Marokkóban jártunk

Május végén egy hetet Marokkóban, egészen pontosan Marrákeseben és Tangerben töltöttünk. Ez volt az első kicsit „egzotikusabbnak“ mondható utazásom, ami teljesen elvarázsolt és még most is a hatása alatt vagyok. Kicsit olyan érzésem van, mint amikor megnézek egy jó filmet, és néha még beugranak jelenetei. Élménybeszámoló!

Most, hogy a Ryanair indít közvetlen járatot Marrákesbe, kicsit egyszerűbb lesz az odajutás, de mi egy Budapest-Milánó-Marrákes, majd Tangier-Madrid-Budapest útvonalat jártuk be, ami egyrészt jó, mert izgalmas volt, meg adódott egy extra ebédünk Milánóban és Madridban, másrészről viszont elég melós volt reggel négytől délután négyig utazni.

Minden hazugság

Nagyon sokan kérdezték, hogy „ugyan miért megyek Marokkóba“, amit nem is igazán értettem, lévén bárhová szívesen elutaznék, ha lenne lehetőség, másrészt elég sok európai városban voltam már, és mindegyik nagyon tetszett, de kicsit azt éreztem, hogy ugyanazt látom mindenhol.

Zoli kollégámtól kölcsön kaptam egy Rough Guide útikönyvet, meg úgy általában az utazás előtti hónapokban mindent próbáltam elolvasni az interneten Marokkó témakörben, ahol az európai „már láttam“ érzéssel szemben szinte mindenben mást mutat, elnyűtt kifejezés, de tényleg „más kultúra“ van arra, viszont ezt a jelzőt teljes mértékben pozitív értelemben értem.

És amikor kiértünk, az volt az első tapasztalatom, hogy a legtöbb ember hülyeségeket beszél. Hogy mennyire kell vigyázni bizonyos helyeken, hogy milyen zárkózottak az emberek, hogy „milyen büdösek“, hogy nem szabad inni a csapvízből, hogy „igénytelen“ környék és még sorolhatnám.

Ehhez képest soha nem volt annyi pozitív élményem emberekkel és helyekkel mint Marokkóban. Pedig volt egy 800 km-es vonatozásunk is, ahol a szerelvény olyan környéken is átrobogott, ahol turistákat nagyon ritkán látni, és olyan falvakon, ahol kiálltak megnézni a vonat érkezését, mert az kvázi a nap eseményének számított.

Az utcán alig lehet szemetet látni (megkérdeztem valakit, hogy miért nincsen szemét meg cigarettacsikk az utcán, miközben alig lehet látni kukákat — a válasz sokkoló volt: miért lenne, hiszen gyakran takarítunk, felsöprünk!); az ételek rendkívül izgalmasak és ízletesek; az emberek mindenhol mosolyognak és kedvesek; kétszer is ittam a csapvízből, semmi bajom nem lett belőle (nyilván egy kisebb faluban más lenne a helyzet mint a városban); és a vonaton a másodosztály úgy néz ki, mint itthon az első, csak éppen van klíma is; a nem túl nagy extra, 3 csillagos szállodákban mindenhol még a vécéből is enni lehetett volna és még sorolhatnám a hasonló tapasztalatokat.

Marokkó és az ételek

Ha az ember csak és kizárólag a kulináris élvezetekért utazna Marokkóba, csak ezekkel nagyjából 3-4 hetet el tudna tölteni. Az illatok, a fűszerek, a gyümölcsök, a mentalevelekre öntött tea, a kávék, a kis bódékból kínált gyümölcslevek és egyéb italok és ételek, a medinákban eldugott éttermek — egyik sem okozott csalódást.

A legnagyobb élvezetet nekem az nyújtotta, hogy minden helyen fillérekért dobálták a hatalmas, érett gyümölcsöket. Van ahol szeletelve, van, ahol kilóra és van ahol turmix formájában. A piacon 10 dirhamért (kb. 300 forint) kínálták a nektarint, 8 dirhamért az epret, de az egyik bódénál 1 dirhamért két cikk frissen vágott ananászt vagy egy cikk kókuszt adtak. A frissen facsart gyümölcslevekről már nem is beszélve.

Főételek közül a kedvenceim egyértelműen a tajine (vagy tagine) elnevezésű, kúpos fedelű cserépedényben készült különböző fogások voltak. A legjobbat Tanger medinájában fogyasztottuk, ami csirkét és különböző zöldségeket tartalmazott:

Tagine, Tanger medinájában, Marokkóban

Ami még tényleg zseniálisan finom, noha tele van cukorral és forrón kell inni a 42˚C-ban: az a fekete tea, amit mentalevelekre öntenek. Helyi ital, azon túl, hogy ízletes, pillanatok alatt lehűti az embert, és akármilyen furcsának is tűnik meleg italt inni a melegben, mégis hinni akartam a helyieknek, akik valószínűleg jobban berendezkedtek a kánikulára.

Az édességek közül a mkharka (avagy chebakia) jött be leginkább, de a reggelihez és ebédhez felszolgált lepény-szerűségek, a beghrirt és a msemment is tetszettek.

A medina kanyargó utcáin

A medinák jellemzően észak-afrikai országokban található városrészek. Az arab مدينة azaz madīnah szó egyébként várost jelent, és magyarul legegyszerűbben óvárosként lehetne rá hivatkozni. Fallal körbevett, negyed, amelyet cikornyás utcák, piacok, árusok és nyüzsgő hangulat jellemez.

Amikor azt mondom, hogy cikornyás, akkor erre gondolok; a térképen Marrákes közepes méretű medinája látható:

A marokkói városok számomra legizgalmasabb részei mindig a medinák voltak. Jellemző itt az angolul faux guide-ként hivatkozott jelenség, ami annyit tesz, hogy magukat idegenvezetőnek beállító emberek segítenek navigálni az egyébként nem egyszerű utcákon. Sokszor ez kimerül abban, hogy egy fiatal srác mutatni akar neked egy jó éttermet vagy boltot, de néa bele lehet szaladni olyanba, hogy az eltévedt kalandorokat több száz dirhamért kísérik ki. Viszont ha odafigyel az ember, egyáltalán nem nehéz eltévedni, mert habár ijesztően sok a forduló és a szűk kis utca, nekünk kétszer is sikerült gond nélkül bejárni mindkét medinát.

Az időjárás és az öltözködés

Az időjárásról csak egy gondolat: egyszer volt melegem Marokkóban, amikor kimásztam a jéggé klimatizált gépből a reptéren, hosszú nadrágban és pulóverben, majd megcsapott a 40˚C, amit kellemesen visszatükrözött a repülőtér aszfaltja.

Ezt leszámítva viszont tényleg nagyon más ott a meleg: itthon valamelyik nap a 29˚C-ban sokkal jobban szzenvedtem, mint kint a konstans 40-42˚C-ban. Páratartalom, levegő, akármi, de viselhetőbb a meleg ott, mint itthon.

Az öltözködésre különösen odafigyeltünk Ingriddel. Marokkó lakosai nagyrészt muszlimok, ami az öltözködés szempontjából Európához képest jelent pár változást. Szerintem sikerült jó ruhatárral érkeznünk, és ezt nem úgy kell elképzelni, hogy teljesen más ruhákba mentünk, egyszerűen csak a pár alapvető irányelvre figyeltünk, és sosem volt gondunk az öltözködéssel. Voltak páran a velünk utazók közül, akik erre egyáltalán nem figyeltek, és nekik sem volt problémájuk ebből, de azért lehetett látni, hogy kaptak pár kellemetlen szempillantást.

Lehet ezen morogni, de én úgy vagyok vele, hogy vendégként érkezem hozzájuk, az ő játékszabályaik szerint játszom, és akármilyen furák is ezek a szabályok az én hazai szabályaimhoz képest, nem hunyok szemet felettük.

Dzsema el Fna, a sose nyugvó tér

Marrákes egyik legizgalmasabb része (a medinán és az eldugott kis utcákon túl, de ahhoz nagyon közel, szinte a közepén) a Dzsema el Fna. Ez a hatalmas tér mindig nyüzsög, napközben leginkább az étel és italárus standok körül, de ha lemegy a nap, akkor jönnek a hasist kínálgatók, a mesélők, a foghúzók, a kígyóbűvölők és a henna-festők. A nevének pontos jelentése és eredete máig tisztázatlan, több különböző fejtegetés is van, de ez jól jellemzi a tér egyedi hangulatvilágát.

Ez a hely elsőre ijesztően hangos, színes és pörgős, de hamar felveszi az ember a ritmust, és utána mindig vissza akar kacsintgatni. Ettől függetlenül az esti órákban érdemes vigyázni, mint ahogy erre mindenhol fel is hívják a figyelmet: a helyiek néha elég határozottan próbálnak eladni valamit vagy becsábítani az embert egy étterembe. Nekünk sikerült megúsznunk minden ilyet, csak egyetlen fiaskó volt, amikor Ingrid kezét elkapta egy „művésznő“ és rárajzolt valami borzadály kinézetű hennát, majd 450 dirhamot (kb. 12 000 forint) kért érte, amit persze nyilván nem adtunk oda, de egy százasba így is beleugrott a figyelmetlenségünk.

Ami fontos, hogy ezeknek az embereknek nincsen agresszív hátsó szándékuk, inkább csak nagyon rámenősek, képesek percekig utánad jönni és nyomni az eladást. A szegényebbek közül sokan abból élnek, hogy a piacon valamilyen műsorszámot csinálnak, hennát festenek, eladnak valamit: veszélyben nincsen az ember, de azérzés sokaknak mégis olyan lehet, illetve általánosságban véve sem árt az óvatosság.

Rengeteg ember jár-kel arra, és sok helyen olvastam-hallottam, hogy gyakoriak a lopások zsebtolvajok által, de mi sehol nem találkoztunk ezzel — szerencsére.

Ez a környék tényleg naplemente után a legizgalmasabb: az ételek illata, a tűzzsonglőrők mutatványai, a háttérben a kígyóbűvőlők és a különböző zenészek hangjai, de az sem ritka, hogy egyszerre 30-40 ember megy át a téren dobolva és énekelve. Ahhoz képest, hogy elég turista látványosságnak tűnik, érzésre jóval több helyi volt, mint utazó.

A teret mecset, palota, kertek és több sávos körforgalmak övezik.

Jamaa el Fnaa, Marrakesh, Morocco

A közlekedés maga a káosz

A tömegközlekedés meglepően jó, pár dirhamért szinte mindenfelé visznek a régi, túlzsúfolt buszok, és a legtöbb taxiba is érdemes beülni, mert legtöbbször alku tárgyát képezi a viteldíj, ami töredéke az itthoninak.

Ettől függetlenül a közlekedést több napig figyelve egyetlen szó jutott az eszembe: káosz. Lovas kocsik, ezeréves taxis mercik, biciklik, robogók és a gyalogosok. A forgalom sosem nyugszik, csináltam egy videót éjszaka a szálloda erkélyéről, és nagyobb volt az átmenő forgalom, mint a BAH-csomópontnál reggel nyolckor.

A szmog tényleg nagyon durva, sokszor vágni lehet a kékes-kipufogógázt a levegőben, és a dudát gyakrabban nyomkodják mint a kuplungot. Ami viszont vicces, hogy nem idegbajosan vezetnek, mint sokan itthon, egyszerűen csak dudálnak. A gyalogosokat még a zöld lámpa mellett sem mindig szeretik elengedni, erre érdemes nagyon odafigyelni, teljes lazasággal mennek hetvennek a zebrán dudálva. Sokszor segíti a forgalomirányítást rendőri erő, de sok hasznát nem lehet látni. (Vagy ugye milyen lenne, ha még az sem lenne.)

Nagyon sok Dacia rohangál az országban, főként taxik, amit elég sokáig nem értettem, aztán az idegenvezetőnk mesélte, hogy több modellt is Marokkóban gyártanak vagy szerelnek össze, így rögtön értelmet nyert a Dacia márkajelzésű autók darabszáma.

Emberek, barátkozás, alkudozás

Az utazóknak való helyeken kifejezetten, de úgy általában is nagyon kedvesek a helyiek. Elsőre tényleg egy kicsit távolságtartók, de nagyon hamar beszédbe lehet elegyedni mindenkivel.

Angolul egyébként majdnem mindenhol beszélnek, Tangerben főként a francia és a spanyol a gyakoribb, de a fontosabb dolgokat megértik, nekem az angolommal és a kemény 30 szóból álló olasz szókincsemmel mindenhol sikerült kommunikálnom.

Sok helyen olvastam, hogy muszáj alkudkozni, ami eleinte mindig furcsa, de a végére annyira belejöttem, hogy muszáj megosztanom veletek a kedvenc történetemet. Amikor megérkeztünk Tangerbe a nyolc órás vonatút után, kicsit fáradtan, és realizáltuk, hogy fél óra múlva jön a busz, amivel tovább mehetünk, megkérdeztem az ott álló taxisokat, hogy húsz embert mennyiért vinne el a kb. 20 km-re lévő szállodába.

A tarifa összesen 2600, fejenként 130 dirhamról (kb. 3500 forint) indult. Én mondtam az embernek, hogy engem megvett, de a buszjegy 7 dirham, így a többieket kell rábeszélnem, úgyhogy engedjen kicsit az árból. Rögtön leengedte 2000 dirhamra. Ekkor beszélgettem a többiekkel, akik mondták, hogy ez még mindig sok, várjuk meg inkább a buszt. Ezt ismét lefordítottam angolul a taxisfőnökúrnak, aki mondta, hogy oké-oké, akkor legyen 1500 dirham. Aztán ezt egészen addig játszottuk, amíg végül megkérdezte, mennyiért mennénk. Mondtam, hogy ha fejenként 20 dirhamból kijövünk, és neki is jó, akkor rábeszélem a többieket. Végül összesen 450, fejenként 22,5 dirhamért vitt el minket három sokszemélyes taxi. És ez az alkudozós dolog teljesen jól működik minden kisebb üzletben is.

Tangerben az egyik nap úgy mentünk be a városba, hogy megállt vásárolni egy kis mikrobusz, akit szegről-végről ismert a recepciós, és mondta, hogy fejenként 10 dirhamért (7 dirham egy buszjegy) szívesen eldob minket odá, ahová tartunk. Természetesen beültünk, és végigbeszélgettem az utat a sofőrünkkel. És még az is bevált, amit az útikönyv írt: készítettem róla egy fotót, és megkért, hogy küldjem neki át e-mailben. Elvileg az ilyesmi gyakori, és az is, hogy az ottaniak tartják a kapcsolatot azokkal, akikkel megismerkednek, ha erre van mód.

Stoppolásunk Tangerben, Marokkóban

Imádtam még az idegenvezetőnket is. Rögtön azzal kezdte, hogy Tanger a legjobb hely Marokkóban, mert ott nem 8-tól 5-igben gondolkodnak az emberek, hanem élik életüket, ahogy jól esik. Ha van munka, dolgoznak, ha van pénz, költik, ha nincsen, otthon vannak. És ez teljesen átjött rajta is: spanyolt, franciát és angolt tanít, amikor épp van kinek; idegenvezet, amikor épp van kinek; ha meg nem, akkor a medinán belül ücsörög az egyik üzletben, amitől két sarokra lévő házban született. És a kis kavargós óvárosi részt úgy ismerte, mint a tenyerét. Leszervezett nekünk egy vacsorát, ahol terülj-terülj asztalkám módjára nagyjából 8-féle ételt kóstoltunk meg, korlátlan italfogyasztással fejenként 150 dirhamért.

A tangeri medina annyira tetszett nekünk, hogy másnap négyesben visszakavirnyásztunk. A legjobban annak örültem, hogy egyedül sikerült kitalálnunk, pedig oké, nem a legnagyobb, de nem is a legkisebb medina van Tangerben. És ahogy másnap sétálgattunk, találkoztunk mindenkivel (az idegenvezetővel; a fiatal segítőjével, akit angolul tanít és viszi magával gyakorlásképpen) és az összes emberrel, akivel összefotuttunk előző este. Varázslatos élmény volt az egész városrész hangulata.

Az óceán és a tenger találkozása

Sok szép látnivaló volt, de a kedvencem a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán találkozása. Meg talán az is, hogy fürödtem a jéghideg óceánban, meg összeszedtem egy kis barna színt, és a kirándulásra még egy általunk Gizinek keresztelt kóborkutya is mellénk szegődött. A szálloda az óceán partján volt, de annyira nem nyaralós rész volt ez, gyakorlatilag két katonák által védett építkezésen kellett átsétálni, hogy a partra jussunk, viszont sokkal jobban tetszett ez a törölköző árusoktól és koktélstandoktól, neonfényektől valamint hangos zenétől mentes partszakasz. Végig olyan érzésem volt, mintha a LOST szigetén lennék.

Marokkó, Atlanti-óceán és Földközi-tenger

Van, ami csak filmen menő

Casablancában volt egy gyors megállónk, és erről csak annyit szeretnék elmondani: gyanús, hogy nincsen benne az útikönyvekben. Azon túl, hogy egy nagy iparváros, hihetetlenül piszkos, nagyon rumlis és gyakorlatilag ez volt az egyetlen hely, ahol folyamatosan frusztrált voltam a körülöttem lévő mutogató-sustorgó-kiabáló emberektől. Biztos vannak Casablancának szebb részei is, és nyilván nem az egyórás vonatátszállós élményből kell inspirálódni, de ezek alapján annyira nem fogott meg.

Fotók minden mennyiségben

A bejegyzést még oldalakig tudnám cirádázni, de inkább ideteszem a 225 fotót Marokkóból, amit csináltam (kicsit várni kell, és betölt a galéria ezen a képen is):

Morocco 2017

Marokkó gyönyörű hely, bátran ajánlom mindenkinek. Varázslatos élmény, belépő szint az egzotikusabb utazásokhoz, és az új dolgok tapasztalásához. Minden másodpercét élveztem, és tuti, hogy vissza fogok egyszer utazni egy kisebb társasággal megnézni a még hátralévő részeket: Chefchaouen, Fez, Atlasz, Nyugat-Szahara és társai. Illetve most nagyon vonzanak a hasonló helyek, úgyhogy folyamatosan nézegetem a lehetőségeket.



2 hozzászólás

  • Marci

    2017. június 06. napján, 07:54-kor

    Remek összefoglaló, kedvet kaptam hozzá. :) Abban egyetértek, hogy ezerszer inkább egy ilyen hely, mint a századik ugyanúgy kinéző mainstream európai város.
  • Mefi

    2017. június 06. napján, 12:37-kor

    Marci: igen, én is nagyon ezt élem most, hogy nézzük meg inkább a többi részét Afrikának, Ázsiának vagy akár Amerikának.

Szólj hozzá!

A nevedet és az e-mail-címedet mindenképpen add meg. Az e-mail-címed nem jelenik meg.