész notesz(a mostani elég gyengus).
  • Rágebbi bejegyzéseknél, napok szerinti lekérés (az új dátumkezeléssel ez már gyerekjáték lesz)
  • Stat-tiszta (kicsit bővebb, kicsit szebb, kicsit jobb)
  • Dizájn-szviccser (mert ha olyanom van, hogy új dizájnt akarok, akkor ez jó)
  • Bejegyzések lapozgatása (ez ugye régebben volt, de derekasan bevallom, nem tudom hogyan lehetne megoldani, hogy az utolsó bejegyzésnél ne jelenjen meg a következő link, illetve azt, hogy ha most mondjuk a 11-es idén állunk, és a következő 13, akkor ne a 12-re lépjen)

Szóval stay tuned, a tavasszal együtt új blogmotor is jön. Ha valaki valami bakit felfedezne (bár ez ugye lehetetlen :D) és még kedves is, igazán jelezhetné itt. Igen, tudom, hogy az ajánlónál a dátum kiírása bakis.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.