Alanya: Törökország Siófokján nyaraltunk

Láblógatós, vízközeli nyaraláshoz a legjobban az elő- és az utószezont szeretem. Ilyenkor általában még vagy már nincs kánikula, így sokkal élvezhetőbb az idő, jóval kevesebb az ember és jellemzően az árak is barátságosabbak. Idén júniusban volt szerencsénk eljutni egy hétre Törökország kedvelt üdülőhelyére, Alanyába. Élménybeszámoló!

Repültünk Turkish Airlines-szal!

Törökországba, egész konkrétan Alanya és környékére eggyel bonyolultabb repülővel eljutni, mint bármelyik európai városba. Legegyszerűbben és legolcsóbban a török Turkish Airlines, illetve a szintén török, ám fapados Pegasus Airlines légitársaságok jöhetnek szóba, jellemzően isztambuli átszállással.

Turkish Airlines Airbus A320

Eredetileg a Pegasus járatára szólt a jegyünk, de valamilyen utolsó pillanatos variálás miatt átraktak minket egy Turkish járatra, amit nyilván egyáltalán nem bántunk, mert ott a jegy tartalmazza fedélzeti ellátást, meg az átlag low-cost légitársaságokhoz képest 2-3 kategóriával kényelmesebb is.

(Apró kitérő: a járatunk a variálás miatt Bécsből indult, ami miatt eleinte nagyon morc voltam, de végül rájöttem, hogy a bécsi indulásokat is érdemes keresni utazás tervezésekor. A Népligettől kb. 2,5 óra alatt kint volt a busz a reptéren, és még buszjeggyel együtt is olcsóbb volt odajutni, mint pl. taxival Ferihegyre. A bécsi reptéren meg ingyen osztogatják a félliteres vizeket, amivel eddig semelyik másik reptéren nem találkoztam.)

A Turkish amúgy nagyon király volt: kényelmes ülések, amúgy is könnyedén ki tudja nyújtani az ember a lábát, de megkaptuk a szárny melletti, vészkijáratos, extra lábteres üléseket, ahol szinte lehetetlen az előtted ülő székét lábbal megérinteni; a fedélzeten remek kaja és pia, nagyon kedves légiutas-kísérők, tiszta és csillogó-villogó fedélzet stb.

Ebédre egy jól fűszerezett grillcsirkét kaptunk, zöldségekkel és krumplipürével, hozzá egy kis saláta, desszertnek valamilyen krém és egy kis pohár (elvileg) forrásvíz, meg nekem egy viszkikóla, mert „ki van fizetve“.

Ami kicsit zavaró volt, hogy még a műanyagot is műanyagba csomagolják, a kaja végén az otthoni kb. egyheti műanyag-szemetemet adtam vissza a kukába és ez a mennyiség egyébként Alanyára is nagyon jellemző volt, az alapján, amit egyhetes ottlétünk során tapasztaltam. Egy átlag finn vagy svéd szerintem már a gépen szívinfarktust kapott volna, látva, hogy mindezt első blikkre egy nem is szelektív kukába gyűjtik.

Turkish Airlines - ebéd

De ami a kajánál is menőbb volt, az az ülések hátába épített „szórakoztató központ“, amely tulajdonképpen egy táblagép, rajta végtelen filmmel és zenével vagy a kíváncsibbaknak mindenféle infóval a repülőútról, térképpel és kameraképekkel kiegészítve. A film- és zeneválaszték elég nagy volt, adtak hozzá fülest vagy akár a sajátját is használhatta az ember, egy hosszú, 8-10 órás úton ez simán életmentő lehet, de erre a 2 órás útra is jópofa volt:

Turkish Airlines - Fedélzeti szórakoztató központ filmekkel, zenékkel

Milyenek a törökök?

Szuper kedvesek. Tényleg, nem tudom eléggé visszaadni, hogy egy hét alatt ennyi kedves, segítőkész, barátságos és remek vendéglátó emberrel szerintem egész életem során nem találkoztam. Míg itthon ha már mosolyog egy eladó vagy a pultos, akkor már örülünk, hogy milyen kedves, addig kint az utolsó eldugott kebabosnál is kihúzzák előtted a széket, és ugyanolyan kedvesek veled, mint az ezeréve oda járó helyi haverjaikkal.

A szállodánkban ugyanez volt: egy kis háromcsillagos hotel, ami megbújt a sok négy- és ötcsillagos között, cserébe egy kedves család üzemeltette, az utolsó napokban már szinte mindenkit név szerint szólítottak, és ragaszkodtak hozzá, hogy csoportképet csináljanak velünk, meg persze, hogy jövőre is menjünk hozzájuk.

Ehhez még hozzájön, hogy imádják a magyarokat. Akárhányszor meghallották, hogy magyarok vagyunk, rögtön megkezdődtek az „á, mádzsár, gyere, gyere, ócó, lehet alku, Atila pasa, barátok“ és hasonló körmondatok, illetve párszor beszélgettünk a helyiekkel, és a legtöbben azt mesélték, hogy ők a magyarokat és a törököket egy eredetűnek tartják, akik szerintük másfele mentek a világban, de szerintük egy nagy család vagyunk, ezért is szeretnek minket nagyon. Persze lehet, hogy minden turistának ezt mondják, de kifejezetten úgy tűnt, hogy komolyan gondolják.

Az már csak külön poén volt, hogy a szakállam és a nem (csak) idén barnult bőröm miatt szinte mindenhol helyinek néztek, törökül beszéltek hozzám, és meglepődtek, amikor angolul válaszoltam.

Milyen az idő? Na és a víz?

A mediterrán éghajlat miatt szinte mindig jó idő van, a helyiek december és március között tartják a téli szezont, ilyenkor átlag 10-15˚C körül, márciustól novemberig viszont 20, 30 és 20˚C között mozog a hőmérséklet, ami júliusban éri el a tetőfokát. Emiatt tényleg jó az elő- és az utószezonban menni, már csak azért is, mert hihetetlenül erős a nap, júniusban, 50 faktoros naptejjel, napernyő alatt is sikerült leégnünk.

A tenger kristálytiszta, viszont amikor mi voltunk, szinte minden nap borzasztóan szeles volt a part. A tengerpart nem homokos, hanem nagyon apró szemű, sóder jellegű kavicsos, ami nem rosszabb a homoknál, viszont durván fel tud melegedni, és mivel a víz is elég kavicsos, így a Decathlonban beszerzett kb. kétezer forintos vízicipő nagy szolgálatot tesz, de nélküle is megoldható a fürdés. Tengeriherkentyűk, különböző életminőségre veszélyes élőlények nem nagyon voltak.

Mi a Kleopátra-parton szálltunk meg, itt nagyjából 22 török líráért (kb. 1200 Ft) egész napra lehetett bérelni két nyugágyat, napernyővel és asztalkával (amin még hamutartó is volt, emiatt nem igazán volt tele cigarettacsikkel a part). A víz közelében nem a legjobb az ételkínálat, viszont a napernyős emberek járkálnak körbe, és pár líráért lehet venni náluk hideg üdítőt, fagyit, de akár a közeli büfékből is odahozzák a megrendelt ételt. Akárcsak Bulgáriában, a monokinizés itt is népszerű.

Földközi tenger, Alanya, a török riviérán

Mit lehet csinálni Alanyában?

Tulajdonképpen nem sokat: enni, inni, fürödni és pihenni. Ami ebben a formában egyáltalán nem igaz, mert van egy libegő, amivel fel lehet menni a várba; meg lehet nézni a Vörös Tornyot vagy a kikötőt, ahonnan akár hajókázni is indulhat az ember; van pár barlang, egy szép folyó és persze végtelen bazár a hamisított vagy kétes eredetű termékek tucatjaival.

Habár Alanya egyáltalán nem fiatal város (egyes leletek szerint már i. e. 20 000-ben is lakott volt), népszerű turisztikai célponttá a 60-as években vált, főként a törökök körében, akik a Damlataş-barlang állítólagos gyógyító hatása miatt kezdték látogatni. 1998-ban indult be igazán a buli, amikor megnyitott a reptér, sokan a munka reményében ideköltöztek és az elmúlt két évtizedben azóta is rohamosan fejlődik, növekedik a város, óriási turisztikai komplexummá fejlődve. Az ottani fotókon látszódik, hogy szinte évről évre bújnak ki az újabb szállodák, apartmanházak vagy vendéglátóipari egységek. Sokat elmond, hogy az első modern szállodát 1958-ban nyitották meg, de 2007-ben már több mint 1600 szálloda várta az ide utazókat.

Én nagyjából négy részre tudtam bontani a várost a látottak alapján:

  • van egy rész, ahol kb. a helyiek laknak, és annyira nem zsúfolt szállodákkal,
  • van egy rész, főként a Kleopátra-part környéke, ami a fürdésről, a bulizásról, a vendéglátó-helyekről és egyéb szórakozási lehetőségekről szól,
  • van egy rész, a város keleti részén, Gazipaşa felé haladva, ami inkább az apartmanokkal és olyan fajta szállodakomplexumokkal van tele, ahol egy 5 fős családnak ki sem kell mozdulnia a tökéletes pihenéshez és
  • van a központi rész, a majdnem ezer négyzetkilométernyi bazárral.

Kint török lírával lehet fizetni, de az eurót is elfogadják, sőt, kifejezetten kedvelik. Itthon nem annyira nehéz lírát beszerezni, de kint az eurót és a dollárt jobban váltották, mint itthon a forintot lírára.

Kiknek lehet jó nyaralóhely?

Éppen a fentiek miatt nekem végig olyan élményem volt, hogy Alanyát bárkinek szívesen ajánlanám. Ha a haverjaitokkal mennétek bulizni, inni, kajálni és fürdeni, jó választás. Ha a családot vinnétek valahová, ahol lehet csinálni ezt-azt, de azért főként pihenésre van lehetőség, szintén jó választás. Ha a pároddal mennél romantikus nyaralásra, nem tudsz mellé lőni. Ha csak egymagad mennél, szintén jó úti cél lehet.

Van-e ott jó kebab?

Nekem elég meglepő volt, hogy egyáltalán nem volt sok kebabos, pedig arra számítottam, hogy minden második sarkon hallani fogom a hagymacsípősmehet helyi változatát, de igazából a nagykörúton 10 perc sétával több török büfét találni, mint kint.

Elég sok „mindenes“ étterem van, ahol amerikai, olasz, spanyol, svéd és egyben mexikói konyhát kínálnák, bárhol azt mondanám, hogy az ilyen helyeket érdemes kerülni, de mivel elég érzékenyek a konyhára, több étteremben is láttuk, hogy a nagy választék itt nem elriasztó, egyszerűen próbálják kiszolgálni az átlag turista igényeit.

Amit viszont találtunk helyi éttermet, az kifejezetten jó volt, a kebab kicsit másfajta, mint itthon, de egészen hasonló.

Itt gyorsan megjegyeznék három dolgot:

  • döner: jelentése forgó (akárcsak a gírosznak),
  • kebab: bármilyen hús, amit nyárson sütöttek,
  • dürüm: palacsinta-alakú tészta, ebbe tekerik bele a húst ha nem tálat fogyaszt az ember.

Ennélfogva a döner kebab a forgónyársra húzott, grillezett húst jelent, amiből van tál és van dürüm. Viszont a kebab lehet bármilyen más nyárson sütött, pl. rablóhús-szerű étel is, amit páran benéznek az étlapokon kint.

A török konyha amúgy nagyon sok újdonságot nem hozott, mert az itthoni, igazi török gyorséttermekben elég sok fogást lehet látni. A padlizsánt nagyon szeretik, a joghurtos dolgokat szintén, a kenyérhez is kenyeret esznek és a húst is hússal. Nekem amúgy kifejezetten bejön a török konyha, pláne, hogy szinte mindenben van krumpli, nem feltétlenül mint köret, inkább mint kiegészítő az ételben.

Négy kedvencem lett, amire nagyon rákaptam kint.

  • A török tea. Már Marokkóban is imádtam a mentaleveles, meleg teát, ami akármilyen hihetetlen, de sokkal jobb a nyári melegben, mint a hideg italok. Errefelé kis, tulipán-alakú pohárban adják a fekete teát, aminek funkciója is van: a kis tealevélkék lent maradnak a pohár alján. Nagyon népszerű ital, szinte mindenhol, ahol helyieket látsz, biztosan a kezükben vagy a kezük ügyében van a kis pohár.
  • Az ayran. Ez tulajdonképpen egy ital, joghurt vízzel hígítva egy csipetnyi sóval. Tudom, elsőre nem hangzik nagyon csábítónak, és sokan nem is kedvelték az utastársaink közül, de nekem kifejezetten bejött, a húsos, zsíros ételekhez nagyon jól esik. A helyiek ezt is előszeretettel fogyasztják, a repülőn kb. a gép feléhez érve már nem tudott adni a sztyui, mert elfogyott a három nagy üveg, ami be volt készítve.
  • Gözleme avagy a török pizza. A neve persze csak azért, hogy a turisták egyszerűen megértsék a koncepciót, de amúgy semmi köze a pizzához. Mi úgy jegyeztük meg a nevét, hogy „gőz zsemle“, de zsemléhez sincs sok köze. Egy vékony tésztát megsütnek, töltelékként vagy darált hús vagy a helyi kecskesajt és egy kis fűszer (petrezselyem, spenót) kerül bele, esetleg ezek keveréke. Nagyon laktató, nagyon finom, a legtöbb helyen helyiek készítik és fillérekért árulják.
  • Az édességek. Legtöbb utastársunknak ez sem nyerte el annyira a tetszését, de én kifejezetten imádom a baklavát, a sekerparét és az összes többi török édességet. Legtöbbje mézes, nedves és édes.
A török pizza, avagy a gözleme, török teával, Alanyában

Kalandos utunk, autóbérléssel

Kitaláltuk, hogy a nagy pihenés mellett azért menjünk egy napra kalandozni is: béreltünk autót. Egészen konkrétan egy 1997-ben gyártott Suzuki Jimny-t, amit amúgy lehetetlen elpusztítani (erről majd még később), de azért látszott, hogy az elmúlt évek során többen megpróbálták.

Maga a bérlés is kalandos volt: egy utcai utazási ügynök már napok óta csábított minket, míg aztán beadtuk a derekunkat. Végül egy hoteltől kaptuk meg az autót, összesen 45€ volt egy napra, biztosítással, de ez önmagában az autó teljes értékét is reprezentálta.

Persze egyáltalán nem bántuk meg: elmentünk megnézni a Dim-folyót, ahol nem ültünk be a turista-csalogató éttermekbe, hanem tovább menve a hegyen megállapodtunk egy kis kerthelyiségnél, ahol tradicionális kis puffokon és asztalkáknál ettük a gözlemét, amit a család anyukája csinált hátul a kertben. Megnéztük a Dim cseppkőbarlangot és még továbbmentünk a Sapadere vízeséshez. Időközben megálltunk egy helyen nézelődni, ahol egy néni kvázi megetetett minket, és mindösszesen párszáz forintnyi líráért vettünk nála teát, mézet és mindenféle hasonló jóságot. A méz amúgy annyira finom, hogy széfben tartjuk itthon.

Az utazás legjobb része mégis az volt, amikor az megszakadt egy hangos durranás, és a szélvédőt beterítő sáros víz miatt. Visszagurultunk egy benzinkútig, ahol segítettek nekünk (a kút vezetője behívott az irodájába, meghívott minket teára és segített, amíg javították az autót). Szegény Suzuki szerintem soha nem volt szervizben, és a még gyári hűtővíz csöve gyakorlatilag szétrobbant. Pillanatok alatt megjavították 70 líráért, amit vissza is kaptunk a szállodában, ahonnan béreltük az autót, és már mehettünk is tovább. Az egynapos utazás vége felé egy elég vadóc, nem igazán kiépített útszakaszon mentünk.

Bármikor újra mennék, és igazából sokkal olcsóbban jött ez ki, mint a Jeep Safari néven futó program, amely során egy terepjáró platójára felpakolnak 10-15 embert, bömböl a zene, és elvisznek jól összesározni meg versenyezni.

Ez volt a járgány amúgy:

Suzuki Jimmy, Dim Çay, Alanya, Törökország

Mi egyéb van még, amit érdemes?

A bejegyzés se lehet végtelen hosszú, így csak egy rövid felsorolás.

  • Kalózhajózás: egésznapos program, 15-20€ körül/fő, egy elég felejthető ebéddel és hangos zenével. Nem rossz, de abszolút kihagyható. A kalózhajók éjszakára kikötnek, és amolyan night clubokká válnak.
  • Csónakázás: ez már inkább, a kikötőben mindenkivel lehet bizniszelni.
  • Török fürdő: én nem voltam, de a többiek elmesélése alapján felejthetetlen.
  • Parasailing: szintén nem voltam, de elég menőnek tűnt, simán kipróbálnám, ezt is elég sok helyen lehet.

Nem írtam róla, de a bazárok elég durvák. Szinte mindenből van a nagyon olcsó, kicsit gagyibb kialakítás, amin azért közelről megmondod, hogy hamis, és van egy kicsit drágább, az eredetihez képest még így is megszégyenítően olcsó hamisítvány, amiről akárhogy nézed, ha nem értesz a termékekhez, nem fog leesni, hogy hamis. Azt már mindenki maga döntse el, hogy akar-e itt vásárolni, de hihetetlen mennyiségű termékpalettát kínálnak.

Az árakról még egy gyors gondolat: mindenki eladta itthon, hogy a törököknél minden ingyen van, főként az arany, de hát az ételek is. Az ételek valóban olcsóbbak kicsit az itthoni árakhoz képest (ha kisebb városokba, falvakba megy az ember, akkor jelentősen), de az arany, az éttermek, a szórakozóhelyek egyáltalán nem olcsóbbak, viszont nem is sokkal drágábbak. Amiért majdnem minden helyen viszont kicsit többet kértek, mint itthon, az az alkohol volt. A szállodák nagyon vegyesek, időben foglalva egy háromcsillagos elég jó áron kifogható, de azért a négy- és ötcsillagosok árát kint is megkérik.

Itt pedig 91 kép Törökországból, amit jómagam fotóztam.


Összességében: Törökország könnyen lehet, hogy a legjobb nyaralóhely. Nincs annyira messze, de szinte egész évben jó időben várja az oda utazókat; sok a programlehetőség, szinte mindenki megtalálja a neki valót; a kicsit bonyolultabb-költségesebb kijutás után kint egyáltalán nem drágább az élet, mint itthon; a gyönyörű tájak, a tenger, a sok mézédes gyümölcs és a finom ételek pedig már csak hab a tortán. Én minden másodpercét imádtam, ez volt az első olyan nyaralásom, ahol utolsó nap azon járt az agyam, hogy milyen jó lenne még két hétig maradni.



Szólj hozzá!

A nevedet és az e-mail-címedet mindenképpen add meg. Az e-mail-címed nem jelenik meg.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..