Beauty blogger lettem – avagy kedvenc kencéim

Nem, valójában nem lettem beauty blogger, de az elmúlt időszakban egy tucatnyi menő kozmetikai produktumot kaptam ajándékba, amelyek közül sok kifejezetten férfiaknak készül (jelentsen is ez bármit), így gondoltam, a beautyblogok farvizén talán még marad nekem is hely, hogy elevezzek egy bejegyzésnyi ajánlóval. Vagy épp nem-ajánlóval.

A termékek tárgyilagos és őszinte bemutatója előtt — szokásomhoz híven — viszont egy rövid kitérővel kezdem.

Még nincs vége, olvasd tovább »


Stephen King – 11/22/63

Végre kiszabadultam a Trónok harca regényeinek szorításából (erről majd talán egy másik bejegyzésben), és rögtön le is kaptam a polcról a Tigitől karácsonyra kapott 11/22/63-at. Időutazás, konteók, Kennedy-gyilkosság, 60-as évek Amerikája és Stephen King szokásos, „letehetetlen“ történetvezetése. Igyekszem szpojlerektől mentesen leírni a véleményemet.

A 11/22/63 nem csak azért tetszett nagyon, mert időutazás az egyik fő téma, hanem mert sikerült azt egy nagyon elgondolkodtató csavarral turbózni. Nincs 88 mérföld óránként, nincsen kézitáska csak egy hamburgerező hátsó helyisége, ahol ha végigsétál az ember, egyszersmind 1958-ban egy megadott időpontban találja magát. A csavar pedig egyszerű: csinálhatunk bármit, a jövőt meg fogja változtatni. Azonban ha újra belépünk és visszaugrunk 1958-ba, az előző utazásunk semmissé válik: a könyvben csak „reset“-nek hívják a jelenséget. Szóval ha valamit elrontunk, elég visszamenni és újra kijönni, hogy minden alaphelyzetbe álljon. Mindeközben, 2011-ben, amikor a történet játszódik, akármennyi időt is tölt az utazó a „nyúlbarlangban“, a jelenben pontosan kettő percet halad előre az idő.

A történet főhőse Jake, akit a hamburgerező tüdőrák miatt haldokló tulajdonosa keres meg. Elvált, tisztességes tanárember, nem igazán köti semmi 2011-be, és Al azt a feladatot bízza rá, hogy akadályozza meg az 1963. november 22-én történt Kennedy-gyilkosságot. Teóriája szerint ezzel megmentheti Martin Luther King életét, megakadályozhatja a faji zavargásokat és még Vietnám is elkerülhető lenne.

Stephen King - 11/22/63

Persze Jake rémesen szkeptikus az elején, de aztán egy próbautazás után egyre jobban hisz az ügyben. Azonban egy dologgal nehéz tervezni: a múlt csökönyös és ha nem vigyázol, kitépi a torkodat. Ugyanis – és erre sok-sok példát látunk – a múlt nem szereti, ha megváltoztatják, és a minél nagyonb a változás, a múlt fogaskerekei annál aggresszívebben támadják az utazót: és itt aztán mindenféle Kingtől elvárható paranormális eseményt ide lehet képzelni.

Egy tucatnyi dologról írhatnék, ami tetszett, de megpróbáltam a legfontosabb miérteket kiemelni.

  • Mert letehetetlen: tényleg az. Nagyjából 1200 oldal két kötetre bontva, szerintem öt vagy hat nap alatt olvastam el, és ez az a fajta könyv, amit a buszmegálló és az iroda között, a szakadó esőben sétálva is darálsz tovább.
  • Mert utalások vannak benne más King-regényekre: a poént ennél jobban nem lövöm le, talán összesen tíz könyvet olvastam Stephen Kingtől, de mégis mosolyogva olvastam az ezekre kacsintgató néhány oldalt.
  • Mert bár nem látszik, de végül megjelenik a szerelem: szeretem a jó romantikus történeteket, és nem szeretem az unalmas kliséket. King minden jól működő elemet elővett, és minden elnagyolt-eltúlzott-elgiccsesült közhelyet kihagyott ezekből a fejezetekből.
  • Mert rémesen hű az eredeti történethez: az író a végén összefoglalja pár mondatban az olvasottakat, és le is írja, hogy kétméter magas irodalmat gyűjtött össze a témában, amivel 1974 óta foglalkozik. És tényleg: amennyire lehet hinni a cikkeknek, dokumentumfilmeknek és más könyveknek, a konkrét események valóban elég pontos leírását olvashatjuk.

Egy szó mint száz: bátran ajánlom a regényt; főként azoknak, akik szeretik Kinget, szeretik az időutazást vagy esetleg szeretik mindkettőt.

Végignéztük a könyvből készült minisorozatot is, annak az élményeit majd egy másik bejegyzésben foglalom össze. (Annyit segítek, nem tetszett annyira, mint a könyv, amit egyébként a sorozat megnézése után olvastam el.)


25 zene az életemből

Ingrid dobta be ezt a „játékot“, nem is tudom, mikor írtam utoljára hasonló bejegyzést, talán évekkel ezelőtt. A címe persze rémesen komolynak tűnik, de semmi mély tartalom: csak 25 olyan zene, amely valamilyen módon hatással volt rám, kapcsolódott az életem valamelyik szakaszához vagy csak egy időben rongyossá hallgattam mindenféle ok nélkül. De a lista hosszú, és tele iszonyattal, úgyhogy csak a folytatás mögött bombázok YouTube-videókkal!

Még nincs vége, olvasd tovább »


10 Cloverfield Lane

Az első és legfontosabb kérdésre a válasz: a 10 Cloverfield Lane című filmnek van köze a »Cloverfield« című filmhez. Ha azt nem láttad, egyáltalán nem fogja befolyásolni a véleményedet, sőt, lehet, hogy még kicsit izgalmasabbá is teszi; de akkor is érdemes megnézni, ha az előző történet annyira nem nyerte el a tetszésedet, mert bár vannak összefüggések, sokban különbözik a két film.

A történet felépítése egyébként tényleg hasonló: van ugye egy bizonyos nagy esemény, de mi arról nagyon keveset tudunk, egyáltalán nem a szupertotált, inkább makrót látunk az eseményekről, még pontosabban arról, hogy ez hogyan hat a három főszereplőre.

Rögtön azzal kezdünk, hogy egy csaj (Mary Elizabeth Winstead előadásában) sietősen összerámolja a holmiját, és nekivág a nagyvilágnak. Elég gyorsan összerakhatjuk a képet: ez igazából egy szakítás, és a csaj a vőlegényét hagyja ezerrel hátra. A menekülés közben azonban autóbalesetet szenved, és egy világvége-bunkerben találja magát.

Jelenet a 10 Cloverfield Lane c. filmből

A bunker építőjét és házigazdáját John Goodman alakítja: a konteók világában élő exkatona már régóta várja a világvégét, építgette a szuperbiztos bunker megoldását, ahol most rögtön közli is velünk, hogy vagy a ruszkik vagy a marslakók lerohanták a világot, és a támadásnak köszönhetően a levegő is szennyezett, így tuti nem lehet kimenni. De gond egy szál se, hiszen az óvóhelyen van minden: videókazetták, DVD-k, könyvek, társasjátékok, zenegép, légtisztító, évekre elegendő élelem és ital, tiszta víz. Szóval érted.

A bunkerben még ott van a fiatal vigyori srác is, akit John Gallagher Jr. játszik: ő segített az építkezésben, és amikor látta, hogy galiba van, azonnal oda vette az irányt, a házigazda pedig végső soron beengedte, nem hagyta meghalni a fertőzőnek mondott külvilágban.

A történet végig nagyon pörgős, pedig három szereplő együttlétét látjuk egy cirka negyven négyzetméteres bunkerben. És annak ellenére, hogy láttam a Cloverfieldet, nagyon tetszett, hogy a film végig szándékosan bizonytalanul hagy:

amikor azt hiszed, tudod mi van, jön egy jelenet,
ami után megint elbizonytalanodsz.

Aztán persze a végén megoldódik a jól felépített konfliktus, és még egy menő csihi-puhi jelenetet is kapunk. Ha még lesz három hasonló film, a végén összerakjuk, mi történt az első részben.

A 10 Cloverfield Lane egy szórakaztó dráma, sci-fi, horror és thriller elemekkel fűszerezve. Kicsit kedvelhetőbb az előzménynél, mert itt nem rángatják össze-vissza a kamerát, de hasonló véleménnyel vagyok róla, mint az előzőről: két-három év múlva már homályosan fogok emlékezni a részletekre, most viszont végig lekötött, jól szórakoztam és a kötelező mozdulatok ellenére sem unatkoztam vagy éreztem túlontúl kiszámíthatónak.

Eredeti cím: 10 Cloverfield Lane 10 Cloverfield Lane filmplakát
Műfaj: dráma
Időtartam: 103 perc
Megjelenés éve: 2016
Rendezte: Dan Trachtenberg
Főszereplők: Mary Elizabeth Winstead, John Goodman, John Gallagher Jr.

Mikortól ártatlan egy bűnöző?

Meg lehet-e bocsátani annak, aki valami szörnyű dolgot tett? Mennyi idő után mondhatjuk azt, hogy bűncselekménye elévült, feledésbe merült, megbocsáthatunk neki? Felnézhetünk-e egy olyan emberre, aki habár szakmailag egy bizonyos területen hihetetlen sikereket ér el, múltját mégis sötét tettek árnyékolják?

Nagyon sokat beszélgettem ismerőseimmel, kollégáimmal és barátaimmal ezekről a kérdésekről az elmúlt napokban, sőt, nagyon sokszor morfondíroztam el magam is, miközben bámultam ki a robogó busz ablakán vagy éppen sétáltam hazafelé.

Kínzó súlyosságú kérdések ezek, és mint minden más hasonló témát illetően, most is ugyanaz az álláspontom:

fontos lenne ezekről beszélgetnünk, kérdeznünk, vitatkoznunk

mert legtöbbször – és sajnos az elmúlt napok eseményei során is – elmaradnak ezek az építő jellegű beszélgetések, és helyette marad az ujjal mutogatás, a találgatás, a veszekedés és a bizonytalanság.

Ez a bejegyzés nem az első TL;DR, de nem is az utolsó: rengeteg dolog történik mostanában, amiről nem nagyon beszélgetünk, legfeljebb egy-egy gyors internetes flame keretein belül, vagy amúgy a kávé mellett legyintgetve, de szeretnék ezeknek valamilyen vitaindítót adni néhány hosszabb bejegyzés formájában. Lehet, hogy a dologból egyáltalán nem alakul ki semmi, de egyébként is van annyi gondolatom a témával kapcsolatban, hogy örülök, ha leírhatom.

E sorok megszületésének természetesen az elmúlt napok eseményei adtak alapot. Nem a Magyar Úszószövetség vagy az úszósportok ellen indított lejárató kampány, hanem szigorúan egy adott ember személye körüli balhé, ami miatt nagyon sok más csontváz is kihullott a szekrényből.

A Privát Kopó nevű bűnügyi magazin robbantotta a bombát: Kiss László szövetségi úszókapitány 1962-ben, idestova 54 éve elítéltetett csoportos nemi erőszak vádjával. A híreket persze rögtön felkapta a sajtó, minden nagyobb médium lehozta, és itt is van az első pont, amiről érdemes beszélni, több tekintetben is.

Nehéz dolog ez, hiszen 54 éve történt. Jogosan vetődik fel a kérdés: ennyi év után nem mondhatnánk-e, hogy hagyjuk ezt a szerencsétlen embert? Valószínűleg letöltötte a büntetését, minden bizonnyal meg is bánta, amit tett.

A saját véleményemből adódó meglátásom viszont az, hogy az emberek nem is konkrétan az elkövetett bűncselekmény miatt vannak felháborodva, hanem több, más dolog miatt, ami keselyűként repked a történet körül.

1. Sunnyogás

Az ítéletet 1962-ben hozták meg. Azóta történt egy rendszerváltoztatás és legalább öt teljesen különböző berendezkedésű kormány koptatta a Parlament székeit. Erről a bűncselekményről mégis 2016-ban, egy bűnügyi magazin oknyomozó riportján keresztül értesülünk.

Gyárfás Tamás ráadásul azt nyilatkozta, hogy „a Wikipédia oldalán bárki elolvashatja, nem volt ebben semmi újdonság“. Csak ugye a Wikipédia egy szabad, nyílt forráskódú és bárki által módosítható enciklopédia, ezáltal a módosításokat szigorúan nyilván is tartják.

Az új hírek előtt január 10-én módosult utoljára a Kiss Lászlót bemutató szócikk, majd április 5-én (a botrány kirobbanásának napján) került be a csoportos nemi erőszakra vonatkozó új információ. Ez a két változat összehasonlító lapján egyértelműen látszik.

A példa tökéletesen mutatja, hogy ezt a bűncselekményt bizony szépen besöpörték a szőnyeg alá.

2. Büntetés letöltése körüli kérdések

Az erkölcsi bizonyítvány több feltétel szerint „tisztulhat“ meg, jelen esetben: szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, egy évet meghaladó, de öt évnél nem hosszabb szabadságvesztés esetén, a büntetés kitöltését, illetőleg végrehajthatóságának megszűnését követő öt év elteltével.

Ha az erkölcsi bizonyítvány a fent említett szabályok miatt már nem kell tartalmazza egy korábbi bűncselekmény részleteit, „tiszta“, akkor mondhatjuk azt jogilag, hogy valaki letöltötte a büntetését, remélhetőleg megbánta amit tett, és ameddig újra nem fordul elő törvényszegés, addig nem is köteles senkit tájékoztatni korábbi cselekedetéről, hiszen tette úgymond elévült, megkapta a rendszer által biztosított lehetőséget arra, hogy megbocsátást nyerjen.

Kiss László 5 év börtönbüntetést kapott 1962-ben. Azonban 1963-ban bronz éremmel távozott, na de nem a börtönből, hanem a ’63-as magyar úszóbajnokságról.

A demokrácia nehéz dolog. Megértem, ha valaki a szabályosan letöltött büntetés után évtizedekkel sem tud megbocsátani valakinek, de tegyük ezt most félre: a törvény szemében ha letöltötted az öt év börtönbüntetésedet, 54 év után semmiképpen sem vehetnének emiatt elő, és még akár te lehetnél az, aki rossz hírnév keltése miatt perlekedik és fel is háborodik.

Ha azonban a börtönbüntetésedet nem töltötted le, mert a gyanú szerint valami egyéb megállapodás keretei miatt hozhattad az érmeket, akkor hiába a demokrácia, hiába az igazságszolgáltatás, az emberek annyit fognak látni, hogy te is annak a bizonyos rendszernek vagy az a bizonyos maradéka, amely rendszer megdöntéséért oly sokan, oly sokáig küzdöttek.

Nem különösebben kedveltem az »Aljas nyolcast«, de volt abban egy nagyon jó gondolat: a hóhér szerint ha az emberek kirángatnak egy bűnözőt az utca közepére, és lelövik, mint egy kutyát, akkor ők sem különbek: bűnözők. Ha azonban az igazságszolgáltatás hozza meg az ítéletet, és a hóhér köti fel az átkozottat, akkor az a törvényt szolgája, és a többieknek el kell fogadniuk a döntést.

És ez itt egy nagyon lényeges pont: nem nekünk kell elítélnünk vagy megvetnünk Kiss Lászlót, ezt az igazságszolgáltatásnak kell vagy kellett volna megtennie. De ha az igazságszolgáltatásban csalódunk, akkor marad az elítélő, megvető beszéd, és bizonyos esetekben a lincselés.

3. Szakmai eredmények összemosása a bűncselekménnyel

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt nyilatkozta:

10 olimpiai aranyérem van a mérleg másik serpenyőjében.

Csak ugye ott volt az eset, amikor két sportoló kábítószert fogyasztott, és emiatt eltiltották őket a sporteseményektől. És emlékszem, hogy akkor sokan hangosan azt mondták, hogy igen, erre szükség van, hiszen:

  • megkérdőjeleződött az eredmény sportszerűsége,
  • a sportolókra rengeteg fiatal tekint példaképeként és
  • nem tolmácsolhatjuk azt az üzenetet, hogy a törvényszegés bármilyen formája nem jár büntetéssel.

Ennélfogva senki ne vegye elő Kiss László olimpiai aranyérmeit, mert nem azt vitatjuk el tőle. Azon vitatkoznak az emberek, hogy etikus-e valakit díszpolgárként kiemelni, valakiről uszodát elnevezni, amikor a saját tanítványával a legaljasabb módon élt vissza. Ennek semmi köze a sporteredményeihez, különösen, hogy azok egy részét meg sem szerezhette volna, ha letölti a büntetését.

4. Saját magának tükörképen köpése

A botrány elején még persze Kiss László is csak annyit mondott, hogy letöltötte büntetését, megbánta tettét, ne zaklassák ezzel és így tovább.

De azért mégis: te felvennéd a díszpolgári címet, hagynád, hogy uszodát nevezzenek el rólad, elvállalnád fiatal lányok edzését ilyen múlttal?

Szeretném azt gondolni, hogy igen, van megbocsátás egy bűncselekmény után, de azért vannak bizonyos dolgok, amiket nem vállalunk el. És nem a BTK szabályozása, hanem a saját erkölcsi egyensúlyunk miatt. Engem részben ez is idegesít rendkívül ezzel a botránnyal kapcsolatban: hogy valaki le sem tölti a büntetését, de még ha le is tölti, utána bátran elvállal minden megtisztelő címet, és képes belehazudni-belemosolyogni a kamerába, szembe köpve saját magát. Könnyen lehet, hogy ennél nem is kell nagyobb bűn.

5. „Tehetsz róla, tehetsz ellene“

Megnéztem a Sport TV szóban forgó videóját. Húsz perc, olyan TL;DR mint ez a poszt, csak ebben remélem nincs annyi felháborító dolog, nézzétek meg, mert fontos, és tényleg nagyon sok következtetést le lehet belőle vonni:

Mit látunk ezen a videón? Egy elvileg sikeres nőt, aki hagyja, hogy egy rémesen bunkó ember megalázóan beszéljen vele, és még ő maga is azt mondja, hogy

aki felmegy három férfi lakására, az ne lepődjön meg, ha megerőszakolják.

Mit hallgatok? Mit látok? Három férfi akkor erőszakol meg egy nőt, ha azt a nő akarja? Hát mi történik itt, emberek? És beszél ez a lány a televízió adásban arról, hogy „ezen túl lehet lépni“.

Tudod mi a legnagyobb baj a nemi erőszakkal, kedves olvasó, ha már idáig kitartottál? Válaszoljon erre Mundruczó Kornél, akivel a VS.hu csinált interjút, és többek között az a kérdés is elhangzott, hogy miért szerepel olyan sokszor nemi erőszak a műveiben. Ezt válaszolta:

„A nemi erőszak metaforája a kizsákmányolásnak: az, amikor valaki mindent elvesz tőled.“

Ezt kell fejben tartani, meg azt, hogy egyetlen ember tehet a nemi erőszakról: aki elköveti. Senki más.

Záró gondolatok

Ne a sajtót bántsd.

A sajtónak az a dolga, hogy lehozza ezeket a híreket, beszámoljon az új információkról és tovább nyomozzon. Ajánlom mindenkinek a »Spotlight« című filmet, amely az oknyomozó újságírás fontosságáról szól. Könnyen lehet, hogy ez az egész egy lejárató kampány része, figyelemelterelés vagy bármi egyéb, de sajnos a bizonyítékok itthonról és külföldről is azt mutatják, hogy ettől függetlenül a felhozott problémák nem alaptalanok. Valaki képes volt több politikai rendszeren át úgy ellavírozni, hogy erre sosem derült volna fény az oknyomozó riport nélkül.

Ne mondd azt, hogy jaj, szegény öregember.

Mindig kényes téma ez, előjött a Biszku ügy kapcsán is, és sokszor máskor a történelem során. Az, hogy valaki idős, adott esetben beteg, semmit nem jelent ebben a tekintetben. Ha valakiről kiderül, hogy megúszott egy komoly bűncselekményt, akkor nem maradhat el legalább a tisztességes tárgyalás arra hivatkozva, hogy „idős és beteges“. (Teljesen más a helyzet, ha valaki nincsen tudatában, vagy napjai vannak hátra a betegsége miatt, de itt erről szó sincs, sőt.)

Ne mondd azt, hogy engem ez nem érdekel.

Érdekeljen. És beszélj róla. Mert sosem tudhatod, mikor történik a te barátoddal, a te gyerekeddel hasonló és mert sosem tudhatod, hogy milyen szituációkba, milyen döntésekre kényszerít az élet. Nem kell folyamatosan rettegve élni, de igenis érdekeljen, hogy kik azok az emberek, akikre elvileg felnézel, és akikre adott esetben el is várják, hogy felnézz.

További olvasnivalók

Ezt a két olvasmányt még a végére ideteszem, ha valaki tovább böngészne, érdemes:

A borítóképet innen szereztem.