Mit jelent a Frupka? Mi az a sült tea?

Frupka sült teás üvegcsék felülről fotógrafálva

Amikor először hallottam a sült tea kifejezést, szemeim előtt megjelent, ahogyan valaki kibontott egy doboz filterest , egyesével feltépkedte őket és feldobta olajra dinsztelni, aztán az egészet leforrázta és tálalta vajas keksszel. Szerencsére nem erről van szó, sőt, azt is el lehet mondani, hogy a dolognak legfeljebb annyi köze van a teához, hogy forró vizet kell ráönteni.

A sült tea eredetileg cseh produktum, egy kompótszerűséget képzeljünk el, amit kis üvegcsébe zárnak, és kinyitás után forró vízzel felöntve egy nagyon ízletes, gyümölcsös italt kapunk, aminek elfogyasztása után kikanalazhatjuk a bögre alján összegyűlt gyümidarabkákat, vagy akár jósolhatunk is belőle. (Jómagam kanalazni szoktam inkább.) Ami miatt külön jó, hogy nincsen benne hozzáadott cukor, színezék, koffein, taurin, nátrium-glutamát, guargumi, stabilizátor vagy bármi olyan hülyeség, amit a kelleténél amúgy is többször fogyasztunk.

(Erre az egészséges étkezés témára változatlanul nem vagyok nagyon rákattanva, de ahol lehet, ott igyekszem a megfelelő utat választani, és a sült tea pontosan egy ilyen választás.)

A sült teát cseh eredete lévén egy csehországi cég gyártja, itthon Frupka néven lehet és érdemes beszerezni, egyrészt mert finom, másrészt mert tökéletes ajándék így az ünnepek előtt olyanoknak, akik szeretik az ilyeneket.

Húszféle ízben kóstolható, nekem a fekete berkenyés, az epres és a narancsos a kedvenc, eddig hatot kóstoltam, de a továbbiak kipróbálása is tervben van.

Egy üveg 390 forintba kerül, ebből egy bögrényi készíthető, amire egy ismerősöm azt mondta, hogy ennyiért kapni egy doboz 25 darabos filteres teát, ami igaz is, de én őszintén szólva nem ittam még 390 forintos filteres teát, aminek a gyümölcsillat mellett gyümölcsíze is lett volna, illetve a két terméket nem is igazán érdemes együtt emlegetni.

Menjetek, rendeljetek, igyátok és osszátok – érdemes!

A Frupka szónak (ezt a hazai forgalmazó maga mesélte) pedig nincsen különösen misztikusabb jelentése, egy kedves fantázianév, aminek gyümölcsszerű hangzása van, és könnyen megragad az ember fejében.

Frupka sült teák díszdobozban

Exbarátnők meztelen képei

Nem, a cím kivételesen nem szándékosan SEO-gyanús, egyszerűen önmagában összefoglalja azt az undorító jelenséget, amibe ma belefutottam.

Délután kettő körül (talán) valaki hozzáadott egy Facebook-csoporthoz, aminek ez volt a neve. (A srácnak, aki hozzáadott, feltörték a fiókját, tanulság: használjatok két lépcsős bejelentkezést.) A csoport tulajdonosa egy mindenféle előítéletet félretéve már profilkép alapján is gyanús csávó volt. A csoport célja, létezése illetve az is nagyon feltekerte a vérnyomásomat, hogy hozzáadtak.

Szerintem akármilyen drámai is egy elköszönés, akármilyen rosszul is ér véget egy kapcsolat (legyen az baráti, üzleti vagy szerelmi), senki nincs felhatalmazva arra, hogy az elmúlt évek élményeit, bizonyítékait rossz indulatúan felhasználja, pláne nem ilyen közönséges formában. Nem tudom, bűncselekménynek számít-e ez itthon, de remélem, hogy igen, mélységesen megvetem és elítélem a jelenséget, az elkövetőit és a követőit egyaránt.

Több másik ismerősömet is meghívták a csoportba, persze, mi hülyék már csak olyanok vagyunk, hogy megnyomjuk a Report feliratú gombot.

A bejegyzés történetét is inkább ebbe az irányba akarom terelni: bejelentettem, hogy a csoport indokolatlan meztelenséget tartalmaz, illetve hogy sértő rám és másokra nézve. Nagyjából öt kattintás volt, egy órája kaptam egy értesítést Facebookon:

Facebook sikeres jelentés

Egyebet nem tudok hozzáfűzni, korrektnek gondolom, hogy néhány kattintás után (és sok-sok más felhasználó egyidejű jelentése miatt) ezt a csoportot eltávolították, remélem, a következő próbálkozások ugyanígy megbuknak majd.

(És a jelenséggel nem az a fő bajom, hogy nők az áldozatok; ez is probléma, de inkább azt tartom szörnyen megalázónak és sértőnek, hogy egy olyan ember károsítja a másikat, akiben korábban az feltétel nélkül megbízott. Az ilyen viselkedés az emberek között az egyik legundorítóbb, ami tanúsítható, és ha az nem emel ki, tesz minket különbözővé az emlősök között, hogy nem csinálunk ilyet, akkor semmi más.)

Doctor Who

Az van kicsit mostanában a sorozatokkal, hogy mióta a nagy kedvenceim eltűntek, sokkal alacsonyabb a motiváció a sorozatnézésre. Meg aztán: vége van már azoknak az időknek, amikor négykor már otthon ültem és más dolgom sem volt mint a legújabb részek előtt ücsörögni. Ennélfogva nagyon meggondolom, mibe kezdjek bele, pláne, hogy minden óra érték, amit valami hasznos tevékenységgel lehet tölteni. És egy jó epizód megtekintése számomra hasznos tevékenységnek számít, azonban nagyon kevés új sorozat volt, ami beszippantott volna.

Doctor Who - Tardis

A Doctor Who-t rengetegen ajánlották már, régóta listán volt, és igazból Tigi is sokáig nyaggatott, amíg aztán egyszer teljesen véletlenül el nem kezdtük nézni, még valamikor év elején, annál a banális oknál fogva, hogy a lejátszási listában az volt a következő elem.

Ahhoz képest, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva nagyon sokáig halogattam, a Doctor Who pontosan az a sorozat volt, ami azonnal behúzott. Amúgy sem igazán néztünk olyat, ami egy picit akciódús, de azért alapjában véve inkább mókás, laza stílusban játszódik.

Brit sorozatról beszélünk, ami ráadásul a második etapját éli: az első felvonás 1963-ban kezdődött és 1989-ig tartott, aztán 2005-ben támasztották fel újra. Azért tud ilyen sokáig húzódni, mert a történet főhőse képes a regenerálódásra: ekkor azonban a kinézete, a karaktere, a szokásai és a személyisége mind-mind megváltoznak. Üzletileg nagyon okos ez a rajongóknak sokszor már kevésbé szimpatikus megközelítés.

A régi részeket is tervezzük megnézni, az újból leginkább a Tennant-korszak jött be; a mostani évad jó volt, de a befejezése egyszerűen nevetséges volt, elmaradt a katarzis és különösebben komoly események sem történtek, pedig a 2005 óta futó részek közül volt jó pár drámai.

Voltaképpen tényleg nem értem, hogy miért nem kezdtem el korábban nézni, különösen, hogy mindent imádok, ami brit, ami sci-fi és különösen, amiben időutazás van, a Doctor Who-t pedig pontosan ezekkel lehet jellemezni.

Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész

Szerintem kezdem egyre jobban elveszteni a kapcsolatot az amerikai filmekkel, és ez egy elég kövér kijelentés, sőt, túlzó általánosítás is, de Az éhezők viadala harmadik részének megtekintése alatt magammal vívott viadal során azt a következtetést vontam le, hogy egyszerűen nem éri meg ilyen élményekre pénzt kiadni.

A nyájas olvasó jogosan tenné fel a kérdést, félbeszakítva a következő soroat, mégpedig: Mefikém, ha szenvedsz ezekkel a filmekkel, akkor a faszér' ülsz rájuk be a nyomorult filmszínházba?, és azt kell mondjam, az olvasó jogosan tenné fel a kérdést, de azért próbálom megválaszolni.

Az éhezők viadala: A kiváalsztott 1. rész, Jennifer Lawrence

Az éhezők viadala franchise-ra (és persze alapból ott is van a baj, hogy ez egy franchise a szó legszorosabb értelmében, de) mindig úgy tekintettem, mint az Alkonyat pontosan két fokkal igényesebb versenytársára. Mindkettő egy nagyon pontosan meghatározott célközönségnek készül, mindkettő egy lány szerelmi történetét mutatja be egy számunkra különleges és bizarr világban, többnyire a lány szemszögéből. Az éhezők viadala ráadásul kvázi sci-fi is, elég jó alapfelvetéssel, szóval minden sínen van.

Az »első rész« tetszett, nem volt egy évszázados alkotás, de tökéletes kikapcsolódást nyújtott, rendben volt a koncepció, sikerült átadni az üzenetet és sok mindenbe nem nagyon tudtam belekötni.

A »második rész« élménye már más volt. Itt úgy jöttem ki a moziból, mintha meghallgattam volna egy tipikus háromakkordos zenét: éreztem, hogy akik készítették, tudták, hová és mit kell tenni ahhoz, hogy mindenki kajálja. Az egész egy futószalagi munka, nagyon jó minőségű, de egyszerűen formatervezett és gyártott, semmi értéket nem közvetített.

Ezzel szemben a harmadik rész már totális katasztrófa. Egy jelenetet leszámítva végig semmi feszültség, legalább négy vagy öt átgondolatlan logikai bukfenc ölelte át az egyébként sehová sem haladó történetet, amit végül az mentett meg, hogy az írók is kezdték érezni, kell valami nagyobb megmozdulás a film vége felé.

Sajnos abszolút azt éreztem, hogy a harmadik rész ketté bontása egyértelműen a pénz miatt történt, de meg sem próbálták értékelhetően elvégezni. A »Harry Potter« befejezésénél például sikerült ügyesen kettévágni az utolsó regényt, végül egyáltalán nem bántam meg, és ott is teljesen tiszta volt, hogy a mocskos pénz miatt rángattak be kétszer a moziba, de azért mégis élvezhető befejezést kaptunk. (Arról nem is beszélve, hogy Az éhezők viadala utolsó könyve jóval vékonyabb a Harry Potterénél, simán elfért volna egy részbe.)

Szomorú vagyok kicsit, mert alapvetően jól indult a sorozat, vártam a folytatást és a történet befejezésére még mindig kíváncsi vagyok, de ez a rész egyszerűen egy unalmas és szerencsétlen próbálkozás volt, ha ezt kapom el először, tuti nem érdekel a többi.

(Két dolog még: akár az is lehet a tanulság, hogy három év alatt ennyit és ilyen irányba változott az ízlésem filmek tekintetében, nem tudom. A másik pedig, hogy külön fekete pont a szinkronnak, egy-két szokásos minőségi hangalakítást kivéve nagyjából olyan élmény volt, mintha a Széll Kálmán téri kocsmákból szedték volna össze a szinkronszínészeket este háromnegyed tízkor. Bocs.)

Eredeti cím:The Hunger Games: Mockingjay - Part I
Műfaj:kaland
Időtartam:123 perc
Megjelenés éve:2014
Főszereplők:Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, Woody Harrelson, Donald Sutherland, Philip Seymour Hoffman

Te vagy a terrorista, baszki

Alapvetően a SZÉP-kártya és az egészségpénztár létrehozása és bizonyos emberek undorító módon való belerángatása sem igazán tetszett, de ami mostanában külön feltekeri a vérnyomásomat, az az OTP Egészségpénztár tagságom azonosításának szükségessége. Aki rögtön belekezdene a szokásos vágólapról bemásolt OTP-fikázásba, rögtön hozzátenném: az azonosítást nem a bank találta ki, hanem a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény megalkotói, más egészségpénztár szolgáltatóknál is ez a helyzet.

Oké, küzdjünk a terrorizmus és az ipari mennyiségű pénzmosás ellen, ezzel egyet is értek, de miért engem, százezredik szerencsétlen senkiházit kell ugráltatni?

Merthogy az azonosítás azt jelenti, hogy ki kell töltenem valami PDF-et, kinyomtatnom, bevinnem a legközelebbi EP-fiókba, ahol átveszik és egyeztetik velem az adatokat személyesen is.

De a lényeg, hogy a terrorizmus és a pénzmosás darabszáma semennyit nem fog csökkenni, cserébe viszont több ezer (több tízezer? több százezer?) embert ugráltatnak fölöslegesen.

Az extra poén pedig az egészben szinte biztosan az, hogy ha nem azonosítod be magad, mert nem akarsz rohangálni fölöslegesen, és esetleg csak pár ezer forint van a kártyádon, amit így veszni hagynál, akkor az az összeg egy teljesen jogos magyarázattal szépen átcsurog valahová teljesen máshová. És végül is tényleg jogos: ők megmondták, hogy ez lesz, ha nem azonosítod magad.

Un-do-rí-tó.

Küldeném minden érintettnek a vonatkozó számot a Tankcsapda előadásában, a törvény megalkotóinak főként az albumborító végett:


Nemlátom, kattintok, meglátom!

Nyolc dolog, ami miatt pocsék a budapesti tömegközlekedés

Elöljáróban le kell szögezzem: alapvetően elégedett vagyok a BKV-BKK által nyújtott szolgáltatásokkal; ár/érték arányban a többi európai várost figyelembe véve egyáltalán nem rossz a helyzet és itt nem rohangálnak patkányok a mozgólépcsőn reggelente; mégis van pár jelenség, ami a BKK által mostanában eszközölt rengeteg fejlesztés ellenére is egyszerűen ellehetetleníti azt, hogy Budapest közösségi közlekedése felnőjön és civilizált egyedként létezzen. És fontos hozzátenni, hogy legtöbbször egyáltalán nem a szolgáltató hibájából.

1. Gombnyomkodás

Family Guy - Peter megnyomja a gombot, amit nem szabadna

Habár nálunk a legtöbb (ha nem az összes) vasúti járaton automatikusan nyílik az ajtó, nem múlik el megálló úgy, hogy valaki ne feküdjön rá a gombra és nyomkodja úgy, mintha a leszállása, az időben érkezése vagy mondjuk az élete múlna ezen. Kis versenyszám ez, amiből ha lenne olimpiai játék, biztosan sok arannyal távoznánk.


2. Bliccelés

Bliccelő ember pofára esik

Komolyan, akárhányszor látok ellenőrt felszállni egy járatra, tuti, hogy egy, de inkább két-három embert megfog. Amivel még nem is lenne baj, ez a dolga, de aztán jönnek a kamu kifogások, az észre sem vesszük az ellenőrt vagy ami még rosszabb: parasztként viselkedünk, mintha legalább az ellenőr lenne az egész történetben a szararc. Pedig nem, kedves bliccelő barátom, te vagy az, és a helyzet bizony főként miattad olyan, amilyen.

3. Bunkó ellenőrök

Sajnos a helyzet pontosan az előbbi pontban említettek miatt is ennyire szörnyű: az utasok semmibe (vagy abba sem) veszik az ellenőröket, az ellenőrökben pedig egy idő után kialakul a dolgok telibe szarása, vagy rosszabb esetben az, hogy megunják, és lecsapnak két emberes pofont, mert viszonylag kevés ember szeret havi vészesen kevés pénzért fagyoskodni és jegyeket nézegetni, de ha még ezt el is tűrik, a parasztként viselkedést már kevésbé. Aztán jönnek az ehhez hasonló esetek:


Nemlátom, kattintok, meglátom!

És persze van kivétel, nem mindig az utas miatt mocsok az ellenőr, de a saját tapasztalataim mégis ezt mutatják.

4. Kéregetők, aláírásgyűjtők, lázadók

Akárhányszor megállok két percre a Ferenciek terén füles nélkül vagy nem úgy, mint aki éppen telefonál (de sokszor még akkor is), tuti, hogy legalább három ember jön oda hozzám pénzt vagy cigarettát kérni; Fedél nélkült árulni; elmesélni, hogy egyedül neveli a két gyerekét és vegyek nekik kaját; elmesélni, hogy milyen szar a helyzet jelenleg a világban; vagy elkapnak a politikusok/környezetvédők/akárkik, hogy van-e két percem az akármire; vagy amikor a kezembe nyomnak valamit, de ha visszaadnám, elkezdenek magyarázni, ha tovább megyek, akkor meg helló és fizetni ki fog a cuki macskás naptárért. Tudnék egy rokonodat, aki szerintem szívesen, de ha megjegyzem, akkor meg verekedésbe torkollik a metrózás.

Aktuális kedvencem az a csávó, aki csak idős hölgyeket szólít le és boldog új évet kiáltással nyomja kezükbe a szóróanyagot.

És a jelenség igazából senkit sem zavar, senki nem teszi őket odébb, senki nem szól rájuk. Mindenki sétál tovább, mintha mi sem történt volna.

Egy ember, akinek a szájából ATM-szerűen jön a pénz

5. Behugyoztak? Szar Szórjunk rá fűrészport!

Pókember a porral küzd

Alapvetően nem értem, miért hugyozik be valaki majdnem minden nap a Deák téren, de a másik dolog, amit szörnyen nem tudok megérteni, hogy ha bármi folyékony kerül az aluljáró felületére, akkor ahelyett, hogy alaposan feltakarítanák, beszórják inkább fűrészporral, aztán legalább biztosan kikerülöd. Persze éjszaka eltakarítják (szerencsére), de a jelenség ettől függetlenül rendkívül illúzióromboló.

6. Emberek, akik nem jobbra állnak a mozgólépcsőn

És szintén: nem múlik el úgy utazás, hogy ne kelljen megállnod, ha esetleg sietnél a bal oldalon. Sőt, a legjobb, hogy itt is előjön az a szemlélet, amiben te egy aljas gyökér vagy, aki holmi mozgólépcsőkön sétálgatni mer, és egyáltalán minek bunkózol azzal, aki kényelmesen áll a bal oldalon. Évek óta próbálják tanítani az embereket, mindhiába. Emlékszem, 2007 körül még egyetemisták szórólapokat is osztogattak, hogy miért van ez a butaság, mindhiába. Pedig ki is írják, mindhiába. A nemrégiben átadott »négyes metró« megállóiban még a folyosók is úgy vannak kialakítva, hogy segítsék a forgalom terelését, de az emberek persze inkább átmásznak a korláton és a szembe jövő sávban csörtetnek előre.

Idős néni és a mozgólépcső esete

7. Emberek, akik két ülést elfoglalnak

Az idegesítő jelenség többféle módon is felütheti fejét. Vannak emberek, akik a táskájukkal olyan romantikus viszonyt ápolnak, hogy beültetik maguk mellé, etetik, itatják még talán ölelgetik is. De mostanság leginkább az M2-es és az M4-es metrón zavar, amikor valaki úgy ül be a felosztott helyekre, hogy két szék közé ül, így neked vagy nem marad helyed, vagy ülhetsz egy tízcentis helyen, amiből négy centi a szövet, hat pedig a hideg fém. Köszi!

Egy macska egyedül elfoglalta a kanapét. Botrány!

8. Elsőajtós felszállás

A 178-as (és még sok más) buszon nagyjából hat-nyolc hónapja megy az új rendszer: az első ajtón felszállsz, megmutatod a bérletedet vagy kezeled a jegyedet, a hátsó ajtókat pedig csak leszállásra használod. Vidéken működik, Londonban működik, Budapesten megbukik. Pedig ki van írva, be van mondva és mégis: majdnem minden reggel van valaki, aki felszáll hátul, és csak a buszsofőr által indított automata tájékoztató harmadik kezdésére biceg előre, hogy nagy kegyesen és nagy sértődötten megmutassa a bérletet.

Felszállás az első ajtón


Helyenként lehet, hogy túloztam, de szinte biztos vagyok benne, hogy más is tapasztalja ezeket a furcsaságokat akár egy nagyon rövid utazás alkalmával is. Tudsz még idegesítő tömegközlekedős jelenségeket? Ne habozz leírni.

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Például az, hogy miért kellett ennyit várni egy olyan filmre, ami magyar és egyszerűen nem találok benne hibát. Komolyan, a moziból hazafelé jövet végig azon járt a fejem, hogy legyen már valami, legalább egy apróság, amibe beleköthetek, de tényleg nem találtam semmit. Sosem értettem, hogy ha annyi jó rendezőnk, operatőrünk és írónk van, miért csak a Csányi Sándor meleg celebet játszik szintű filmekig jutunk, és miért nem tud ez a sok tehetség egy értékelhető művé összekovácsolódni.

És tényleg nem csak az van emögött, hogy azon a környéken forog a film, ahol mindennap megfordulok, meg az, hogy magyarul beszélnek, magyar poénokat sütnek el, tipikusan magyarok által értett-ismert dolgokat vesznek elő és figuráznak ki. Ez is közrejátszik, mert a VAN hihetetlen sok értéket közvetít: benne van a nyelvünk, a kultúránk, az országunk, a szórakozóhelyeink, a szokásaink és ezek nagyon éles, de nem klisékkel fontoskodó kritikái.

Ami miatt mégis nagyon erős a film, az az, hogy végig sírsz a röhögéstől, és habár vígjáték, azért van drámai vonal, a mélyebb jelenetek pedig mindig a legtökéletesebb helyzetekben és pillanatokban érkeznek. Nagyon jó a vidám és a komolyabb tartalom arányának játéka, és a kettő között gondosan elhelyezett mondanivaló szintén hibátlan.

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Ódákat tudnék még zengeni, a pici apróságokkal, a kádban ücsörgéssel, a hajszál-kergetéssel, a lábujjhegyen járással és még sok minden mással, de inkább csak ajánlom ezt a filmet, menjetek el a Művészbe, vagy bármelyik kisebb moziba és nézzétek meg, mert azon túl, hogy értékes darab, garantáltan jól lehet rajta szórakozni, és most végre egy olyan jó magyar filmünk van, ami közérthető, valamilyen szinten könnyen emészthető, de azért mégis elgondolkodtató.

Annyira hatása alatt vagyok, hogy habár már nem szoktam ilyet, de szinte azonnal ugrottam a gép elé, hogy bejegyzést írjak, nem érdekelt, hogy jobb lenne rá aludni párat, míg elrendeződnek a gondolataim. Reisz Gábornak (aki rendezte, írta, fényképezte és zenéjét szerezte) pedig minden elismerésem, remélem, fogunk még róla hallani.

(Arról nem is beszélve, hogy amíg néztem, végig az motoszkált bennem, hogy miért csak álmodozom arról, hogy csinálok legalább egy kisfilmet, miért nem kezdem el ténylegesen.)

A magyar filmek rovatunkból ajánlom még:

Angol nyelvű cím:For Some Inexplicable Reason
Műfaj:vígjáték
Időtartam:96 perc
Megjelenés éve:2014
Főszereplők:Ferenczik Áron, Horváth Miklós, Györiványi Bálint, Owczarek Tamás, Jakab Juli, Takács Katalin, Kovács Zsolt, Makranczi Zalán

Csillagok között

Mindenféle előszó nélkül: nagyon tetszett. És nem csak azért, mert Christopher Nolan egy olyan rendező, akinek az összes alkotása ott figyelget a polcon Blu-ray lemezek formájában; még csak nem is azért, mert Matthew Mcconaughey (főként a »True Detective« óta) az egyik kedvenc színészem; de még csak azért sem, mert Hans Zimmer tökéletesen tudja, hogy kell három hanggal borzolni a néző idegeit három órán át. Úgy általában a film hangulata, felkészültsége, történetvezetése és látványvilága együttesen fogtak meg.

Interstellar (Csillagok között) jelenete

Hiába három órás a film, annyira jól bántak az idővel, hogy ez nem igazán érződik, egy jelenet volt csak, ahol kicsit gyorsnak éreztem a váltást, de sokakkal beszéltem erről, és igazából mindenkinek bejött; nekem inkább értéksemleges volt, csak felkaptam rá a fejemet.

Anne Hathaway szerintem nem sokat adott hozzá, nem volt vele baj, de nekem Sandra Bullock alakítása a »Gravitációban« sokkal jobban imponált. És ha már itt tartunk, csak egy gondolatra muszáj egy lapon említenem a két filmet: a Gravitáció is nagyon tetszett, de az főként az érzékszervekre hatott, mintha tényleg azt akarta volna átadni, milyen lehet ott fent; emlékszem, hogy szinte kapaszkodtam a mozi karfájába, és olyan érzésem volt, mintha tényleg repkedtem volna az űrben. Oké, gyenge volt a sztori, de ezzel szemben pont ebben volt erős az Interstellar, hogy habár itt is volt látvány, de főként mégis az emberi vonatkozású problémákra, gondolatokra és az ennek nyomán való történetkibontásra mentek rá.

A látvány miatt külön piros pont, hogy a legtöbb jeleneten kifejezetten érezhető volt, hogy a makettes megközelítést preferálták, szemben a CGI-jal. Persze volt azért számcsógépes grafika is bőven, de valahogy sikerült megtalálni azt az egyensúlyt, amivel például »A nagy Gatsby« esetében a ló túloldalára zuhantak.

Sokan próbáltak tudományos oldalról belekötni a filmbe, de ebbe azért nem szeretek belemenni, mert a történet tudományos alapja voltaképpen egy-az-egyben Kip Thorne elméleti fizikus munkájára épül, és veszekedhetünk egy sör mellett arról, hogy szerintem milyen egy féreglyuk belülről, de valószínűleg Kip és a mögötte álló gárda kicsit közelebb áll a valósághoz. (Máskülönben meg senki sem tudja, pont ez a lényeg.)

Interstellar (Csillagok között) jelenete

Még két dolog: itthon csak szinkronosan és eredeti nyelven vetítik (ráadásul lehetetlen időpontokban), ami azért kicsit gáz, lehetne felirat, de nem volt érthetetlen felirat nélkül, talán csak azok a jelenetek, amelyekben az űrhajó zúgása amúgy is elnyom minden egyéb hangot. A másik pedig, hogy nem tartom magam elméleti fizikusnak, egyszerűen csak olvasgattam a témáról, mert érdekel és ennélfogva nagyon sok idő- és űrutazás témájú filmet-sorozatot láttam már, így nem volt nehezen érthető a tudományos magyarázat, viszont szerintem ha valaki nincs legalább a hollywoodi sci-fi szintjén otthon ezekkel a dolgokkal, akkor lehet kicsit nehezebben rakja össze a teljes képet.

Nolan kézjegye végig kíséri a filmet, az utolsó húsz perc szinte teljes egészében olyan volt, mint az »Eredet (Incepció!)«, nem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy a zenén kívül még miért, egyszerűen csak ugyanazt éreztem, mint akkor. Több interjún is mesélte, hogy melyik filmek ihlették, és hát igen, kár is lenne tagadni, hogy a 2001: Űrodüsszeia is nagyon sok képkockán felüti a fejét. (Persze mivel megkajáltam a filmet, ezért nálam ez is inkább a pozitív rész felé billentette, de sokak pont ezeket sorolták a negatív tulajdonságok közé.)

Az Interstellar a legjobb sci-fi, amit valaha láttam? Nem. A legjobb sci-fi, amit idén láttam? Igen. Fogunk rá emlékezni évekkel később? Szerintem igen. Pontosan úgy, mint ahogyan emlékszünk a 2010-ben megnézett Eredetre is. Nolan és csapata nagyon odatették magukat, sikerült egy viszonylag kevés hibával küzdő, nagyon látványos, még inkább drámai (néha túl drámai), azonban mégis ízig-vérig sci-fi filmet lerakniuk az asztalra.

Eredeti cím:Interstellar
Műfaj:sci-fi
Időtartam:169 perc
Megjelenés éve:2014
Főszereplők:Anne Hathaway, Matthew Mcconaughey, Mackenzie Foy, Michael Caine, John Lithgow

Ügyfelek, minek vagytok?

Ez a bejegyzés alapvetően egy fölösleges hisztikézés lesz, ami helyett mondjuk leírhatnám a háromezer gondolatot, ami az Interstellar óta cikázik a fejemben, de az elmúlt héten annyi impulzus ért, muszáj hisztiznem, értsék meg, muszáj.

Három rövid történet, szerencsére mindegyiknek van pozitív része is, ne mondjátok, hogy negatív vagyok.

A Telekom és a Nano SIM esete

Múlt hét csütörtökön majdnem »két év után« lecseréltem az iPad minimet. A váltás oka egyszerű volt: eddig a legkisebb 16 GB-os, Wi-Fi modellt használtam, de szerettem volna egy még mobilabb változatot, amivel lehet akár a metrón is olvasni az indexet. (Valójában utazásnál jön nagyon jól az iPad: pici, kártyafüggetlen, okos ésígytovább.) Az iSTYLE-ban vettem a vasat, segítőkészen le is vágták a hagyományos méretű kártyát, de sajnos nem működött.

A SIM-kártya csere amúgy egy kétperces művelet: igazolod ki vagy, kapsz egy új kártyát, a régi meghal, bedugod a gépbe az újat és távozol boldogan. Na, ez az én esetemben úgy nézett ki, hogy a pénteki ebédszünetemben egy cirka 40 perces várakozás után (ami ráadásul úgy kezdődött, hogy a számhúzó néni azt sem tudta, mi az a SIM-kártya) a még kezdő eladó lányka mosolyogva közölte, hogy szerinte pont az a kártya fogyott el.

A főnökhölgy is megjelent, és mondta, hogy igen, sajna elfogyott, egy óra múlva hozza a futár. Hát kösz. (Itt már 50 percnél jártam.)

Azt nem értem, hogy hol csúszik hiba a gépezetbe. Bemegy valaki a raktárba, kinyitja a fiókot, látja, hogy már csak tíz darab van, hát szól és hívja a futárt. Ha valaki beesik, hogy venne 250 ropiért egy okosabb telefont, nem tudják eladni, mert nincs hozzá kártya. De ha már benézik, oké, ők is emberek, de legalább írnák ki, és ne hagynák várni 50 percet az embert – fölöslegesen.

A sztori pozitív része: este visszamentem és soron kívül két perc alatt elintézték az egészet.

Az édességbolt esete

Be akartam menni egy édességboltba. Ma sikerült valami idiótának összetörnie a sportautóját, ami miatt az Alagút körül meghalt a közlekedés, így egy órával később értem a tett színhelyére. Az üzlet hétig van nyitva, de 18.48-kor már be volt zárva minden, lakat, rács, riasztó, páncélautó, őrző-védő aligátorok elöl.

Visszatérő bajom ez: ha 19.00 a zárás, akkor az nálam azt jelenti, hogy 18.58-kor még be tudok szaladni venni egy csokifaszt, és nem kell másik üzletet keresnem.

A sztori pozitív része: mentem pár utcát egy másik bolthoz, ahol végül nem azt kaptam, amit kerestem, de legalább 19.05-kor beengedtek, úgy, hogy már be voltak zárva és takarítottak, de azért még kiszolgáltak.

A kürtőskalács esete

Gondoltam hozok haza kürtőst, legyen mit csipegetni. A Deákon voltam és nem esett jól visszabattyogni a Váci utcáig, ahol a Molnár-féle kalács várakozott, a metrómegálló körül viszont pont valami fesztiválféleség volt, ahol az egyik helyen kalácsot is árultak, gondoltam jó lesz. Odabattyogok, majd az alábbi párbeszéd hangzott el:

Én: Helló!
KürtősKalácsÁrus15: Szia!
Én: Órák kérdése, és kitalálom mit szeretnék…
KürtősKalácsÁrus15: Mármint?
Én: Mármint kiválasztom, milyen kalácsot kérek.
KürtősKalácsÁrus15: Amúgy záróra van, oké?
Én: Oké, kösz, akkor itt sem vásárolunk (többet sose).

Majd továbbmentem egy másik dílerhez, aki meg éppen csapta a szelet két (amúgy megértem, mert tök csinos) külföldi lánynak, miközben a sor meg tekergett.

A sztori pozitív része: végül visszamentem Molnár's-hoz, ahol mosolyogva szolgáltak ki nettó másfél perc alatt és boldogan elhoztam az engem megillető szénhidrátot.


A kedves olvasó ne fáradjon a tanulság levonásával: én csak egy elégedetlen gurmók vagyok, aki nem érti meg, hogy ami bezárt, az be van zárva és kész.

(Amúgy meg a teringettét, apumnak kocsmája van, ami elvileg nyolcig van nyitva, de nemegyszer zárt be tizenegykor, vagy éjfélkor, mert jöttek vendégek, akik ittak és az egész biznisznek az lenne a lényege, hogy ha vevőd van, kiszolgálod, nem pedig elhajtod.)

Mit csináltam az elmúlt két hónapban?

Röviden összefoglalva: rengeteget utaztam (szerencsére).

Szeptemberben jöttünk vissza szüleimmel »Erdélyből«, utána nem sokkal idén már másodszor utaztunk céges körökkel Csehországba.

Most Brno (ha úgy tetszik, Brünn) volt a célállomás, ahol idén először rendezték meg a Brno PHP Conference nevű eseményt. Mostanában voltunk több nagyon jó minőségű konferencián is, így volt összehasonlítási alap: a kezdeményezés nagyon jó, a szponzorok által vállalt programokon lehetett volna finomhangolni, összességében viszont jó rendezvény volt, és legalább megint rájöttünk, hogy Csehországban lehetetlen rossz sört vagy rossz kocsmát találni. Brno egyébként szép hely, de Prága vagy Krumlov után legfeljebb egy- vagy kétnapos túrára ajánlom.

Brno PHP konferencia, 2014, kék plüsselefánt

Szintén ezután a hétvégi kirándulások és a magyar vidék szerelmeseként Ingriddel Fényespusztára és környékére látogattunk el. Megnéztük az Ilona-völgyi vízesést, ettünk finomakat, szedtünk makkot és gesztenyét, sőt, a piacon egy idős nénitől még egy kiváló rongyszőnyeget is beszereztem, bár ez annyira nem releváns. A Fényespusztai Pihenőházat mindenkinek ajánlom, nagyon kedvesek, jók a szobák és a telken őzikék rohangálnak és úgy általában az egész az erdő közepén van.

Fényespusztai Pihenőház, légyölő galóca

Erdély annyira bejött mindannyiunknak, és mivel szüleim barátai voltak olyan kedvesek, hogy ismét kölcsönadták a lakóautót, ezért a hosszúhétvégén Tiszakécskére látogattunk el. A kemping nagyon jól felszerelt, és meglepően sokan voltak a rossz idő ellenére. A lakóautózásnak, illetve a kempingezésnek van egy nagyon jó tulajdonsága: az ember nem gubbaszt a szálloda szobájában, hanem találkozhat, ismerkedhet másokkal, kialakul egy közösség a napok során, ami az olyan embereknek, mint én, kifejezetten jó. Tiszakécske nagyon klassz hely, a kempingből át lehet sétálni a termálfürdőbe és az üzemeltetők is nagyon kedvesek.

Tiszakécske kemping, Hymer és McLouis lakóautók

Október végén Londonba utaztunk. Ez az túra igazából csak azért érdekes, mert alapvetően úgy állok az utazás témaköréhez, hogy ha már egy komolyabbnak számító félretett összeget utazásra költök, akkor szeretek új helyeket meglátogatni. Londonba viszont »2010-ben, amikor ott jártunk« nagyon beleszerettem. Mindamellett, hogy egy piszkos és nagyon népes nagyváros, nagyon magával ragadott az Oxford Street környéke, és úgy általában az emberek, a sokféle kultúra keveredése, az emeletes buszok, a metró, az ételek. Ezen felül érdekelt még, hogy milyen másodszor menni ugyanoda: kicsit olyan egyébként, mint másodszor megnézni a filmet. Mivel a wow-érzésen már túl vagy, elkezdesz más dolgokat is észrevenni. Mivel a kötelező dolgokat már letudtad, elkezdesz olyan helyekre járkálni, ahová amúgy nem mennél. Így találtunk antik piacot, kedves kis utcákat, jó kis éttermeket, lemezboltot és még tucatnyi mást. London még mindig szerelem, bár nem tudom, élnék-e ott egy-két évnél többet.

London - A sajtreszelő és az Uborka nevű épületek

Ezeken túl még a szokásos dolgok: tekeregtünk sokat Budapesten, ettünk finom ételeket, nyaltunk fagyit, ittunk pálinkát, sétáltunk éjszaka. A bejegyzést pedig mindenképpen azzal a közhellyel szeretném zárni, hogy nagyon szeretek utazni, de valahogy mégis az egyik legjobb rész a hazaérkezés. Szeretem Budapestet, jó ide hazajönni és végső soron örülök, hogy itt élek.