Jókívánságok egy majdnem fehér karácsonyra

Pörögnek a hónapok, ismét december van, úgyhogy újból megérkeztem a hagyományosan »karácsonyi bejegyzésemhez«, de most olyannyira pontosan, hogy ezeket a sorokat már december 23-án megírtam, ami fontos részlete az idei történetnek!

Noha semmilyen keresztény vallási rítushoz nincsen közöm, azon túl, hogy 35 éve valaki a keresztvíz alá tartott, a karácsony mégis az egyik kedvenc ünnepem. A díszek, az illatok, az ételek, a zenék és úgy általában az évvége hangulata szerintem csodálatos dolog. És idén 23-án még hó is esett! Nem is emlékszem, mikor volt utoljára karácsonykor hó. (Most se lesz valószínűleg.)

Mióta amerikaiakkal is dolgozom, sok dolgot tanulok arról, hogy a nálunk is, náluk is meglévő dolgok, így például a különböző ünnepek miben különböznek. Engem teljesen meglepett, amikor pár éve megtudtam, hogy náluk a karácsony egy kb. egynapos rövid ünnep. A legtöbb helyen már december elején áll a fa, és ott inkább a hálaadás a nagyobb, év végén pár napra eltűnős időszak. Azért is lepett ez meg, mert habár kevés igazán vallásos ember van a közelemben, itthon a karácsony mégis tényleg egy kicsit szent dolog a maga kötelező de itt-ott eltérő hagyományaival, szokásaival, különleges ételeivel, díszeivel stb. Még az egyik kedvenc jelenségem, a téli napforduló is néhány nappal karácsony előtt van.

Sok kevésbé pozitív dolgot lehet ennek az ünnepnek számlájára írni: mindenki feszült, rohan, ideges, őrült módon nagybevásárol, még őrültebb módon vezet és próbál megoldani mindent az utolsó pillanatban. Néha a hagyomány nehéz teher is: próbáljuk pontosan ugyanúgy csinálni, miközben sokszor tényleg egyszerűbb elengedni. Sokan nem meglepő módon kifejezetten utálják az egész felhajtást, és hogy őszinte legyek: nem tudom őket hibáztatni.

Tavaly ilyenkor, december 23-án este tizenegy körül álltunk a nappali közepén, ami úgy nézett ki, mintha valaki felrobbantotta volna a Mikulás zsákját: a földön tálcákon száradtak a mézeskalácsok, mert az asztal már tele volt; én épp a tűzhely fölött görnyedtem, mert habár pár héttel azelőtt jó ötletnek tűnt, hogy ajándékozzunk házilag csinált finomságokat, mi sem gondoltuk teljesen át a dolgot; ráadásul valami okból kifolyólag csak 23-án délelőtt tudtunk elmenni vásárolni, ami nagyjából olyan volt, mint amikor a zombifilmekben megrohamozzák a még nem le fosztott áruhazáakat. Ekkor tettem fel magunknak a kérdést: hülyék vagyunk mi?

Ez a rohanós megőrülés is kicsit a hagyomány része, az viszont évek óta zavar, hogy pont addigra megy el a kedvem és az összes karácsonyi hangulatom, amikor 24-éhez érkezünk. Próbáljuk sok tekintetben tudatosan éljük a napjainkat, úgyhogy idén elhatároztuk, hogy ideje csavarni a decemberen is: nem fogunk megőrülni, szépen lassan elintézünk mindent, és 23-án már békésen élvezzük a következő napok remélhetőleg magasan maradt karácsonyi hangulatszintjét.

A küldetést olyannyira teljesítettük, hogy 23-án este hétkor, amikor már a másnapi »mac&cheese« is készen állt a sütésre, nem volt jobb dolgom, így leültem megírni ezt a bejegyzést. Valahogy így telik nálunk 2023 karácsonya. A fa a tavalyi véletlenül alakult új hagyomány szerint már 23-án állt, díszek nélkül, illetve idén valószínűleg a szebb díszek a dobozban maradnak, a fára csak törhetetlen darabok kerülnek, hogy legújabb házi bajkeverőnk, »Béla« ne csináljon galibát. Cserébe viszont még egy fényvillamosozásra is jutott időnk, amiről évek óta mindig lecsúszunk:

Kedves mefiblog olvasó! Legyen őrült és rohanós vagy békés és lassú decembered, legyél grincs vagy igazi karácsonymániás, kirepedt vagy nem kirepedt bejglivel a sütődben is békés, boldog, örömteli karácsonyt kívánok neked! Ha pedig zenét hallgatnál, továbbra is ajánlom karácsonyi Spotify listánkat, amit idén már majdnem 600 ember mentett el: