Egy mondat tekeri meg kicsit a vérnyomásomat mostanában Budapesten járva-kelve (pedig az is megtekerhetné, hogy ma kiesett a busznak az ajtaja, bazeg). Ez pedig az a mondat, hogy bezzeg az A európai országban bezzeg X a havi minimálbér.
Mondják ezt javarészt olyan emberek, akik segélyen élnek egy olyan országban, ahol majdnem életünk végéig ingyen oktatásban vehetünk részt. Ahol a gyerekvállalásért legalább négyféle módon kap anyagi és egyéb juttatást az ember, az anyuka pedig messze az átlagon felüli időre mehet támogatott szabadságra. Ahol noha nem a legmegfelelőbb, de a többi országhoz képest szinte ingyenes orvosi ellátás jár majdnem minden embernek. (Az USA-ban próbálnál meg bemenni ennyi pénzből egy kórházba, kiröhögnének.) És még sorolhatnám.
Persze itt sem virágzik a helyzet, és van baj a fejekben bőven, de amikor meghallom azt, hogy bezzeg Londonban aztán nyolcszáz fontot kapsz, ha mosogatsz, akkor kicsit felcsavaródik a vérnyomásom, mert Londonban nem 215 forint egy kiló kenyér, és nem 150 font havonta egy másfél szobás belvárosi lakás bérlése.
Bazeg.
2012. január 28., 0.34 – kiegészítés
Oké, ebből a bejegyzésből két dolgot lehet leszűrni. Az egyik, hogy a blogolás rendkívül vicces, mert könnyedén be tudjuk vele bizonyítani, hogy az emberek szeretnek hülyézni és nyálat fröcsögtetni, főként ha belefutnak valakibe, akinek kiugróan más a véleménye. A másik dolog, amit mondjuk mindig meg is jegyzek, hogy érdekes látni azokat, akik elvileg megvetnek minden sort, amely itt olvasható, mégis betéve tudják ezeket a sorokat az elmúlt hat hónapról.
Mindig gondoltam rá, hogy kellene egyszer egy hasonló bejegyzést írni, de igazából sosem gondoltam volna, hogy megteszem, tegnap este viszont volt egy kattanás. Pontosan hasonló reakciót vártam, bár egy kicsit több nyüzsgéssel.
Lényeg a lényeg: itthon rettenetesen nagy problémák vannak, és nem, nekem sem az a legnagyobb problémám, hogy milyen kanapét vegyek; nincsen lakásom (ami elég sokaknak pedig megadatott) és különösebben komoly megtakarításaim sincsenek, velem is ugyanúgy megeshet máról holnapra, hogy az utcára kerülök, és ezzel tisztában is vagyok. Nagyon. Éltünk mi is nagyon szarul, elég élénken emlékszem olyan napokra, amikor a krumpli volt a főfogás az asztalon. Tény, nem tehettem róla, hogy kikerültünk belőle, de annyit azért megsúgok, hogy szüleim sem milliárdos vállalkozók és nem is gazdag emberek csemetéi. Mint ahogyan én sem vagyok az.
Azzal is tisztában vagyok, hogy külföldön néhány árnyalattal jobb az élet. Nem jártam sok helyen a világban, de megfordultam itt-ott, és lévén közeli rokonaim élnek például Olaszországban, közelről tudom, hogy ott sem sokkal jobb a helyzet. Valóban, nyolcszázötven euró körül van a minimálbér, cserébe a villanyszámla legalább kétszer annyi, mint itthon bárhol. És tény, áll autó a legtöbb garázsban, sőt, használják is, de ott sem különb a helyzet: hitelek hitelek hátán. Londonban nem éltem még, de tucatnyi barátom és ismerősöm igen, akik mind-mind arról számoltak be, hogy kint is keményen kell dolgozni ahhoz, hogy napról-napra meglegyen a jövő.
Akik kint megélnek, általában megéltek itthon is. Sosem elleneztem azokat, akik el akartak ebből az országból menni, inkább azokra néztem mindig kicsit furcsán, akiknek erre minden lehetőségük megvan, mégis inkább fröcsögtetik, hogy bezzeg külföldön. (Ismét: azokra gondolok, akiknek lenne lehetőségük.)
Érdekes esettanulmány volt ez, vicces látni, hogy egyeseket milyen könnyű ugratni. És tudjátok mi az igazán érdekes? Két dolog. Az egyik, hogy az embereket nem a mondandó idegesítette fel ebben az írásban, hanem az, ahogy a mondandó tálalva volt. Nagyjából öt szót kellene kitörölnöm, és néhány mondatot átrendezni ahhoz, hogy egyetlen komment se érkezzen, és egy mezei blogposzt szülessen. Ennyin múlik. A másik érdekesség, hogy érzésem szerint nem olyanok jöttek ide panaszkodni, akik minimálbéren tengődnek. Nekik ugyanis nincs idejük más internetre ontott hülyeségeivel foglalkozni. (Kedvük se igazán.)
Egyszer kellene már egy troll-sörözést tartani. :]
A Google mostanában tett néhány érdekes, de főként radikális változtatást. A Google Reader gyökeres átalakítása (megosztás megszüntetése, Google+-szal való integrálás) a felhasználók nagy részét felháborította – lletve jobban mondva, elkeserítette –, a Google azonban már akkor is egyértelműen közölte: ha nem tetszik a szolgáltatás úgy, ahogy ők elképzelik, akkor angolosan feel free to leave, vagyis nyugodtan távozz, ők megteremtették erre a lehetőséget egy kiváló exportálási felülettel.
Az új is egészen hasonló a helyzet. A napokban már lehetett olvasgatni mindenfélét, hogy jön egy sokkal újabb Google, sőt, az utóbbi időben néhol már aktiválták is ezt a szolgáltatást (nekem nagyjából három hete érezhetően mások a találatok, mint azelőtt), ma reggel pedig hivatalosan is bejelentették. A módszer ismét a szokásos: ha használod a szolgáltatást, tudomásul veszed, hogy március elsejétől ezek az új játékszabályok.
Az új irányvonalnak több lényeges pontja van. Egyrészt a könnyű átjárhatóság és információmegosztás a Google alkalmazások (Calendar, Reader, GMail, YouTube stb.) között, másrészt ehhez kapcsolódóan a Google+ és egyéb szolgáltatások közötti információáramlás révén a személyre szabott keresési találatok. Hogy ez jó-e? Nekem személy szerint nem szimpatikus, főként azért nem, mert általában új dolgokat szeretnék megtalálni, ezért keresek. Vannak helyzetek, amikor ezek nem igazak, de általában helytálló, és úgy vélem, hogy ezzel kicsit egy irányba leszek terelve valamilyen besorolás alapján, ami nem feltétlenül tetszetős.
Ami szerintem gáz, az a kommunikáció módja (ha nem tetszik a rendszer…), illetve az, hogy a Google megint be akar törni a szósöl világba a Google+-szal, minden erőforrást (most már a keresőt is, a legfőbb hajót) abba az irányba terelgetik, holott az emberek nagyobbik részének nem tetszik, hiszen senki nem akar egy új Facebookot.
Máskülönben rendkívül érdekes lesz a SEO piac alakulása ezeknek fejében, mostantól valószínűleg a közösségi szolgáltatások kerülnek a keresőoptimalizálás első pontjába.
Egy angol sorozatról van szó, amelyben Sherlock Holmes kalandjait egészen új megközelítésből tálalják: az események napjaink Londonjában zajlanak, modern bűnözők modern rejtvényeinek modern megoldásaival. Az egészet az angolok jellemző stílusával, gyönyörű felvételekkel (amik semmi extrák, néhol egy kis tilt shift, de mégis), remek saját zenével és ennél már csak jobb színészekkel. Ami észrevételem szerint szintén angol szokás, hogy a sorozat nagyon rövid, egy évad három részből áll, azok viszont egyesével egy-másfél órásak.
Ami még tetszett, hogy kicsit House-szerű Sherlock (nyilván inkább House Sherlock-szerű, de értitek).
Az első etap után csak ajánlani tudom, és fel is írtam magamnak (ezt már korábban, de most vastag filccel írtam fel), hogy az angol sorozatokra és filmekre több figyelmet kell fordítani, mert igazából eddig 100%-os az arány, akármelyikbe néztem bele, csak tetszett.
Szóval akkor tízes skálán mennyire lesz rosszfenék idén a Sziget? Placebo? Hurts? Mando Diao? Subways? Wow. Ebben a videóban csak olyan zenekarok vannak, akiket egyébként is meg akartam nézni, a Mando Diaóra például csak úgy ki akartam ugrani Berlinbe, de aztán nem jött össze.
És ehhez még csak hozzájön, hogy az elmúlt két napban hihetetlen jó idő volt, szinte érezni lehet az érkező tavaszt, habár eközben szibériai hideget ígérnek.
J. J. Abrams legújabb sorozata, az Alcatraz, amely elvileg bizarrabb lesz mint az én legkedvencebb darabom, a »LOST«, voltaképpen egyelőre azonban a »Fringe« és a LOST keverékének nevezhető a késztermék első két része.
Miről is van szó? Ahogyan azt a főcímben is hallhatjuk, 1963. március 21-én Alcatraz börtönét végleg bezárták a növekvő költségek és az elöregedett eszközök miatt. Minden foglyot elszállítottak a szigetről. Valójában azonban nem ez történt, egyáltalán nem ez.
Egészen pontosan az, hogy az összes létező rab, illetve néhány dolgozó is egyszerűen köddé vált. Senki sem tudta hová, tűntek. És akkor innen indulnak a bonyodalmak, napjainkban.
Nagyon bízom benne, hogy egy LOST-pótlékot kapunk, persze nem koppintva az eredeti mesterműt, egyszerűen csak azt a fajta rejtélyes-izgalmas sorozat rést szeretném, ha betöltené valami. És erre akár esély is van: a felállás rendkívül hasonló, vannak ugrabugrálások az időben 1963 és napjaink között, a zene nagyon-nagyon hasonlít a LOST-éra, és persze lehet, hogy belemagyarázás, de nagyon sok helyen megjelentek a híres neves számok is.
Oké, persze, most úgy tűnik, mintha az egész arról szólna hogy valamit utánozni akar (elnézve, hányszor ismételtem a LOST szót), ami jó volt és sokan szerették, de egyáltalán nem érzem ezt. Sokkal inkább valami új, ami egy már meglévő dolog jó elemeiből építkezik. Szóval, akinek az a műfaj bejött, annak egyértelműen ajánlom ezt is, elsőre jófélének tűnt.
Ma sétálgattam az Aranykéz utcában, és nem tudom miért, de eszembe jutott a híres-neves aranykéz utcai robbantás. Biztosan ismeritek a történetet, amely röviden a következő: július másodikán dél előtt néhány perccel egy kispolszkira erősített távirányítású pokolgép felrobbantásával azóta is tisztázatlan személyek megöltek négy embert. Habár a célpont Boros Tamás vállalkozó volt, három ártatlan ember is életét vesztette, valamint két tucat civil, főként magyarok és néhány turista sérültek meg. Magyarország történelmének első robbantásos merénylete, amely ártatlan életeket követelt.
Én emlékszem, hogy mi délelőtt akkor pont a Váci utcában sétálgattunk nővéremmel, és valamerre ott akartunk ebédelni, de végül hazamentünk, és nem sokkal később hallottuk a robbanást. Akkoriban az ötödik kerületben laktunk, úgy hárompercnyi sétára az Aranykéz utcától. Először persze nem tudtuk mi történt, azt hittük valami építkezés vagy ilyesmi, de amikor fél órával később anyukám telefonált teljes rémülettel, hogy ugye rendben vagyunk.
Érdekes lehetett máskülönben a kilencvenes években, amikor nem sokkal a rendszerváltoztatás után a modern bűnözés kezdett elszabadulni: leszámolások, robbantások, védelmi pénzes balhék és miegymás. Akkoriban az internet még nem olyan volt, mint most és én sem igazán érdeklődtem a téma iránt tízévesen, most viszont szívesen olvasgatok a témában. 1998-ban rengeteg robbantásos merénylet volt Budapesten, szinte minden hónapra jutott egy, néha több is.
Lehet, hogy ez csak a mai robbantás miatt jutott eszembe.
Vonzanak az extrém dolgok. Kinek mi számít extrémnek, én például szeretném egyszer körbefotózni a világ olyan helyeit, ahová nagyon kevés ember jut el. Például jó lenne egyszer egy háborúban fotózni. Ez biztosan hülyén hangzik, hiszen egy háború alapjáraton nem jó, ettől függetlenül ha lenne rá lehetőségem, én megpróbálnám. De mondhattam volna az ejtőernyőzést is, egyszer biztosan sort kerítek rá.
Vannak viszont dolgok, amiket mindig is elképesztő badarságnak tartottam, mindamellett hogy megmagyarázni nem tudnám. Ilyen a kötélugrás. Sosem láttam értelmét valamilyen nagyon magas pontról való leugrásnak úgy, hogy az emberre ráerősítenek egy kötelet, ami az utolsó pillanatban visszarántja (ez gondolom olyan érzés lehet, mint amikor a busz 120 kilométeres óránkénti sebességről másfél másodperc alatt megáll, majd újra másfél másodperc alatt ismét azzal a sebességgel halad tovább).
Szóval oké, hogy extrém dolgok, mindenkinek más az extrém, mindenki mást próbálna ki – én a bungee jumpingot biztosan nem. Pláne, hogy sokkal jobb és biztonságosabb módok is vannak a magasság kedvelőinek.
2014-től a papíralapú jegy- és bérletfajtákat elektronikus díjfizetési mód válthatja fel, valamint részben új jegyrendszer léphet életbe, melynek legfőbb elemei a tervek szerint az időalapú jegy, a napi költési maximum, illetve az utólagos fizetés (pay-as-you-go) lehetősége érintés nélküli bankkártyával, áll a Budapesti Közlekedési Központ előterjesztésében, amelyet szerdán tárgyal a fővárosi közgyűlés. A rendszer fokozatos kiépítése több évig tart és 15 milliárd forintba kerül.
Reméljük nem fogják elbaltázni a dolgot. Van egy elképzelésem, hogy ha két hónapra elküldenék az összes ellenőrt és trollt, akkor az idő megnövekedett bliccelésből származó bevételkiesésből és az elküldött dolgozók béréből ki lehetne építeni az egész rendszert, ami aztán nagyjából két hónap alatt többszörösét termelné vissza. Persze, én nem értek hozzá, csak elképzelem, hogy ha Londonban, Párizsban, az Egyesült Államok végtelen városában és ki tudja még hol sikerült megoldani, és a rendszer működik, akkor annyira nem rossz út ez.
Aztán majd nem lesz belőle semmi, és marad a bliccelő tömeg. Már ha egyáltalán lesz BKV.
Oké, most egy kis lifehacker jellegű bejegyzés. Nem tudom ki hogyan van vele, én pocsék kelő vagyok. Szerencsére, ha valamit elhatározok, ahhoz több-kevesebb sikerrel tudom is magam tartani. (Az általam felállított szempontrendszerek szerint. Ha valami nem megy, nem kell erőltetni.) Ez azonban cseppet sincs így a reggeli ébredésekkel. Minden egyes alkalom kínszenvedés.
A tünetek
Gyakorlatilag úgy ébredek, mint akit agyonvertek, azonnal lenyomom az ébresztőt, még öt perc, még öt perc, még öt perc. Mióta az eszemet tudom, ez így van, ráadásul a családban mindenki így ébred, anyukám órákkal előttem ébredt anno, hogy fel tudjon kelteni. A tévére ébredés, hangosodó ébresztő, sok ébresztő, messze az ébresztőt az ágytól és egyéb megoldások egy ideig mindig jók, de később immunitást fejleszt ellenük a szervezetemben található Alvásminőségi Biztos.
Mit lehet tenni?
Kis guglizás után rájöttem, hogy nem vagyok egyedül ezzel az egésszel. Nagyon sok hasznos infót találni a neten, én ezek közül gyűjtöttem össze párat, amelyeket most a napokban igyekszem betartani.
Sok helyen úgy kezdik, hogy feküdjünk le korán. Persze, nagyon vicces. Hozzáteszem, hogy amikor sokáig alszom, akkor sem ébredek sokkal jobban, maximum magamtól, de a folyamat nem sokban különbözik.
Na de, beszéljünk az érdekes dolgokról.
Feküdjünk le nyugalomban
Ez már sokkal inkább érdekes dolog. Este kicsit készüljünk fel az alvásra, a lefekvés előtti öt-tíz percet töltsük valami relaxáló, kellemes dologgal. Doromboltassuk kicsit a macskát, ha nem egyedül vagyunk, kedveskedjünk kicsit egymásnak, ürítsük ki az agyunkat az egész napi káosz után, igyunk egy kis vizet és nyúljunk el az ágyban. Én általában este szoktam átgondolni az aznapi eseményeket, és készülök fel a holnapiakra, de lehet, hogy ez is egy rossz taktika, most igyekszem inkább arra koncentrálni, hogy pihentetően aludjak (habár az alvással sosincs bajom). Az is fontos továbbá, hogy igyekezzünk ne összeveszve lefeküdni. Se a párunkkal, se mással, mert ez az egész éjszakára hatással lesz, így a reggeli kelésre is.
Fontos a felszerelés
Ez az, ami egyáltalán nem hülyeség. Jó minőségű matrac, megfelelő takaró és ágyneműhuzat, kényelmes párna. Nekem a »memóriahab« bevált, de mindenkinek más lehet a jó. Fontos még, hogy legyen jó idő a szobában, ne túl meleg és ne túl hideg (előbbinél nem alszunk jól, utóbbinál reggel rossz kimászni a takaró alól).
Legyen fény
Magamról tudom, hogy ha leengedem a redőnyt, és koromsötétben ébredek, akkor bizony a koromsötétben alszom is tovább. Ha felhúzom a redőnyt, mindig könnyebben megy a kelés. A dolog hátránya, hogy néha így már korábban is felkelek, bár ez télen nem veszélyes.
Vizes borogatás, kávébab
Nagyon sok helyen olvastam, hogy érdemes egy jó hidegvizes törölközőt vagy valami hasonlót az ágy mellé készíteni. Ez reggelre nem lesz olyan hideg, de ha az arcunkra tesszük, akkor sokkal könnyebb felébredni, és nehezebb visszaaludni. A másik hasznos dolog, hogy tegyünk néhány szem kávébabot magunk mellé, és együk meg reggel. A pohár víz egyébként szintén hatásos.
Reggeli jutalom
Ezt is saját magamon vettem észre: ha reggel valamilyen nagy nap van, szinte azonnal kelek, bármennyi alvás után. Ha például megveszek valamit, amit már régóta szerettem volna vagy mondjuk elutazom, vagy találkozom valakivel akivel régóta nem stb., ezek mind-mind elősegítik a reggeli szenvedés kihagyását. Persze, nehéz minden reggelre értelmes motiválóerőt találni.
Atomrobbanás
Egyszer véletlenül maximum hangerőn maradt a két másfél méteres hangfal, és reggel rádióra ébredtem. Nos, nagyjából ötméternyi távolság volt az ágyam és a hangfalak között, de egy másodperccel később nyomtam le. Utána annyi adrenalin volt a szervezetemben, hogy délben nyugodtam talán le, szóval lehet, hogy nem a legegészségesebb módszer, de biztosan hatásos.
Teremtsünk rendszert
Nagyon fontos, hogy nem az alvás mennyisége számít, hanem az azonos lefekvés és felkelés ideje. Ha minden nap ugyanannyit (ez személyenként változó, nekem hat óra általában elég) alszunk, ugyanakkor kelünk és fekszünk, sokkal hamarabb szokja meg a szervezetünk az ébredést.
Ezek vannak, ezeket igyekszem a napokban tartani, kipróbálni, aztán összeírni, melyik jó és melyik teljesen hülyeség. Érdekel egyébként, hogy másnak mik a módszerei, hátha már valaki felfedezte a tutit.
Akik ma meg akarták látogatni a Wikipédiát, vagy tucatnyi más oldalt, ehhez hasonló élményben volt részük:
A kalózkodás elleninek titulált, valójában azonban az internet súlyos szabályozását kezdeményező Stop Online Piracy Act mozgalom habár elsőre leszavazásra került, később ismét napirendi pont lesz. Ezen a ponton gurultak be a net nagyjai, és mondták azt, hogy elég.
A helyzet komolyságát amúgy szerintem mi sem példázza jobban, hogy a Google ismét kiírt egy aprócska üzenetet a keresője főoldalára. Ilyen utoljára és eddig csak egyszer »történt« a történelem során.
A net a szabad információáramlásról szól, mondhatnánk a modern ember kollektív tudata. Senki – legyen szó emberek vagy országnyi emberek csoportjáról – nem tudja megakadályozni. Próbálkozni lehet, de azt meg csak a kutyák szoktak.
Az egész dologról Tim Berners-Lee (játszóterünk, Az Internet atyja) is negatívan nyilatkozott, és elmondta: támogat minden SOPA elleni mozgalmat.
A dologból persze úgy sem lesz semmi, túl nagy lett már ahhoz a visszhang.
