Karácsonykor mindig az általános és középiskolai tanévzárók jutnak eszembe, amikor az aktuális igazgató kicsit gépiesen kezdte beszédét: ismét eltelt egy év! Lassan viszont tényleg vége 2018-nak is, és ahogy egy ideje mondom, »a napok vánszorognak, az évek rohannak«, idén sem volt ez másként.
Idén is eljött a töltött káposzta, a bejgli, a sült húsok, a tojáslikőr és a fadíszítés ünnepe. Persze, tudom, a karácsony nem ezekről, nem csak ezekről szól, hanem a szeretetről, és hogy együtt lehetünk azokkal, akiket igazán szeretünk.
De 29 évesen arra is rá kellett jönnöm, hogy egyrészt tényleg »vánszorognak a napok és rohannak az évek«, másrészt, hogy a karácsony már közel sem arról szól, mint gyerek fejjel, hogy egy hétig csak alvás, evés, ajándékozás és nevetés a program.
A karácsony egy elég kemény projekt, amit ha az ember jól akar csinálni, akkor jelentősen megterheli az idegeit, az energiaszintjeit és nem mellesleg a pénztárcáját. Igen, én is tudom, nem az ajándékozásról szól az egész, de mégis, ha sok számodra fontos ember vesz körül, fontosnak tartod, hogy adj nekik valamit, mégha egy kézzel készített ajándékról vagy egy házilag sütött-főzött finomságról is legyen szó.
És mint projekt, a karácsony szervezést, türelmet és összefogást igényel. Nálunk már az nehéz feladat, hogy megszervezzük, mikor kit látogassunk meg, mert ketten hatfelé menni 3 nap alatt nem kevés logisztikát igényel. Aztán a főzésről, a sütésről, a csomagolásról nem is beszéltünk.
Mindezt persze mégis szeretettel és nagyrészt jókedvvel csináljuk, mert a végén leülni a szeretteinkkel, ízeseket beszélgetni, nevetni és még ízesebbeket enni-inni mégiscsak jó dolog, habár év közben is van rá alkalom, de az év végén pláne jól esik ez a nyugodt leeresztés, ami az egész éves rohangálást, és pláne az utolsó napok őrületeit teszi koporsóba.
Fehér karácsony sok hóval és kandallóval már rég nincs, lassan inkább tavaszi ruhában megyünk az éjféli misére. Idén nekem arról is szólt a karácsony, hogy újra megtanuljam: el kell engedni bizonyos dolgokat. Tavaly sokat feszültem, hogy legyen közös karácsonyi kép, hogy jó legyen a menü, hogy mi legyen a program este és hogy próbáljuk követni a magunk által megteremtett hagyományainkat. Idén inkább elengedtem ezt, igyekeztem minél előbb elintézni mindent, és csak azt tartani magam előtt, hogy az utolsó pár napon érezzük jól magunkat. A hagyományok pedig jellemzően magukat teremtik meg.
Ezt kívánom nektek is, kedves, régóta és nem olyan régóta olvasóimnak: idén éppen tíz éve írom meg a »Jókívánságok« című bejegyzésemet, benne a fotóval a kedvenc karácsonyfadíszemről. A következő napokra engedjétek el az aggódást, az idegeskedést. Rúgjatok bele a 24-én elromlott sütőbe, nevessetek a szétrepedt bejglin, igyatok egy jó tojás- vagy mézeskalácslikőrt, esetleg bármilyen szimpatikus italt és lazuljatok. Egyetek, érezzétek jól magatokat, felejtsétek el a sok nyűgöt, ami 2017 vánszorgó napjain leselkedve ugrott rátok, és gondoljatok arra: ha már úgyis rohannak az évek, álljunk meg kicsit pihenni, együtt lenni, nevetni.
Kellemes karácsonyt kívánok mindenkinek!
A 2016-os év olyan tekintetben is hozott újdonságot, hogy ez az első szenteste, amit közösen töltünk Ingriddel, ezzel viszont — habár nagyon szerettem — picit a szokásos fenyődísz-fotózós hagyományomon is változotatnom kellett, mert a kedvenc kék díszem szüleimnél lakozik.
Viszont mostanában a piacozásoknál mindig megnézzük a zsibvásárt, és pár hete szereztünk egy nagyon kedves retró karácsonyfadíszt, így gondoltam a hagyomány marad, csak picit változik »tavalyhoz« és az előző évekhez képest:
Most kíváncsiságból visszatekertem: majdnem tíz éve, 2007-ben kezdtem el ugyanazt a díszt fotózni. 🙂
De ami a lényeg, ahogyan ebben a bejegyzésben mindig lenni szokott: ezúton szeretnék minden kedves olvasómnak és ismerősömnek boldog karácsonyt kívánni! Legyenek nagy nevetések a családi sztorik mellé; legyen balesetmentes az út a roadshow során a csúszós utakon; legyen finom a töltött káposzta, a bejglihez és úgy összességében minden megehető dolog, amiből „szedjél még“!
(Ugyanitt jelentem, a fa lassan 12 órája áll, és eddig nem lett súlyosabb macskatámadás áldozata!)
Szokás szerint azzal kezdeném a bejegyzést, hogy megemlítem a »saját kis hagyományomat«, aminek keretein belül már évek óta fényképezem otthon a kis kék gömbdíszt, erről pedig 2015-ben sem feledkeztem meg.
A bejegyzésnél nem ez a cover fotó, úgyhogy itt villantom meg:
És hogy miért nem ez a cover fotó: 2015 abban a tekintetben is hozott újdonságokat, hogy idén ünneplünk először kettesben Ingriddel, ami egyben azt is jelenti, hogy ez az első év, amikor közösen is állítottunk fát. Természetesen nekünk is van tipikus első karácsonyos élményünk, ahogyan a macskák szétszedik a csomagolópapírt miközben Ingrid csomagol, én pedig egy kisbicskával próbálom a talpba igazítani a fenyőt.
Gyakorlatilag november óta szerezzük be a nekünk kedves, különböző stílusú és kinzetű díszeket, gondoltam ezekről is csinálok néhány fotót, akit érdekel, erre találja őket.
Apropó: a régi blogon mindig volt karácsonyi fejléckép, észrevettem, hogy itt az most kimaradt, de majd két bejgli között sort kerítek rá.
A szokásos jókívánságokkal zárom soraimat: mézeskalács, zserbó, töltött kápi, halászlé, sült hús, forralt bor, fenyőfával és talpával veszekedő apuka, mindig összeakadó világítós füzér, szétnyíló bejgli miatt kicsit morgó anyuka, gyerekzsongás és a fenyőfát döntögető háziállatok kergetése járja át a házat!
Mindenkinek békés, boldog, szép és meghitt karácsonyi ünnepeket kívánok!
2015. december 24., 14:30 — kiegészítés
Közben megcsináltam a fix fejlécképet is.