Van kutyád? Ne kösd ki!

Ez a bejegyzés régóta érik és mivel csak idén már három olyan élményem volt, amit mások felelőtlen kutyatartása miatt tapasztaltam, ezért idejét láttam, hogy meg is írjam.

Kutya pórázzal

Első sztori: állok a buszmegállóban, látom, hogy a fodrász előtt ki van kötve egy kutya a szemerkélő esőben. Kis kabát volt rajta, név és telefonszám a nyakában. A póráz leesett a földre, a blöki meg nagyon bánatosan nézett a távolba. Vártam öt percet, benéztem a fodrászhoz, hogy ott van-e a gazdi, de nem volt, így felhívtam a telefonszámot. A csaj mondja, hogy éppen a bura alatt van, mindjárt jön. Tíz perccel később ki is jött, mondtam neki, hogy ez így nem szép dolog, amire annyit kaptam válaszul, hogy jaj, szeret ő itt kint ücsörögni, meg hogy amúgy nem szokta kikötni, de ez akut helyzet volt. Ja, akut hajvágás, képzelem.

Második sztori: egy héttel később megyek ugyanarra a buszon, nézem, hogy milyen ismerős az a kutya, aki ki van kötve az egyik Demszky-lábhoz. Na, szerintetek ugyanaz a kutya volt? (Segítek: igen.)

Harmadik sztori: megyek le nemrég az iroda alatti boltba szénhidrátért. Telefonáltam a bejárat előtt, esik az eső, fúj a szél. Jön egy nénike, fogja, kiköti a kutyát a fához, úgy, hogy az állat nagyjából két centit tud mozogni, a sárban áll, és esik rá az eső meg az erkélyről lecsöpögő víz. Közben a mellette parkoló autó elindul, amitől még meg is ijed.

Ha kutyád van, és leviszed, akkor sétálni vidd, ne a boltba, ne kocsmázni, ne fodrászhoz vagy akárhová máshová, ahová nem tudod bevinni és ki kell kötnöd. Nem hiszem el, hogy nem lehet megoldani, hogy két ember vigye le a jószágot vagy hogy az egyetlen ember visszamenjen a lakásáig, lerakja az ebet és utána vágassa le a nyomorult haját.

Nem tudom, kötelező-e a kutyában a chip, de ha nem, annak kellene lennie, és az összes ilyen gazdit kőkemény pénzekre kellene büntetni.

Nem ülök a pénzemen

Az a helyzet, hogy világéletemben a farzsebemben hordtam a pénztárcámat. Ez részint a rutin miatt is volt: minden zsebnek meg volt a maga szerepe, így sosem hagytam otthon vagy máshol sem a telefonom, sem az okmányaimat, sem pedig a pénztárcám vagy a kulcscsomóm.

Mostanában viszont rászoktam arra, hogy mivel egyrészt gyakran van nálam táska (pedig még mindig nem gondolom magam táskás embernek), másrészt amúgy is kabátban közlekedős időszak van, ezért a pénztárca a kabát belső zsebében lakik.

Ez egy pénztárca. A farzsebben. Pfejj.

Persze, ahhoz, hogy ezt meg tudjam tenni, szükség volt még arra is, hogy a kis leveles okmánytartóba költözött a PayPass-bankkártya is, amit legtöbbször használok, így gyakorlatilag tizede annyit veszem elő a pénztárcát.

Na de, tényleg, ez miért is jó? Kérdezhetné a nyájas bejegyzés-olvasó, de nem voltam rest készülni a válaszokkal:

  • kíméli a kártyákat: majdnem az összes bankkártyám idő előtt ment tönkre, főként azért, mert nem tesz neki jót, ha sokat ülnek rajta;
  • kíméli a popót: nem mintha félnék tőle, de olvastam már a piriformis szindrómáról, köszönöm, nem kérek belőle;
  • kíméli a tárcát: kétévente szoktam cserélni, általában valamilyen Levi's-t veszek, bár mostanában kacsintgatok egy Bellroy-jal, de a lényeg, hogy valszeg sokkal tovább bírná, ha kevesebb ülőterhelésnek lenne kitéve;
  • kíméli a gerincet: informatikus vagyok, elég sokat ülök így is, az ergonómia fontos és jobb a békesség;
  • biztonságosabb: hozzáteszem, sosem raboltak még ki, de tényleg megnyugtató érzés nem hátul tartani;
  • +1: rendkívül szexin lehet elővenni kabát belső zsebéből.

Nagyjából ezek a dolgok. A zsebeim viszonya azóta úgy rendeződött, hogy elöl tartom a telefont, az okmányokat és a bicskát, a hátsó zsebek üresek, minden más pedig a táskában vagy a kabátban. És mivel már a harmadik nadrágom zsebe szakadt ki, a lakáskulcs is szépen elköltözött, de ezt talán olyan szintre fogom fejleszteni, hogy egyetlen kulcsot tartok majd magamnál, minden karika nélkül, az pedig egy erre alkalmas pénztárcában lakik majd. Pénztárcából pedig az egyre vékonyabb vonalban hiszek, minél kompaktabb, annál jobb.

A másik, amiről leszoktam, az a nyakba akasztós irodai belépő. Szépen kicsomagoltam a műanyagból és beköltöztettem az okmányok mellé. Kicsit vastagabb lett, de így már azt sem hagyom otthon és még kényelmesebb is.

Apró imprúvmentek rovatunkat olvashatták.

Sráckor

A Sráckor egy kiemelkedően jó film volt, és leginkább azért tetszett, mert nem a különleges technológiai megvalósításával hódított, azt voltaképpen észre sem vettem volna, ha előtte nem olvasok utána. A filmet ugyanis 2002-től 2013-ig forgatták, évente két-három alkalommal. A forgatókönyv nem volt a legelején megírva, mindig a forgatás előtt nézték újra az előző anyagokat, és a készítők valamint a szereplők saját élményei adták az alapot, a történetnek csak az eleje és a vége volt fix pont. A főszereplő ugyanaz a srác, a történet az ő életét meséli el 5 éves korától 18 éves koráig.

Sráckor (Boyhood) című film jelenete, Ellar Coltrane-nel

A technológiai újdonságot leszámítva főként a történet felépítése tetszett: tényleg éreztem rajta, hogy nem a szokásos keretek között gondolkodtak, nincs eleje-közepe-vége, nincs különösebben bonyodalom, nincsen egy pont, amikor minden esemény összefut. Egyszerűen csak megy előre és közben tényleg olyan érzésed van, mintha néha benéznél egy házba, ahol valakinek a fején egész nap kamera van. (Persze ez is szorosan kapcsolódik a megvalósításához, de ezalatt főként arra gondolok, hogy nem az tetszett, hogy de jó, 12 évig forgott, ugyanolyan a képe, öregednek a színészek stb.)

Elképesztően nehéz lehet úgy elkészíteni valamit, hogy igazából csak egy évtizeddel később tudod megmutatni a nagyközönségnek. Hatalmas volt Csillagok háborúja-poén is, pontosan emiatt.

Nagyon érdekes filmélmény, mindenkinek bátran ajánlom.

Eredeti cím:Boyhood
Műfaj:dráma
Időtartam:165 perc
Megjelenés éve:2014
Rendező:Richard Linklater
Főszereplők:Ellar Coltrane, Patricia Arquette, Elijah Smith, Lorelei Linklater, Ethan Hawke

Az idei Oscar gáz, mert főként fehér férfiakat jelöltek

Van egy eszköz, ami alapvetően is nagyon zavar, de amiről most írni szeretnék, az kifejezetten annak egy bizonyos témában való felhasználása. Az eszköz nem más, mint amikor egy rossz jelenség ellen való tiltakozásként magát a rossz jelenséget használják fel. Ez így még lehet, hogy kissé absztrakt, de kifejtem.

Nagyon szeretem olvasni a Variety-t, kifejezetten a filmvilággal kapcsolatos híreiket. Tőlük értesültem tegnap az Oscar-jelöltekről, és volt egy mondat, ami nagyon feltekerte a vérnyomásomat:

Oscars nominate all white actors, ignore female filmmakers too

Oscar voters had a chance to make history by nominating the first African-American woman in the Best Director category with “Selma” helmer Ava DuVernay, but instead they opted to reward a contingent that was all-male and heavily white.

Az idézett sorok ebben a cikkben szerepelnek, a jelentésük röviden összefoglalva annyi, hogy az Akadémiának meg volt a lehetősége, hogy történelmet csináljon egy afro-amerikai nő jelölésével, ehelyett szokás szerint főként csak fehér férfiak munkáit jelölték.

A cikk persze tocsog ettől a gondolattól, és ez a nagy bajom: a megkülönböztetés ellen nem lehet megkülönböztetéssel küzdeni. Az Akadémia ne azért jelöljön valakit a filmvilág egyik rangosnak tartott díjára, mert afro-amerikai női rendezőként készített filmet, hanem azért, mert sikerült valami kiemelkedőt alkotnia. (A vicc, hogy tavaly egyébként pont egy »ilyen témájú film« vitt haza szobrot.) Ilyen tekintetben sokkal inkább értek egyet a Boyhood (Sráckor) című film vagy mondjuk a számomra tavalyi év nagy kedvencének, a »A Grand Budapest Hotelnek« a jelölésével.

És ami külön zavar, hogy nem lehet erről értelmesen véleményt formálni, mert akkor én leszek a lesovinisztázva, lerasszistázva, elnyomó, keretek között gondolkodó embernek titulálva. Pedig nem erről van szó, hanem arról, hogy ha egyenlőséget szeretnénk elérni, az ehhez vezető útnak nem lehet állomása a különleges bánásmód, mert akkor minden pontosan ugyanúgy történik majd, csak másik aspektusból.

A szilika gél és a jack aljzat esete

Oké, egyrészt a kategória inkább golyó, másrészt életem egyik legbénább sztoriját fogom elmesélni, de az utókornak maradjon csak itt.

Valamelyik este be akartam dugni a fülest az iPad minibe, de félúton elakadt. Kamilláztam az aljzatba, de látszólag semmi nem volt ott. Amikor belevilágítottam egy LED-es lámpával, észrevettem, hogy egy kis szilika gél golyócska szorult bele. Tudjátok, ezek azok a levegőben található nedvességet elnyelő labdácskák, amiket nem szabad megenni és az újonnan vásárolt cipőben, táskában vagy hasonló dolgokban találhatók meg, ilyen kis csomagolásban:

Szilika gél, ne edd meg!

A történet roppant egyszerű: a fotós táskámba volt valahová belegyógyítva egy ilyen, és egyszer kiszakadt. Hetekig potyogtak azok a kis szerencsétlenek a zsebekből, ahogy kikaptam a fényképezőt, mire nagy nehezen az összeset kitakarítottam, de egy golyónak sikerült bemásznia az iPad tokjába, onnan pedig a fülesnek fenntartott résbe.

Hamar indult a guglizás, és ha hiszitek, ha nem: annyira nehéz újat mutatni a világnak, hogy bizony más is járt már így, igaz ő a MacBookjával, de a lényeg ugyanaz.

Ha te is így járnál, három megoldás közül választhatsz.

Tű, szög, akármi hegyes

Ha mákod van, ki tudod piszkálni, vagy finoman szét tudod törni a golyót, és egyszerűen kirázod. Nem ajánlom, roppant kényes, és ezek a kis nyomorultak pont annyira be tudnak feszülni, hogy ne lehessen szétrombolni őket, ráadásul rendkívül csúszós a felületük, így a tű könnyen letéved róla.

Porszívó

A jó öreg vákuum. Fogsz egy fóliát (folpack-félét), ráhúzod a csőre, a közepén csinálsz a füles dugójával egy lukat és megpróbálod kiszippantani. Lehet, hogy hatásos, de a befeszülés miatt szintén eredménytelen.

Hajszárító

A legjobb megoldás. A hajszárítóval finoman befújsz az aljzatba. A golyó ettől kicsit öszemegy, kilazul a helyéről, és mire észrevennéd, már vígan rohangál a fürdőszoba kövén, az iPad pedig tökéletesen szól, mintha mi sem történt volna vele.


Szóval, kedves ide tévedő olvasó, egyrészt a szilika gélt azonnal dobd ki a táskából, másrészt ha beleszorulna valamibe, kapd elő a hajszárítót!

Végezetül pedig a tettes golyó:

Ez a szilika gél golyó szorult bele az iPad mini jack aljzatába

Ma nyomozók voltunk - Crime Lab

Még Mikulás-napi ajándékként kaptunk egy jegyet a Crime Lab nyomozós játékhoz. A dolog sokban hasonlít a népszerű »szabadulós játékokra«, annyi a különbség, hogy itt nem vagytok bezárva, nem sötét folyosókon kell átbotorkálni, egyszerűen egy bűntényt kell megoldani, közösen, a tévéből ismert helyszínelők módszereivel.

Ilyen volt a spektrométer a Crime Lab nyomozós játékban

A játék maga jó móka volt, de nem mennék el szó nélkül pár aprócska zavaró dolog mellett. Például az animátor még új volt a cégnél (erre fel is hívta a figyelmünket), így nem mindenben tudott teljesen segíteni; az előző csoportnak valószínűleg sikerült lenyúlnia az egyik eszközt, ami miatt kicsit tököltünk, hogy akkor most mi történjen; az egyik folyadékból nem volt elegendő, és nem elég nehezen találtuk meg az utántöltőt (az óra pedig kattogott). Ami viszont legjobban zavart, hogy rengeteg gyakorlati, de tudományos alapú feladat volt, és most nem is feltétlen az ujjlenyomat elemzésére, hanem mondjuk a DNS-vizsgálatra, vagy a spektrométer használatára gondolok; ezeket jó lett volna kicsit mélyebben megismerni, meghallgatni hogyan működnek, nem pedig csak egy listán végighaladva robotként dolgozni. A feladványt végül sikerült megoldanunk, bár az első tipp hibás volt.

Összességében tetszett, jól éreztük magunkat, ráadásul ajándékba kaptuk, így aztán rossz szavunk sem lehet, de ha a teljes árat kellene ilyesmire költeni, talán inkább valamelyik szabadulós játékot javasolnám.

B. ú. é. k.

A tegnapi házibuli miatt kicsit megkésett a szokásos bejegyzés, de ettől függetlenül mindenkinek lencsefőzelékben, locsolókban, pénzben, boldogságban, egészségben és szeretetben gazdag 2015-ös esztendőt kívánok! :)

Tavaly »ígértem«, hogy idén több bejegyzés lesz, szerintem nagyjából ugyanannyi volt, úgyhogy most nem ígérek semmit, de annyit azért elmondok, hogy idén lesz tízéves a blog, ami azért elég szép szám, így legalább egy valamilyen meglepetéssel készülni szeretnék.

Itt pedig a szokásos kép, lassan kifogyok az értelmes színekből és betűtípusokból:

B. ú. é. k. 2015

2014-ről nagyjából röviden

Ha a »2013-as évről« azt írtam, hogy életem egyik legmozgalmasabb éve volt, akkor 2014-ben megugrottam a tavalyi mutatókat, szerencsére jó értelemben. Összességében úgy gondolom, hogy pozitív évet zárok, sikerült a tavaly év elején betervezett dolgokkal jól haladnom és magánéletileg, szakmailag és emberileg is sok dolgot történt, ami jó, hogy megtörtént.

Zene

Zeneileg idén a sok másik kedvenc mellett két albumot hallgattam rongyossá. Az egyik egy régi kedvenc zenekarom, az Arctic Monkeys AM című albuma (ami ugyan »fesztiválon« kicsit csalódás volt, a vinyl azért ott figyel a polcon, megalapozva a jövő évi új hobbit, nevezetesen a lemezek gyűjtögetését), a másik pedig a nekem év elején még újdonságnak számító AWOLNATION zenekar munkássága volt.

Ott voltunk nagyon sok »fesztiválon« is, amelyik szokásunkat igyekszünk fenntartani.

Film

Nem kezdek mélyelemzésekbe, 2014 sokkal-sokkal jobb év volt moziügyileg az előzőnél, ezek voltak a kedvenceim:

Színház

Szörnyű ez, de habár sokszor voltunk idén színházban, pár bejegyzéssel még el vagyok maradva. Kedvence darabom idén a Vígszínházban A Mester és Margarita volt, minden másodpercét élveztem.

Utazás

Idén voltunk Bécsben, Londonban, Csehország különböző pontjain és életem egyik legmenőbb utazásán, az egyhetes »lakóautós Erdély-túrán«. Amit sajnálok kicsit, hogy idén kimaradt Olaszország, főként azért, mert ahová mindig megyünk, oda most nem igazán lehet eljutni repülővel, a 16 órás buszút pedig elég volt hatszor-hétszer, többet nem igazán vágyom rá (ráadásul drágább a jegy, mint egy fapados járatra).

Magánélet

Sok dolog történt, Kázmér megünnepelte a hetedik születésnapját; elkezdtem szakállat növeszteni; kicsit komolyabban foglalkozom a basszusgitárral, olyannyira, hogy jövőre tanárhoz is tervezek járni; sok emberrel megismerkedtem, akiknek nagyon örülök, még több ember társaságát sikerült megtartani, aminek szintén és vannak olyan emberek is, akikkel sokáig nem beszéltem, de újra jóban vagyunk; talán ennek örülök a legjobban.

Munka

Idén ünnepeltem a harmadik születésnapomat az Arkonnál, ahol változatlanul nagyon szeretek dolgozni. Kellő szakmai kihívást, nagyon jó csapatot, emberileg és szakmailag is kiváló kollégákat és egy nagyon menő terméket kapok mindennap, amikor megérkezem a Mészáros utcába.

Fotózás

Idén úgy döntöttem, ismét 365-ös projektet csinálok, megérte, nagyon élveztem és sikerült jópár nekem nagyon tetsző fotót csinálni, amit valószínűleg nem csináltam volna meg, ha nem viszem magammal a gépet minden áldott nap. A kétévente 365-özés egyébként bejön annyira, hogy lehet rendszert csinálok belőle.

Az idei azért is nagyon jó év volt, mert a VOLT-on én nyertem az Index fotóversenyét így ezzel, valamint az M4-es metró elindulásakor készült képeimmel kétszer is szerepeltek a fotóim az Indexen, sőt, az egyik képemet még »Péterfy Boriék is megosztották«, aminek szintén nagyon örültem.

Bónusz: CELEBEK!

Voltunk Játék határok nélkül forgatáson, és imádott minket a kamera:

Játék határok nélkül

A jövő évi tervek már készen vannak, remélem, hasonlóan eseménydús év lesz!

Isten pénze

Két dolog: karácsonykor még sosem voltunk színházban, de kellemesen csalódtam. Sosem voltam még az Operettszínházban, de csalódtam: a ruhatár körül nagyon kicsi a hely, összezsúfolódnak az emberek és mindenki lökdösődik, a büfében pedig még kávét sem lehetett inni. (Nem, nem a kávé miatt járok színházba, és ezek tényleg egyáltalán nem befolyásolták a darab megítélését, ha ezt leírnád, ne is fáradj.)

Jelent az Isten pénze című musicalből

Az Isten pénze Charles Dickens Karácsonyi ének című regénye nyomán készült, az egyik legnépszerűbb magyar musical. A történet főszereplője egy goromba, dúsgazdag angol úr, Ebeneezer Scrooge, aki uzsorásként dolgozik a saját vállalkozásában. Hatalmas vagyonát néhány éve elhunyt üzlettársától örökölte, életének legfontosabb szereplője pedig olyannyira csak a pénz, hogy még karácsony napján is csak a munkával foglalkozik, és nem is érti, az írnoka miért akar este olyan sietősen távozni. Ez a látszólag megfásult és kapzsi ember azonban kap egy esélyt a változtatásra, amikor volt üzlettársa afféle szellem formájában megjelenik a hálószobájában. A darab pedig innentől arról szól, hogyan tér Scrooge a helyes útra, hogyan kezd segíteni másoknak és ebből milyen tanulságokat lehet levonni.

A történetnek több fontos üzenete is van, a legfontosabb talán az, hogy nem mindenki születik gonoszként. Senki sem kapzsi gyerekkorában, mindenkivel történik valami, ami sok más rossz döntéssel együtt teszi azzá, aki éppen most. Aztán az sem elhanyagolható, hogy bárki megváltozhat, bárki gondolkodhat másként ugyanarról és akár egy gonosz emberből is lehet jó. És végül, de nem utolsósorban: az élők holtakkal való különös kapcsolata.

Egy helyenként elgondolkodtató, helyenként szomorkás, alapvetően azonban inkább mókás, teljesen klasszikus musicalt láttunk, két felvonásban, élő zenével, nagyon jó látványtechnikával és a minimalistánál csak picivel több díszlettel.

Úgy, ahogy a nagyi is

A sokadik ilyen témájú bejegyzés ez, mindig az alábbi mondat valamilyen formában való leírásával kezdem: nem vagyok a téma megszállottja, de az utóbbi időben igyekeztem és igyekszem kicsit odafigyelni az étkezésre. Az egész dolog nem sznobizmus, aminek a lényege kimerül abban, hogy különb dolgokat együnk, mint a tömeg, a hangsúly inkább a valódi ételeken van: honnan jött, mit csináltak vele, mit csinálok vele én, amíg eljut oda, hogy fogás lesz a tányéron.

Ahogy a nagyi féle ajándék szappanok

Ha az ember áskálódik a témában, akkor viszont óhatatlanul tucatnyi más dolog is elkezdi majd érdekelni. Sajnos a történet ezen pontján páran rögtön bele is magyaráznak a témába a natúrlendes trollkodással, miszerint akkor ennyi erővel élhetnénk jurtában is. Pedig nem erről van szó, csupán egyszerűen azt gondolom, hogy ahol lehet, ott a természetes(ebb) lehetőségeket kell kiaknázni, abból az eszköztárból érdemes válogatni.

Bazsek kollégám és a családja e gondolkodásmódban több lépés előnyben vannak: a házuk hátsó kertjében rengeteg zöldséget és gyümölcsöt gondoznak, pedig ahogyan ő, úgy a szülei is dolgozó emberek, nem ez a hivatásuk, csak afféle hobbiként űzik, aminek persze nagy a (főként emberi) erőforrás igénye, de annál sokkal több pozitív hozadéka is van, rájuk és a környezetükre nézve egyaránt.

Tőle kaptam ajándékba a jó kollegiális viszony és a hasonló érdeklődés nyomán néhány kecsketej-alapú szappant. Ezeket ők készítik házilag: természetes illóolajokból, gyümölcsökből, zöldségekből, magvakból és természetesen valódi kecsketejből. Két karakter a különbség a kecsketejes és a kecsketej szavak között, ám ez a két karakter valójában kontinensnyi távolságokat teremthet két termék között. És például a rizstejet is tartalmazó szappan nem bolti, hanem házilag főzött rizstej hozzáadásával készül.

Ezek nyílt forráskódú szappanok, ami azt jelenti, hogy az összetevők és az elkészítés módja egyaránt megtalálhatók a témával foglalkozó oldalukon, érdemes már csak azért is megnézni, hogy mennyi természetes alapanyag lehet egy kozmetikumban. De az oldalon vannak még sütemények és egyéb finomságok receptjei is.

Jómagam a narancs-mák, a kakaó-narancs, a himalája só és a szén szappanokat próbáltam. Utóbbi a kedvencem, nagyon vicces persze ahogy fekete lé folyik a csempén zuhanyozás közben, de a szén állaga miatt nagyon kellemes érzés és rendkívül jó bőrradírként funkcionál, az illata pedig kicsit férfiasabb, mentolosabb. Általában véve elégedett vagyok a bőrömmel, sosem voltak komolyabb bőrproblémáim, de például a pofám hajlamos zsíros lenni, illetve az orromon előfordulnak a kis fekete pöttyök, amire sokféle szert próbáltam már, de a bőrradírozó arclemosónál csak ez a szappan bizonyult hatásosabbnak. A másik dolog, amit észrevettem, hogy a tusfürdőnél (a férfi Baba tusfürdőt használtam ezelőtt mindig) kicsit tovább tart az illata.

Sokféle házi, vagy népszerűbb kifejezéssel élve kézműves szappan létezik, nem próbáltam sokfélét, de ezek nagyon bejöttek, így mindenkit biztatok, akinek nincsen baja a szappannal, hogy próbálja ki valamelyiket, legfeljebb csak az érdekesség kedvéért is, érdemes.


Apróbetűs rész: habár úgy tűnhet, hogy ez egy szponzorált bejegyzés, nincs ilyesmiről szó. Volt már rá példa, hogy azért írtam valamiről, mert megkértek, de általában igyekszem csak akkor bevállalni ilyesmit, ha tényleg tudok azonosulni azzal, amit az a dolog képvisel. Jelenesetben inkább arról lenne szó, hogy egy nekem szimpatikus témát szeretnék több helyre is eljuttatni, több emberrel megosztani.