Az ukrajnai Lvivben (amit Lvov vagy akár Lemberg néven is lehet ismerni, ráadásul 1993-ban Budapest testvérvárosa) idén harmadjára rendezték meg a Lviv IT Arena rendezvényt. Egy elég jó előadókat, cégeket és programokat felsorakoztató IT konferenciáról van szó, amit az egyre növekvő ukrajnai IT szektor rakott össze. Erre a konferenciára látogattunk el, és ha már ott voltunk, megnéztük a várost is.

A konfról

Az előadások jelentős része hasznos és érdekes volt, főként annak örültem, hogy nem kifejezetten csak tech, hanem business és product témákban is hívtak előadókat, gyakorlatilag ez a három téma ment párhuzamosan a különböző helyszíneken. Jöttek beszélni a Twittertől, az Ubertől, a Spotify-tól, de ott volt a Microsoft, az IBM vagy mondjuk az Oracle is. A három különböző téma jól találkozott mindegyik előadásban, alapvetően a beszélgetések gerincét az a kérdésfelvetés adta, hogy miként lehet a termék, az üzlet és a technológia közötti természetes és egyébként szükséges ellentéteket megfelelően kezelni, egyensúlyban tartani.

Lviv egyébként szeirntem most tart ott IT tekintetben, ahol Budapest mondjuk 7-8 éve. Nagyon impresszív, hogy egyrészt a helyi IT szektor össze tudott rakni egy ilyen rendezvényt, másrészt nagyon fontos, hogy ott a helyi politikai erő is felfigyelt a szakmára: rendbe tették az egyetemi képzéseket, kihasználják a város nyújtotta olcsó lehetőségeket és gyakorlatilag lapátolják az erőforrást az iparba.

A konferencia színhelyéül egyébként a Lviv stadionja szolgált, ahol néhány éve még Eb-mérkőzések is zajlottak. Nekem kifejezetten tetszett, hogy ilyenekre is használják a helyszínt, és azért menő volt egy olyan focipályára rálépni, ahol nagyobb mérkőzéseket is játszottak. (Meg ahol futott utánad a biztonsági őr, hogy azonnal hagyd el a gyepet. :D)

Lviv 2016

A városról

Lviv a kellemes meglepetések városa. Végigolvastam a fél internetet, meghallgattam az összes kárpátaljai ismerős elmesélését, átolvastam a konzuli szolgálat tájékoztatóját, és nagyjából arra számítottam, hogy veszett kutyák rágják szét a lábunkat, miután a csavargók kiraboltak minket és az ellopott autó hiányában egy 40 éves, már itthon is alig látott típusú Ikarus busszal kell eljutnunk hazáig.

Ezt leszámítva Lviv egy gyönyörű, romantikus, Monarchia-korabeli korabeli városka, ahol alig vannak turisták, pezseg az élet, minden második sarkon zenél egy fiatal, még vasárnap este 9-kor kis mindenki az óvárosban sétálgat gyerekkel-családdal-nagymamával. Ráadásul az egyetem miatt sok a fiatal, és még azt is érdemes hozzátenni, hogy hazai viszonylatban minden borzalmasan olcsó, gyakorlatilag ezt érezhetik az idelátogató hollandok a Sziget fesztivál alatt. Kint egy korsó sör a jobb helyeken 170 forint, egy doboz “márkás” cigaretta 245 forint, és két fő egy elég fancy-nek számító étteremben ötezer forintból négy fogást ehet, alkohollal és üdítővel egyaránt.

Néha úgy kellett emlékeztetnem magam, hogy most éppen egy háborús országban vagyok, mert egyébként a lvivi közhangulat alapvetően még a budapestinél is vidámabb, pörgősebb és hangulatosabb volt. (Nem fogok tévesen egy négynapos utazásból messzemenő következtetéseket levonni, inkább tényleg csak arra akarom helyezni a hangsúlyt, hogy nagyon tetszett a város, és kellemes meglepetést okozott.)

A fekete leves: ellopták a rendszámtáblánkat!

Bérelt szekérrel közlekedtünk, elég nehéz volt olyan kölcsönzőt találni, akik adtak nekünk Ukrajnáig egy autót, de végeredményben sikerült. Arra számítottam, hogy esetleg lesz valami sérülés az autón, talán fel is törik az utcán, de ezekről szó sem volt. Ellenben a harmadik napon döbbenten konstatáltuk, hogy mindkét rendszámtábla hiányzik az autóról.

Az első gondolatom az volt, hogy rossz helyen álltam meg, és amott valami ilyesmi van kerékbilincs helyett vagy mellett. De végül megtaláltam az ablaktörlő alá rejtett kis kockáspapíron egy telefonszámot. A recepciós felhívta nekünk, és közölték, hogy 800 eurót vagy hrivnyát (ez nem derült ki) követelnek a rendszámért.

Mit lehet tenni: felhívtuk a nagykövetséget, akik küldtek egy tolmácsot, elsétáltunk a rendőrségre, és tettünk egy feljelentést. Közben a szám már nem élt, szóval valószínűleg a közelben voltak a tolvajok is, akik figyeltek. Végül összesen nettó négy órát szívtunk egy a Szovjetunió bármelyik épületére emlékeztető rendőrkapitányságon.

Bennem aznap este néhány alkoholos ital és az elmúlt években történő összes James Bond film és regény elfogyasztása miatt feltámadtak a kémösztönök, és éreztem az energiát, hogy átkutassuk a környéket, de a többiekkel közösen végül úgy döntöttünk, hogy eltesszük magunkat holnapra.

Amit szintén sok helyen lehet olvasni, hogy az ukrán rendőrök a ranglétra tetejétől az aljáig végtelen korrupcióról híresek, tuti megbüntetnek minket stb. Ehhez képest semmi ilyesmi nem volt, sőt, egyszer meg is állítottak a rendszám nélküli autóval, és angolul elnézést kértek a kellemetlenségért, majd jó utat kívántak.

Ugyanitt és mellékesen hozzáteszem, hogy a Beregsurány-Budapest távot úgy tettem meg, benne egy végig M3-szakaszon, hogy egyetlen rendőr sem állított meg minket, pedig a Hősök terén éppen rendőrök irányították a forgalom egy részét. Ráadásul az autókölcsönző cég tulajdonosa mesélte, hogy az ukrán rendőrök véletlenül elgépeltek valamit a hivatalos jelentésen, ezért az autópályakezelő nem engedte átírni a meglévő éves matricát az új rendszámra (ilyenkor teljesen új betű-szám kombinációt kap az autó), így négy hónapot butkak a manőveren, meg még négy órát, amíg leüvöltötték a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. munkatársainak összes haját, eredménytelenül.

A kontraszt azért kicsit erős volt.

Az utakról és a határátkelésről

Az M3-as autópályán végighaladva nagyjából két óra alatt el lehet jutni Beregsurányig. Onnan kettő, néha kétszer kettő sávos országút halad Lviv-ig, alapvetően nem volt nagy forgalom sem oda, sem vissza, de néha azért be lehetett ragadni egy faszállító ezeréves teherautó mögé. Az út legrosszabb szakasza Beregsurány és Beregszász között van, itt elég sok a kátyú és lassan is lehet haladni, de ezt leszámítva gyönyörű tájakon lehet autózni, például:

A photo posted by Mefi (@mefiblogger) on

Az ukránok egyébként nagyjából úgy vezetnek, mint ahogyan azt az összes orosz fedélzeti kamerával rögzített YouTube-videón lehet látni, ráadásul volt egy-két olyan közlekedési tábla is, ami elsőre szokatlan volt. Kedvencem a Lada Samara (azokból amúgy sok van, meglepően jó állapotban), aki nem várta ki a sávja haladását, hanem inkább felhajtott féloldalasan a járdára és végiggurult ott. Meg a LED-lámpás, távirányítóval nyitható kockaladán azért elmosolyodtam. Az első három-négy darabon, aztán megszoktam. Örülök, hogy külföldön is vezettem, ráadásul sikerült egy nagyobb távot is autókázni egyben.

A határon semmi gond nem volt, kicsit macera átjönni, és azért érződik, hogy ez nem az a határátkelés, amihez szokott az ember EU-n belül, kicsit idézte a régi időket, de még a rendszámtábla nélküli autóval is másfél óra alatt megvolt a határátkelős hercehurca.

Összességében

Az IT Arena egy meglepően jó szakmai konferencia, pár apró szervezési bakit leszámítva (például csak egy ebéd volt az egész stadion területén, még egy zsömlét sem lehetett venni, ami azelső napon azért 8-10 órányi előadás hallgatása mellett sokkoló infó volt, de aztán készültünk) megérte a pénzét, és sikerült tényleg hasznos gondolatokkal távozni.

Lviv pedig egy gyönyörű város, mindenkinek csak ajánlani tudom. Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy időutazás során egy Debrecen, Bécs, Szeged, Budapest, Krumlov és Prága egyvelegéből összegyúrt helyre találtam volna. A rendszámtáblás fiaskót leszámítva semmi gondunk nem akadt, és úgy érdemes számolni, hogy egy pár öt nap alatt az utazás költségét nem számolva 70 000 forintnak megfelelő hrivnyából megszáll egy elegáns szállodában, étteremben eszik, menő kocsmákban iszik, turistáskodik és még egy adag ajándékot és kaját is haza tud hozni (amennyire a határátkelés zord szabályai engedik).

Mindezt egy olyan városban, ahol kicsit mintha megszűnne a külvilág: mindenki vidám, lelkes, pörög és mosolyogva csobban a város esti, pezsgő hangulatában úszó áradatába.

 

, , , ,