Google Photos

Az a helyzet, hogy a Google jókor és nagyon jól reagált az igényekre. Ennek eredménye egy nagyon jó szolgáltatás, amibe első nekifutásra nem eresztettek végtelen funkciót, de cserébe megtalálták azt az arany középutat, amit nagyon sokan, nagyon régóta kerestek.

Google Photos

És ez amúgy egy tök jó üzenet is lehet a Google-nek: nem közösségi hálózatot kell építeniük (mint a bukott Buzz vagy az erőltetett és szerintem előbb-utóbb szintén megbukó Google+), hanem ilyen és ehhez hasonló szolgáltatásokat. Ilyen termékeket ugyanis hihetetlenül gyorsan tudnak piacra dobni, és a mögöttük lévő infrastruktúra lehetővé teszi, hogy mások előtt akár a piac irányát is hosszú időre meghatározzák.

Nemrég az »Amazon« porolta le és újította fel 2011-ben útnak indult szolgáltatását: minden felhasználónak ingyen, korlátlan tárhelyet adnak fotókra és 5 GB videóra, évi 60 dollárért pedig korlátlan tárhelyet biztosítanak mindenfajta tartalomra. Sokan kipróbálták a szolgáltatást, de a butácska kezelőfelület és a szinkronizálás lehetőségének hiánya miatt valószínűleg nem ragadtak le.

Az igény viszont évek óta jelen van: sokan szeretnék a fotóikat is a felhő biztonságában tudni. Én például kifejezetten örültem, amikor ugyanezt megléptem a zenékkel: egy árva MP3 sincs a gépemen, a kedvenceket megveszem lemezen, minden más pedig ott van a Spotify-ban (az egy-két kivételtől eltekintve, ami ott nem elérhető). Nagyjából 50 000 fotóm van, és nagyon régóta vágyom egy szolgáltatásra, ahová biztonságba feltölthetném, tudnám kategorizálni és még a mobilomon is szinkronizálhatnám.

Persze, ott a Flickr, de azt valahogy jobban szeretem egy publikus fotóalbumként használni, illetve a szinkronizálós világ nálunk sem rég érkezett el. (Ők egyébként évi négyezer forintért korlátlan tárhelyet biztosítanak fotók és videók számára, egyébként minden felhasználó 1 TB helyet kap.)

A Google Photos pedig pontosan azt tudja, amit szeretnék: a picit tömörített képek és videók helye korlátlan; egyébként a Google Drive-val megegyező árazással dolgoznak. A fotóim felét már feltöltöttem, ami a nagy erőssége, hogy mobilon és asztalon egyaránt elérhető (mobilon mondjuk kicsit béna, hogy nyitva kell lennie az appnek a szinkronizáláshoz, de ez valszeg csak iOS-en ilyen).

Kedvenc szolgáltatásom, hogy a fotókat feldolgozza, és mindenféle montázst, animációt, effektekkel ellátott képet csinál véletlenszerűen, valamint az alábbi formában címkézi és kereshetővé teszi őket:

Google Photos automata címkézés keresője

Érdemes kipróbálni, én egyelőre nagyon elégedett vagyok vele. Gondolom még fognak jönni szolgáltatások (pl. arcfelismerés), de már most pontosan azt tudja, amit szeretnék, ráadásul meglehetősen jó áron: ingyen. (Abba persze most ne menjünk bele, hogy az adatainkkal fizetünk és hogy ennek milyen vonzatai lehetnek.) Sok ilyen terméket láttam és próbáltam már, de eddig a Google Photos volt a legmeggyőzőbb.

Apró gondolat a szivárványról

Én komolyan nem értem az embereket.

A jelenséget, amiről írni szeretnék, úgy nevezik: kommunikáció. Avagy, inkább annak hiánya.

Sok sztori lesz, kezdem rögtön az elsővel, ami az idei VOLT-fesztiválon történt.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Csira Ulpius Átt baszott a papiral

Habár a szóbeszéd során előszeretettel káromkodom, az írott kommunikációt igyekszem ettől mentesíteni; azonban az Ulpius-ház szerencsétlenkedése és nyomora annyira feltekerte a vérnyomásomat szombaton, hogy muszáj volt ehhez a bejegyzéshez a fenti címet és a lenti képet adnom:

Ulpius-ház vécépapírral egyenértékű ajándékutalványa

Még nincs vége, olvasd tovább »

Határon innen és túl

Ma reggel érkeztünk haza külföldről, Szerbián keresztül utaztunk, pont aznap indultunk, amikor bejelentették a kerítés felhúzását. Nem voltam még a szerb határon ezelőtt, így nincs összehasonlítási alapom, de az utóbbi években talán csak Londonban volt olyan, hogy egyáltalán megnézték a személyimet; itt ehhez képest a magyar oldalon mindkét busz összes utasát leszállíttatták, és egyesével vetették össze az utazásra jogosító igazolványokat és a hozzájuk tartozó arcberendezkedéseket. Odafelé nagyjából 40, visszafelé nagyjából 20 percet töltöttünk a magyar határon. A szerb oldalon csak feljött egy határőr és begyűjtötte a papírokat, majd pár perc múlva úton is voltunk.

Minden utazásnál eszembe jut, hogy mennyire jó évek ezek az utazásra: a legtöbb országba, ahová néhány évtizede még körülményes volt az átjutás, most személyi igazolvánnyal az első buszra felpattanva pár óra alatt tükörsima autópályán lehet eljutni. És ezt nagyon szeretem; még azt is mondanám, hogy hálás vagyok ezért, de nem tudom, kinek kéne hálásnak lennem. Sosem luxusutazásokra megyek, nem is voltam még az EU-n kívül más országban, de nekem az EU-tagságról elsőre valahogy mindig az ugrik be, hogy szabadon mozoghatok Európán belül, útlevél és különösebb macera nélkül. Nem is dolgozni, egyszerűen csak megnézni, milyen egy másik város, amivel egy szerződés valamilyen módon összekovácsol. Tudom, hogy vannak kivételek és tudom, hogyan működik a schengeni egyezmény, de bárhogy is alakulnak a dolgok, nem szeretném az európai országokba való utazás korlátozását megtapasztalni.

És a határon zajló hercehurca közben – amelyre a hercehurca talán erős szó, inkább tényleg azzal szemben mondom ezt, hogy Ausztriába vagy mondjuk Olaszországba úgy utazhatsz át, hogy egyszer sem látsz határőrt, ellenőrzést vagy egyáltalán határállomást, de – ahogy vártuk az útlevelünket a buszban ülve, arra gondoltam, milyen lehet menekülni a hazádból.

Milyen lehet az, hogy amíg valaki a bőröndbe pakol a vidám utazásra, másnak ugyanarra az útvonalra egy másik utazás jut, hozzá egy műanyag zacskóval, amiben a legfontosabb tárgyait összecsomagolva hátrahagy mindent, amit eddig szeretett és ismert, azért, hogy tovább sétáljon valamibe, amiről azt sem tudja, jobb lesz-e egyáltalán, adott esetben több buszjegy árát kifizetve egy helyi lakosnak egy tízperes sétáért.

Igazán nem akarom elkezdeni boncolgatni, hogy milyen fajtái vannak a bevándorlásnak és hogy ezek milyen hatással vannak a mi országunkra; biztos vagyok benne, hogy itt sem csak fekete és fehér a képlet, de a saját példámból kiindulva, már egy nagyjából negyedórás határátkelésnél is szinte mindenki kellemetlenül érezte magát a buszon. Biztos érezted már te is ezt a határon. Mintha valami nem kívánatos személy lennél. A megállással; a mogorva határőrökkel, akik bizalmatlanul nézegetik, hogy valóban az vagy-e, aki a műanyag kártyán lévő fotón bámul bambán az okmányirodás fényképezőgépbe; az érzéssel, ahogy benéznek a csomagtartóba és esetleg a csomagjaidba is, kotorászva az alsónadrágjaid között. Érthetően mogorvák a határőrök és érthető persze az eljárás is, mert ők nem tudják, hogy te őszintén csak nyaralni mész, vagy valami másban is sántikálsz. De ha egy magyar rendszámú busz Magyarországra belépve ilyen fogadtatást kap, milyen lehet a kerítésen érkezőknek?

És én azóta tényleg nagyon sokat rágom ezt a gondolatot: milyen lehet annak az embernek lenni, aki még egy elektromos kerítésen is a puszta kezével mászna át, mert a bizonytalan semmi is vonzóbb számára, ahová tart, mint a saját otthona, ahonnét elindult.

Bréking: befejeztem a Smallville-t!

Oké-oké, ez talán az egyik legrégebbi sorozat adósságom. Szerintem háromszázezerszer megkaptam, hogy miért nem engedem el a fenébe, de nem szeretem a lezáratlan dolgokat, és azért a Smallville-t mégis 9 évadon át követtem, így úgy éreztem, tartozom annyival magamnak és a sorozatnak is, hogy befejezem a tizedik, utolsó évadot. A talán huszonegy részt úgy nagyjából négy évig húztam, főként azért, mert rettenetesen unalmas és idegesítő volt. (Igen, itt már tényleg el kellett volna engednem, de inkább végignéztem.)

Smallville finálé

Még nincs vége, olvasd tovább »

Apró sikerem a Rendszerrel űzött háborúban

A hosszú sztori röviden: »külföldön« tartózkodtam, és egy bankkártyával kapcsolatos dolgot kellett elintéznem. Mit sem félve felhívtam a nemzetközileg díjmentesen hívható zöld számot, lezavartam tíz perc alatt a beszélgetést, élveztem a négy nap pihenést, majd megjött a telefonszámla egy 11 000 forintos tétellel.

Felhívtam a Teleom ügyfélszolgálatát, ahol egy negyvenperces beszélgetés után kiderült, hogy az ingyenes számot a legdrágább tarifával, 1100 forintos percdíjjal(!) számlázták. Jeleztem, hogy ez annyira nem tuti, a Telekomnál mondták, hogy oké, kiemelik a számlát, aztán lesz valami. Eltelt másfél hónap, jött a levél: a külföldi nemzetközi zöld számért nem ők felelnek, hanem a külföldi roaming társaság, jelen esetben a Telekom UK, akik pedig éppen úgy érzik, hogy az afganisztáni hívások díjával feleltetik meg a roamingos zöldszám hívást. Sokat utánaolvastam, sehol, még a szerződésben sem szerepel a roaming vs. zöldszám kitétel. Azt mondták, menjek a bankhoz, mondván ők vertek át, mert ez a szám nem ingyenes.

Második körben az OTP-hez mentem, ott sokkal hamarabb, egy hét alatt kaptam választ: nekik nincs közük a számlázáshoz, ezt a telkó intézi, nekik szerződésük van a Világegyetemmel, hogy az bizony ingyenes legyen.

Mit tehet a keményen dolgozó kisember: ír egy levelet a Fogyasztóvédelemnek és az NMHH-nak, cc-zve a telkó és a bank ügyfélszolgálatát.

A fogyasztókat védő szerv egy, míg az NMHH másfél hónap múlva válaszolt: mindketten közölték, hogy bizony a bank vert át, de sajnos ők ebben (nyilván) nem tudnak segíteni, mert a csúnya nagy bankok működését a Pénzintézetek Felügyeleti Szerve ellenőrzi (én csak PFASZ-nak rövidítem), panasszal náluk, jogorvoslattal ők élhetnek.

Már kezdtem elengedni a rongyos tizenegy ropimat, amikor váratlanul két nappal később az OTP jóváírta az összeget, és másnap még egy kézzel írt(!) elnézést kérő levelet is küldtek, mondván, hogy a kártyakibocsátó társasággal közösen utána fognak járni, és valahogy jelezni fogják, hogy ez lehet, mégsem ingyenes.

Megörültem, majd másnap hívtak a Telekomtól, egy igazi ember, az egyik ügyfélérdekeket védő osztály kollégája, a saját hangján (sok felkiáltójel) kért tőlem elnézést, és mondta, hogy amint megadom a bankszámlaszámomat, már jóvá is írják az összeget. Végül mondtam, hogy a bank gyorsabb volt, és mondták, hogy ők is kiegészítik a szerződést meg a tájékoztatókat meg a mindent a roaming vs. zöldellő szám témakörben. A hívásban elhangzottakat még egy szintén kézzel írt levélben is leírták, sőt, megköszönték, hogy nem kértem el ismét a pénzt

Tanulság #1: megéri megírnod akár négy levelet is. Az életemből összesen másfél órányi morgolódást és levelezést-telefonálást vett el az eset, de legalább nyertem, baszki, visszaadták a pénzt, és még azt is megígérték, hogy legközelebb más talán nem szalad bele ebbe a szituációba. És igen, szó szerint, minden demagógiától mentesen, kisemberként a nagy vállalattal szemben ezt igenis jó megélni, én legalábbis ezt próbálom pozitívan belelátni a történetbe.

Tanulság #2: a Fogyasztóvédelem és az NMHH megemlítése még akkor is segít, ha azok valójában fülük botját nem mozdítják (a fogyvédős néni még ki is oktatott és bemásolt egy hosszú törvény-szabály-akármi idézetet is). Valószínűleg nem is a semmittevő szervek, inkább az ijesztette meg a nagyvállalatokat, hogy ez az ember hangos, beszél, sír s panaszát nem nyeli le legyintve. (Az s karakter és cserélendőjeként nagyon ritkán hagyja el a klaviatúrámat, becsüljük.)

A pénzből egyébként elmentünk hamburgerezni, és teátrálisan elégettük a levelezést. A bank és a telkó bocsánatkérő levele pedig bekeretezve lóg a falon.

Hogy is mondta régen angelday? Ja, igen: függöny!

Better Call Saul

A Better Call Saul (legújabb sorozat-kedvencem) két dolog miatt is tökéletes: egyrészt kiválóan pótolja a »Breaking Bad« után maradt űrt, de mindezt úgy teszi, hogy ha valaki még csak hallomásból sem ismeri a Totál szívást, ugyanúgy élvezheti Saul Goodman kalandjait.

Better Call Saul plakátja

Az első évad tíz részes, végig is néztük. A befejezés szerintem annyira nem erőteljes, de ezzel szemben az egész évad nagyon ütős, gyakorlatilag minden része odatapasztott a képernyő elé, nem igazán néztem még sok spin-offot, de nem gondoltam volna, hogy egy ilyen sorozat lehet annyira jó, mint az, amelyikből kinőtte magát.

A történet Saul Goodmanről szól, aki mindenféle svindlis trükkökből tengődik egyik napról a másikra. Bátyja egy menő ügyvédi iroda társalapítója, így időközben főként miatta is végzi el távoktatásban az Amerikai Szamoa Egyetem jogi képzését. A papírt megszerzi, de a jogi karriere nem indul be olyan egyszerűen, ahogyan azt képzelte. Az első évad témája voltaképpen az, hogy hogyan tud zugügyvédként boldogulni, illetve az is, hogy miért (és részben hogyan) lesz majd a bűnözők népszerű ügyvédje, akit megismertünk korábban.

Breaking Bad rajongóknak szerintem kötelező, akik azt nem nézték, viszont szeretik a sötét humorral kevert drámát, azoknak szintén.

Bilincsben

Tegnap reggel úton az irodába megpillantottam egy rendőrautót. Két készenléti őrmester beszélgetett az autó mellett, a hátsó ajtó nyitva, bent egy rövid hajú férfi ült megbilincselve.

Miért érdekes ez az egész? Voltaképpen semmiért, megbilincselt emberek gondolom mindennap ücsörögnek rendőrautók hátsó ülésein, még talán olyannyira is természetes ez, hogy az őrmesterek eközben a hétvégi majálisról vagy az aznapi vacsoráról beszélgetnek, talán még rá is gyújtanak.

Nekem viszont azért volt mégis érdekes, mert kb. emiatt az ember miatt kezdtem el szoftverfejlesztéssel foglalkozni. Oké, talán ez így kicsit túlzás, mindig érdekelt a dolog, de ő volt az, aki írt egy játékot még a kilencvenes években, amit én jónéhány évvel később megtaláltam, és mivel akkor már nagyon érdekelt, hogyan lehet ilyen számítógépben működő izéket írni (ekkor nagyjából tíz- vagy tizenegy éves lehettem, korábban láttam már a QBasic nevű csodát, de nem hagyott mély nyomokat), a program végén lévő hatjegyű telefonszám alapján lenyomoztam a szerzőt. Nem volt egyszerű, de végül eljutottam a szüleihez, akik meg tudták adni az elérhetőségét.

Ez az ember egyrészt nagyon örült, hogy valaki ennyi év után megtalálja a munkáját (ezt nagyon át tudom érezni, még most is találnak meg emberek úgy, hogy jaj én olvasom a blogodat). És készséggel válaszolt minden kérdésemre a programozás csodálatos világáról, sőt, még egy tanulási célra ingyen felhasználó Delphi 5 CD-t is kaptam tőle, rajta egy tucatnyi tutorial leírással. De nem okozott neki gondot az sem, hogy még e-mailben is segítsen, ha elakadtam. Mindezt persze 1998 körül, amikor az internet még kimerült a Vianovo, a chat.hu és az internetto világával, meg a Matáv hat óra utáni kedvezményével.

Borland Delphi 5

Az embert, aki odaadta nekem azt a CD-t, Tomcatnek hívják, de erről a névről sajnos talán csak nekem jut eszembe az, hogy egy értelmes, jó fej srác, akinek a segítőkészsége miatt rengeteget tanultam egy témáról, ami érdekel, és amivel azóta is foglalkozom. A legtöbb embernek esetleg a pólóboltja, de inkább a Tolvajkergetők sorozat és az jut csak az eszébe, hogy megint előzetesben van garázdaság, önbíráskodás és még ki tudja mi miatt.

Tovább baktattam a rendőrautó mellett, ő valószínűleg fel sem ismert, én meg azon agyaltam, hogy valaki, aki máskülönben értelmes és alapvetően jó dolgokért akar küzdeni, hogyan kerülhet ebbe a helyzetbe, mitől mehet ilyen irányba. Akárhogyan is, én azért sajnálom, hogy idáig fajultak a dolgok Tomcatnél, az elején szerintem nem ide akart eljutni, mondhatnám: nem ezt kérte.

Minden a legnagyobb rendben

Valamelyik este véletlen rákattintottam egy online kaszinó reklámjára. Szerencsére nem töltődött be, örülök neki, hogy bizonyos weblapokat nem lehet Magyarországon megnézni, mert a minden bizonnyal teljesen naprakész 1991-es, igen, jól olvasod, egy immáron 24 éves törvény előírásai nem teszik lehetővé.

A Bet365 oldala letiltva

Ezzel nincs baj, ennek ellenére gondolom mindenki akar egy olyan országban vállalkozásba kezdeni, ahol egy több éve működő boltot kérdés nélkül bezárnak. Előfordul! Az oldal üzemeltetői persze fizetik a reklámokra kattintásért a pénzt, ami nyomán ugyan a felhasználó az oldalra már sosem jut el, köszönhetően az 1991. évi XXXIV. törvénynek. De nem baj, biztos a hanyatló nyugat tolvajbandája, van ott bőven.

És ha azt mondanád, hogy ugyan már, ez csak egy weboldal, érdemes ráguglizni, melyik országokban tiltanak le weboldalakat csak úgy.

Keményen dolgozó kisemberként azt sem teljesen értem, milyen alapon lettek szépen csendben bezárva a kaszinók. Engem ugyan nem érint (akkor meg minek magyarázok), sosem voltam kaszinóban, meg aztán úgyis lesz, aki majd hangosan elemezi, hogy hány ember ment tönkre a káros szerencsejáték miatt, és ki tudja: még a végén én is elhiszem, hogy ez jó.

Meg talán azt is elhiszem, hogy a »Nemzeti Dohányboltok« tényleg azért jöttek létre, hogy a 18 éven aluliak ne legyen megrontva ezzel a káros szokással. Igaz, a 18 éven aluliak ugyanúgy vásárolnak cigarettát, sőt, dohánybolt még az iskola mellett is lehet, meg aztán nézd meg, ez a kisbaba is mennyire meg van védve mindentől, de tudom én, az anyja a hülye, én is ezt mondom:

Kisbaba babakocsiban egy Nemzeti Dohánybolt előtt

Aztán simán elhiszem azt is, hogy vasárnap együtt kell lennie a családnak, azért nincs nyitva, ami eddig nyitva volt. Az megint más, hogy aki mondjuk családi vállalkozást üzemeltetett, és volt alkalmazottja, aki mondjuk egy kis extra pénzért szívesen dolgozott fél napot, az most otthon, a vállalkozó meg vagy tényleg a családdal van, de bezárta boltot, vagy egyáltalán nincs a családdal, mert nem zárta be a boltot. Azért nem zavar annyira, mert tudom, hogy ezt az egészet egy szakmailag megfelelő csoport alaposan és körültekintően átgondolta, így nem fordulhat elő olyan, hogy a vasárnap egyébként nyitva tartó benzinkúton bizonyos termékeket kordonnal kell elválasztani a vásárlóktól. (Még megvennék a végén, aztán annyival később érnének a családjukhoz.)

És ha eddig nem lett volna teljesen modoros ez a bejegyzés, zárógondolatnak talán sosem hatott ennyire komikusan és egyben ennyire elszomorítóan egy 1984-idézet:

A háború: Béke
A szabadság: Szolgaság
A tudatlanság: Erő

A nagy ebédmenü teszt - Gastroyal

Sorozatunk múltkori epizódjában egész héten az »Interfood ebédrendelés menüjét« kóstoltam végig, a húsvéti lakomát otthon töltöttük, sonkával, idén először sárgatúróval és friss zöldségekkel. A héten az irodai tápellátmányt a Gastroyal szolgáltatja, érkezik is az értékelés!

Gastroyal rendelés - ebédmenü rendelés egész hétre

Weblap, fizetési lehetőségek

A Gastroyal weblapja kicsit csicsás, de könnyedén használható és gyorsan áttekinthető. Bankkártyás fizetésre nincs lehetőség, elfogadják viszont mindegyik SZÉP-kártyát, illetve a futár itt sem csinált belőle problémát, hogy elkerültük egymást.

Van viszont egy új szempont, amit eddig nem néztem, ez pedig a meddig lehet leadni a rendelést kérdésre. A Gastroyalnál szombaton fél három körül adtam le a húsvét hétfő miatt kedden kezdődő kiszállítást, de rengeteg oldal van, ahol már pénteken háromkor lezárják a hétfői rendeléseket.

Választék

A Gastroyal elég komoly tematikus étlappal rendelkezik: paleolit, zsírégető, szétválasztó, vega és klasszikus ételekből lehet válogatni. A különböző menüket lehet egésznapos (reggeli, ebéd, vacsora stb.) kiadásban is kérni. Én alapvetően a klasszikus, házias ételekre mentem rá. Levesből amennyire néztem, nincsen kis adag.

Menü értékelés

Kedd

Lebbencsleves, 395 és tejfölös zöldbabfőzelék, 2 db tükörtojással 680 forintért.

A leves nagyon finom volt, tartalmas és rettentesen laktató. Hozzá kell tenni: nem sokkal előtte ettem egy kis aprósütit is, de szinte teljesen jól laktam már a leves után.

A zöldbabfőzelék is rendben volt, talán a bab picit főhetett volna még, illetve a tükörtojás gyanúsan szabályosan nézett ki, és kicsit az én ízlésemnek túl well done volt.

Gastroyal - lebbencsleves

Gastroyal - zöldbabfőzelék, tükörtojással


Szerda

Tejszínes, vegyes gyümölcsleves, 420 és polpetti (sajttal, sonkával töltött, bundázott) sertésborda, burgonyapürével 880 forintért.

A Gastroyalnál nagyon erősek levesben, a gyümölcsleves is tele meggyel, almával és szilvával, az íze kellemesen édeskés, az állaga tökéletesen krémes.

A rántott husi és a krumplipüré is hibátlan volt, habár szoktam rendelni, nem hiszek a fóliába zárt rántott húsban, ez viszont melegítés után sem volt szétázva.

Gastroyal - tejszínes, vegyes gyümölcsleves

Gastroyal - polpetti (sajttal, sonkával töltött, bundázott) sertésborda, burgonyapürével


Csütörtök

Frankfurti leves, roppanós virslivel 475 és krumplis tészta 715 forintért.

A leves minősége csütörtökre sem változott: nagy adag, kiváló íz.

Ellenben a krumplis tészta nem igazán jött be, szinte semmi íze nem volt, én kicsit más fűszerezéshez szoktam.

Gastroyal - frankfurti leves

Gastroyal - krumplis tészta


Péntek

Zöldségleves aprótésztával, 395, csirkemellpaprikás, galuska 840 forintért.

Tényleg nem tudok mást mondani, Gastroyalék levesben a legjobbak, akárcsak a hét korábbi napjain a többi, pénteken a zöldségleves is remek volt.

A csirkemellpaprikást sikerült nem lefotóznom, viszont az előző napi második fogásnál sokkal-sokkal finomabb volt, a hús puha, sok szaft és finom nokedli, avagy bocsánat, galuska.

Gastroyal - zöldségleves aprótésztával


Jövő héten szünet lesz, nem fogok rendelni, viszont utána a Teletál kínálatát tesztelem.