90 000 forintért árulnak villámáron egy jegyet a Mephistóra.
Nem, ez nem egy vacsorával és pezsgővel, valamint kaviár-kóstolóval egybekötött díszelőadás az Operában, hanem a pofátlanság felső határa, amikor egyesek megvesznek egy négyezer forintos jegyet, és kihasználva a kereslet-kínálat lehetőségeit legalább tízszeres áron a Vaterára.
Persze, a dolog semmivel nem különbözik attól, amikor az AC/DC koncertjegyeket »80 000 forintért dobálták«, talán csak annyival, hogy arról a sztoriról később azt hallottam, hogy az egyik jegyiroda alkalmazottai billentették be az onlájn rendszerben, hogy eladták a jegyeket, majd a pénzt szépen visszatették a tízszeres árrésből.
A legjobb, hogy ezek ellen semmit nem lehet tenni, mert semmi törvénybe ütköző nincsen abban, amit csinálnak.
A címben álló kérdést fejteném ki egy kicsit bővebben.
Mostanában rengeteg nagyon jó hely nyílik Budapesten. Ezekről még a is írt, ráadásul egészen jókat. Nekünk is sikerült pár ilyen helyre elmennünk, és eddig majdhogynem kivétel nélkül az összes nagyon meggyőző volt. Ezek főként egyszer-egyszer az élmény miatt meglátogatandó, különleges gasztroélményt nyújtó éttermek, ahol egyébként az 1500-2000 forint között mozgó ebédmenük is kiválók.
De mi van akkor, ha az ember sétál hazafelé, mondjuk este, amikor az ebédmenü nem játszik, és szeretne enni valamit, ami nem a szokásos gyorséttermi kaja (vagyis, hogy gyorsan kipörgessük őket: Burger King, gírosz, kínai, KFC, McDonald's, Subway), akkor hová tud menni? Persze, mondjuk a közértbe (bocsánat: boltba) bevásárolni, és főzni magának valamit.
Vagy: hamburgert enni.
Mert a hamburger – gondolom az egyszerűsége, a trendisége és a variálhatósága miatt – gyakorlatilag a legnépszerűbb étel mostanában. Majdnem minden kerületben legalább két, nagyon jó hamburgerest tudok, ahol elérhető az ára, finom az íze, és habár egyhangúnak hangzik, mégis változatos, mert mindenhol egy kicsit máshogyan csinálják.
És szép is ez, meg jó is ez, de hol vannak például a kifőzdék? Vagy hol van a bármilyen más egyéb olyan étel, ami nem hamburger, de annak az árán mozog, és változatos, és finom? És mi lesz a hamburger után, ami menő, és felkapott, és blogokon ajánlják a helyeket, ahol árulják?
Még néhány hónapja előrendeltem a GTA V-öt a oldaláról, persze nem tudni, hogy mikor fog megjelenni, de garantálták, hogy a megjelenés napján, amint megkapják a szállítmányt, még aznap hozza a futár a csomagot.
Ma jött egy levél az alábbi szöveggel:
Kedves Grand Theft Auto V előrendelőnk!
Tájékoztatunk, hogy a játék ára magasabb lett, ennek ellenére a korábbi megrendelők számára - köztük Neked is - még az eredeti áron biztosítjuk azt ingyenes házhozszállítással!
Rendelésed köszönjük, további kellemes napot kívánunk neked,
Konzolvilág
Szóval na, van példa arra, hogy lehet ezt a webáruházasdit itthon igényesen és szerethető módon is csinálni.
A Konzolvilág a szemem előtt amúgy fiatal játékrajongók alapította cég, akik szeretnének egy menő vállalkozást felépíteni. Ha nem is így van, a fenti gesztus mindenképpen értékelendő.
Persze, a dolog nagyon megkésett, de azért érdemes most figyelni őket.
Azon túl, hogy bejelentették a Tumblr megvásárlását 1,1 milliárd amerikai dollárbankóért, jött egy elég masszív flickr redizájn is:
És végre rájöttek, hogy ha már ott van mögöttük a végtelen erőforrásnyi, de egyébként haldokló Yahoo!, akkor mivel lehetne visszacsalni az elveszett felhasználókat? 1 terrabájt ingyen tárhellyel! Persze-persze, az »500px után« eléggé elkéstek, és nehéz kör lesz visszaszerezni a piacvezető pozíciót, de van remény.
Amiben nagyon ügyesnek kell lenniük az elkövetkezendő időszakban: megértetni az emberekkel, hogy a flickr nem egy profi fotós és nem is egy mobil fotós platform. Hogy a fotó egy élmény, egy emlék, ami megosztásra született, függetlenül attól, hogy milyen géppel készítették. (El kellene mennem termékmenedzsernek!) Ami miatt viszont kicsit aggódok, hogy mobil oldalról az »Instagram« ellen minden csata vesztett, de figyelmesen várom a folytatást.
A Tumblr felvásárlásáról: az egész internetek ettől volt hangos tegnap, és mindenki úgy vette elő, mintha ez egy rossz dolog lenne. Emlékeztek, amikor a »Facebook felvásárolta az instagramot«? Mindenki sírt, hogy világvége, aztán nézzük csak meg, az Instagram azóta is működik, él és virul.
Ez pedig azért van, mert sem a Facebook, sem a Yahoo! nem olyan hülye, hogy felvásárol egy bombajól működő projektet, és bezárja. (Oké, elővehetnénk a Gowalla sztorit, és ez bármikor megtörténhet, de itt nem ez a helyzet.) A Tumblr felhasználó eleinte annyit fognak észrevenni, hogy a láblécben megjelenik a Yahoo! felirat, és hogy esetleg minőségibb lesz az infrastruktúra a háttérben.
Szüleimnél teljesen véletlenül futottam bele ebbe a filmbe az HBO-n, és főként csak Christoph Waltz miatt maradtam, de végül egyáltalán nem bántam meg.
Az egyik főszereplő a Twilightból ismert Robert Pattinson, aki itt nem csillog, sőt, egészen korrekt alakítást nyújt, mellette meg ugye ott van Waltz, aki az egyik kedvenc színészem, pedig csak két filmben láttam, ehhez jön még ráadásként Reese Witherspoon bája.
A történet főként egy az állatorvosi képzést el nem végzett srácról szól, akinek meggyilkolják a szüleit, és az utolsó vizsgái előtt lelép az iskolából, hogy egy vándorcirkuszhoz csatlakozzon az ő állatorvosukként. A tehetsége és a hozzáértése azonnal megmutatkozik, de nehezen tud azonosulni a cirkusz sokszor kegyetlen állatok iránt tanúsított hozzáállásával.
A fő konfliktust ez, valamint a cirkusz tulajdonosával való viszonya adja: a rendkívül erőszakos férfi ugyanis egyrészt nem tudja megérteni, hogy az állatokat nem csak fizikai terrorral lehet képezni, és néha a kelleténél mogorvábban bánik az egyébként fiatal és gyönyörű feleségével is, aki iránt nyilván főhősünk is táplál egy-két érzelemmagvat.
Családdal vagy barátnővel közösen nézős filmnek tökéletes, valószínűleg egy év múlva nem sokat tudok már róla elmondani és a világot sem váltották meg, de egyszeri kikapcsolódásnak nagyon kellemes volt.
Eredeti cím:
Műfaj:
dráma
Időtartam:
120 perc
Megjelenés éve:
2011
Főszereplők:
Robert Pattinson, Reese Witherspoon, Christoph Waltz
A szerintem mindenki által ismert televíziós vetélkedősorozatról írtam már a blogon, egészen konkrétan »négy évvel ezelőtt«, most viszont onnan jutott eszembe, hogy idén teljesen kimaradtam az Eurovíziós Dalfesztiválból, amikor azonban bekapcsoltam az élő adást, Gundel Takács Gábor hangjától rögtön nosztalgikus élmények sora támadott meg.
Erre a rendkívül egyszerű kis animációra és a közben hallható zenére ugyanis éveken keresztül ugrottunk izgatottan a nagy doboz köré (oké, akkoriban még nem is volt internet), és az a helyzet, hogy habár gyerek fejjel sosem tudtam végignézni a részeket, mert mindig elkalandoztam a tévé elől, mégis, imádnám, ha most is lenne.
A műsor egyébként 1965-ben született meg, több néven is futott, egyszer a nyolcvanas években lefújták, majd később indult be a kilencvenes évek elején, akkor vált igazán ismertté. Az internetek szerint az eredeti ötlet Charles de Gaulle-tól jön, aki azt találta ki, hogy vicces játékokat kellene kitalálni, amelyekben németek és franciák vetélkedhetnének a barátság újraépítéséért.
Akárárki, akinek említem a Játék határok nélkült (de tényleg, bárki, még a nagyon tévéellenes ismerősim is), ismeri, és szeretné nézni, és rögtön beugrik neki, milyen jó is volt anno. A kínzó kérdés tehát csak az: miért nem csinálja meg valaki legalább az országok közti barátság leple alá rejtett végtelen pénz reményében újra a sorozatot?
Tucatnyi érdekesség hangzott el a Google fejlesztői mennyország eseménysorozatán, említésre leginkább a Google Maps közelgő verziója méltó, szó esett viszont a Hangoutsról, amire mostanában szerintem érdemes figyelni.
Az irány most az , hogy a Google Talk átalakul vagy jobban mondva beolvad a Hangoutsba. Ezzel nem is lenne gond, mert maga a Hangouts nagyon kényelmes és praktikus eszköz, sokkal korszerűbb és okosabb megoldásokat tartalmaz például a Skype-nál.
Ellenben, kipróbáltam, vagy legalábbis megpróbáltam kipróbálni az új böngésző kiegészítést, amitől a GMail-ben elérhető kis csevegőablakok számomra gyakorlatilag használhatatlanná és csúnyává váltak. Nagyjából tíz perc után töröltem le, mert alapvetően nem teszett, ráadásul nem értem, miért erőltetik, hogy ne a böngészőben legyenek a kis ablakok, hanem az operációs rendszer jobb alsó sarkában, nekem ez teljesen elhibázott logika, mert pont, hogy a böngészőn belül szeretném ezeket intézni, a csevegőablakot pedig csak akkor szeretném látni, ha éppen csevegek.
Szóval én egyelőre kivárok, az viszont érdekes, hogy a Google látszólag mennyire kétségbeesetten próbál összehozni egy olyan szociális hálót, amit használnak is az emberek, és ezt mostanában úgy akarják elérni, hogy meglévő szoftvereiket bombáznak szét, a Plus felé terelve a felhasználókat.
A nemzeti dohányboltos történet annyira nevetséges, hogy ennél a mondatnál többet nem is igazán akarok rá szánni.
Viszont történt a nevezetes történet, hogy akartam vásárolni egy felmosórongy-fejet. (Legyen a neve mop, amúgy nem tudom, mi a hivatalos megnevezője a menetes végű, rongybabához hasonlító macskarémisztgető kézikészüléknek.) A dolog tettlegességig fajult, találtam egy szimpatikusat a TESCO-ban, valamelyiket a Vildea közül, és gondoltam most kilépek a komfortzónámból és nem a szokásos rongyot veszem, hanem ezt. (Nem kellett volna.)
Itthon, miután kidobtam a régi rongyot (nem kellett volna), akkor vettem csak észre, hogy átverés áldozata lettem.
Az új ugyanis nem a szokásos, sztenderd menetes fejjel rendelkezett, hanem valami teljes speckó, teljesen más alakú csatlakozóval. Kis guglizás és hoppá, kiderült, hogy ez egy speckó Vileda rúdnak a csatlakozó feje, amit újabb 2800 forintért meg is vásárolhatok.
És nem a 2800 forinttal van a probléma, megdolgozom érte, megérdemli a kövem, hogy szép rúdra jó rongyot csatlakoztatva mossam fel. Nem. A probléma ott kezdődik, hogy ha megveszem ezt a rudat, a Vileda meg jövőre leáll a gyártással, akkor ott vagyok egy teljesen haszontalan rúddal, amihez az életbe nem kapok többet mopot, aztán nézek, mint Rozi a moziban.
De a másik kéz oldaláról nézve viszont elköltöttem 1800 forintot a nyomorult rongyra, és még fel sem tudtam vele mosni.
Így húzzák be az embert a durva csapdákba, így.
És ilyen tekintetben az Apple-t sem szeretem a nem szabványos csatlakozójukkal, amit lol, megváltoztatunk csak a móka kedvéért, te meg vegyél új dokkolókat és kábeleket a lakásba, mert miért ne.
Nem értek különösebben a nyelvészethez, a helyesírást is csak hobbináci szinten űzöm, viszont maga a téma nagyon érdekel, ha van rá lehetőségem mindig olvasgatok róla, illetve nagy élvezettel hallgatom a közelemben megtalálható néhány nyelvészethez jobban értő ismerős eszmecseréjét, vagy csak eszmefuttatását.
Ma kollégáim mutatták az irodában ezt az igencsak hasznos oldalt, amit a legautentikusabb forrás, az MTA hozott tető alá:
Az oldalt nagyjából félórán át próbálgattam, okosnak tűnik, és ha jól van összerakva, tanul az emberek kereséseiből, amitől még okosabb lesz. A dizájn nem a legtutibb, kicsit össze-vissza, de a tartalom mindent visz, az összes általános kérdésre lehet választ találni, és a fogósabbakra is ügyesen érvel.
Valószínűleg az MTA megunta a sok hogyan kell ezt meg azt írni, illetve egy ilyen portálon keresztül a változásokat is hamar el tudják juttatni az érdeklődőkhöz. Hatalmas öröm ez az oldal, remélem sokáig fog működni.
Ma és holnap a Hold utcai Vásárcsarnokban zajlik a Street Food Show 2013, ami arról szól, hogy a csarnok tetejére kivonult nagyjából nyolc-tíz mostanában felkapott étterem, szól a zene, és lehet enni-inni finomakat. Többek között a Budaörsi Halpiac, a SonkaArcok, a Gyradiko, a Bodega és a Kandalló kínálatából lehet csipegetni.
A rendezvény egyetlen hátránya, hogy picit sok az ember, emiatt érzésre elég sokat kell várni, de a várakozás alatt lehet kóstolgatni például a Somersby ciderjeit, vagy a kézműves söröket.
A vásárcsarnokok pedig a legjobb dolgok valaha, rangsor szigorúan: Fővám téri, Hunyadi, Hold utcai, Lehel. (Az újpestiben nem voltam, de mintha azt is dicsérték volna.)
