Ezért írtam alá a Nolimpia népszavazási kezdeményezést

Szombaton aláírtam a Momentum Egyesület “Nem az olimpiára, igen a jövőnkre” népszavazási kezdeményezését, és néhány gondolatban kifejtem, miért tettem.

Nem azért, mert a sport gyakorlatilag az egyetlen dolog, amivel az évek során nem sikerült szorosabb kapcsolatot kialakítanom, de egy sporthoz kapcsolódó személyes sztorival kezdem.

Kiskoromban eléggé paráztam a víztől. Értsd ezt úgy, hogy a bokáig érő Balatonba is remegő térdekkel sétáltam be. Ezen sokat segíthetne egy jó úszástanár, gondolnánk, gondolták ezt szüleim is, úgyhogy ezen az analógián elsős koromban olyan osztályba kerültem, ahol úszástanulás volt a ráadás program, hetente háromszor.

Az első óra nagyjából így nézett ki: az enyhén borgőzös tanár (aki valószínűleg sosem jutott ki az olimpiára, és az ebből adódó frusztrációját alkohol fogyasztásával és gyerekek szekálásával enyhítette, de ez már csak az én személyes véleményem) sorba állított minket, majd megkérdezte, ki az, aki fél a víztől és/vagy nem tud úszni. Páran jelentkeztünk, majd megkért minket, hogy lépjünk előrébb. Ezután szépen sorjában belökte mindegyik gyereket a mélyvízbe.

A tanárt nem sokkal később eltávolították a suliból, de ha olvastatok már olyat, hogy “mélyvízben azonnal megtanul úszni az ember”, nyugodtan felejtsétek el, mert a dologból inkább az lett, hogy évekre megutáltam az úszást, meg úgy általában a fürdőkádnál nagyobb mennyiségű víz közelségét. (Biztosan más lett volna a helyzet, ha kiesek egy hajóról és élet-halál kérdésről van szó, vagy csak megfulladok a fenébe, ki tudja.)

Mi az én történetem és a nolimpia között a kapcsolat? Az oktatás színvonala. Nem egyetlen sztoriból építek mintát, de 12 év alatt jócskán láttam és tapasztaltam példákat, amik azt mutatják, hogy az oktatási rendszerben volna igény a ráncfelvarrásra.

Ez pedig csak a gondolataim egy része, de sokkal velősebben összeszedtem a többi érvet, amelyek az olimpia ellen szólnak.

Nem szeretném, hogy olimpia legyen Budapesten, amíg:

• az állami oktatás színvonala kívánni valót hagy maga után,
• az utak többsége olyan állapotban van, mint amin átment egy tank,
• ezt a problémát évek óta nem sikerül jó minőségben megoldani,
• hagyják szétrohadni a gyönyörű épületeket,
• ezek helyére mutyival, jellegtelen, silány minőségű házakat építenek,
• a nagyjából 30-40 éve közlekedő metrószerelvények nyáron hetente füstölnek, gyulladnak ki,
• egy nagyobb tendert nem tud a főváros komolyabb sikkasztási botrányokat mellőzve kivitelezni,
• milliárdokat fektetünk be különösebb sikert el nem érő sportágaknak való szentélyek emelésébe,
• viszont a sikeres sportágak helyszíneit, eszközeit stb. hagyjuk lerohadni és
• a kórházak többsége olyan állapotban van, hogy a 60-as években játszódó dél-amerikai szappanoperák eldugott, piszkos falvakban lévő kórházai már akkor fényévekkel leelőzték a mostani fővárosi színvonalat.

Nem kéne nagyon megerőltetnem magam, hogy írjak még pár gondolatot, és könnyen lehet, hogy úgy tűnik, nem szeretek ebben a városban lakni, de éppen ellenkezőleg.

Fantasztikus lehet egy olimpia, hihetetlenül menő lenne és nagyon örülnék, ha pont itt rendeznék, de jártam mert a legtöbb európai fővárosban, és nagyon kellemetlenül érezném magam, ha a mostani, mutyizós, szigszalagozós banda építtetne meg egy olimpiai falut, ahová a világ minden tájáról érkeznének vendégek.

Nagyon menő város Budapest, de – sajnos – Los Angeles vagy mondjuk Párizs mellett nem hiszem, hogy labdába rúghatna ebben a tekintetben.

Budapesti vagyok, itt élek, itt dolgozom, erre a városra költöm a kevésnek éppen nem mondható közvetlen és közvetett adó-forintjaimat. Van beleszólásom a témába, mint ahogyan neked is. Ha szerinted is vannak fontosabb dolgok, amikre költhetne a főváros, keresd fel a Momentum Egyesület valamelyik aláírásgyűjtő pontját, és írj alá.

A végére pedig, hogy egy kis nevetés is legyen, Bödőcs úr egy mondatban összefoglalja a bejegyzésemet: