Hat dolog, amit vezető fejlesztőként tanultam

Júliusban volt »öt éve, hogy az ingatlan.com-nál dolgozom«, és július óta vagyok a fejlesztőcsapat vezetője. A cégen belül sok dolgot láttam már, sok projekten dolgoztam, de a legtöbbet egy csapatban és egy terméken: az ingatlan.com keresőjén. A többnyire ezen dolgozó csapatban nagyjából két évet töltöttem vezető fejlesztőként.

A vezető fejlesztő sok cégnél sok különböző dolgot jelent, nálunk ez nem egy pozíció, hanem egy szerepkör, úgymond sapka: minden csapatban van egy fejlesztő, aki ezt a sapkát viseli, és akinek feladatai a szoftverfejlesztést ezekkel egészítik ki:

  • csapattagok szakmai fejlődésének figyelése és segítése,
  • fejlesztési feladatok tervezése, összefogása és megvalósítása,
  • technológiai akadályok feloldása,
  • a termékmenedzser (vagy product owner) támogatása technológiai kérdésekben,
  • kódolási irányelvek követésének figyelése,
  • az adott termék életútjának egyengetése, karbantartása, valamint
  • a hosszútávú technológiai „vízió“ kialakítása az architecttel közösen és
  • úgy általában a zöld buildek és a sikeres élesítések útjának megteremtése.

Vezető fejlesztőként rengeteg tapasztalatot szereztem, ezeket szeretném most összefoglalni. Ezt eredetileg egy blogbejegyzésnek szántam, de még vázlat korában volt lehetőségem előadni az ELTE Szakmai Esti Mesék eseményén, ahol végül egy előadás lett belőle, most viszont leporoltam a bejegyzés vázlatát is.

Még nincs vége, olvasd tovább »


Jókívánságok

A 2016-os év olyan tekintetben is hozott újdonságot, hogy ez az első szenteste, amit közösen töltünk Ingriddel, ezzel viszont — habár nagyon szerettem — picit a szokásos fenyődísz-fotózós hagyományomon is változotatnom kellett, mert a kedvenc kék díszem szüleimnél lakozik.

Viszont mostanában a piacozásoknál mindig megnézzük a zsibvásárt, és pár hete szereztünk egy nagyon kedves retró karácsonyfadíszt, így gondoltam a hagyomány marad, csak picit változik »tavalyhoz« és az előző évekhez képest:

Karácsony 2016

Most kíváncsiságból visszatekertem: majdnem tíz éve, 2007-ben kezdtem el ugyanazt a díszt fotózni. 🙂

De ami a lényeg, ahogyan ebben a bejegyzésben mindig lenni szokott: ezúton szeretnék minden kedves olvasómnak és ismerősömnek boldog karácsonyt kívánni! Legyenek nagy nevetések a családi sztorik mellé; legyen balesetmentes az út a roadshow során a csúszós utakon; legyen finom a töltött káposzta, a bejglihez és úgy összességében minden megehető dolog, amiből „szedjél még“!

(Ugyanitt jelentem, a fa lassan 12 órája áll, és eddig nem lett súlyosabb macskatámadás áldozata!)


5 éve az ingatlan.com-nál

2011. július 12-én »csatlakoztam az ingatlan.com csapatához«, tartalmas időszak volt ez a cég és a saját életemben is, egy ötéves jubileum pedig pont alkalmas arra, hogy az ember egy percre megálljon, elgondolkodjon, mit csinált eddig, és mit szeretne tenni ezután.

Amikor odakerültem, a napi 8 órás munka tekintetében még jócskán kezdőnek számítottam, éppen megszereztem a diplomámat, hat hónapot dolgoztam egy másik helyen, ahonnan a váltás nagyon nagy megkönnyebbülés volt.

Bementem aláírni a munkaszerződésemet, majd a HR-vezető körbevitt az irodában, éppen az akkor átadott IV. emeleti, menő irodarészre vitt elsőként. Amikor beléptem az ajtón, először eléggé megijedtem, és az volt az első gondolatom, hogy „wow, biztos, hogy én ide jó leszek? Ez egy elég profi, elég menő hely első blikkre, nekem meg még ott a tojáshéj a hátsó felemen“.

Aztán jöttek mentek a hetek meg a hónapok, és egyik pillanatról a másikra azt vettem észre, hogy ha lehet ilyet mondani, kicsit beleszerettem a munkahelyembe és a munkámba. Az ott dolgozó emberekbe, magába az ingatlan.com-ba mint termékbe, az irodába, a szemléletmódba és még sok más tényezőbe.

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert több mint öt éve egy olyan helyen dolgozom, ahová még a nehezebb napokon és a minden munkahelyen létező sajátos nehézségek ellenére is vidáman és tettrekészen megyek be a nap elején, és úgy jövök el, hogy ez a lelkesedés kitart a következő napon is. Tényleg nem akarom túl ömlengősre venni, de az ember otthon, munkával és alvással tölti az élete leganagyobb részét, így ez a három dolog fontos, hogy rendben legyen.

Az öt év alatt voltam fejlesztő, egy ideig emellett scrum master, majd idővel én lettem az általunk csak Frontendnek hívott oldal vezető fejlesztője. (A Frontend maga a kereső, ami az ingatlan.com címre megjelenik, mi főként történelmi okokból hívjuk szakmailag kicsit megtévesztően Frontendnek.)

Mindamellett, hogy felelősségteljes munka az ország elsőszámú ingatlanportáljának keresőjén dolgozni, azon az oldalon, ami mindenkinek beugrik, ha azt mondja valaki, hogy ingatlan.com, olyan tekintetben is szerencsés vagyok, hogy kiváló szakemberekkel voltam-vagyok körülvéve, és mindannyian sajátunkként tekintünk az oldalra, így hiába a nagy felelősség, a jó társaság miatt ezt sosem teherként éltük meg, inkább úgy, hogy egy olyan projekten dolgozunk, ami tényleg segít az embereknek egy nem elhanyagolható fontosságú döntésben: hol töltsem életem hátralévő részének egy nagyobb szeletetét?

Legyen szó albérletről, eladó lakásról, kiadó irodáról vagy mondjuk egy nyaralóról, engem mindig ez motivál a háttérben, és szeretem, hogy a legtöbb ismerősöm azt válaszolja, amikor meghallja, hol dolgozom, hogy „jaj, én is ott találtam meg a lakásomat/albérletemet/irodámat/stb.).

5 éve ☺️

A photo posted by Mefi (@mefiblogger) on

Öt év nem tűnik soknak, karrier szempontjából viszont mégis masszív időnek számít, szakmailag eljut az ember egy komoly döntési ponthoz: hova, hogyan tovább?

Szoftverfejlesztőként pörög az ipar, a legtöbb fejlesztő 2-3, esetleg 5 évet tölt el egy helyen, és dobbant a következő, nagyobb kihívás reményében. Én is ezen a ponton jutottam el oda, hogy körül akartam nézni, de mindeközben régóta foglalkoztatott az is, hogy jó lenne valamilyen nagyobb felelősséggel járó dologban is részt venni, és többet foglalkozni a körülöttem dolgozó emberekkel. A legtöbb interjú, amin voltam, így nem igazán fejlesztői, inkább csapatvezetői pozíciókért zajlott.

Kaptam is ajánlatot több nagyon szimpatikus helyről, de valahogy mégis azt éreztem, hogy nem engedném el az ingatlan.com kezét. Nehéz ez, mert sokan mondják, hogy „nem szabad sok időt eltölteni egy helyen“, de én úgy gondolkodom erről, hogy ameddig van kihívás, van legyőzendő akadály, van megcsinálható, de elképzelhetetlennek tűnő projekt, van fejlődési és előrelépési lehetőség, addig miért dobbantsak?

Így érkeztem újabb mérföldkőhöz a karrierem szerencsére nem annyira rögös útján: tavasszal csatlakozott hozzánk az új informatikai vezetőnk, és jelezte, hogy szeretne valakit, aki a fejlesztőcsapat vezetőjeként dolgozna. Megkérdezte, tudok-e valakit.

Ezután nagyon sok közös egyeztetés, mindenféle HR-es beszélgetések, tesztek, sok kis és egy igazán nagy próbafeladat (ugrottunk négy évnyi PHP-verziót néhány hét alatt, tartottam is róla egy előadást a FullStack Budapest Meetupon), majd újabb sok körös egyeztetés következett.

Végül pedig októberben lejárt a cégnél töltött második próbaidőm, így július elsejétől kezdve fejlesztési csoportvezetőként dolgozom tovább. (A pozíció magyar elnevezése szerintem borzalmas, nem vagyok indokolatlanul angol kifejezéseket használó figura, de a dev team lead valami miatt szimpatikusabb.)

Az új feladataim voltaképpen a fejlesztők karrierjének és ügyes-bajos dolgainak intézéséből állnak: féléves teljesítménybeszélgetések; szakmai fejlődésük támogatása; csapatok kialakítása; aktívabb részvétel a kiválasztási folyamatban (interjúztatás, tesztek kiértékelése stb.); folyamatok, jó módszerek kidolgozása és persze úgy általában a felmerülő problémák megoldása. Ezek közül sokat csináltam már fejlesztőként is, de most egyértelmább a helyzet, mert kvázi „jogosítványom“ is van ezen feladatokhoz.

Hatalmas fegyvertény a kezemben, hogy mivel öt évig én is fejlesztőként dolgoztam, így testközelből ismerem a körülményeket és a problémákat. Ez abban is nagyon sokat segített, hogy a többiek nem egy teljesen új figurát kaptak vezetőjüknek, úgymond „az utáról“, hanem valakit, akit régebb óta ismernek, és akivel már dolgoztak is együtt korábban.

Köszönettel és hálával nagyon sok embernek tartozom, a világ összes karaktere nem lenne elég, ha egyesével sorolnék fel mindenkit, különösen, hogy majd’ az összes kollégámat megemlíthetném, így inkább egyben írom lesz: köszi, hogy vagytok, a sok támogatást, és hogy olyan profin csináljátok, amit csináltok!

A következő évekre találtam magamnak kihívást, fejlődési területeket és legyőzendő akadályokat, amik miatt szívesen maradtam. Nem vagyok könnyen meggyőzhető arról, hogy munkahelyről-munkahelyre ugrálni sokkal jobb; elfogadom és értem az érveket emellett, de a saját példámat tekintve jól, jobban érzem magam így, hogy nem váltottam. (Ráadásul olyan figura vagyok, aki ha tehetné, nyugdíjba menne egy munkahelyről.)

Ezzel a bejegyzéssel már régóta tartoztam magamnak; eleinte persze babonából és a „kiválasztási folyamat“ elején lévő titoktartási kötelezettségek miatt sem írtam, írhattam a dologról, azóta pedig úgy voltam vele, »mint ahogyan az autóvezetéssel« is: ha már picit biztosabb vagyok a dolgomban, és minimális tapasztalatom is van, akkor foglalom össze az élményeimet.

Két adósságomat pipálhatom így ki, mert egyben letudtam az évente egyszer megejtendő „imádom a munkámat“ bejegyzést is. 🙂


Scan&Shop a TESCO-nál

Itthon is megjelent a külföldön már sok helyen látott, menet közben vonalkód-csipogtatós vásárlási módszer. Elsőként, ahogyan korábban az »önkiszolgáló kasszát«, úgy ezt is a TESCO hozta be: Budapesten egyelőre csak a Fogarasi úti áruházukban lehet kipróbálni, ezen kívül Budaörsön és még néhány nagyobb városban lehet vele találkozni.

De még előtte: ez nem egy fizetett poszt, csupán két hete én is kipróbáltam a kütyüs megoldást, és annyira szimpatikus volt, illetve többen kérdezték, hogy mi is ez, gondoltam leírom.

A dolog célja: időt takaríthatsz meg. Sokat. Ráadásul kicsit tudatosabban is vásárolsz, mert a kütyü folyamatosan mutatja, mennyi a végösszeg és hogy amit éppen beraktál, mennyibe kerül.

Na, de mi is ez? A lényeg: kapsz egy vonalkód olvasót, belerakod a zacskót a kosaradba, és ahogy mész-mendegélsz az áruházban, lecsipogod a termékeket, majd berakod a csomagodba. A végén odasétálsz az önkiszolgáló kasszához, beolvasod az ott lévő vonalkódot, és a pénztárgép szinkronizálja a kütyüvel, hogy miket vettél, a végén pedig csak fizetned kell.

Szúrópróba-szerű ellenőrzés (pl. az önkiszolgáló kassza megnézi a csomagod súlyát) előfordulhat, illetve mivel Magyarországon vagyunk, a kütyükre időközben lopásgátló is került (de legyünk jóindulatúak, valaki biztosan elfelejtette visszatenni kifelé menet).

Miért jó ez, azon túl, hogy már menet közben rosszul lehetsz a vásárlásod végösszegétől? Mert nem kell a kasszánál újra kipakolnod majd vissza a kosárba, folyamatosan rámolsz, amit aztán egy mozdulattal kiviszel az áruházból. Arra is kiváló, hogy ha valaminek pont nem találod az árát, a kütyü azonnal kiírja, ha beolvasta a termék vonalkódját.

Semmilyen regisztráció nem kell hozzá, lehet TESCO Club-kártyával és anélkül is használni. Újaknak nagyon előzékenyen segítenek az áruház bejáratánál. Ha valaki nem szereti a kütyüt, letöltheti a mobil alkalmazást is, ami ugyanezen az elven működik, csak ott az okostelefon kamerája olvassa a vonalkódot.

A kosárra fel is szereltek egy praktikus tartót, ahol mindig kéznél van a vonalkód-olvasó:

Hello, modern vilag!

A photo posted by Mefi (@mefiblogger) on

Nagyjából ennyi. Eddig kétszer vásároltam vele, és a sorbanállás ellen ez sem véd, különösen így karácsony előtt néhány nappal, de a fölösleges ki-bepakolás miatt tényleg sokkal kényelmesebbnek tűnik.

Meg aztán, valljuk be: aki kütyümániás, annak már a készülék használata is végtelen örömöket okozhat!