Kuponláz

Egyes helyeken a kuponokat a szegénység igazolványának tartják, ez azonban szerintem hülyeség, pusztán arról van szó, hogy ha magamból indulok ki, akkor igyekszem mindent olcsóbban megoldani, és nem azért, mert pajeszom van. Aki azt mondja nekem, hogy egy X árú terméket badarság X-25% áron beszerezni, azt kinevetem. Kiváló példa erre az az édességdiszkont, ahová mindenféle finomságokért járok, kettő okból: az egyik hogy az 280 forintos tábla csokoládét 140-ért megkapom, és kapásból egy árán kettőt veszek, arról nem is beszélve, és ez lenne a másik ok, hogy olyan Németországból, Svájcból és Ausztriából importált édességek is kaphatók, amiket a boltokban egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán, aranyáron kapni. Például szokott lenni kedvenc burgonyaszirmom is, a Pringles, mindössze 500 forintért és figyelembe véve hogy a TESCO-ban 950-ért adják, ez kifejezetten jó biznisz. Változatlanul állítom, aki szerint nem jó dolog spórolni, az hülye. (Radikális vélemények, helló.)

Itthon a kuponlázat az utóbbi években két helyen tapasztaltam: a Burger King és a McDonald’s gyorséttermekben. Emlékszem, három éve kaptam először kupont, akkor egy Burger Kingben dolgozó hölgyemény azt mondta, hogy használjam ki mert ritka alkalom ez. Azóta három éve folyamatosan adják ki a kuponokat, tavaly összesen egy vagy két hónap volt, amikor nem adtak, emlékszem, mert nagyon sokszor ettünk többek között emiatt is egészen pontosan az egyes számú oktogoni egységben.

A kettő cég közül a Burger King csinálja okosabban a dolgot, ők ugyanis páros ajánlatként vezetik be a kuponokat, és tényleg azok, ugyanis kettő menüt adnak egy menü és egy kicsi áráért. Tavaly például egy 2 360 forintos menü volt a legdrágább, kettő darab hamburger (az egyik legnagyobb), hozzá kettő adag közepes adat sült burgonya és két közepes üdítő, mindezt 1 380 forintért. Rengetegszer jártunk ki a suliból is oda enni, mert fejenként hétszáz forintért ha két ember eszi a menüt, egyszerűen megéri.

A McDonald’s már annyira nem vicces, ők ugyanis egy menühöz adnak egy kis sajtburgert vagy egy fagyit, aztán ennyi, és ebből csinálnak ötvenezer-féle variációt, ami akkor nyilván vicces ha éhes az ember egyedül, és kicsivel többért sokkal többet kap, de két ember azokból a menükből egyszerűen nem lakik jól. Én egyedül megeszem a szerény hatvan kilómmal egy »Nagyravágyó menüt«, ahhoz meg még kupon sem kell. De a meki egyébként is silány mostanában, én akkor ettem utoljára ott, mikor egy BigMac-et kértem, és sikerült teljesen más öntetet belerakni, mint kellene, ráadásul hideg volt és még az eladó is flegma. Annyira meg azért nem olcsó, hogy ne menjek öt métert odébb, ahol még mosolyognak és finomabbat is kapok.

De lehetne említeni egyébként a pontgyűjtő megoldásokat is, mint például a Smart vagy a SuperShop; utóbbi kicsit most jobbnak tűnik, mert az összes Sparban elfogadják, azok meg relatíve jók, és annyi van belőlük mint égen a csillag, illetve már elfogdja a Burger King is, van egy-két hely ahol csak levásárolhatók a pontok, de többségükben jóvá is írnak.

Máskülönben a kuponokon látszik, hogy ezek a gyorséttermek mennyire lehúzzák az embert. Én nem akarok kampányolni ellenük, mert nem kicsit lenne hipokrita dolog, de amíg féláron is degeszre keresik magukat, addig talán el lehetne gondolkodni, hogy nem kellene pofátlanul megszabni az árakat. És ez nem csak rájuk, hanem a mozikra és egyéb szórakozóhelyekre is igaz.

Ilyenkor mindig a Ponyvaregény jut eszembe, hogy Európa mennyivel másabb, hogy ha bemész a moziba, akkor üvegpohárban kapod amit iszol, nem műanyagban. Ha ezt Tarantino tudta volna, mi?

Lehet azért okosan vásárolni, mondhatnám céltudatosan, azokat pedig egyszerűen szánom, akik puszta gőgből nem használnak pontgyűjtő kártyát vagy egyszerűen prűdek odanyújtani a kupont vásárlás közben. Szeretek én is költekezni, ha lehet, de ha lehet, akkor mindig igyekszem úgy, hogy egy adott összegből a legtöbbet hozzam ki. És most sokan mondanák, hogy jaj ki nem, de lehetne meglepődéseket okozni.

Mindig többet, mindig kevesebbért, van erre lehetőség, csak figyelni kell.