Itt az összes hurrányaralunk témájú bejegyzést olvashatod; jó szórakozást!


Marokkóban jártunk

Május végén egy hetet Marokkóban, egészen pontosan Marrákeseben és Tangerben töltöttünk. Ez volt az első kicsit „egzotikusabbnak“ mondható utazásom, ami teljesen elvarázsolt és még most is a hatása alatt vagyok. Kicsit olyan érzésem van, mint amikor megnézek egy jó filmet, és néha még beugranak jelenetei. Élménybeszámoló!

Még nincs vége, olvasd tovább »


Hideg kalandjaink Dániában és Svédországban

Idén a nyaralásból telelést csináltunk: Ingriddel, Helgával és Intivel pont a június végi „hová tűnjünk el kirándulni“ beszélgetés közben dobta be a Ryanair az akcióiról szóló hírlevelét, így végül a november elejére, Koppenhágáig repítő retúrjegy lett a nyertes.

Rögtön egy gyors disclaimer: szeretek fapaddal utazni, mert alapvetően nem a szállást és az utazást tartom egy kiruccanás legfontosabb részeinek. Nagyon király egy „rendes“ légitársasággal utazni, sok extra jár vele, volt már hozzá szerencsém, de nem leszek csalódott, ha egy hajtás-pajtás turistajárattal kell utaznom.

Sokat repültem Wizz Air-rel, mindig örültem, hogy jóval olcsóbban lehet kihozni egy utazást, ha az ember lemond az árban magába foglalt kajáról és egy-két egyéb kényelmi szolgáltatásról. Ráadásul nővéremékhez így volt a legegyszerűbb eljutni, mert a rózsaszínéken kívül más társaság nem is nagyon indított arra járatot.

Szóval szeretek repülni, írtam is már a repülésről jó tanácsokat, volt is hozzá sokszor szerencsém, egyszer talán a kisgépes jogosítványnak is nekimegyek meg minden.

És mivel ha már valahol engedni kell az extrákból, azt szeretem a repülőjegynél megejteni, mostanában viszont a Wizz Air-rel nem nagyon voltak jó tapasztalataim. Teljesen értem, hogy ők egy új piacot próbálnak megteremteni a fapad és a tradícionális légitársaságok között, de az új poggyászszabályok és a többi fapadoshoz képest megnövekedett árak mellett Európán belül sokszor már jobban megéri Lufthansa-val vagy valamelyik másik társasággal utazni, mint velük.

Ezzel szemben a Ryanair, aki régebben híres volt a „profitmaximalizálásért“ tett ügyes trükkjeiről, és akiről még olyan és hasonló bizarr sztorik is terjengtek, hogy megszünteti vagy fizetőssé teszi a mosdóhasználatot, mostanra eléggé összeszedte magát: jó a weboldala, tolja az akciókat, sok helyre lehet vele eljutni és még extra szolgáltatásokkal is elérhető áron dolgozik, a csomagokkal pedig sosem szívattak minket egyik reptéren sem. Cserébe a Ferih… Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren át kell menni a fél kifutópályán, hogy egy sátorból továbbsétálva végül felszálljon az ember a gépre, ez mondjuk kényelmetlen, aláírom. Szóval pacsi a Ryan Airnek, szimpatikus, amit mostanában csinálnak.

Visszakanyarodva a bejegyzés fonalához: északon jártam már egyszer, amikor »Finnországban voltam« kéthetes Erasmus programon, így nem volt teljesen szokatlan a miliő, de most kicsit jobban odafigyeltem, hogy na mégis miben más az az Európa attól, amelyikben mondjuk mi élünk.

Az utazási élményeket így nagyjából ebben a tematikában szedtem össze.

De még előtte: képek! Itt lehet őket lapozni, ha a Flickr is úgy akarja, de párat még belecsempésztem a bejegyzésbe is.

Denmark&Sweden 2016

Még nincs vége, olvasd tovább »


Ukrajnában jártunk

Az ukrajnai Lvivben (amit Lvov vagy akár Lemberg néven is lehet ismerni, ráadásul 1993-ban Budapest testvérvárosa) idén harmadjára rendezték meg a Lviv IT Arena rendezvényt. Egy elég jó előadókat, cégeket és programokat felsorakoztató IT konferenciáról van szó, amit az egyre növekvő ukrajnai IT szektor rakott össze. Erre a konferenciára látogattunk el, és ha már ott voltunk, megnéztük a várost is.

A konfról

Az előadások jelentős része hasznos és érdekes volt, főként annak örültem, hogy nem kifejezetten csak tech, hanem business és product témákban is hívtak előadókat, gyakorlatilag ez a három téma ment párhuzamosan a különböző helyszíneken. Jöttek beszélni a Twittertől, az Ubertől, a Spotify-tól, de ott volt a Microsoft, az IBM vagy mondjuk az Oracle is. A három különböző téma jól találkozott mindegyik előadásban, alapvetően a beszélgetések gerincét az a kérdésfelvetés adta, hogy miként lehet a termék, az üzlet és a technológia közötti természetes és egyébként szükséges ellentéteket megfelelően kezelni, egyensúlyban tartani.

Lviv egyébként szeirntem most tart ott IT tekintetben, ahol Budapest mondjuk 7-8 éve. Nagyon impresszív, hogy egyrészt a helyi IT szektor össze tudott rakni egy ilyen rendezvényt, másrészt nagyon fontos, hogy ott a helyi politikai erő is felfigyelt a szakmára: rendbe tették az egyetemi képzéseket, kihasználják a város nyújtotta olcsó lehetőségeket és gyakorlatilag lapátolják az erőforrást az iparba.

A konferencia színhelyéül egyébként a Lviv stadionja szolgált, ahol néhány éve még Eb-mérkőzések is zajlottak. Nekem kifejezetten tetszett, hogy ilyenekre is használják a helyszínt, és azért menő volt egy olyan focipályára rálépni, ahol nagyobb mérkőzéseket is játszottak. (Meg ahol futott utánad a biztonsági őr, hogy azonnal hagyd el a gyepet. :D)

Lviv 2016

A városról

Lviv a kellemes meglepetések városa. Végigolvastam a fél internetet, meghallgattam az összes kárpátaljai ismerős elmesélését, átolvastam a konzuli szolgálat tájékoztatóját, és nagyjából arra számítottam, hogy veszett kutyák rágják szét a lábunkat, miután a csavargók kiraboltak minket és az ellopott autó hiányában egy 40 éves, már itthon is alig látott típusú Ikarus busszal kell eljutnunk hazáig.

Ezt leszámítva Lviv egy gyönyörű, romantikus, Monarchia-korabeli korabeli városka, ahol alig vannak turisták, pezseg az élet, minden második sarkon zenél egy fiatal, még vasárnap este 9-kor kis mindenki az óvárosban sétálgat gyerekkel-családdal-nagymamával. Ráadásul az egyetem miatt sok a fiatal, és még azt is érdemes hozzátenni, hogy hazai viszonylatban minden borzalmasan olcsó, gyakorlatilag ezt érezhetik az idelátogató hollandok a Sziget fesztivál alatt. Kint egy korsó sör a jobb helyeken 170 forint, egy doboz „márkás“ cigaretta 245 forint, és két fő egy elég fancy-nek számító étteremben ötezer forintból négy fogást ehet, alkohollal és üdítővel egyaránt.

Néha úgy kellett emlékeztetnem magam, hogy most éppen egy háborús országban vagyok, mert egyébként a lvivi közhangulat alapvetően még a budapestinél is vidámabb, pörgősebb és hangulatosabb volt. (Nem fogok tévesen egy négynapos utazásból messzemenő következtetéseket levonni, inkább tényleg csak arra akarom helyezni a hangsúlyt, hogy nagyon tetszett a város, és kellemes meglepetést okozott.)

A fekete leves: ellopták a rendszámtáblánkat!

Bérelt szekérrel közlekedtünk, elég nehéz volt olyan kölcsönzőt találni, akik adtak nekünk Ukrajnáig egy autót, de végeredményben sikerült. Arra számítottam, hogy esetleg lesz valami sérülés az autón, talán fel is törik az utcán, de ezekről szó sem volt. Ellenben a harmadik napon döbbenten konstatáltuk, hogy mindkét rendszámtábla hiányzik az autóról.

Az első gondolatom az volt, hogy rossz helyen álltam meg, és amott valami ilyesmi van kerékbilincs helyett vagy mellett. De végül megtaláltam az ablaktörlő alá rejtett kis kockáspapíron egy telefonszámot. A recepciós felhívta nekünk, és közölték, hogy 800 eurót vagy hrivnyát (ez nem derült ki) követelnek a rendszámért.

Mit lehet tenni: felhívtuk a nagykövetséget, akik küldtek egy tolmácsot, elsétáltunk a rendőrségre, és tettünk egy feljelentést. Közben a szám már nem élt, szóval valószínűleg a közelben voltak a tolvajok is, akik figyeltek. Végül összesen nettó négy órát szívtunk egy a Szovjetunió bármelyik épületére emlékeztető rendőrkapitányságon.

Bennem aznap este néhány alkoholos ital és az elmúlt években történő összes James Bond film és regény elfogyasztása miatt feltámadtak a kémösztönök, és éreztem az energiát, hogy átkutassuk a környéket, de a többiekkel közösen végül úgy döntöttünk, hogy eltesszük magunkat holnapra.

Amit szintén sok helyen lehet olvasni, hogy az ukrán rendőrök a ranglétra tetejétől az aljáig végtelen korrupcióról híresek, tuti megbüntetnek minket stb. Ehhez képest semmi ilyesmi nem volt, sőt, egyszer meg is állítottak a rendszám nélküli autóval, és angolul elnézést kértek a kellemetlenségért, majd jó utat kívántak.

Ugyanitt és mellékesen hozzáteszem, hogy a Beregsurány-Budapest távot úgy tettem meg, benne egy végig M3-szakaszon, hogy egyetlen rendőr sem állított meg minket, pedig a Hősök terén éppen rendőrök irányították a forgalom egy részét. Ráadásul az autókölcsönző cég tulajdonosa mesélte, hogy az ukrán rendőrök véletlenül elgépeltek valamit a hivatalos jelentésen, ezért az autópályakezelő nem engedte átírni a meglévő éves matricát az új rendszámra (ilyenkor teljesen új betű-szám kombinációt kap az autó), így négy hónapot butkak a manőveren, meg még négy órát, amíg leüvöltötték a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. munkatársainak összes haját, eredménytelenül.

A kontraszt azért kicsit erős volt.

Az utakról és a határátkelésről

Az M3-as autópályán végighaladva nagyjából két óra alatt el lehet jutni Beregsurányig. Onnan kettő, néha kétszer kettő sávos országút halad Lviv-ig, alapvetően nem volt nagy forgalom sem oda, sem vissza, de néha azért be lehetett ragadni egy faszállító ezeréves teherautó mögé. Az út legrosszabb szakasza Beregsurány és Beregszász között van, itt elég sok a kátyú és lassan is lehet haladni, de ezt leszámítva gyönyörű tájakon lehet autózni, például:

A photo posted by Mefi (@mefiblogger) on

Az ukránok egyébként nagyjából úgy vezetnek, mint ahogyan azt az összes orosz fedélzeti kamerával rögzített YouTube-videón lehet látni, ráadásul volt egy-két olyan közlekedési tábla is, ami elsőre szokatlan volt. Kedvencem a Lada Samara (azokból amúgy sok van, meglepően jó állapotban), aki nem várta ki a sávja haladását, hanem inkább felhajtott féloldalasan a járdára és végiggurult ott. Meg a LED-lámpás, távirányítóval nyitható kockaladán azért elmosolyodtam. Az első három-négy darabon, aztán megszoktam. Örülök, hogy külföldön is vezettem, ráadásul sikerült egy nagyobb távot is autókázni egyben.

A határon semmi gond nem volt, kicsit macera átjönni, és azért érződik, hogy ez nem az a határátkelés, amihez szokott az ember EU-n belül, kicsit idézte a régi időket, de még a rendszámtábla nélküli autóval is másfél óra alatt megvolt a határátkelős hercehurca.

Összességében

Az IT Arena egy meglepően jó szakmai konferencia, pár apró szervezési bakit leszámítva (például csak egy ebéd volt az egész stadion területén, még egy zsömlét sem lehetett venni, ami azelső napon azért 8-10 órányi előadás hallgatása mellett sokkoló infó volt, de aztán készültünk) megérte a pénzét, és sikerült tényleg hasznos gondolatokkal távozni.

Lviv pedig egy gyönyörű város, mindenkinek csak ajánlani tudom. Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy időutazás során egy Debrecen, Bécs, Szeged, Budapest, Krumlov és Prága egyvelegéből összegyúrt helyre találtam volna. A rendszámtáblás fiaskót leszámítva semmi gondunk nem akadt, és úgy érdemes számolni, hogy egy pár öt nap alatt az utazás költségét nem számolva 70 000 forintnak megfelelő hrivnyából megszáll egy elegáns szállodában, étteremben eszik, menő kocsmákban iszik, turistáskodik és még egy adag ajándékot és kaját is haza tud hozni (amennyire a határátkelés zord szabályai engedik).

Mindezt egy olyan városban, ahol kicsit mintha megszűnne a külvilág: mindenki vidám, lelkes, pörög és mosolyogva csobban a város esti, pezsgő hangulatában úszó áradatába.

 


Mit csináltam az elmúlt két hónapban?

Röviden összefoglalva: rengeteget utaztam (szerencsére).

Szeptemberben jöttünk vissza szüleimmel »Erdélyből«, utána nem sokkal idén már másodszor utaztunk céges körökkel Csehországba.

Most Brno (ha úgy tetszik, Brünn) volt a célállomás, ahol idén először rendezték meg a Brno PHP Conference nevű eseményt. Mostanában voltunk több nagyon jó minőségű konferencián is, így volt összehasonlítási alap: a kezdeményezés nagyon jó, a szponzorok által vállalt programokon lehetett volna finomhangolni, összességében viszont jó rendezvény volt, és legalább megint rájöttünk, hogy Csehországban lehetetlen rossz sört vagy rossz kocsmát találni. Brno egyébként szép hely, de Prága vagy Krumlov után legfeljebb egy- vagy kétnapos túrára ajánlom.

Brno PHP konferencia, 2014, kék plüsselefánt

Szintén ezután a hétvégi kirándulások és a magyar vidék szerelmeseként Ingriddel Fényespusztára és környékére látogattunk el. Megnéztük az Ilona-völgyi vízesést, ettünk finomakat, szedtünk makkot és gesztenyét, sőt, a piacon egy idős nénitől még egy kiváló rongyszőnyeget is beszereztem, bár ez annyira nem releváns. A Fényespusztai Pihenőházat mindenkinek ajánlom, nagyon kedvesek, jók a szobák és a telken őzikék rohangálnak és úgy általában az egész az erdő közepén van.

Fényespusztai Pihenőház, légyölő galóca

Erdély annyira bejött mindannyiunknak, és mivel szüleim barátai voltak olyan kedvesek, hogy ismét kölcsönadták a lakóautót, ezért a hosszúhétvégén Tiszakécskére látogattunk el. A kemping nagyon jól felszerelt, és meglepően sokan voltak a rossz idő ellenére. A lakóautózásnak, illetve a kempingezésnek van egy nagyon jó tulajdonsága: az ember nem gubbaszt a szálloda szobájában, hanem találkozhat, ismerkedhet másokkal, kialakul egy közösség a napok során, ami az olyan embereknek, mint én, kifejezetten jó. Tiszakécske nagyon klassz hely, a kempingből át lehet sétálni a termálfürdőbe és az üzemeltetők is nagyon kedvesek.

Tiszakécske kemping, Hymer és McLouis lakóautók

Október végén Londonba utaztunk. Ez az túra igazából csak azért érdekes, mert alapvetően úgy állok az utazás témaköréhez, hogy ha már egy komolyabbnak számító félretett összeget utazásra költök, akkor szeretek új helyeket meglátogatni. Londonba viszont »2010-ben, amikor ott jártunk« nagyon beleszerettem. Mindamellett, hogy egy piszkos és nagyon népes nagyváros, nagyon magával ragadott az Oxford Street környéke, és úgy általában az emberek, a sokféle kultúra keveredése, az emeletes buszok, a metró, az ételek. Ezen felül érdekelt még, hogy milyen másodszor menni ugyanoda: kicsit olyan egyébként, mint másodszor megnézni a filmet. Mivel a wow-érzésen már túl vagy, elkezdesz más dolgokat is észrevenni. Mivel a kötelező dolgokat már letudtad, elkezdesz olyan helyekre járkálni, ahová amúgy nem mennél. Így találtunk antik piacot, kedves kis utcákat, jó kis éttermeket, lemezboltot és még tucatnyi mást. London még mindig szerelem, bár nem tudom, élnék-e ott egy-két évnél többet.

London - A sajtreszelő és az Uborka nevű épületek

Ezeken túl még a szokásos dolgok: tekeregtünk sokat Budapesten, ettünk finom ételeket, nyaltunk fagyit, ittunk pálinkát, sétáltunk éjszaka. A bejegyzést pedig mindenképpen azzal a közhellyel szeretném zárni, hogy nagyon szeretek utazni, de valahogy mégis az egyik legjobb rész a hazaérkezés. Szeretem Budapestet, jó ide hazajönni és végső soron örülök, hogy itt élek.


Erdélyben jártunk

Idén a »sok fesztivál« és a tavaszi csehországi csapatépítő mellett szüleimmel és barátaikkal Erdélybe is elutaztunk. A dologban semmi különös nincsen, az utazás savát-borsát az adta, hogy két lakóautóval mentünk.

Rögtön itt egy kis tisztázás: én is mindig azt mondtam, hogy lakókocsi, de az ismerőseink kijavítottak, hogy a lakókocsit vontatják, az a fajta, ami önjáró, az bizony lakóautó. Ha lakóautós társaságba keveredtek, jó dolog tudni a szlenget!

Ezzel a két járgánnyal utaztunk:

Erdély lakóautóval, 2014 - a Fiat McLouis Glen és a Hymer

Mi egy 1992-es születésű szekérrel gurultunk. A teherautó maga egy Fiat Ducato, az akkori évjáratnak megfelelő, mögötte pedig egy Hymer felépítmény. Meglepően kényelmes volt, az utastér kicsit rázkódik menet közben, de azért ez egy 22 éves járműtől elvárható. Megállás után viszont nagyon stabil, három-négy ember kényelmesen elfér, csak vigyázni kell, nehogy lefejelje az ember az alkóv tetejét. Összességében a lakóautós élet nagyon megtetszett: kempingekben, panziókban vagy akár csak egy kedvesebbnek tűnő családhoz bekopogva egy éjszakára átlagosan 3000 forintért meg lehet állni. A mellékhelyiség tartáját gyorsan és egyszerűen lehet üríteni, a hűtő gázpalackról is működik, így mondjuk három éjszakát még akár áram nélkül is ki lehet bírni.

Menet közben sikerült egy csavarba is belemennünk, így a kerékcsere-gumiszerviz-nagyizgalom kombót is megéltük, másnap meg lemerült az utastéri akku, ezeket leszámítva viszont minden komolyabb baleset nélkül értünk haza, és még az idő is nagyon szép volt. (Medvét nem láttunk, az egyik kempingben ijesztgettek minket, hogy lesznek, de végül nem ott szálltunk meg; azt, hogy ezen okból kifolyólag határoztunk-e így, mindenki döntse el maga. ;])

A lakóautó nem egy olcsó mulatság, ellenben nagyon megéri, mert hosszabb távú utazásokat is kényelmesen bevállal az ember, ha megunta a vezetést, a legközelebbi helyen megáll sátrat verni, tíz perccel később pedig már a kempingszékben issza a sörét az omnisztor alatt, miközben rotyog a bográcsban a vacsora.

Erdély változatlanul az egyik kedvenc desztinációm (sic!). Megkockáztatom, hogy itt a legszebb a csillagos éj, itt a legkedvesebbek az emberek, itt a legfinomabbak az ételek és szinte mindig itt érzem magam a legjobban, ha pedig hazaérek, ez az egyetlen hely van, ami napokig hiányzik. Remélem, hogy egyszer még az én gyerekeimet is elvihetem oda.


Nemlátom, kattintok, meglátom!

Az utazás 2000 km volt, térképre vetítve nagyjából így nézett ki:

Az erdélyi utazás térképen

Ezeket a megállókat érintettük (a csillaggal jelölteknél tábort is vertünk):

  • Körösfő;
  • Torockó;*
  • Torockószentgyörgy;
  • Torda
  • Marosvásárhely
  • Vármező;*
  • Gyergyószentmiklós;
  • Gyilkostó;
  • Békás-szoros;
  • Szent Anna-tó*;
  • Tusnádfürdő*;
  • Sepsiszentgyörgy;
  • Sepsiszentkirály;*
  • Aldoboly;
  • Nagyenyed.*

Imádtam minden másodpercét, ez a kép pedig a kedvencem, amit készítettem:

Szabad ég alatt éjszakázós