Play framework

A fejlesztések során egyértelműen látszik, hogy manapság menő olyan keretrendszerket használni, amelyek afféle svájci bicskaként tucatnyi megoldást beépítve, kattintásra vagy valamilyen konzolba beírt utasításra legenerálnak nekünk, hogy azokat kis módosítással már használni tudjuk. Ilyen a Rails, a symfony de akár az ASP.net keretrendszer is. Az irány király, ha az ember tud azonosulni a szemlélettel.

Tigi mutatta a Play framework nevű Java-Scala jóságot, ami annyira nem is újdonságerejű, nekem azonban teljesen annak számított. Habár beszélek Java nyelvül, és próbáltam is néhány robusztus keretrendszert, valahogyan mindig arra jutottam, hogy ez az általam ismert weblapok felépítéséhez túl nagy. Biztosan van olyan projekt, ahol elengedhetetlen mondjuk egy JSF használata, én még nem találkoztam ilyennel (ezért is dolgozom főként PHP rendszerekkel).

A Play legnagyobb előnye, hogy az alkalmazást elindítva rögtön egy szervert kapunk, amely valamilyen porton már ki is szolgálja a kéréseket. A Javától szokatlan módon nem szükséges folyton újraindítanunk változásoknál, a böngészőt frissítve rögtön látható a változás. A hibákról persze gyönyörű stack trace-t kapunk, ezt a böngészőben is megjeleníti, ha kérjük. A beállítások rendkívül egyszerűen, és az alap fájlban mindent felsorolnak, megjegyzésbe téve, így nem szükséges doksikat bújni első alkalommal. Pillanatok alatt elindul, letöltöd, kicsomagolod, két sort beírsz, és fut az alkalmazás. A CLI logikus és egyszerű, a könyvtárstruktúra szintén.

Huzamosabb ideig nem foglalkoztam a cuccal, de rengeteg blogbejegyzést olvastam a témában, és komolyabb terhelésű rendszereknél előszeretettel használják, mivel különösen jól skálázható. Az egyetlen probléma, amire sokan panaszkodtak, hogy a szerver első indítása egy nagyobb kód esetében fél perc is lehet, de úgy gondolom, ez belefér.

Próbáljátok ki, érdemes!