A téma: web RSS ikon

Átalakul a mefiblog

Tartozom egy vallomással nektek, a rendkívül hatásvadász cím nem egészen valós, hiszen a mefiblog nem alakul át, nem szűnik meg és nem lesz belőle mondjuk ital nagykereskedés. Azonban Mefivel beszéltünk már pár alkalommal arról, hogy szívesen megpróbálkoznék a blogjának átalakításával, erre olykor heves fejrázással vegyített vállvonogatás, máskor heves vállvonogatással kombinált fejrázás volt a válasz.

Végső soron persze, csak és kizárólag a saját magam na és persze a Ti szórakoztatásotokra úgy döntöttem, hogy ha már kitört a nagy szabadságolások ideje, és Mefi egyébként is nyaral, hát idén nem NSFW tartalommal örvendeztetem meg vendégbejegyzésemben az olvasókat, hanem egy kicsit extrémebb dologgal, újragondolva Mefit, vagyis inkább az Ő blogját.

Elég régóta olvasom Mefi blogját, és még emlékszem azokra az időkre, mikor halálos feketeség lengte be a képernyőt, mikor rákattintottam az akkor még Mephisto néven futó blogger úr naplójára. Aztán nem sokkal később, de valamivel több beszélgetés na és persze szócsata után jött ez a mostani design, amit valószínűleg te is látsz, ha éppen nem RSS olvasóból nézed a blogot. Az akkor kicsit furcsának ható kék-zöld-keki kombinációt hamar megszokta a szemem, és szerintem ezzel ti sem vagytok másként, hiszen évek óta ugyanaz a design fogad mindenkit, és az elsőre talán kicsit esetlennek tűnő "M" betű lassan védjeggyé vált, hiszen ahol Mefi kommentál, ott feltűnik a logó is.

Mefiblog logó

A jelenlegi logó egyszerű, a maga egyszerűségében jó. Nem mondanám, hogy szép, de ezzel nem szeretném megbántani Gábort, vagy éppen kritizálni a designeri kvalitásait, ez egyszerűen a saját véleményem. Viszont ezt sem kell kritikaként kezelni, vagy véresen komolyan venni, hiszen példának okáért a Magyar Telekom (és vele együtt a német Deutsche Telekom) arculatára is pontosan ezt tudnám elmondani: nem tetszik, de láthatóan jól működik. S hogy honnan a párhuzam? Bár a két arculat "ára" nyilvánvalóan nem említhető egy lapon, ezzel párhuzamosan a ráfordított időmennyiség sem azonos, viszont akármelyiket is nézzük, a maga szférájában harsány, kiemelkedő, semmi mással össze nem téveszthető alkotásokról beszélhetünk.

Ha alaposabban szemügyre vesszük a logót, akkor láthatjuk, hogy gyakorlatilag egy vastag fehér keretbe foglalt, gömbhatásúra árnyalt kék körről beszélünk, aminek a közepén egy Trebuchet MS fonttal írt kis "m" betűt láthatunk némileg elforgatva. Nem túl bonyolult a képlet, viszont a megjelenés markáns, olyannyira, hogy másolni is szerették volna már, ami azért valahol egy jó ómen. Ez idáig persze olyan egyértelmű, hogy ha egy autistának mutatnám meg, valószínűleg ő is elmondaná róla ezeket (na jó, lehet a Trebuchetet összekeverné a Comic Sanssal), viszont van itt egy rendkívül fontos tényező: az egész "márka" nagyon jól, egységesen és következetesen van lekommunikálva az interneten, érdemes megnézni a filmajánlókhoz beszúrt képeket, vagy példának okáért Mefi tumblrjét.

Eleget írtam már a múltról, és mivel lassan leszakad a kezem, ezért beszélnénk inkább arról, ami a bejegyzés címe is, az átalakulásról. Az új logó megtervezésekor számszerint 3 lehetséges megoldás lebegett a szemem előtt, ezek közül végül lustaságomnak köszönhetően csak jutott a vázlatfüzetből a monitorra, ez itt alant:

Az

Az új logóban igyekeztem felhasználni a mefiblog élményt meglévő szeleteit, tehát a színeket, a kissé bohókás formavilágot, és ezt kombinálni valami olyasmivel, amitől az egész felnőtt lesz. A választásom a Maurea család vékonyított (thin) betűkészletére esett, ezzel szedtem a különféle variációk szövegeit. Ez alól a vakációs kiadás (ami szerintem kissé sutára sikeredett) a kivétel csupán, ahol ugyanezen betűcsalád normál (regular) készlete lett a nyerő.

A logóban található részeges Mikiegér - vagy burnout-tricikli, ahogy tetszik - szimbóluma több jelentést is takar. Egyrészt, ha Mefi valamiféle csoda folytán mégis beleszeret, akkor valószínűleg a használata a blog 3. verziójának bevezetésével esne egybe (legalábbis én tuti akkor vezetném be), így a három kör egyben lehet a blog verziószáma is. Másrészt a forma önmagában befoglaló elemként is viselkedhet, erre igyekeztem (bár lehet nem sok sikerrel) egy példát mutatni a vakációs kiadásnál (lásd alant, a linkelt PDF fájlban).

A logóból készült persze egy avatarban, vízjelen, vagy YouTubera felkerülő duplavajas-kiflis-videóban mint insert használható változat is, ahol törekedtem az egyszerűségre, és az "m" betű, mint motívum maradt a központi helyen. Ebből a logóból is készület változatok, amiket a cikk legvégén linkelt PDF fájlban tekinthettek meg.

Szerettem volna kicsit többet beszélni arról, hogy milyen szempontok szerint dolgoztam, mik voltak a kihívások (például szúnyogok megölése) a logó tervezése közben, azonban mire a szövegszerkesztő elé kerültem, elfogytak a szavak és egyébként is egy kép többet mond ezer szónál. Így tehát, aki nem rettent el az első bekezdés elolvasása után, megnézheti az experimentet részletesen bemutató PDF fájlt, egészen pontosan itt:

Mefiblog logó experiment bemutató PDF

Mindenféle építő jellegű kritikát, javaslatot és nem trollkodás szintjén megragadt kommentet szívesen fogadok, remélhetőleg Mefi is beköszön olaszországi rejtekhelyéről, hogy megossza veletek a véleményét erről az egészről, hiszen ez itt az ő tudta nélkül történt ámokfutás eredménye csupán, és nyugodjatok meg, nem áll szándékában új orcát varrni a mindenki által ismert és szeretett mefiblogra.

suexID voltam, a további viszont látásra.

Megújult a flickr

Fotós kolléga úr, rivera jelezte, hogy a flickr nagyobb képméretre váltott a fotóoldalon. Aztán közelebbről megnézve tucatnyi egyéb újdonságot is megfigyelhetünk:

Megújult a flickr

Egyrészt ha a képre kattintunk fekete háttérrel mutatja és lehet indítani diavetítést. Továbbá átalakították a menüt és gyakorlatilag az egész fotóoldalt. A kommentek megjelenítése most olyan mint egy idővonal, és a favoritokat is jelzi. Minden sokkal áttekinthetőbb, logikusabb, szebb lett, ráadásul kétszer annyi információt mutat, mégis sokkal nagyobb lett a kép mérete. A kommentmező nekem picit még fura, de teljesen szokható. Imádom egyelőre, pont azt csinálják, amit én is szeretek látni-csinálni: mindent elrejteni, de közben mindent megmutatni.

Végre egy ügyes felhasználói interfész meló, le a kalappal!

CKEditor - egy lehetséges TinyMCE alternatíva

Megmondom őszintén, nem vagyok híve a WYSIWYG-szerkesztőknek. Az ötlet jó, sokszor használni is kiváló, azonban a legtöbb ilyen szerkesztővel csak a baj van, különösen akkor, ha a webböngészőbe erőszakoljuk bele. Picit átlátom hogy működnek ezek, egyszer ugyanis »én is készítettem ilyet«, közel nem volt ennyire színes szolgáltatásokkal körbeépítve, azonban az alapját megértettem: a böngészőben a textarea tag interaktív felületté változtatása az egész HTML megerőszakolása Javascript segítségével. Ez van.

Én itt a blogon még mindig kézzel írogatom be a HMTL-tageket, mert a másik probléma, hogy az ilyen szerkesztők szeretnek szemetelni. Ez persze a ritkábbik eset, sokkal inkább a lassúság és a nem várt működés a jellemző.

Munkák során viszont nem tehetjük meg, hogy a mezei számítógépes tudással rendelkező felhasználónak azt mondjuk, írjál HTML-tageket. Már csak azért sem, mert ha elírja, szétcsúszik az egész oldal. Marad tehát egy szerkesztő beépítése. Na de melyiké, hát, vajon, nyilván a TinyMCE.

A TinyMCE-vel nekem viszont csak a bajom volt. Amennyire megszerettem a jQuery-t és egy tucat más által írt kód felhasználását, a TinyMCE-t annyira megutáltam. Rengetegszer széttúrja az oldalt, nehéz testre szabni, lassú, csúnya, nagy. Nem akarom bántani a fejlesztőket, mert a TinyMCE egy zseniális és hatalmas projekt, nekem ettől függetlenül nem bizonyult jó választásnak.

CKEditor

Hosszas kutatás után végül a CKEditor mellett döntöttem. Sok-sok TinyMCE nem igazán van, talán ez a kettő ami még szóba is jöhet.

Rengeteg előnye van, például hogy érzékelhetően gyorsabb, kényelmesebb a beállítása, kevesebbszer akad össze más Javascript kódokkal (OS X alatt futó Chrome mellett például a TinyMCE rendszeresen szeretett szétesni, mai napig nem tudjuk miért), nem pop-up ablakokat használ és nekem a kinézete is jobban tetszik, bár ez szubjektív.

Hátránya eddig egy van: a generált kódot magától igazítja, így tabulátorokkal és szóközökkel látja el a HTML-forrást, azonban erre még nem találtam megoldást, hol lehetne kikapcsolni. Annyira hozzáteszem nem is kerestem.

Bátran ajánlom mindenkinek kipróbálásra, aki hasonló megoldást keres.

A közösségi téma jó

Keresgéltem (bár nem vittem túlzásba), de nem találom azt az egyébként hónapokkal ezelőtti twitter-üzenetet, melyben kobak jelezte, hogy a felesége bankkártyáját ellopták, és éppen kísérleteznek a pénzfelvétellel. A PIN-kódot feltörték, csak nem tudtak olyan összeget beírni, ami a limitnek megfelelt, ilyenkor ugye korlátlan a próbálkozás.

És ilyenkor bizony roppant jó dolog a mobilnet és a twitter, mert ha valaki épp a bankomat közelében van, simán megakadályozhatja hogy leszívják az összes pénzt valaki számlájáról.

Persze itt is megvan az, hogy ha ott áll három biedermeier-szekrény, akkor nem szívesen megy oda a szemüveges telefonnal a kezébe, hogy izé, azonban lehet utópisztikus gondolat, de az ilyen közösségi dolgok igenis rendkívül értékesek lehetnek hasonló helyzetben.

Azt sajnos nem tudom mi lett a dolog végkimenetele, de még az is lehet, hogy pont ez a twitter-üzenet segített.

Dizájner kerestetik

A Harvestnél dizájnert keresnek, és ehhez az alábbi szerintem vicces és kreatív oldalt hozták létre:

Dizájnert keres a Harvest

Jópofa, egyébként ezért is szeretem a Fusion-féle reklámokat, mert bár a lehető legegyszerűbb és legódivatibb banner-stílusban csinálják, mégis tízből nyolc hirdetésük érdekes, így biztosan rákattintok. És azért az ember inkább találkozik ilyen reklámokkal, mint mondjuk effélékkel:

Én kicsi tanyám

OMG*

Na, ezért nem tudom ki a felelős, de le a kalappal:

OMG - megújulnak a kormányzati oldalak

Szóval ha már kormányváltás, megújítják a kormányzati oldalakat, többségükre rá is fér. Kíváncsi lennék hogy van-e köze ennek ahhoz a marketing-bandához, amelyik Obama mögött is állt. Mintha olvastam volna valamit, hogy a Fidesz is alkalmazta őket.

Kétéves a Plurk!

Akármilyen meglepő, pont »tavaly ilyenkor volt egyéves« a Plurk, ami bár akkora sikernek nem örvend mint mondjuk a twitter, kis baráti társaságunknak azonban remek játszóteret biztosít.

Technikai oldalról megközelítve már annyira nem vidám a dolog, mert míg az első évben rengeteg új dolog, sok fejlesztés, javítás és miegymás volt megfigyelhető, addig az elmúlt egy évben gyakorlatilag a »like gomb bevezetése« volt az egyetlen szignifikáns változás, azt is sikerült elrontani. Illetve oké, ott van még a Lodgeit!, bár az külön projektnek tekinthető.

Ettől függetlenül mi ott vagyunk, ki-ki már lassan két éve, és irkáljuk életünk apró mozzanatait.

Megújult az Insolis Solutions oldala

Emlékeztek még? Egy hónappal és néhány nappal több mint fél év telt el azóta, hogy »nekivágtunk kis vállalkozásunknak«. Nem tudtuk hogy mi lesz, megéri-e majd, sikeresek leszünk-e majd, de azóta egyáltalán nem bántam meg, hogy elkezdtük. Nemrég egy közös ebéd mellett ültünk le megbeszélni, mit, hogyan és merre.

Sok minden szóba került, de legfőképpen a weboldalról volt szó. A kék mosolygós-arcos gyorsszájt vicces volt, de nyilvánvaló, hogy weblap nélkül egy webfejlesztő cégnek nehéz dolga lesz. Azonban sajnos-szerencsére jelenleg akad munkánk bőven, így az egyébként véleményem szerint pofásan kinéző tervezés alatt álló weblapunkról jó ideig lemondhattunk. A tipikus szabónak nincs ruhája eset ez, hiszen egyértelmű: ha az ember egész nap csinálja a munkáját, majd van egy szabad estéje, valószínűleg nem egy másik jellegű munkába kezd bele, hanem inkább elmegy megnézni egy filmet a barátnőjével.

Így abban maradtunk, hogy rendben, csináljunk valami nagyon egyszerű, nagyon színes de legfőképpen tömör és informatív oldalt, ahová legutóbbi munkáinkat, magunkról és szolgáltatásainkról néhány sort, illetve egy fotót helyezhessünk el Kázmérról, amint meztelen macskalányokat nézeget titkon a szekrénybe bújva.

Az eredmény ez lett:

Szolgáltatásaink - Insolis Solutions - Javascript, jQuery, webfejlesztés, keresőoptimalizálás

Néhány szót az oldalról.

Először is: tegeződünk. Az interneten vagyunk, az ügyfeleinket maximálisan tiszteljük, azonban sokkal kényelmesebb két embernek barátságos hangnemben, tegeződve beszélgetnie arról, milyen oldal is legyen az az oldal, mintsem magázódva és feszesre húzott nyakkendőben. Természetesen ha valaki végig magázódni szeretne, ezzel sincsen probléma, de igyekszünk egy közvetlen, barátságos és fiatalosan lendületes tempót diktálni.

A lilás-rózsaszínes-pinkes helló-szöveg elsőre megagay jelzővel illethető, azonban fontos szerepe van: a bátorságot, a merjünk nagyok lenni elvet akarja hangsúlyozni. Illetve ha megnézünk egy bizonyos telekommunikációs céget, lehet hogy anno őket is kiröhögték a szín miatt, most azonban kevesen röhögnek.

Egyelőre még nem üzemel, de lesz majd egy mobiltelefonos verzió is, ami annyit jelent, hogy ha mobiltelefonnal böngészi valaki az oldalt, akkor egy arra optimalizált változatot láthat.

Amit az oldalon annyira nem, de itt részleteznék: nincs irodánk. Megbeszéltük, fölösleges. Túl sok pénzt visz el, ráadásul mindannyiunknak egyszerűbb otthonról, kényelmesen asztalra tett lábakkal dolgozni. Ennélfogva ügyfeleinkkel vagy az ő általuk javasolt helyen, vagy valamelyik törzshelyünkön beszélünk, ahol a körülmények ezt lehetővé teszik. Mint mondtam nekünk tényleg az ügyfél az első, igyekszünk ezt nem csak szövegben megtartani, így ha valaki azt szeretné, hogy házhoz menjünk, házhoz megyünk.

Mint mondtam nem panaszkodhatunk, azonban egy kis facebook-játékot is indítottunk, ha esetleg érdekel valakit.

Egyszer ha minden jól alakul, lesz egy ennél sokkal extravagánsabb oldalunk, addig azonban reméljük hogy ez is megfelelően szolgál majd.

Ennyi lettem volna.

Felhasználói felület karó

Ismét, most »nem a Plurk készítőit« illeti a leszidás, hanem a YouTube e területen dolgozó munkatársait.

Tegyük fel, hogy egy olyan házban lakunk, ahol koromsötét van a belépéskor, de jobb oldalon van egy villanykapcsoló. Idővel ha belépünk és sötét van, rögtön jobbra nyúlunk. Aztán egyszercsak fogják, és mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül átrakják e kapcsolót a bal oldalra. Képzeljük el milyen ijesztő lehet, hogy egy koromsötét házban vagyunk, a kapcsoló medig ismeretlen helyen.

Ez elsőre hülyeségnek tűnhet, de a felhasználói interfész ajánlások nem véletlenül jöttek-jönnek létre, így az sem véletlenül van minden ehhez kapcsolódó irodalomban vastagbetűkkel szedve, hogy a konzisztencia egy rendkívül fontos dolog. Így például az eredetileg jobb oldalon lévő hangerőszabályzót bal oldalra tenni súlyos hiba, és erre ő is rá fognak jönni, mert már most minden második ember anyázik.

Amúgy azt nem értem, hogy a Google-nél mért nincs egy Steve Jobs-szerű karakán csávó, aki azt mondaná, hogy gyerekek, van egy-két dizájn ami nagyon gáz, le kellene cserélni olyanra, mint például a mobil G-termékek, mert azoktól a júzerek a farkukat verik, a jutyúbtól meg a hajukat tépik, értik?

YouTube magyarul

Magyarul tud a YouTube!

Twitteren zöldcitrom jelezte, hogy a YouTube a véglegesített új kinézettel együtt már magyarul is tud.

Új Google-kereső kinézet

Na, ez viszont tuti hogy eddig nem volt ilyen, mert egy újabb keresésnél változott át, viszont egyelőre gyűlölöm:

Megint új a Google keresője, bal oldalon van a mire keressünk menüpont

Azoknak kéne a Google oldalait csinálni, akik a Google Mobile cuccokat rakják össze, mert azok viszont csillagos ötös kőprofi anyagok.

A tumblrről

Nemrég kobak írt egy jó bejegyzést a tumblr vs saját blog vs bármelyik hasonló instant blogszolgáltató témáról, érdemes elolvasni.

Ami nekem részben ezzel kapcsolatban még eszembe jutott, az pedig a reblog.

Aki nem ismerné a tumblrt: nem igazán van lehetőség egy bejegyzésnél a hozzászólásra, így ha valaki hozzá szeretne fűzni valamit, akkor reblogolja, vagyis az eredeti bejegyzést annak írójára való hivatkozásával megjeleníti a saját blogján. Ezzel alapjáraton nincs baj, de ha mondjuk kialakulna egy beszélgetés, akkor tíz-tizenöt reblog után egyszerűen áttekinthetetlenné válik a szál. És egyetértek azokkal (legutóbb például human írt erről valahol), akik emiatt leiratkoznak egyébként jó tartalmú tumblr blogokról, mert például egy RSS-olvasóban annak aki csak egy embert nem követ a reblog-fonálból, katasztrófa visszanyomozni bármit, arról nem is beszélve, hogy rengeteg nem releváns információt termel az egész folyamat.

Éppen ezért én mostanában megpróbálom úgy kialakítani a saját mikroblogom tartalmát, hogy leginkább csak képek, és a 140 karakternél hosszabb, de a blogbejegyzést nem érdemlő gondolatok foglaljanak helyet ott. Ami ugye nem azt jelenti, hogy egyszer-kétszer ne jelenne meg a reblog-fonal, de igyekszem visszafogni, mert múltkor belefutottam egybe és valóban idegesítő jelenség.

Persze a csak úgy mindenféle ételeket prezentáló oldalt ez a veszély nem félti.

Yahoo! Messenger

Eszembe jutott a Yahoo! Messenger valamint az ICQ.

Ma sokan nem is igazán ismerik ezeket, pedig emlékszem, hogy anno a kilencvenes években roppant vicces és szerethető alkalmazások voltak. Én a Yahoo!-n kezdtem a pályafutásomat, imádtam, hogy modemes kapcsolaton 0,009 másodperc telt el a csatlakozás gomb megnyomása és a kontaktlista teljes betöltése között, pedig akkoriban volt vagy százötven-kétszáz ember, mert akkoriban még így barátkoztunk a neten, meg persze volt az IRC is, de nekem az később jött. Érdekes apróság még, hogy a Yahoo! azonnali üzenetküldő alkalmazása már a kilencvenes évek végén tudott videó- és hanghívásokat, akár konferencia módban is bonyolítani. Hibátlanul. Persze modemmel sok esély nem volt rá.

Aztán később jött az ICQ. Még aranyosabb felület (oh-oh hang megvan?), még több szolgáltatás, jópofa játékok és így tovább. Sokáig használtam ICQ-t, egy időben párhuzamosan futott a kettő, de aztán sokan átszoktak a Yahoo!-ról és végül szép lassan abba is maradt a használata. Viszont a flickrön még mindig azzal az azonosítóval vagyok fent.

A Windows Messenger megjelenését furcsamód elleneztem, nem tudom miért, talán az lehetett az oka, hogy mindenki úgy beszélt róla, mintha valami forradalmi újdonság lenne, holott aki picit is ismerte a másik kettőt, az tudta, hogy akkoriban a Messenger kifejezetten butácskának számított.

Ezek egyébként csak úgy eszembe jutottak miközben netmannel beszélgettünk. Eszembe nem jutna olyat mondani, hogy az internet most egy rossz hely, de azért a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején volt valami kis varázsa még. Talán az, hogy nem volt ennyire természetes, hogy bedöglünk a gép elé akármikor vagy elővesszük a telefont akármikor, és jön a bitáradat. Talán sokaknak mond még az este hat óra valamit.

Fapados repjegyvásárlási kalandjaim

Előre leszögezném: kétszer utaztam repülőgéppel, ebből egyszer még tízéves lehettem csak, ezért kíséret nélküli módon, ami azt jelenti hogy adnak az embernek felfújható repülőgépet, a nyakába egy hatalmas táblát, aminek láttán az összes szexi légiutaskisasszony odaugrik hogy segíthet-e valamint még egy kitűzőt is, ami ugyanezt váltja ki, és még pisilni sem lehet úgy menni, hogy ne figyeljék, el ne vesszen a gyerek.

Aztán még leszögezendő az is, hogy a választott út közel nem a legjobb árban, de mivel azt nem én állom, lényegében nem számít, a dátum-idő viszont szigorúan kötött, szóval a legolcsóbb megoldás helyett most gyakorlatilag a majdnem legdrágább lett kiválasztva.

Naivan az ember begépeli a gúgliba, hogy repülőjegyet vásárolna, az meg kidobja a fapados.hu oldalt. Gányul néz ki, de legalább egyértelmű a kereső. Alapból a Firefox beállításai miatt angolul jelenik meg, de ezen túltesszük magunkat, rákeresünk hogy »Budapest-Helsinki-Tampere«, jön is a találat, örülünk, kattintunk. Egy csúnya felületen ki kell töltenünk az adatainkat, meg el kell fogadni a felhasználási feltételeket. Hoppá, érdekes dolog: a feltételek ablak megjelenik és teljesen üres. Nyelv átállít magyarra, újra az egész az elejétől, oké, most látszanak a feltételek, egyetértünk. Kitöltök megfelelően mindent, erre dob egy ilyet:

Fapados hiba

Ezt így berakjuk a magyar felhasználónak, mindenféle visszalépési lehetőség nélkül. Oké, kitöltöttem újra az elejétől (ekkor közben már emelkedett ötezer-x forintot a jegy ára(!), mert valaki vásárolt sikeresen), mennék rá a végső foglalás gombra, ez az üzenet jön:

Fapados HIBAKÓD, öcsém

Hibás ügynökazonosító. James Bond, vagy mi a fene? Visszalépek, teljesen üres minden, újra kitöltök mindent, erre ha megnyomnám az utolsó lépéshez vezető gombot nem történik semmi, de tényleg semmi. Újra az egész, utolsó lépés, remegve gombnyomás, de végre sikerül, megkapom az elektronikus jegyet. Mindez kevés híján egy órámba telt. Egy ötperces tranzakcióról beszélünk.

Az alábbi lista az, ami az én gondolataimat főként összefoglalja:

  • nem látom merre járok: kéne valami folyamatjelző, hogy hány lépés van még, hol vagyok éppen és hogy nagyjából mi hol lesz;
  • nincsenek megfelelő hibaüzenetek: ERR BAD NAME és társai nem azok, kellene júzerfrendli kedves pista elírtad jelzés;
  • az oldal rengeteg helyen hibás: újratöltések, dobálgatások, kinézet szétesések és így tovább. Oké, én tudom hogy nyilván el van írva egy CSS vagy HTML-sor, de egy átlagos repülőjegy-vásárló nem biztos;
  • általánosan kevés tájékoztatás: az ember repülőjegyet vesz, nem két kiló krumplit, itt fontos és érzékeny adatokról van szó, elég egy rossz helyre írt név a nem megfelelő tájékoztatás miatt, és már nem kapom vissza például a repülőjegy árát a finnektől, aztán nézhetek.

A kulcsfontosságú mondat: a magyar webes szolgáltatások többségén nem érzem magam biztonságban. Arra gondolok, hogy a kínaiaknak előbb elutalok ötvenezer forintot az ebay-en szemrebbenés nélkül, mert tudom hogy rendben működik a dolog és érzem is, itt viszont akkora méretű tákolás-gányolás érződik, még hozzá nem értő szemmel is, hogy egyszerűen nem merek érzékeny adatokat kiadni, és inkább elsétálok személyesen hogy befizessem a pénzt.

Ezek a dolgok csak szerintem roppant kellemetlenek?

Új(?) YouTube kinézet

Nem tudom mióta van ez az új megjelenés, most mondták többen hogy február óta, de nekem tegnap, sőt még ma délelőtt sem így nézett ki a YouTube, pedig semmilyen bétatesztelésre nem jelentkeztem. Viszont az új külső sokkal jobb: letisztult kis gombok váltják az undorító képeket, a feltöltő videói alapból elrejtve és sokkal logikusabb helyen, maga a videó is jobb helyen és így tovább. Bejön.

Új YouTube

A Magyar Posta Zrt. honlapja

Nem rossz, de helyenként sajnos lehánynám miatta a monitort.

Van két saroknyira innen egy posta, gondoltam megnézem holnap mettől meddig van nyitva. Felcsapja az ember ilyenkor a huszonegyedik század telefonkönyvét, az internet egyetlen gugliját, begépeli hogy magyar ami posta, jön is rögtön a honlap. Kellemes mini, letisztult dizájn, barátságos URL-ek, egyszerűen áttekinthető elrendezés, itt-ott gyárilag világos alig beállított képek, szóval minden ami kell. Rögtön jobbra ott van, hogy postakereső, örülünk, kattintunk.

Hoppá, Firefox, Google Chrome és Opera – a weblap nem működik, bármit írunk be, a kereső gombjának megnyomására nem történik semmi. Gyanakszik az ember, átnyargal Internet Explorerre (linuxosok, macesek: szevasztok parasztok).

Máris jobb a helyzet. Vagy mégsem:

Google API hibaüzenet a Posta oldalán

Én persze nem értek ezekhez, gőzöm nincs mi az az API, de félek hogy így nem fogok tudni keresni, úgyhogy rettegve zárom be a gombot. Oké, a posta tudom hogy 1062 Budapest, Szondi utca 54 szám alatt lelhető, Google Mapsen mutatom:

Szondi utca a Google Maps-en

Na, be is gépeljük a dolgokat. Elsőre feltűnik, hogy valami miatt nincs eredmény, látom hogy a városnál piros csillag. Elkezdem írni, hoppá, megjelenik a listában rémlassan (fél percenként nyomtam egy betűt, a Bud résznél jelent meg a lista) hogy mik a lehetőségek. Kattintok, beírja, örülök. Beírom az utcát és hogy az egy utca egyébként, majd keresés. Rögtön megjelenik hogy válasszak kerületet, fasza, hatodik. Keresés.

Nincs találat szondi utcára

Mi a fene. Irány a gugli, nyomozás, keresés. Hm, valahol ipszilonnal írták a Szondit, hát nosza, próbáljuk meg. Tippelj, van-e találat, hát persze hogy van:

Szondy utca


Konklúzió: a szolgáltatás ebben formában használhatatlan. Itthon már lassan többen használnák böngészőt, mint Internet Explorert, így sok embert elzárnak a lehetőségtől. Arról nem is beszélve, hogy a keresőnek bár az űrlapja teljesen jó, egyszerű, a mögötte dolgozó alkalmazás és/vagy adatbázis hibás.

Végül még annyit, hogy ha egy blogról letiltjuk egy az internet fejlődését nagyban akadályozó klienssel látogató olvasókat, akkor vesztünk x olvasót, nagy ügy, mi hibánk. Azonban ha egy közérdekű weboldal kialakításakor nem vesszük figyelembe, hogy nem csak egy böngésző létezik, akkor nagyjából azzal egyenértékű dolgot művelünk, mint amikor egy új építésű középületben nincsen rámpa a kerekes székkel közlekedőknek.

Zuhanyfüggöny.

Bankkártyával a neten

Említettem a »múltkori bejegyzésben« hogy szeretnék néhány gondolatot írni az interneten való bankkártyás fizetésről.

Megmondom őszintén, szűzgyerek vagyok a témában, négyszer vagy ötször fizettem összesen, és mivel a bank felé semmilyen kérést, engedélyezést nem tettünk ezzel kapcsolatban, felvetődött bennem egy kérdés. Ha ellopják a kártyámat, simán beírják a hátán található számokat, és megy is a terhelés? Mert ebben az esetben ez egy katasztrofális rendszer.

Tényleg nem tudom hogyan működik ez, de ha ilyen egyszerű, akkor azért elgondolkodtató hogy biztonságos-e az egész, mert ha ellopják a pénztárcámat, és nem veszem észre (nulla százalék az esély erre persze), akkor hamar megkopasztanak. Arról nem is beszélve, hogy nem lehetetlen egy olyan algoritmus megírása, ami szépen addig pörgeti a lehetőségeket, míg nem talál létező kártyaszámot.

Utána oknyomozok majd a dolognak, de ugye köztudott hogy a dolgok sorrendje: probléma miatti anyázás, probléma megoldásának esztelen próbálkozása, Google, probléma megoldása. Ez annyiban módosul ha az ember blogot ír, hogy az anyázás elé jön a blogbejegyzés. ;]

Szociális komment

Azt vettem észre, hogy a nem kifejezetten tematikus blogoknál (mint például a Sorozatjunkie, ahol egy bejegyzés egyfajta fórumként is üzemel) a sok szociális izébizé jelenléte, mint a Buzz, a facebook, a Plurk, a Twitter és a tumblr egyszerűen kinyírja a kommenteket.

Nálam túl sok komment amúgy sem volt, de mióta ezeken aktívabban jelen vagyok, pláne nincs, és azt vettem észre, hogy sok másik blogon szintén ugyanez van.

Különösebb jelentősége nincs, viszont arra gondoltam, hogy lehet idővel megszüntetem a hozzászólás lehetőségét és/vagy integrálom ide a mindenféle egyéb felületeken történő kommenteket, így például a Google Readerből jövőket.

Google Buzz (Zümm)

Röviden: minek?

Kicsit hosszabban: a magyar Zümm fordítás szerintem kifejezetten jó, zümmök, zümmögés, zümmögök stb., ha megnézzük a twittert, akkor ez egy csillagos ötös fordítás. A koncepció ott van elrontva a Google részéről, hogy minek egy kismilliomodik, semmi újat nem nyújtó szolgáltatást elindítani. Akkor egyébként megfontolnám a használatát, ha nem rakna minden egyes hozzászólást a bejövő levelek közé, áttekinthetetlenné téve a postafiókot.

Majd elválik, de szerintem ez rosszabb mint a »Wave«.

Megújult a facebook

Csak én vagyok vele úgy, hogy hiába váltogatják a »facebook« kezdőoldalát, nem érzékelek belőle semmit?

Nemrég is volt valami újítás, most is csipog hogy megújult a kinézet, de valójában nem tűnik fel semmi extra, viszont mindig jönnek, hogy milyen egyszerű lett, ami meg szimplán marhaság, mert amikor még regisztráltam vagy két éve, tényleg áttekinthető és tényleg egyszerű volt, most meg sikerült az egészet össze-vissza variálni és bonyolultabbá tenni, fejbe lőve a facebook-clean elvet.

Most például már visszakerült a fotó feltöltése gomb, de nem is olyan régen teljesen eltüntették, nem találtam olyat aki tudja hol van, mindenki csak wallra töltötte fel a képeket. Meg van még kismilliárd dolog, amit szerintem teljesen máshogy kellene, de persze ha a nagyközönségnek így jön be, akkor.

Ellenben ott a Hip Hop for PHP, ami már inkább szimpatikus.

Megint a gáz honlapok

Na, azért az már tényleg húzós hogy a Budapesti Műszaki Egyetemnek mennyire használhatatlan oldala van.

Nem kinézetre, nem szabványosságra vagy hasonlóra gondolok (bár lévén hogy egy műszaki egyetem, nem ártana ezeknek rendben lenniük), hanem arra, hogy egyszerűen nem lehet megtalálni semmilyen információt. És nem én vagyok a béna, mert internetezek már egy cirka tizenkét éve.

Lesz holnap ingyenes ASP.net-képzés a SZÁMALK rendezésében, és valamilyen megfontolásból nem a »Mérnök 39-ben«, hanem a BME I-épületének IB028-as termében.

Oké, rámegy az ember az oldalra, látja hogy elérhetőség, gondolná hogy ott lesz a cím, de oda kirkják hogy Műegyetem rakpart 3-9, ami sokat nem segít. Rendben, keresne az ember valami belső térképet, de semmi. Rámész a BME-VIK oldalára, de semmi. Oké, ott van egy megközelíthetőség, azt tudom is hogy a Petőfi híd budai hídfőjénél kell leszállni, de a BME-nek van cirka nyolcszázötvenezer kara-épülete-szaka-ajtaja, csak illene felrakni egy belső térképet, és azt szembetűnő helyre kiakasztani.

Tudom persze hogy az iskolai honlapkészítés macerás téma, mert mindenki jön hogy ért hozzá, mindenki a saját részét szeretné legelőre tenni, fizetni senki nem fog érte, pláne nem egy műszaki iskolában, a végeredmény meg sosem jó.

És így van ez a mi sulink és gyakorlatilag az összes felsőoktatási intézmény weblapjával.

Pedig a külföldi (angol, német stb.) főiskoláknak nagyon-nagyon szerethető, kényelmes, elegáns lapjaik vannak. És a vicc az, hogy ember lenne rá mindenhol, mert félévnyi ösztöndíjért bármelyik tehetséges hallgató kiváló anyagot fejlesztene, vagy valami TDK-munka keretein belül.

Google Maps 3D

Az megvan, hogy a Google Maps 3D-ben jeleníti meg az épületeket?

Google Maps 3D

Felhasználói felület karó

A Plurk tervezői biztosan nem mentek volna át a vizsgán, mert bár a nevére nem emlékszem, de van valami következetességi ajánlás, hogy ugye nem rakunk új funkció gombját egy régi helyére, mert akkor szegény júzer folyton az újat kattintgatja, mikor a régit akarja. Ráadásul ha kis üzenetet rak ki az ember, akkor a linkek elfoglalják az egész rubrikát, és alig lehet megnyitni az üzenetet:

Plurk like funkció

A folyamatos álfejlesztések, mint a nagyszerű ikonok (1000 meghívott júzer, sok értelme van, tényleg) helyett lehetne például egy normális keresőt csinálni.

A tumblr viszont folyamatosan pozitív újdonságokat hoz, a felület miatt pedig még mindig megerőszakolnék valakit, aki csinálta, de persze gyöngéden, tehát mondjuk megszeretgetnék, annyira jó lett. Az új dashboard (tényleg, erre mi a jó magyar szó?) elég jó lett, ráadásul mégha csak ideiglenesen is, de eltüntették a tumblarityt, ami jó. Bár itt is ütközik valami ajánlás, mert nem szabad +1 kattintás mögé rakni olyan dolgokat, amik eddig egy kattintásra voltak, de ez már szőrszálhasogatás lenne:

tumblr új dashboard

Tumblr megint

Megtört a jég: regisztráltam. Kettő blogot is indítottam, az egyik egy általános felhasználású mikroblog, míg a másikban ömlesztve igyekszem képeket feltöltni az elfogyasztott ételekről, meglátjuk.

mefiblogger tumblr logója
Nem, nem érzem gáznak a logót, pedig de, kellene.

Anno már »írtam« a tumblr-ről, aki esetleg nem ismerné: gyakorlatilag egy mikroblog szolgáltatás ez, annyi különbséggel, hogy a bejegyzések egy hatalmas folyamot alkotnak, a bejegyzéseket újra lehet küldeni (reblog) és kibővíteni, így egy kis bejegyzésből akár hatalmas beszélgetésáradat is kialakulhat. Lehet küldeni képet, szöveget, videót, idézetet, csevegésből részletet illetve zenét is.

Ami nekem a társaságon és a tartalmon túl nagyon bejön, az a tumblr kezelőfelülete. Rendkívül elegáns, rendkívül szép, rendkívül könnyen kezelhető és egyszóval összefoglalja azt, amit én minden webes és asztali alkalmazástól elvárnék. A letisztultság nem is igazán jó szó erre. Múltkor teljesen hirtelen felindulásból követtem el a regisztrációt, és két perc alatt beleszerettem az egészbe. Továbbá szeretnivaló tulajdonsága még, hogy egyáltalán nem lassú és hogy működik, vagyis mióta én használom egyszer nem volt olyan, hogy valami nem működött volna megfelelően.

Ez van, akit érdekel lehet követni, én is nyomok szívesen egy plusz jelet, ha bejelöl valaki.

Megújult a spottr.hu

Nem is olyan régen, majdnem egy évvel ezelőtt írtam »hazánk akkor új fotós oldaláról«, a spottr.hu-ról. Az egyéves közösség azóta sok mindent megjárt, játékokat, pályázatokat indítottak, és azt hiszem, hogy mindenképpen sikeres vállalkozásnak tekinthetjük, hiszen sikerült végre egy nyitott, barátságos, nagyjából minden témát lefedő fotós közösségi projektet létrehozni.

Egy év után most új külsőt kapott az oldal: átgondoltabb, elegánsabb, fotó-közelibb és sokkal kényelmesebb, áttekinthetőbb lett. Szerintem a főoldalon a kockák alá mehetne egy pársoros felület olyan hírek, blogbejegyzések közlésére, amelyek nem csak egy képből állnak, illetve a logóban most a kékes vonalak nem mutatnak túl jól a fekete háttéren, ezeket a szubjektív dolgokat leszámítva viszont nekem nagyon-nagyon tetszik az új arculat.

spottr.hu megújult

Google Chrome kiegészítések

Na igen, várható volt hogy ez is el fog jönni egyszer. Amikor megjelent a »Chrome« én kicsit hiányoltam a kiegészítéseket, hiszen többek között emiatt álltam át Operáról Firefoxra, ez volt az egyetlen plusz, amit nyújtani tudott. Most a saját felelősségre letölthető béta változatban már van lehetőség kiegészítések telepítésére. Rendkívül egyszerű: kattintunk, megnyomjuk a telepítés gombot és már működik is, mindenféle újraindítást nélkülözve.

Az én listám a kiegészítésekről:

  • GMail Notifier: a GMailen érkező új leveleket ellenőrzi, finoman beépül a címsor mellé, egyáltalán nem zavaró.
  • AdBlock: a Firefoxból ismert AdBlock, mely eltünteti a a böngészés közben megjelenő zavaró reklámokat.
  • Google Translate: az oldalakat fordítja le tetszőleges nyelvre egy kattintásra.
  • Docs PDF/PowerPoint Viewer: PDF-fájlok és PowerPoint prezentációk megtekintése a böngészőn belül, hasznos.
  • :
  • RSS Subscription Extension: RSS-hírcsatornákra való feliratkozás egy kattintásra, sőt, bármilyen tetszőleges webes RSS-olvasóval tud működni, például a Google Readerrel, az iGoogle-lel, a Bloglinesszal vagy My Yahoo-val.
  • Fittr Flickr: Flickrhöz apró kényelmes extrákat nyújtó kiegészítés.
  • Too Many Tabs: fülekkel mindenféle műveleteket lehet végrehajtani, rendezni, elég parasztvakító módon váltogatni és így tovább. Hasznos lehet, ha több mint tíz fül van megnyitva.

Első pár napban ezeket találtam hasznosnak, kiválóan használhatók, persze a béta állag miatt még néha itt-ott bogarasak, de azt hiszem, a Google ezzel most még egy morzsányi embert (köztük akár engem is) elcsalogatott a Firefox tábortól.

Üzlet-lokalizátor

Tudjátok mi csapja fel nagyon durván az agyamat? A koksz. Azon túl pedig egy dolog még: amikor egy hatalmas cég képtelen normális weboldalt készíteni a külföldi piacra. Vegyül például a H&M divatüzletlánc magyar weboldalát:

H&M weboldal

Üzlet-lokalizátor? Az mi?

De lehetne még rengeteg példát hozni, mondjuk műszaki márkák hivatalos oldalának magyar regionális változatát, ahol beírod a típust, majd kidobja hogy semmit nem talált, de ha átbumlizol az angol nyelvű oldalra, ott már rögtön megtalálja. Persze ezek még mindig a nagyjából jobb esetek, mert előfordul ügye az is, amikor egyáltalán nincs magyar weboldal.

Most tényleg, 2009 van, ha valamikor, akkor mostanában tényleg fénykorát éri az internet. Olyan nagy meló lenne egy külföldi cégnek erre is fordítania egy kis anyagi forrást?

És ellenpéldaként – ismételten – nézzük meg az IKEA USA-beli és magyarországi üzleteinek weboldalait.

Internet Explorer 9

Előtte viszont félig bréking: bemutatták képanyagban a »Google Chrome OS-t«.


Szóval akkor jöttek a Picipuha™ marketingesei és kitalálták, hogy ők megmondják milyennek képzelik az Internet Explorer kilenceset, amihez Tim Burtonnek nincs köze és nem szeptember kilencedikén jelent meg.

Nem tudom mit mondtak, csupán azt nem értem, hogy mért kell egyáltalán magyarázkodni. Az IE nincs abban a helyzetben, hogy győzködni kéne bárkit is. A felhasználók nagy részének teljesen mindegy, mi van, így elindítja az alap böngészőt, ami majdnem biztos, hogy 90%-ban az Explorer lesz. Persze a böngészőválasztós akármi korrekt dolog (megjelenik a kezdőoldalon egy lista, hogy léteznek más böngészők is, kedves felhasználó, és lehet választani, majd letölteni és használni), bár egyelőre csak kezdeményezés amennyire én tudom.

Nem magyarázkodni kellene srácok, akik ott dolgoztok az ügyön, vagy legalábbis úgy tesztek, hanem nekifeküdni, hogy az egyébként jó szoftver végre értelmezze is jól a HTML, CSS, Javascript meg egyéb kódokat. Mert egy böngészőnek elvégre mégis ez volna a feladata. És akkor majd lehet jönni a marketinggel.

Zuhanyfüggöny.

Google-dolgok

Összejött már sok apróság a Google háza táján, én meg mindegyikről akartam írni, de így egyszere talán jobb.

YouTube Autoshare

Ha favoritnak adunk egy videót, be lehet kapcsolni, hogy automatikusan megossza a különböző szolgáltatásokon (Reader, Facebook és társai). Adott esetben hasznos lehet, bár én naponta nyolc-tíz videót veszek fel kedvencnek, nem tudom mennyire lenne ez zavaró egy idő után.

YouTube Autoshare funkció

YouTube 1080p

Szerintem tök vicces, hogy a YouTube tud már 1080p HD-videókat is kezelni. FullHD, érted. Azért vicces szerintem, mert sokszor még az SD, de mit SD, a webkamerával felvett videókat is alig tudja lejátszani, a 720p videókban ha tekerni akarok akkor bezöldül az egész és így tovább. De nyilván az átlag 4 megabites letöltéssel rendelkező felhasználóknak 1080p kell.

Google kezdőoldal

Nem tudom ez mióta van, nekem tegnap tűnt fel, hogy ha rámegyünk a Google kereső kezdőlapjára (ritkán szoktam nézni, böngészőből keresek), akkor semmi más nem jelenik meg, csak a Google-logó, a keresőmező és az hogy © 2009. Aztán ha megmozdítjuk az egeret, akkor szépen halványulva, fédelve megjelenik a fenti menüsor és minden egyéb. Felhasználói interfész tekintetében okos dolog, hogy először csak azt lássa az ember, amit látni akar, aztán ha kell valami, úgyis az egérhez nyúl. Nájsz.

Google AdSense - átláthatatlan

Nem tudom, ki hogy van vele, szerintem a Google rohadt jó felületeket tud készíteni. A dizájn annyira nem csicsa, ez nem is baj, de a felület mindig átlátható, barátságos és kényelmes. Ellenben az AdSense fekete bárány ilyen téren. Elsőre egyszerűnek tűnik, de valójában nem igazán átlátható, folyamatosan eltűnnek-megjelennek menüpontok (eddig például volt egy olyan lehetőség hogy az utolsó kifizetés óta, az most teljesen eltűnt nálam) és így tovább. Arról nem is beszélve, hogy a magyar változata katasztrofális, pedig egy üzleti szoftvert fontos lenne értelmes emberekkel fordíttatni.

Accountot cseréltem

Ez meg teljesen személyes jellegű. Eddig két fiókot használtam, egyet a szolgáltatásokra, egyet a személyes dolgok intézésére. Aztán mostanában a kettő egyrészt nagyon egybeforrt, másrészt nem olyan a helyzet, mint két-három éve, hogy inkább neten kommunikáltam, úgy értem, hogy neten megismert emberekkel, hanem rengeteg személyes ügyet kell intéznem, amit nyilván nem egy mefi@ e-mail-címről fogok írni. Meg aztán ott van a GMailbe épített cset, amit ugye a GTalk kivált. Letöröltem a Messengert, Skype-ra senki nem jött, GMail-je viszont mindenkinek van. Ha nagyon nincs más, felmegyek MSN-re is, de nem szívesen. Szóval bárki szeretne elérni, a gabor.nadai felhasználónéven talál meg az összes Google-szolgáltatásban. (Vagy legalábbis az olyanokban mint a Reader, a GMail, a GTalk, a Wave és a Calendar.)

The Big Plurk Feature Tip List

Múltkor jutott eszembe néhány ötlet a »Plurk!-ről«, aztán jött még pár javaslat, gondoltam összeírom egy táblázatba, majd ha összegyűlik még néhány, akkor egy elektronikus levél formájában továbbíthatnánk a fejlesztőknek, akik aztán le sem fogják.

JavaslatÖtletgazda
Lehessen látni, ki onlájn és ki nem.Mefi
Legyen egy értelmes archívum, hónapokra bontva.Mefi
Csillagozás, hasonlóan a GMail megoldásához.Andris
Ha valakit blokkolsz, annak a hozzászólásait se lásd.Zsukov
Bővítmények.StD
Okosabb kereső.Gigi
Régen nem bejelentkezett felhasználók törlése.Lev
Párhuzamos timeline, tetszőleges emberek üzenetei.Kiss K D
Komment egyszeri módosításaSeRaPh89

Egyelőre ennyi, lehet bombázni kommentben vagy bárhol máshol, ha van több!

Bennevagyunk a Google Wave-ben

Szóval, nagynehezen végre hozzánk is eljutott egy meghívó, amiért óriás köszönet Andrásnak, ha már a Google nem szeretett minket. (Nem értem mi szerint osztogatták egyébként, de mindegy is.)

Biztos mindenki tudja már, hogy miről szól a Google Wave, aki mégsem, tekintse meg ezt a videót:


Nemlátom, kattintok, meglátom!

Szóval egy új, innovatívnak tűnő kommunikációs felület, amiben elvileg sokkal áttekinthetőbben és szervezettebben tudunk akár több témát, több emberrel teljesen élőben megvitatni. Az élő része a dolognak tényleg megvan, olyan szinten, hogy amikor gépelsz, hasonlóan a régi ICQ-hoz, folyamatosan látni, nem csak enter leütése után. Vagy például ha a térképen böngészel, akkor a másik felek látják amit épp csinálsz.

A rendszer elég laza, amúgy. Vannak benne kiváló lehetőségek és rengeteg ügyes megoldás (például a scrollbar, hogy csak egyet említsek), viszont nagyon-nagyon preview státuszban van, rendszeresen megáll, lassú, hibaüzeneteket dob, nem úgy működik ahogy kéne és egyebek.

Van több dolog is, ami nagyon kellemetlen. Például hogy az inbox nem üríthető. Hiába archiválom, hiába némítom a szálat, mindig megjelenik újra és újra. Így meg ugrik az áttekinthetőség. Vagy például az is rossz, hogy az inboxban nem jelzi a címkéket. Meg úgy általában is, a GMail okos címkekezelője itt sehol nem látszik.

Meg úgy általában ami zavar, hogy a videón az egész roppant kényelmesnek, gyorsnak, áttekinthetőnek és átgondoltnak tetszett, élőben pedig elég zilált az egész.

Reméljük jó fog kisülni belőle, mert így egyelőre nem alternatíva például az MSN-re, még ha nem is ez a célja.

Megcsal a férjem!

Vicces víruskampányba kezdett a Vatera. A lényeg egyelőre annyinak tűnik, hogy egy csajt elvileg megcsalt a férje, ezért ő áron alul eladja a cuccait. Értékes dolgokat árulnak egy forintról, minimálár nélkül (magyarán matematikailag van rá esély, hogy egy forintért megvegyen valaki egy több százezer forintos terméket). Elég komolyan tolják, még iWiW, Facebook és twitter profilt is csináltak neki.

Vatera víruskampány

Erre zúmolj rá, Józsi!

Az van, hogy én és néhány barátom (nevezzük őket a poén kedvéért Hajasnak, Cuccunak, Mr. X-nek és Jenőnek, akik jelen esetben nem az egyébként sem létező kitalált barátaim) úgy döntöttünk, hogy ha manapság mindenki webdizájner (bocsánat, webdivájner) meg webprogramozó (bocsánat, webfejlesztő), akkor mi ugyan miért ne foglalkozhatnánk ezzel, pláne, ha évek óta foglalkozunk vele egyébként is és pláne, ha rengeteg máshoz is értünk.

Cégszerűek vagyunk, számlaképesek vagyunk, menők vagyunk, viccesek vagyunk és kőprofik; olcsón jól és gyorsan dolgozunk, ezek közül ráadásul négyet választhatsz és kapsz ajándékba egy csokinyuszit is. Ismerünk nagyon jó webtárhely-szolgáltatókat (például), szeretnek minket az angyalok és minden este megmossuk a fogunkat.

insolis solutions logó

Kicsit hivatalosabban:

Kedves Megrendelőnk!

Fiatalos, lendületes és naprakész csapatunk vállal az Ön magán-, kis vagy középvállalkozásának teljes körű webes alkalmazásfejlesztést (legyen szó ASP-ről, PHP-ról vagy JSP-ről), fotózást, grafikai munkákat és gyakorlatilag mindent, amihez billentyű valamint egér szükséges. Olcsón, jól és gyorsan dolgozunk, fontosnak tartjuk az ügyfeleinkkel való kommunikációt és azt, hogy minél jobb és használhatóbb termékeket adjunk át. Ha valamit mégsem tudunk megoldani, meleg szívvel ajánlunk olyanokat, akik esetleg mégis.

A missziónk egyszerű: jobbá tenni a világot. Vagy legalábbis azokat a szoftvereket és szolgáltatásokat, melyek célja hogy megkönnyítsék mindennapjainkat és munkánkat.

Ezek vagyunk mi, az insolis solutions csapata!

Vagy meggazdagszunk, vagy megyünk vissza a balettbe ugrálni

Böngészőtörténelem

A Six Revisionsön jelent meg ez az érdekes kis képes összefoglaló, nekem nagyon bejött. Elég magas kép a tovább alatt.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Flickr újítások

Több dolog. Az egyik a gallery, amibe bárki berakhat maximum tizennyolc bárki által készített képet vagy videót, írhat hozzájuk egy kis megjegyzést, van kommentálási lehetőség illetőleg még egy explore oldal is, ahol a legnépszerűbb galériák vigyorognak vissza.

A másikat nem tudom egészen pontosan, hogy most vezették-e be, de eddig nem láttam és roppantul hiányoltam: ez az úgynevezett guest pass azaz vendégkártya. A lényege, hogy egy máskülönben privát fotót ideiglenesen vagy véglegesen bizonyos személyeknek láthatóvá lehet tenni egy e-mailben küldött kulccsal. Jóság.

A harmadik egy apróság, de elég zavaró: a favoritok számát jelző kis számlálót elmozdították. Eddig a fotó tulajdonságai (kamera, dátum, záridő stb.) alatt volt, most pedig sokkal feljebb, a címkék alatt. Logikátlan, ráadásul két napba találtam meg, elsőre nem is értettem, hogy írta az egyik képnél hogy 300+ favorit, a számláló meg sehol.

Valamint egy apró javaslat, ami nem lenne rossz: csoportok. Rendbe kéne már őket kapni, volt erről szó korábban is, nem csak itt, de legalább egy live search megoldással bővíthetnék a groupba való beküldés menüjét, mert többszáz csoportból kiválogatni valamit hihetetlen nehéz, pláne ha -----*****FLICKR GROUP*****------ és hasonló elnevezések vannak.

És ennyi.

Meg még annyi, hogy Firefoxot használóknak ezt ajánlom meleg szívvel.

Új címkekezelőt kapott a GMail

A GMail új címkekezelője

Hát, ritkán mondom Google-féle újdonságra, hogy nem kellett volna, de aki ezért felelős, azt konkrétan bikacsökkel izgatnám »darálás« közben.

Most tényleg, mi értelme van, hogy ráhúzhatom a címkét a levélre? Sokkal gyorsabb beírni és entert nyomni, mint kattintgatni össze-vissza.

Ráadásul van egy olyam GMail Labs funkció, hogy a címkéket jobbra teszi, az meg nem is működik ezzel (remélem csak egyelőre).

A régit akarom.

Internet Explorer 8 RLZ!

2009. június 17. – több száz, ezer vagy talán milliónyi weboldal, köztük mefiblog tervezője is megkönnyebbülten felsóhajtott, hogy munkájuk végre külön hegesztgetés nélkül is úgy jelenik meg az Internet Explorer böngészőt használó nyájas olvasónak, ahogyan azt a tervező – jelen esetben Mefi, még néhány évvel ezelőtt – megtervezte.

Kedves Microsoft, KÖSZÖNJÜK, hogy ilyen gyorsan, csupán néhány év alatt sikerült ezt a hatalmas mérföldkövet elérni. Büszkék vagyunk az IE-divízió fejlesztőire, de mindazonáltal bízunk benne, hogy az AIDS ellenszerét nem ők fogják kifejleszteni. Kis lépés ez egy böngészőnek, de hatalmas a Microsoftnak!

Ezzel egyidőben Mefi életében először videóhívást fogadott, és a szolgáltatást pozitívan könyvelte el.

Tovább híreink.

Szerver a böngészőben - Opera Unite

Érdekes dologgal rukkolt elő az Opera böngészőt fejlesztő csapat. Úgy gondolják, hogy ha már van egy böngésző ami szinte biztosan fut, mért ne tudjon az extránál is extrább dolgokat, mint például: fájl- és fotómegosztás; azonnali üzenetküldés, chat; webszerver; zenék megosztása vagy például üzenőfal. Mindezt úgy, hogy egyszerűen fut az Opera, kattint egyet az ember, és már tud is csetelni, vagy mondjuk eléri a zenéit a világ másik feléről. Sőt, ez csak a kezdet: a szolgáltatások bővíthetők, és persze nem is lenne igazi webes móka ez, ha nem fejleszthetne bárki saját szörvájszt hozzá.

Roppant érdekes ötlet – bár a tegyünk-bele-mindent-egy-programba hozzáállás egyáltalán nem idegen az Operától, hiszen bőven elég ránézni alapjáraton mennyi mindent tud a böngészőjük. Ráadásul kicsit továbbgondolva, ezzel talán van rá esély, hogy végre lesznek az Operához is kiegészítések. (Nem is értem mért nem látják be, hogy a fejleszthető-letölthető-telepíthető add-onokra hihetetlen nagy kereslet van.)

Itt egy videó, az Opera Unite oldalán pedig minden egyéb infó:


Nemlátom, kattintok, meglátom!

Web3?

Egyéves a Plurk!

Egyéves a Plurk!

Pontosan egy éve, hogy elindult a leginkább twitterhez hasonlítható szolgáltatás, a Plurk. Hét nappal később »csatlakoztam«, így lassan egy éve már, hogy rendületlenül írom a plörköket és hozzászólásokat.

Sokan kérdezik tőlem amikor meglátják a feltűnően egyedi kivitelezésű grafikus kezelőfelületet, hogy mégis mi ez. És akkor el szoktam mesélni.

Én úgy tekintek a Plurkre, mint egy jófajta IRC-utód. Gyakorlatilag amit régen IRC-n műveltünk (beszélgetés, linkek mutogatása stb.) az most itt történik. Sokan a twitterrel is így vannak, ott viszont nincs meg a lehetőség a már-már azonnali üzenetküldésre, ráadásul sokkal elszigeteltebb. Ellenben itt az üzenet-komment struktúra miatt sokkal jobban alakulhat a kommunikáció.

Mindamellett hogy mostanában egyre több probléma van vele, nagyon sokat fejlődött a szolgáltatás egy év alatt. Látszik, hogy törődnek vele, bár azokat, akik a fordításokért felelősek hátsó félen rúgnám, mert többször is küldtem nekik levelet illetve üzentem nekik a saját csatornájukon, de nem válaszoltak, pedig súlyos hiba volt a fordításra szánt alkalmazásban, ami miatt nem lehetett a magyar nyelvi változatot elkészíteni. Nem is tudom hogy hogyan áll jelenleg a magyar változat.

Szóval egy év, és talán az utóbbi idők legjobb szociális webkettes szolgáltatása a Plurk. Kiváló kommunikációs felület, ha éppen nem akarsz egy e-mailt küldeni és MSN-re felmenni, és még össze is hozza kicsit az embereket, én például részben itt ismertem meg Gigit, de tudnék példákat mondani párokra is, melyek részben a szolgáltatásnak köszönhetően jöttek össze.

Boldog születésnapot, és köszönet a fejlesztőknek, hogy egy éve csinálják nekünk ezt!

Goldenblog 2009

Nem tudom, hogy relevánsnak számít-e még az információ, vagy hogy van-e az egésznek hitele, és hogy érdekel-e egyáltalán még valakit komolyabban, de kedden indul a 2009-es Goldenblog, mely ugye a HVG karjaiban tartott blogokat értékelő és díjazó rendezvény – blogverseny, vagy mi.

Idén a tavalyihoz hasonlóan a mainstream, gasztro-, kulturális, IT-, szórakoztató, tanácsadó, hír-, fotó-, helyi.érték és a komplex blogok nevezését várják; a nevezők közül minden kategóriában kisorsolnak egy zsűritagot a szakmai zsűri mellé. A verseny kategóriánként-hetenként kerül megrendezésre.

A facebook vivesedik

Új szlegnkifejezést alkottam, mely a vivesedés. Azt jelenti, hogy velemi ami eddig egész jó volt, most hirtelen kezd irgalmatlanul rossz irányba indulni. Példák a használatára: Vivesedik a telefonom, újat kell vennem. Vagy például: Tiszta viv a tévém, lemaradok a focimeccsekről.

facebook és iWiW logó összevonva

Mostanában kicsit szomorúan látom, hogy a »facebook« is kezd vivesedni. Túlzás lenne azt állítani, hogy sokat lógok az efféle szociális hálózatokon, de hihetetlen, hogy havonta egyszer sem tudom használni (úgy értem hogy arra, amire kitalálták: kapcsolatokról információt szerezni), mert vagy nem tölt be, vagy hihetetlenül lassú vagy csak egyszerűen hibaüzenetet dobál. Tegnap épp kerestem valakinek az MSN-címét, és mivel az iWiW-re változatlanul nem tudok bejelentkezni (nem jelenik meg a bejelentkezés-mező), a facebook felé navigáltam. Kicsit meglepett, hogy a főlap majdnem két perc alatt töltött be, az pedig kifejezetten felidegesített, hogy mikor ismerősnek jelöltem az illetőt, a homokóra bájos forgásán kívül semmi nem történt.

Azért számomra változatlanul elfogadhatatlan, hogy előbb-utóbb minden szolgáltatás elkezd lassú és használhatatlan lenni. Ez elmondható például a »Plurkről« is; eleinte rettenetesen gyors és stabil volt, most tele van bakikkal és lassú. Utóbbit betudja az ember annak hogy több a felhasználó, Viszont vannak olyan hibák, amik azon túl hogy idegesítőek, használhatatlanná is teszik a szolgáltatást. Olyanokra gondolok, mint amikor kommenteket vagy plörköket kétszer, de sok esetben egyáltalán nem mutat; megint máskor pedig más-más időrendi sorrendben.

És nem hiszem el, hogy lehetetlen technikailag a kivitelezés, mert ott van például a GMail, amit kismillió ember használ, mégsem lassú és nagyon ritkán fordul elő hogy leáll. Bakival pedig még nem igazán találkoztam, pedig elég sokat használom. Ráadásul mind az iWiW, mind a facebook mögött szintén elég komoly technikai háttér áll.

Nem azt akarom mondani, hogy én jobban meg tudnám csinálni, mert lehet hogy nem. De ha egy szolgáltatás mögött van egy akkora volumenű vállalkozás, mint mondjuk a Magyar Telekom, akkor azon túl hogy tesszük zsebre a reklámokból befolyó pénzt, illene arra is figyelni, hogy a szolgáltatás is működjön megfelelően. (Tudom, lehet hogy közel nem sok pénz marad meg a fejlesztőknek, de ha már elkezdték, ne hagyják félbe.)

Tíz éves az index

És az ünnep alkalmából dizájn-nosztalgiát tartanak:

Tíz éves az index

Tíz év. Azért durva, ha belegondolok tizenegy éve netezem, az index pedig tíz éve halad töretlenül felfelé. Lehet mondani rá rosszat vagy jót, viszont vitathatatlanul az egyik vezető magyar internetes magazin, vagy nem is tudom minek nevezzem, legyen inkább onlájn tartalom.

Új külsőt kapott az iWiW

Kövezzen meg bárki, de nekem tetszik. Persze még közel sem tökéletes, de sokkal letisztultabb és elegánsabb, már-már azt mondanám hogy méltón trendi lett. Meg kapott egy-két effektet is, például homályosodó dobozbecsukás. (Vagy ez volt eddig is?) Persze ettől még a rendszer nem lesz jobb, bár elvileg mérföldkő, hah! Az új külső egyébként az iWiW hétéves születésnapjának alkalmából jött.

iWiW - Új dizájn

Idén nem meztelenkedünk

Mindössze csak azért ám, mert reggel nem volt időm kiütni a CSS-t, iskolából meg nem illik FTP-n keresztül csatlakozni, nem is igazán lehet. De ettől függetlenül – »akárcsak tavaly« – ma, április kilencedikén van a CSS Naked Day.

CSS Naked Day 2009

Tumblr

Jó dolog ez a Tumblr, én teljes mértékben meg is értem, hogy mért kedvelik az emberek jobban mondjuk a Twitternél, de egyszerűen lehetetlen mindenkit követni még itt is. A napokban nagyjából harmincan nyitottak Tumblr-féle mikroblogot, nekem pedig így is van nagyjából 130 blog és egyéb oldal a Google Readerben. Ehhez még az a plusz harminc sok lenne, és javarészt úgy is csak folyamatosan olvasottnak jelölném, olvasást nélkülözve.

Pedig a harmincból harminc érdekelne, mert vagy hozzám közelálló embereké, vagy egyszerűen olyan a tartalom, hogy megéri figyelni.

Szóval ilyenkor valahogyan jobban örülnék, ha még a kis videókat és egyéb dolgokat is mindenki a saját blogjába írná, nem egy külön szemetesbe. Ellenben azért ennek jó oldala is van természetesen, hiszen akit nem érdekelnek a videók és apró beböfögések, azok csak jól járnak.

Tudom, nagy problémáim vannak.

A Live Messengerben meg zenélnek is a reklámok

Nemrég írtam épp, hogy a »YouTube-videókat elárasztják a grafikus hirdetések«, most meg jelentkezek be MSN-re, erre valami idióta focis játékot reklámoznak a főképernyő alsó felén, amivel alapjáraton nincs probléma, de félpercenként ad egy idegesítő magas hangot, amit nem lehet kikapcsolni. Először a Microsoftnál dolgozó illetékes, utána pedig magát a reklámot készítő egyén hátsó felét kényeztetném bakancstalppal.

Nevetséges, hogy 2009-ben még mindig nem lehet leszoktatni embereket az automatikusan induló hangos dolgokról. Weboldalaknál is hihetetlen idegesítő, pláne ha nyitva van nyolc-tíz fül.

A Live Messengerben megjelenő reklámokat vagy tűzfallal, vagy pedig a hosts fájl (Windows XP-n például a C:\Windows\system32\drivers\etc\ könyvtárban található) alábbi sorral való kiegészítésével tilthatjuk le:

127.0.0.1       rad.msn.com

Elárasztják a grafikus reklámok a YouTube-ot

Nézek ma egy fotózással kapcsolatos videót, erre mi ugrik fel a lejátszó alsó részén? Ez:

Reklám a YouTube-videóban

Oké, a szöveges reklámra még azt mondtam, hogy belefér, de hogy belekúrunk egy a videónak majdnem 25%-át elfoglaló csillogó-villogó székletdarabkát, az kicsit idegesít.

Komolyan, néha nem értem a Google-t. Szerintem a YouTube-bal egyébként is keresnek egy vagon pénzt óránként, mért kell mégis ilyenekkel bombázni a felhasználót, barátságtalanná téve a sokszor használhatóság szempontjából amúgy is kényelmetlen szolgáltatást? Nem is beszélve ugye a mostanában jelenlévő földrajzi terület szerint történő tiltásról. A poén, hogy nemrég néztem egy magyar videót, Magyarországról feltöltve, vagyis csak néztem volna, mert kiírta hogy az én országomban ez nem elérhető. Hát lementem spárgába, tényleg.

Hálló, YouTube-fejlesztő-üzemeltető bácsik és nénik, tessék már észbe kapni!

Internetes vírusellenőrzés és -irtás

Virustotal

A vírusproblémákkal kapcsolatban még egy nagyon hasznos tippet szeretnék átadni a közösségi tudás hatalmas ládikójába. (Néha olyan szépeket írok, hogy magam is meghatódok.)

Még korábban Babarum ajánlotta a Virustotal nevezetű webes alkalmazást, mely gyakorlatilag egy onlájn vírusellenőrző. Ez persze nem nagy cucc, ami viszont rendkívül hasznossá teszi, hogy gyakorlatilag a létező összes vírusirtó szoftvert adatbázisával összeveti a feltöltött fájlt, és egy komplett analízist ad, melyet ráadásul tárol is egy ideig.

Persze többszáz megabájtos fájlok esetén nem a legjobb eszköz, de ha egy tömörített fájlt vagy valamilyen alkalmazást kell ellenőrizni, tökéletes és megbízható, ráadásul az eredményeket senki és semmi nem tudja manipulálni. Javítani és vírust irtani nem képes, csak ellenőrzésre használható.

Hasonlóan hasznos és adott esetben nélkülözhetetlen alkalmazás a Trend Micro HouseCall, mely egy ActiveX bővítményen keresztül képes megvizsgálni a rendszert, és adott esetben akár javítani is azt.

Önök a mefiblog vírushíradóját hallották, köszönjük a figyelmet, további napos délutánt kívánunk!

UPC Music

UPC Music

A UPC-t eddig is nagyon szerettem, a »torrentkorlátozást« leszámítva semmi gond nem volt velük, korrektek az ügyfélszolgálatban és minden ilyesmi, ezeket nem győzöm hangsúlyozni. Megkockáztatom hogy talán az egyik legjobb szolgáltató, amelyikkel valaha dolgunk volt és talán az egyik legjobb a hazaiak közül.

És most jött a tájékoztató, hogy lehet előfizetni másolásvédett zeneletöltési szolgáltatásra, egy évig hűségnyilatkozat nélkül havi nyolcszáz forintos akciós áron, az első három hónap ráadásul most díjmentes, regisztráció után pedig nyolcszáz zenét(!) lehet letölteni, egyet a számítógépre, egyet pedig egy kijelölt hordozható lejátszóra. Sőt, van valami drágább csomag is, ahol ötven szám másolásvédelem nélkül szerezhető be. Nem kicsit éri meg a dolog, így első ránézésre. Bár túl sok albumból nem lehet válogatni, de ilyen módon szívesebben szereznék be új albumokat, mint nagy nehezen kitrükközött hamis iTunes-regisztrációval mondjuk. Bár ott nincs DRM és nagyobb a választék, tény, de első lépésnek ez is nagyon korrekt.

Google Latitude

Igen, sok mostanában kicsit a Google-vonatkozású bejegyzés, de hát ez van, nagyon belehúztak a srácok. Az gondolom mindenkinek megvolt, hogy a GMailben új gombok vannak a levelezés rész fölött, aminek az egyik legnagyobb előnye és újdonsága, hogy végre megcsinálták a címkék kezelését, egyszerre több címke is adható egy levélnek, nem kell mindegyiket külön bejelölgetni.

A Google Latitude meg arról szól, hogy mindenki megadja éppen hol tartózkodik és mit csinál, így ha te például mennél valahová, de nem tudod kivel, ránézel a térképre, látod ki van a közeledben, és már mehet is a móka. Persze az egész gyakorlatilag egy teljesen fölösleges extra, mint manapság nagyon-nagyon sok hasonló jellegű szolgáltatás. Viszont mókás lehet. Persze itthon annyira nem használható, hiszen nem mindenki rohangál iPhone-nal vagy olyan telefonnal amivel lehet netezni.

Hasonló érdekesség, hogy az osztrákoknál olyan LED-technológiára épülő közvilágítást vezettek be, melyeket GSM-hálózatokon keresztül tudnak irányítani. Így például balesetnél az esemény helyét erős fehér, míg a körülötte lévő részeket halványabban, vagy más színnel lehet megvilágítani – írja az SG.hu.

Milyen gyorsan gépelsz?

Volt már korábban »hasonlóról szó« itt a blogon, ez a tesztet most Reja mutatta. Amint rákattintasz indul is, szóközökkel elválasztva kell a szavakat gépelni, majd a végén enter. Nekem ez volt a legjobb eredmény:

102 words

Speedtest

Átlagosan meg így alakult:

#KarakterSzó/percHiba
1.538951
2.423980
3.554922
4.556951
5.545922
6.541920
7.548943
8.5961012
9.6081021
10.584983
ÁTLAG549962

Jó móka ez, igyekszem tovább fejleszteni és 150-ig meg sem állok. Neked hogy sikerült?

A Google Translate tud végre magyarul

Nálam ez a nap híre, mániákus szólt, hogy végre ezt is megértük: tudunk rengeteg nyelvről magyarra fordítani vagy esetleg visszafelé, ha úgy tetszik. A magyar-angolt próbáltam, elég nagy a szókincse és ismer szlengkifejezéseket is, például beírtam hogy csá, gondoltam kiírja majd hogy csá – meg is lepődtem, mikor a bye jelent meg fordításban. Szóval jóság ez, és persze tud weblapokat is átírni, a blog magyarról angolra Google-féle fordításban így néz ki.

Google Translate magyarul

Máskülönben a fejlesztők igazán megoldhatnák már, hogy ne ötvenméteres undorító hivatkozások legyenek. Nem értem mért nem lehet simán http://translate.google.com/hu/eng/http://mefi.be// az undorító, különleges karakterekkel megspékelt és hosszabb változat helyett: http://translate.google.com/translate?prev=_t&hl=en&ie=UTF-8&u=http%3A%2F%2Fmefi.be%2F&sl=hu&tl=en&history_state0=hu|en|cs%25C5%2591v%25C3%25A1z&swap=1. És ez nem feltétlenül csak a Google-re vonatkozik, bár azért tőlük inkább elvárná az ember.

Moly - Mit olvasol éppen?

Azt hiszem Vale mondta múltkor, hogy írjak már a Molyról, mert rám hallgatnak az emberek. Bár az utóbbiban kételkedem, de Vale-nek igaza volt: a Moly egy nagyon jó oldal, ráadásul magyar fejlesztés, dupla öröm.

Moly

Még korábban írtam, hogy kellene csinálni az IMDb mintájára egy oldalt, ami csak könyvekkel foglalkozna. Értékelések, borítók, írók, címek és minden hasonló. Erről szól a Moly. Kiválasztasz egy könyvet amit éppen olvasol vagy olvastál, ha nincs még az adatbázisban, akkor másodpercek alatt felviszed, feltöltesz hozzá borítót és esetleg fülszöveget és ha még olvasod, be tudod jelölni hol tartasz, amikor pedig befejezted, ötcsillagos és szöveges értékelést adhatsz. Mindez persze egy kis webkettes hangulattal, közösségi szellemmel megspékelve.

Kiváló, szerintem nagyon jó ötlet, még ha valószínűleg sokan hülyeségnek is tartják. Ezt a képet például muszáj megmutatnom, az iTunes-féle Cover Flow könyvekkel molyosan:

Moly könyvespolc

spottr

spottr.hu

Rögtön egy másik szájttal bombáznám, most leginkább a fotózás iránt érdeklődő olvasókat. A spottr egy új magyar oldal, melyet tényleg a fotós szóval lehet a legjobban jellemezni. Van itt napikép, napicsaj, ajánlók, pályázatok, interjúk, csináld magad bejegyzések és még rengeteg hasznos információ. Én mindenképpen jó dolognak tartom, mert bár itthon is elég sok (és egyre több) fotós van, hasonló oldalt, közösséget nem igazán találni. Van a Pixinfo, ami ér is valamit és ott van mondjuk a fotózz.hu, de arról személy szerint meg is van a véleményem. Szóval a spottr mindenképpen kellett már, és amennyire kellett, annyira jó lesz a magyar fotós közösségnek.

KvízPart

Kvízpart

Nem is igazán láttam, vagy ha láttam, teljesen megfeledkeztem a KvízPart oldalról, amit ma Tigi mutatott, én meg amint hazaértem regisztráltam. Egy Legyen Ön is milliomos! szerű játékot kell elképzelni, bár a segítségekért emeltdíjas SMS-t kell küldeni, egyébként ingyenes, és elég mindenféle témájú kérdéssorok között lehet válogatni. Az egészséges versenyszellemet pedig a mindenféle toplisták erősítik.

MSN-féreg, vigyázzatok!

Biztonságtechnikai felhívás következik, tapasztaltabb felhasználók nyugodtan tekerjenek tovább, és szidják velem a »Blaha Lujza teret«.

Miről van szó?

  • Előfordult már veled, hogy mikor bejelentkezel MSN-re, egyszercsak megszakad a kapcsolat, és kiírja a Live Messenger, hogy egy másik gépen bejelntkeztél?
  • Ismerőseid panaszkodnak, hogy mindenféle ismeretlen oldalakra vezető hivatkozásokat küldesz nekik, miközben ki vagy jelentkezve?
  • Új, olyan partnerek jelentek meg, akiket nem is vettél fel, és szintén ismeretlen oldalakra vezető hivatkozásokat küldenek?

Ez valószínűleg azért van, mert rossz helyen adtad meg az MSN-címed és jelszavad, így az el lett mentve egy rendszerben, és véletlen időközönként bejelentkezik, hogy a fentebb olvasható dolgok egyikét művelje. Persze ez nem vesz több időt igénybe egy másodpercnél, ráadásul sokszor késő éjszaka történik, amikor nem feltétlen van bejelentkezve az ember.

Honnan tudom hogy ilyen üzenetről van szó?

Az üzeneteket általában saját partnereinktől kapjuk, és valahogy így néznek ki:

Hey Mefi! Check this out this site tells you who has a crush on you, i found out the person i knew had a crush on me actually does, this is great try it out you'll be surprised:
http://mefi.illzingya.com

Ez a könnyebben felismerhetőbb fajta, de van már sajnos magyar változat is:

Szia Mefi! Tök jók lettek a képek a buliról, majd nézd meg őket:
http://mefi.crazy-party-pics.com/

Vagyis egy üzenet, benne egy hivatkozás, melyben a saját MSN-címünk is szerepel. (Tehát a jozsi@msn-cim.hu esetében jozsi.)

Ilyen oldalak vannak például:

http://mefi.s0-k00lstuff.com
http://mefi.hahthatsgood.com
http://mefi.illzingya.com
http://mefi.crazy-party-pics.info

Mit tudok tenni ellene?

A legfontosabb aranyszabály, ami nem csak itt igaz:

SEMMILYEN ISMERETLEN OLDALON NE ADD MEG A JELSZAVAD!

Az MSN-jelszóra csak az MSN központi oldalain, vagy az azonnali üzenetküldő alkalmazásban (pl.: Live Messenger) van szükség, sehol máshol. Ne add meg jelszavadat, csak ha be akarsz jelentkezni, vagy valamilyen módosítást szeretnél végrehajtani.

Honnan tudom hogy jó helyen járok?

Általában a https:// kezdetű oldalakban lehet bízni, valamint érdemes figyelni a biztonsági tanúsítványra, mely a Microsoft oldalain található csak meg. Így ha egy olyan oldalra látogatunk, mely csak az adatainkat akarja ellopni, annak a címe előtt valószínűleg csak http:// látható, illetve nincs, vagy hibás a biztonsági tanúsítvány.

Mit tudok tenni, ha már megkaptam?

Figyelem: attól hogy a Messengert, vagy az operációs rendszert újratelepíted a baj ugyanúgy fennáll, ugyanis nem a te gépedben van a probléma. A jelszavadat ellopták, és több másik gépen tárolják. Ez ugyanis valójában nem vírus, nem is féreg, hanem az emberek jóhiszeműségét és sokszor naivitását kihasználó adatlopás. A megoldás viszont rendkívül egyszerű.

Látogass el a https://accountservices.passport.net/ oldalra, ahol a beállítások résznél változtasd meg a jelszavad!

Célszerű egyébként havonta-kéthavonta megváltoztatni a jelszót, az ilyen balesetek elkerülése végett. Mondanom sem kell, hogy jelszónak ne a jozsika és hasonló könnyen kitalálható dolgokat válasszuk, hanem valami bonyolultat, nagybetűkkel, számokkal esetleg különleges karakterekkel. A jozsiAzEnNevem123_ például egy sokkal jobb lehetőség.

Onnantól hogy a jelszavad megváltoztattad, a régi jelszóval nem tud bejelentkezni a féreg, így a probléma megszűnik.


Szokás szerint szeretném elmondani, hogy nem okoskodásról van szó, és biztosan Te, kedves olvasó tisztában vagy a fent leírtakkal, ellenben nagyon sokan vannak, akik nincsenek. Mert lehet, hogy nekünk, akik a számítógépek világába születtünk teljesen természetes, hogy ilyen dolgokra ügyelni kell, addig például szüleinknek nem biztos.

Kérlek, hogy ezért terjeszd ezt a blogbejegyzést ott, ahol tudod. A legegyszerűbb talán az, ha kiírod az alábbi címet személyes üzenetként MSN-en:

http://mefi.be/msnfereg/ - Tedd ki te is!

Mert remélem nem csak én unom, hogy félpercenként hasonló üzeneteket kapok.


Rovatunk következő részében: Segítség, feltörték az iWiW-emet!

Jó dolog a flickr, csak jól kellene használni

Van ugyanis néhány rendkívül idegesítő dolog a felhasználók részéről, mindamellett, hogy a Flickr maga egy kiváló szájt, és fotómutogatásra, fotónézegetésre, fotósok közti kapcsolatteremtésre valamint információszerzésre is egyaránt rendkívül jól használható. Ráadásul az ingyenes része sem használhatatlan.

Szignózás

Oké, én is szoktam szignót rakni a képre, de egy 1024×683 pixel felbontású képen egy 70×70 pixeles, áttetsző és már-már láthatatlan szignó talán belefér. Aki akarja, úgy is leszedi, nekem pedig mániám a szignó és a kép metaadatainak feltöltése. Ez még talán bele is fér (bár biztosan van akit ez is nagyon zavar), de hogy a kép 50%-át a szignó foglalja el, keresztül-kasul a képen, vagy sokszor olyan zavaróan, hogy az elrontja a képet, az már nekem sok(k). Pláne ha kicsi a képek mérete.

Kis képméret

És az előzőhöz jön hozzá: miért kell 500×375 pixelben feltölteni a képeket? Az ingyenes fiókkal 1024×768 a maximum felbontás, csak jobb azért. Tény és való, én is elkövettem anno ezt a hibát, aztán rájöttem hogy teljesen fölösleges, legyen csak szép nagy a kép. (Kivéve ha a vágás vagy valami minőségi tényező megakadályozza, hogy nagy legyen.) Másik kedvencem még amikor menthetetlenné teszik a képet, szerzői jogokra hivatkozva. Minek? Egy kattintással több lementeni, aki akarja, úgyis ellopja. Én pedig nem ellopnám, hanem esetleg letölteném. Ha pedig felhasználom (akárcsak arra, hogy itt megmutassam), mindenképpen írok a készítőnek.

Nyista EXIF

De tényleg. 2008-ban elrejteni az EXIF infókat? Jaj, meglátod hogy milyen blendét használtam? Jaj, tudsz következtetni hogy milyen objektívet használok? Jaj, rájössz hogy igazából zöld módban fotóztam a képet? Jaj. Nem igazán látom értelmét elrejteni, hogy a kép milyen fényképezővel készült. Engem érdekelni szokott, leginkább azért, mert sokszor jó látni, hogy másféle objektívekkel mit tud »a vas«.

Használhatatlan címkézés

A címkerendszernek van egy nagy előnye: rendszerezés. Én javarészt magamnak címkézem a képeket, de nagyon sok feltöltött képnél látni, hogy teljesen jelentéktelen címkékkel van teletömve, és a fontos információ vagy elvész, vagy ott sincs. Én általában egy-két kategóriát adok címkében (például emberek; portré) a gép és az objektív pontos típusát (ez is hasznos dolog ugye, mert a Flickr tud gépre szűrni, ha pedig mindenki címkézné az objektívet, lehetne arra is keresni) valamint a helyszínt és esetleg a képen szereplő személyt.

Animgifek

Az osztályozós/pontozós kommentekkel nekem nincs bajom, bár sokszor elég idiótán osztályoznak (múltkor mutatott valaki egy Paintben készített képet, amire átlag 9/10 pontot adtak, mondván hogy vonderful, hát nem volt az). Anno ebből is kivettem a részem, aztán tele lett az egész igénytelen groupokkal, valamint olyanokkal, ahol minden kommentben van egy 90-es évekből megmaradt animgif, és tíz-húsz kommentnél ez már nem vicces. Egy fotófeltöltő oldalon pláne nem. Abba a kevés jó osztályzós groupba meg nem igazán éri meg beküldeni a képet, mert nem sokkal több emberhez jut el.

Kontaktok kezelése

Ez pedig nem felhasználói, hanem fejlesztői dejólenne: én hiányolom a saját címkék kontaktokra ragasztgatását. Kontakt, családtag, barát – jelenleg ez a három elérhető változat van. Namost kontaktnak felvesz az ember mindenkit, akinek mondjuk tetszik a munkája. Barátnak én azokat venném fel, akiket személyesen ismerek, a családtag meg egyértelmű. Ehelyett most úgy néz ki, hogy barátnak azokat veszem fel, akiket követek RSS-ben is. Szóval kényelmesebb lenne, ha fel tudnék venni olyan címkéket, hogy béjb, macskás, tájkép, hdr, portré, canon, nikon akármi. Ez lehet persze csak az én rendmániám miatt van.


Mostanában flickr-böngészés közben ezek a legnagyobb problémáim. Persze tisztában vagyok vele, hogy a javarészén nem lehet változtatni (nem tudok én változtatni), de hát mire való a blog, ha nem arra, hogy sírjon az ember szája. Avagy keze. A Flickr célja számomra a tanulás. Sok fotó nézegetése, eldönteni mi tetszik, mi nem, tanulni a jobbaktól, segíteni a kevésbé jobbakat. Ezt viszont a fent leírtak többsége nehezíti, akadályozza meg folyamatosan.

MyEpisodes.com

MyEpisodes.com

Régóta gondoltam már rá, hogy jó volna összeírni összesen mennyi idő ment el »sorozatnézéssel«, de ezt egyesével sorozatonként nem sok kedvem volt kiszámolni. Még korábban ajánlotta valaki a MyEpisodes.com oldalt, de akkor nem foglalkoztam vele valami miatt, ma viszont Edem mutatott egy képet onnan, én meg hirtelen felindulásból regisztráltam.

Első nekifutásra nagyjából az összes, mondjuk úgy igényesebb sorozatot beleszámolva (tehát azokat amik tetszettek, és mondjuk a Dallasból látott pár rész még fiatalabbik és szégyenletesebb koromból nem, ellenben a Knight Rider originállal) és ebből jön, hogy jelenleg a sorozatnézéssel töltött idő mutatója így áll:

3 hónap, 2 hét, 5 nap, 6 óra, 10 perc

Szóval ennél talán több is kicsivel. Ami hát egyrészt kemény, másrészt ha belegondolunk hogy ez elosztva húsz évre, és nagyrészt (mondjuk az óra-percet csípjük le) szórakozás, azaz kellemesen eltöltött idő, kikapcsolódás, akkor nem is olyan wasted az a time. Akik az amerikai sugárzás szerint nézik a sorozatokat, azoknak a naptár miatt (is) jól jöhet, akik pedig tévében figyelik, azoknak az időszámítás miatt lehet érdekes.

Nagyjából Plörkön kiveséztük már a dolgot, de jelenleg még senkinek nincs végeredmény, ha jól láttam, mindenki viszi fel a saját sorozatait, szóval akár lehet itt mutogatni egymásnak, hogy mekkora az akkora. ;]

A Google komolyan gondolja: SearchWiki

Az gondolom senkinek nem újdonság, hogy a GMail már témákkal színezhető, sőt, talán azt is sokan hallották, mi az a SearchWiki, amit a napokban üzemeltek be a G-nél. Vizuálisabb típusoknak egy gyors videó (csokinyuszi jár a fiatalember nevét helyesen megfejtő hozzászólónak):


Nemlátom, kattintok, meglátom!

Az van, hogy a sok alkalmazás fejlesztése, felvásárlása és továbbfejlesztése, valamint az internet felett való teljes uralkodás után a Google belepiszkált abba, amiben egyébként a legerősebb, és ami kétségkívül a legnagyobb részét képzi az iparágának: a keresőmotorba. Ha nagyon buta akarok lenni (mármint butább mint most), akkor azt mondom, hogy a Google megcsinálta a webkettes keresőt, ahol nem csak a Pagerank és egyéb számadatok határozzák meg a találatokat, hanem konkrétan a felhasználó.

Mindezt úgy, hogy címkézhetjük, eltávolíthatjuk, előnyben részesíthetjük a keresési találatokat. Ráadásul a »Web History«, azaz a korábban látogatott oldalak is befolyásolják az eredményt. Így szépen lassan eljutunk oda, hogy egyrészt a Google maga lesz a könyvjelző is egyben, valamint hosszútávon egy teljesen személyreszabott keresőt kapunk, ami pedig csak jó lehet. Természetesen ezekhez illik bejelentkezett Google Accounttal keresgélni.

mefiblog a SearchWikiben
Így néz ki ha rákeresünk a mefiblogra SearchWikiben.

Szerintem ezt (is) kiválóan hozták összee, hiszen a powerjúzerek nagyobbik része valószínűleg nem csak egy Google alkalmazást használnak, és a sok-sok alkalmazást összekapcsolva tényleg személyreszabható lesz a keresés. Kérdés persze, hogy adott esetben ezt akarjuk-e. Gondolom lesznek majd olyanok, akik ennek árnyoldalaival riogatják a népet, de csak azt tudom elmondani, amit anno a »Google Chrome-mal kapcsolatos botránynál«: akinek nem tetszik, nem használja. Akinek pedig tetszik, bevállalja a nem létező rizikót.

Nagyon kíváncsi vagyok, milyen irányban fog ez haladni, és milyen módon hat majd a többi keresőre, mert egyelőre nagyon bejövős a dolog.

Ja igen. A fícsör csak a Google angol változatában működik. Célszerű a http://www.google.com/search?hl=en&q=mefiblog&swm=1 formában keresni, ahol az &swm=1 kapcsoló aktiválja a SearchWikit. És ha így is magyar találatokat ad, akkor az oldal alján a Google.com in English linkre kell kattintani.

StreamDrag

StreamDrag

Egyszerű, ám annál hasznosabb kis webes alkalmazás a StreamDrag. Lényege, hogy a YouTube-on található zenei (és csak zenei) videók között kereshetünk, ám annyi különbséggel, hogy ez csak zenét játszik le. Akár playlist is létrehozható.

Persze a »Deezer« után ez gyakorlatilag semmi, de mégis jól jöhet, ha éppen nem akarunk sehová regisztrálni, csak hallgatni valami zenét, vagy akkor, ha az adott szám sehol máshol nincs meg.

A magyar Wikipédia gáz

Nem mondtam szerintem nagy újdonságot, azoknak legalábbis biztosan nem, akik olvassák a Wikipédia más nyelvű (főképp az angol) kiadásait is, sőt, abban is biztos vagyok, hogy nem én vagyok az első, aki ilyetén jellegű gondolatainak hangot mer adni.

Kétlem, de ki tudja, ha valaki mégsem lenne tisztában a dologgal: a Wikipédia egy bárki által szabadon szerkeszthető, mindenki számára elérhető ingyenes enciklopédia. Elvileg bárki, (akár regisztráció nélkül is) megírhat egy szócikket, amit aztán a rendelkezésre álló sablonok segítségével ízlésesre formál. Később persze sokan javíthatják, kiegészíthetik, hozzáadhatnak. Így történt ez anno a Nagy gazdasági világválság szócikkel is: én megírtam egy nem rossz, de a jótól még távol álló cikket, és ahogy telt-múlt az idő, egyre többen írtak hozzá, aminek eredményeként láthatjuk az írást jelenlegi állapotában. A lényeg tehát, hogy bárki szerkeszthet, mindenféle hovatartozástól függetlenül.

És én úgy látom, hogy míg ehhez az elvhez az angol nyelvi változatnak sikerül tartania magát, addig a magyar Wiki egy néhány főből álló baráti kör által irányított játszótér, ahol Pistike csak akkor homokozhat, ha ennek a körnek szimpatikus az ő lapátja. Ellenkező esetben Pistike hamar rájön, hogy a magyar Wikipédia annyira nem is vicces.

Gondolok itt olyan dolgokra, hogy szócikkeket lazán törölnek, mondván hogy nem enciklopédiába való, de sokszor indoklás nélkül. Gondolok arra, hogy szócikkeket kérdezés nélkül átrendeznek, teljes mértékben átírnak, mondván hogy így nem jó. És persze mondhatnánk, hogy ez benne van a pakliban, ha mindenki szerkeszthet, csak nem tudom mennyire sikerül éreztetnem, hogy itthon kicsit túlzásba viszik ezeket a törléseket, átírásokat.

Pedig sajnos nem mindenki tud angolul, és bár ezért lehet valakit lenézni vagy megvetni, de elkeserítő dolognak tartom, hogy sokszor a magyar cikkek helyesírási, fogalmazási és szerkesztési hibákkal teli írásokat jelentenek, míg az igényesebb, megírás alatt több odafigyelést kapott írásokat a süllyesztőbe küldik. Azt is elkeserítőnek tartom, hogy sok magyar vonatkoztatású szócikk (legyen szó történelmi, földrajzi vagy életrajzi munkáról) angol, vagy más nyelvi változata sokkal kidolgozottabb, mint a sokszor nem is létező magyar. Nem is beszélve arról, amikor a más nyelvű szócikk sokszor teljesen mást ír, mint a magyar.

És olyan irányba már el sem indulnék, hogy a magyar Wikin egy rossz szó miatt azonnal rasszista, nemzetiszocialista vagy egyéb rosszember vagy.

Most is itt figyelget két Robin Cook-regény szócikke a gépen, csak át kell még néznem, és publikálásra kész. Csak nem igazán tudom, hogy mikor fognak belerondítani, mikor fogják átírni, mikor fogják törölni valami nevetséges indokkal. Lehet persze azt mondani, hogy én leszarom a magyar Wikit, hiszen ott az angol, csak ez nem így működik. Legalábbis nem így kellene, hogy működjön. És én nagyon sokszor érzem azt, hogy az itthoni enciklopédia inkább ennek a fent említett baráti körnek a fóruma, mintsem egy írásos tudástár.

Ez pedig így nem igazán jó.

Metrom

Létezik ugye az olvasók számára ingyenesen elérhető, korábban fémládákból ámérikái-stílusban CSAK EGYET VEGYEN EL módon beszerezhető metro; manapság pedig zöld inges (hidegebb napokon garbós) fiatalok által Szépjóreggelt, itt az újság metropol címmel osztogatott írott papíranyag. Az újság olyan-amilyen: ahhoz képest, hogy ingyenes, szerintem kifejezetten jó. Általában a fő téma nem a politika, és a politikai írások sem bűzlenek az elfogultságtól, viszont nem megy át a Blikk-stílusába, azaz nincs rögtön a főoldalon három pina, és nem Győzike fingása a címlapsztori. Sőt, a metropolban van internetes rovat, ami kifejezetten korrekt, ahhoz képest, hogy nem onlájn médium. (Valahogy az ilyen újságokban sosem szokott jól elsülni, ha az internetről írnak.)

Metrom

És a metropol újságban szokott lenni egy kis hasáb, amiben a metrom nevezetű portálra hívják fel a figyelmet. Az ötlet kiváló: arról van ugyanis szó, hogy az olvasok által beküldött igényesebb írásokat gyűjtik itt össze, és elvileg elérhetővé teszik nagy tömegek számára. Ma teljesen véletlenül odatévedtem, és hát mondanom sem kell, hogy az oldal gáz. Erről a kép lentebb tanúskodik. A legnagyobb probléma az, hogy kitaláltak valamit, ami egy egész jó ötlet, viszont a végeredmény annál gyengébb. Arról van szó, hogy csináltak egy rém egyszerű blogot (ahol még a logót is elrontották, szerintem egy ilyen vállalkozásnál megengedhetetlen hiba), ahová bárki írhat regisztráció után.

Persze látszik is a beérkezett kommentek, megtekintések és értékelések számából, hogy az érdeklődés csekély. Így viszont nincs értelme, mert olyan blogot manapság bárki tud csinálni, amit senki nem olvas. Szóval ennyit arról, hogy a nép szava milyen fontos. Pedig ez tényleg lehetett volna egy jó ötlet is. Akár.

Tízéves a Google

Furcsa belegondolni, hogy amikor 1998-ban bekötötték hozzánk az ISDN-t, és én beléptem az internet új és különös világába, tízévesen, akkor Larry Page és Szergej Brin megcsinálták a Google-t, mondván hogy össze akarják foglalni az egész internetet egy katalógusba. Meg is csinálták a céget, ami akkor négy számítógépből állt.

A vicces az, hogy a Google-re később lett volna vevő, és Page-ék komolyan fontolgatták az eladás lehetőségét. A százezer dolláros befektetést ki tudja mennyiért vették volna meg, de biztosan nem száztízezer dollárért. Érdekesség, hogy a Yahoo! ekkor már három éve volt a piacon, és David Filo, annak alapítója és jelenlegi vezetője az egyetemen azt mondta Page-nek és Brinnek: csináljátok csak, ne adjátok el, meglátjátok, jól jártok.

Google ünnepi logó

Aztán nézzük meg hol tart most a Yahoo!, a folyamatos Yahoo!-Microsoft mizériával, és nézzük meg hol tart a Google. Nem hülyeség azt mondani, hogy uralja az internetet. Egyrészt tíz felhasználóból szerintem nyolc Google keresőt használ (nincs pontos adatom); a legtöbb oldalon van Google AdSense-hirdetés; szinte mindenkinek van GMail-fiókja; a Google Readert bár nem használják annyian mint mondjuk a Netvibes-ot, van felhasználója így is elég; a Google Docs egy zseniális ötlet volt; a Google Maps és a Google Earth-ről nem is beszélve; az időközben felvásárolt YouTube pedig egy kisebb aranybánya lehet (bár ha videót szeretnék feltölteni, akkor ugye »Vimeo«).

Ez ma a Google: több ezer embernek munkát adó, hatalmas és befolyásos vállalat. Akárhova mész az interneten, szinte biztosan találkozol vele. Tíz év munkájának gyümölcse ez – gondolom Page és Brin valami hasonlót mondhattak.

Boldog születésnapot neki!

Online helyesírási szótár és szabályzat

Úgy látszik, mintha csak »panaszkodni kellett volna«, és máris megjelenik a magyar online helyesírási szabályzat és szótár, melyet találóan a magyarhelyesiras.hu cím mögé rejtettek.

Online helyesírási szótár és szabályzat

Próbálgattam egy ideig, elég okos a cucc, és azonnal mutatja a hivatkozó szabályt is. Szerintem kéne minél több blogon és fórumon olyat csinálni, hogy hivatkozni az oldalra, mondván ha nem vagy biztos egy szó helyesírásában.

2008. szeptember 10., 12.22.49 – kiegészítés

Közben most vettem észre, hogy hajnal négykor »Babarum« már ajánlotta a szájtot.

GiXX Rádió

Szeretném figyelmetekbe ajánlani a GiXX Rádiót (ide kattintva hallgatható, foobar2000, iTunes, Winamp és Windows Media Playerrel egyaránt), mely progresszív, deep és electrohouse stílusú muzsikákból nyújt igényes összeállítást. A tesztüzem megy jelenleg, egy Mätt von Schulz, Gyuris és Yapesz válogatásból áll. Megmondom őszintén, nekem ezekhez a zenékhez semmi közöm, de ismerve azokat, akik emögött állnak, biztos vagyok benne, hogy a lehető legtökéletesebb műsorokat fogják nyújtani. Hivatalosan az adás szeptember hatodikán indul, most egy háromórás tesztadás megy, tessék hallgatni, és terjeszteni az igét.

A mefiblog a GiXX Rádió reklámozásért semmilyen anyagi ellenszolgáltatásban nem részesül. Köszönjük figylemüket.

Megújult a del.icio.us

del.icio.us ilyen volt-ilyen lett
Ha rámutatsz a kurzorral, akkor megváltozik, bár ekkora képen sokat nem lehet kivenni belőle.

Mindenki kedvenc onlájn közösségi könyvjelzőtárolója, a del.icio.us új külsőt kapott. Ám a »last.fm megújulásával« ellentétben, a változás – számomra legalábbis – itt sokkal szimpatikusabb. Fogták az előző köntöst (a köntös szó alatt itt a lehető legminimálisabb dizájnt kell érteni), és egy sokkal elegánsabb, és ha lehet, még egyszerűbb, még logikusabb és még kényelmesebb elrendezésű kinézetre cserélték. Le a kalappal.

Ha valaki esetleg nem tudná (mert ilyen mindig lehet): a del.icio.us leginkább arra jó, hogy az összes könyvjelzőnket egy helyen tárolhatjuk, és ha akarjuk, megoszthatjuk más emberekkel. Tehát ha több gépet használunk, vagy esetleg eltűnik a kedvenc böngészőnk összes könyvjelzője, akkor sincs probléma. Továbbá igazán tökéletessé a címkézés teszi, aminek segítségével gyakorlatilag egy kattintásra többszáz hivatkozás között is megtalálhatjuk azt az egyet, amit keresünk. Ráadásul szinte minden oldalon van már link a del.icio.us felé, amivel egy kattintással tárolhatjuk azt, illetve a Firefoxhoz van egy remek kiegészítés is. Egyéb böngészőkre pedig az eszköztáron elhelyezhető gombok segítik a búkmárklározás nemes tevékenységét.

És ha nem lenne egyértelmű elsőre az új külső, erre van a segítség.

Valamint a sok-sok elgépelésre és nemértésre panaszkodva a http://del.icio.us/ a http://delicious.com/ címre irányít át. A régi cím viszont ugyanúgy működik tovább.

Megújult a last.fm

last.fm ilyen volt-ilyen lett
Ha rámutatsz a kurzorral, akkor megváltozik.

Új köntösbe bújt mindenki kedvenc onlájn zenehallgató szolgáltatása, a last.fm. Én korábban nagyon »rákattantam«, aztán nem sokkal később jött a »Deezer«, ami bátran állíthatom, hogy teljesen átalakította az internetes zenehallgatásról szóló elképzelést, mégha kicsit nehezen, sok hibával működött is az elején, de egy olyan szolgáltatásra találtam, amelyet régóta kerestem.

Viszont itt ez az új last.fm kinézet. Az én véleményem (és ezen a mondatrészen van a hangsúly) szerint az új kinézet nem a legjobb választás.

Az előző olyan hatást keltett, hogy egy garázsterméket látunk, amit valaki otthon megcsinált egy hétvége alatt haveri alapon, de megpróbálta kihozni belőle a maximumot, leginkább kényelem terén. Ez a mostani pedig olyat, hogy Te Sanyi, te értesz ahhoz a fotósoppizéhez nem?.

Gondolom ezzel valami egyszerűséget, lezserséget akartak vinni az egészbe, de nem igazán jött össze. Félreértés ne essék, az egyszerű is lehet szép, sőt, sokszor szebb is, de a last.fm új megjelenése inkább úgy néz ki, mint egy 90-es évekből előkerült sablon.

Biztosan vannak, akiknek sokkal jobban, vagy legalábbis tetszik ez a kinézet – én nem tartozom közéjük. Az előző megjelenés logikusabb, kellemesebb, átláthatóbb volt, a mostani pedig kissé zsúfoltabb lett, de mindeközben rémesen egyszerű is. És ez a kettő nálam nem szerencsés együtt. Persze a szolgáltatást ugyanúgy használni fogom (bár a Deezer óta nem is tudom mikor jelentkeztem be utoljára), pusztán annyi, hogy számomra nagyon nem bejövős az új ruha.

Sokan biztos arra gondolnak, hogy a megszokás miatt nem tetszik, amiben biztos van igazság, bár olyan gyakran nem használtam a webes felületet, hogy nagyon megszokjam. Viszont legutoljára ilyen nagyobb volumenű dizájnváltást az »SG.hu« hajtott végre, nekem az akkori csere nagyon bejött, ellenben a többséggel. Pedig ott a régit hosszú évek után váltották.

Egy arculatváltás mindig nehéz, kivált egy több százezer (millió?) felhasználójú szolgáltatásnál, ahol a kinézeten nagy hangsúly van, így aztán fölösleges lenne bárkit ócsárolni emiatt, gondolom a last.fm fejlesztői háromszor meggondolták, hogy kell-e ez nekik, és végeredményben az jött ki, hogy igen. Ami viszont vigasztaló, hogy a külcsínen túl elvileg maga a szolgáltatás is rejteget újdonságokat.

Két apró dolog

Az egyik, hogy ma mozizás után bringóhintózás, valamint városligeti elhagyatott tamponfelfedezés volt, erről majd később videós élménybeszámoló is lesz.

A másik pedig, hogy végre elérhető a Plurk 99%-os fordítása, (pár ma hozzátoldott új kifejezést még csak ma fordítottam le, az még idő lesz, míg a többiek átnézik, majd az A-Team beépíti). Ez leginkább csikszem, maat, TcT és kis részben az én érdemem is, nekik nagy köszönet, pláne csikszmnek, aki az egész alapját lerakta, szerintem mi hárman csak azt javítgattuk.

Ehhez még annyit, hogy sok helyen elég bugyután jönnek ki a dolgok, de mielőtt elkezdene bárki is hozzáértően anyázni, jelezném, hogy egyrészt négyen csináltuk ezt az egészet, másrészt sok mindent logikátlan lefordítani, mert kiraknak egészen apró kifejezéseket és szavakat nulla kommenttel. Például fordítsd le a from szót, úgy, hogy nem látod hova kerül majd. Vagy a the whole world, ami elég egyértelmű. Aztán mégis az lett belőle, hogy Most épp a plörkjeit tőle látod az egész világ.

Ezeket szerettem volna.

8-ball

8-ball

Talán emlékeznek páran, volt anno a »Mindent tudó T-Gomb«, aztán az előző szerver elszállásakor az is elszállt, a gépen tárolt verzióval meg nem tudom mi volt a bajom. De a lényeg, hogy most van helyette (azaz nem is helyette, mert a T-Gombbal terveim vannak, konkrétan egy komolyabb MI felépítése) 8-ball, ami annyit csinál, hogy egy kérdésre igen-nem-talán-nemtudom jellegű válaszokat ad, teljesen véletlenszerűen, a kérdéseket nem figyelve vagy rögzítve.

Ennyit szerettem volna.

Deezer

Deezer

Itt a Linkeldében találtam Deezer nevű on-demand zeneszolgáltatást. Először azt hittem, hogy egy sima »last.fm« utánzat, aztán közelebbről megnézve egy sokkal komolyabb cuccról van szó. A lényeg, hogy te rakhatod be a kis listádba a zenéket, konkrétan, előadó és számcímre szűkítve, nem csak műfajra. Ráadásul tölthetsz fel saját számokat is, így ha épp nincsen nálad a kedvenc zenéd, szinte bárhol hallgathatod. A profilban beállítható zenestílusméterek meg egyszerűen zseniálisak: a nagyobb műfajokat tudod csúszkán behangolni, minél nagyobb a szám, annál jobban érdekel. A számokhoz még letöltés, vagy iTunes-megvásárlási ikon is van. És apróság, de szimpatikus: több avatárt is feltölthet az ember. Másnak zenét megmutatni remek, meg úgy egyébként is.

Küldtem pár embernek meghívót (nem származik belőle semmilyen előnyöm), érdemes kipróbálni, remélem a kiadók és egyéb keselyük nem fognak lecsapni rá.

A Plurkről

Az van, hogy ez a »Plurk« igazából nem mikroblog-szolgáltatás. Sokkal inkább egy IRC-szerű akármi, és ebben kiváló. Úgy néz ki, már API is van, de egyelőre úgy gondolom, hogy nem fogom itt sehol kiírni az oda publikált dolgokat, mert egyrészt oda mindenfélét beír az ember kötetlenül, másrészt a rövid, teljes bejegyzést meg nem töltő szövegekre meghagyom a »Mizu?-t«.

Viszont, én úgy vagyok a Plurkkel, hogy ezek mindenképpen kellenének, hogy ötpontos szolgáltatás legyen:

  • címke szerinti szűrés: vannak az úgynevezet clique-k, de ezekkel szűrni nem lehet, csak úgy publikálni, hogy a clique-ben található felhasználók látják csak amit írsz;
  • keresés: roppant kényelmetlen, hogy egy-két perc alatt jön tíz-húsz új írás, de nekem kellene egy korábbi, akkor végig kell nyálazni mindet;
  • saját státuszok: például lementhetően, saját színnel, ez sok esetben kényelmes lenne;
  • normális időpontok: engem konkrétan zavar a 8:21 AM; Oshram közben jelezte, hogy erre van már megoldás: jobbra fent My account: time format.
  • a rengeteg apró bug javítása: de ez magától értetődik.

A Plurk blogján azt írták: carrier is coming, és ez teljesen igaz is, kérdés, hogy mennyire adnak majd bele apait-anyait kis idő után.

Jaj nekem, pörkölök!

Mefi pörköl, yay!

Már bocsánat de tényleg kurvulok. Eddig »last.fm«, »Google Reader« majd »del.icio.us és flickr«, most pedig regisztráltam a Plurkre, ami nagyjából olyan mint a twitter, viszont annál sokkal bájosabb, sokkal ügyesebb és sokkal felhasználó- és emberközpontúbb. Tényleg összehozza kicsit az embereket.

A dolog egyszer: benyögöm hogy éppen vacsorázom, és ezeket a benyögéseket lehet kommentálni, valamint idővonalon követni. Van hozzá RSS-feed, bár sok értelmét nem látom, mert ennek pont az a lényege, hogy ott kommentáljon az ember.

Ami érdekes, az a karma-rendszer, ugyanis mindenkinek vannak karma pontjai, amit többek között meghívással lehet növelni (egyébként legelőször suexID hívott meg, így ő kapott értem karmapontokat). A vicces, hogy például több karmapont kell ahhoz, hogy a profil kisképe ne legyen homályos (kijelentkezve éles). Vagy például tele van tömve ezeréves fórumos szmájlikkal, melyek jelentős része csak bizonyos karmapont fölött érhető el. Okos megoldás ez a fejlesztők számára, mivel egy ideig biztosan nem unnak rá az emberek, mert hát mi emberek már csak ilyenek vagyunk: szeretünk versenyezni.

Van néhány baki is, ilyen például, hogy néha nem tudok bejelölni valakit barátnak, szimplán nem csinál semmit ha rákattintok.

Kíváncsi vagyok, mikor fogok ráunni, egyelőre nagyon jó, ajánlom mindenkinek! Ha valaki szeretne regisztrálni, és van olyan kedves, hogy szánna nekem karmapontot, az jelezze kommentben. Egyébként azért sem ártana, mert a mefi név már foglalt volt (én hibám, korábban kellett volna regisztrálni, ez van), így most mefiblogger néven kell írnom, a becenév megváltoztatásához pedig 40-es karma kell. Szóval.

Egyelőre godolkodom, hogy a Mizu? maradjon-e, vagy a legfrissebb plörköt írja ott. Megvárom, milyen API lesz hozzá, aztán majd elválik.

Retaggr

A retaggr egy érdekes kezdeményezés. Ugye minden blogon hozzászóló embernek van beceneve. Aztán rengeteg embernek van már saját flickr, YouTube, twitter, del.icio.us és egyéb fiókja, valamint ehhez gravatarja. Ez a kütyü pedig összefoglalja ezeket, valamint a személyes adatokat (már amit megad persze a felhasználó) és azokon az oldalakon, ahol működik ez a kiegészítés, megjelenik a név mellett egy kis infó ikon, amire kattintva egy szövegbuborékban az összes elérhető információ megjelenik. Valamint tud még képeket címkézni is, pont mint a flickr-ben a note funkció.

Retaggr A dolog szimpatikus, persze egyértelműen arra megy, hogy minél több ember használjon ilyet, mert a globális profil kényelmes dolog, hiszen ha bármi változás van, nem kell húsz oldalon módosítani az adatokat. Gondolkodom rajta, hogy legyen-e itt is.

Inda

inda logók

Az igazság az, hogy rengeteg magyar instant webkoppintást láthattunk a webkettes mizéria keretein belül, ami semmi másról nem szólt, minthogy ugyanolyan dizájnnal átvesszük az ötletet, adunk neki hangzatos magyar elnevezést, összecsapunk alá valami motort, aztán hadd szóljon.

És akkor itt van az Inda, amely szemmel láthatóan nagyobb és népszerűbb külföldi szolgáltatások szintjét tartva, de közben érezhetően saját ötletekkel, kinézettel és ami a legfontosabb: olyan emberek számára készítenek szolgáltatásokat, amely nem csak a hozzáértőknek, hanem a kevésbé jártas felhasználóknak is elérhető.

Lényegében három dologra lettem figyelmes: indafotó, indamail és az indafon. Az első egy a flickr-höz hasonló fotómegosztó, magyarul, pompás megjelenéssel, átlátható, egyszerű és logikus kezelhetőséggel, megfelelő tárhely-mérettel. Második egy a GMail babérjaira törő levelezőszolgáltatás, két gigabájtos tárhellyel és rendkívül kényelmes kezelhetőséggel. A csapat még egy vicces reklámvideót is készített hozzá, érdemes megnézni. Az indafon pedig egy netes telefon, amely böngészőn belül működik, tehát nem szükséges semmilyen külön program letöltése. Indafonosokat ingyen, vezetékes és mobiltelefonokat pedig rendkívül olcsón lehet hívni. A megjelenése és kezelhetősége szerintem szintén kellemes.

Szóval, én azt mondom, hajrá Inda, valahogyan így kellene csinálni a dolgokat 2008-ban, amikor az internet mondhatni a fénykorát éri. Nem egy-az-egyben átvéve, hanem saját ötletekkel, több embernek elérhetővé téve, saját megjelenéssel dolgozni. És biztosan jól csinálják, mert szerintem nem kevés embernek jutott eszébe, hogy hm, talán átállok erre.

Vimeo

Az van, hogy a YouTube a szememben azóta egy silány, igénytelen vacak, mióta találkoztam a vimeóval. Mondom milyen bajaim vannak a YouTube-bal:

  • mostanában hihetetlenül lassú, mind tíz-, mind kétmegás nettel;
  • a feltöltés rengeteget rosszalkodik, és ráadásul nem is jelzi, hogy merre tart;
  • undorító minőség, szélesvászon hiánya;
  • bár elvileg bele lehet tekerni a videóba ha még nem töltött be, nekem sokszor úgy is rakoncátlankodik, ha betöltötte már. Kattintok, tölt, tölt, tölt, aztán semmi. És ezt rengeteg gépen tapasztaltam már, rengeteg böngészővel;
  • idegesítő, hogy rengeteget kell várni feltöltés után;
  • nem tetszik sem a lejátszó, sem az oldal;

Ezzel szemben ott a vimeó, ami sokkal barátságosabb kinézettel bír, egyelőre kellően gyors, támogat HD-t(!), tökéletesen működik és kellemes megjelenése van mind a lejátszójának, mind az oldalnak. Egyetlen hátránya, hogy várni azt itt is kell a videókra, de cserébe remek feltöltője van:

vimeo

Ami miatt még nálam kiemelkedik a vimeó, hogy a videó szimplán letölthető az eredeti (például WMV) formátumban, nem kell mindenfelé hekkelgetni, hogy kapjunk egy undormány minőségű fájlt. Egyáltalán nem rossz ez. Viszont attól tartok, hogy a vimeó nem lesz akkora bombasiker, mint a YouTube, ugyanis ez sokkal inkább a saját videókra van kihegyezve, mintsem a videóklippekre, filmjelenetekre és hasonlókra.

Egy apróbb sztori: egyik kedves ismerősöm mesélte ma, hogy nővére feltöltött egy házilag készített videót, valami háttérzenével. Erre a BMG küldött neki egy üzenetet, hogy szerzői jogi probléma miatt átvették a videót. Értsd: a videó fennmaradt, de feltöltőként a BMG szerepel.

Végezetül lentebb egy »korábban már bemutatott felvétel« vimeós változata (a különbség szemmel látható és füllel hallható):


Kázmer veri HamitMefi felvétele a Vimeón.

Szóval, vimeo-YouTube 1-0.

Plastik Józsi mondta, hogy a vimeó a videózás flickr-je, szerintem igaza volt.

LiveMocha

Esemvé dobott meg az alábbi jóság linkjével. A dolog nem más, mint egy ingyenes, webkettes nyelvtanulást segítő közösségi oldal, logikusan egymásra épülő leckékkel, ellenőrző tesztekkel (kiejtés, nyelvhelyesség, szókincs, hallott szövegértés és fogalmazás), rengeteg nyelven. A dolog szépsége, egyrészt, hogy a közösség szervezi, így elég kevés esély van rá, hogy hiba csúszna a valamelyik feladatba; valamint hogy rengeteg nyelven lehet tanulni; csak néhány a sok közül: angol, német, olasz, orosz, japán, kínai és még rengeteg más is. Alapvető dolgok elsajátítására, ízelítőt adni egy nyelv ismereteiből vagy csak felzárkózásra, gyakorlásra szerintem verhetetlen, sokkal jobb, mintha kiadna az ember harmincezreket nyelvtanulásra.

LiveMocha

Én az angolt kezdtem el ismételgetni, valamint belekezdtem az olaszba is. A haladást pontokban mérik, egy feladat egy helyes megoldása átlagosan egy pontot jelent. A feladatok eléggé vegyesek. Általában először az adott témakör szavait, mondatait és egyéb körülményeit ismerteti (beszélve természetesen), majd ezután egy kép alapján történő kattintgatós ellenőrzés, egy hallott szövegértés alapján történő szintén kattintgatós ellenőrzés, majd egy fogd és vidd alapú mondatösszerakós feladat következik. Az angol nyelvűben van kiejtésteszt és mondatalkotás is, előbbihez kell persze mikrofon, meg Flash-lejátszó, ilyet az olaszban nem láttam.

Mivel ez közösségi szájt, lehet felvenni ismerősöket (ha valaki esetleg regisztrál, mefi néven talál meg), aztán meg lehet nekik mutatni a kitöltött tesztlapot, hogy értékeljék, és lehet egymással is gyakorolni.

Egy próbát mindenképpen megér, sőt.

Aktív-e vagy

Kaptam egy körlevelet, »iWiW-klubbal kapcsolatban«:

Kedves Gábor!

Nem vagy elég aktív a iwiwE klubban. Ha nem teszel ellene -50 napon belül, akkor meg fog szünni a tagságod a iwiwE klubban!!

Üdvözlettel:
iWiW

Ezt így szó szerint. A rengeteg hiba miatt arra gondoltam, hogy biztosan valami kamu levél, de nem: tényleg az iWiW-től küldték. Nem igazán értem mi ebben a logika, így nagyon sokan meggondolják majd, hogy belépjenek-e valamilyen klubba.

Tesco Gazdaságos Letöltések

Tesco Download Store

A Tesconál a srácok nem kispályáznak: onlájn zeneboltot indítottak Tesco Downloads Store néven. Nincs mit szépíteni: egyértelműen az iTunes babérjaira pályáznak. Viszont egy valamit nem szabad elfelejteni: Tesco van Magyarországon is, iTunes nincs. És ki tudja, lehet előbb fogunk letölteni a Tesco oldalairól, mint az Apple-től.

A tartalom egyébként egész korrekt, többségében 192 kbps WMA fájlok lelhetők fel (gondolom cuki beépített másolásvédelemmel), számonként nagyjából 250 magyar forintnak megfelelő angol fontért. Letölthető filmeket és sorozatokat még nem láttam.

Kíváncsi vagyok, mit sikerül kihozniuk ebből.

Meztelenkedünk

Ma van a harmadik CSS Naked Day, ami nagy vonalakban arról szól, hogy rejtsük el az oldal kinézetét, és mutassuk meg mit tud mindenféle agyonturbózott dizájnelem nélkül. Ez például arra jó, hogy megtapasztalhatjuk hogyan látja a weblapot az, aki valami egyszerűbb mobilböngészővel nézi (értsd: nem hiperszuper zúmolható, akárhányszázpixeles masinán), vagy például láthatjuk, hogy nagyjából milyen sorrendben hallja az, aki felolvasószoftverrel figyle, már ha van ilyen. Persze nagyobb oldalak közül nem igazán tartja meg senki ezt a napot, például a Google sem, pedig ők minden ilyenre kaphatók.

CSS Naked Day 2008

Az angol nyelvű Wikipédiának pedig úgy tűnik, hogy nem tetszik ha valaki erről a napról akar írni.

Az előző részek tartalmából

2008. április 09., 16.36.55 – kiegészítés

Na, eddig tartott a móka idén. :)

Aki úgy gondolja, hogy ez egy fölösleges szar: ennyi erővel teljesen értelmetlen a MÁV- és BKV-sztrájk (elvégre nem tudsz közlekedni), teljesen fölösleges a kerékpáros felvonulás is (hiszen lebénul a fél város), meg fölösleges minden ilyen jellegű kezdeményezés. A széles látókör mindenkinek jár.

Adobe Photoshop Express

Dúl a webkettes mizéria, jön a flickr a csúcsjó AJAX-os képmegosztó izéjével, pró akkonttal, kezdetleges szerkesztési lehetőségekkel, meg hasonlókkal. Aztán megérkezik a magyar Indafotó is, nagyjából hasonló tulajdonságokkal, csak magyar kézből, magyar kéznek. És akkor közli az Adobe, hogy csináljunk fotómegosztós akármit mi is! És ha már úgyis mindenki levarezolja a rohadtul drága fotószerkesztő szoftverünket, nevezzük el Photoshop Expressnek; és ne erőltessük a webkettőt, legyen az egész úgy ahogy van Flash alapú, elvégre miénk a Flash; és ha már Flash, akkor rögtön a 9-es, mert csak.

Adobe Photoshop Express

A dolog egyébként nagyon korrekt, 2 GB tárhelyet ad, saját elérhetőséggel (nekem például http://mefi.photoshopexpress.com/), és nagyon-nagyon komoly szerkesztési lehetőségekkel rendelkezik, tulajdonképpen azokkal az általános effektekkel, amiket az átlag fotóbuzerátor használ.

Hosszasan lehetne ecsetelni hogy mennyire jó, nem fogom, inkább leírom, hogy mik voltak azok, amik nem tetszettek:

  • nagyon lassú: ahhoz képest persze hogy 3 megapixeles képet buzerálgattam, onlájn, nem vészes, de hosszútávon a kutya sem fogja nézegetni az albumokat, ha ilyen lassan töltenek be;
  • folyton pittyeg a böngésző, hogy nem biztonságos: ugyanis hiába a https://, a Firefox és az Opera is másodpercenként jelzi, hogy ettől függetlenül a használata nem biztonságos, nagyon vigyázz, hogy milyen adatokat adsz ki magadról. Idegesítő.
  • Magyar kódlappal kicsit nehézkes a bejelentkezés: ugyanis az Alt+V kombinációra mindent ad, csak kukacot nem.

Ezektől eltekintve szerintem nagyon korrekt, ha e pár bosszantó dolgot sikerül javítani, akkor még favorit is lehet.

iWiW klub

Volt már többször is szó »az iWiW-ről«, leginkább arról, hogy mennyire szar, ráadásul ugye egyre több zavaró tényező jelent meg, ami kényelmetlenné tette a használatát (»az e-mail kapcsa«, direkt rossz helyre pozícionált hirdetések stb.). Viszont nem szabad róla elfeledkezni, hogy amire az iWiW rendeltetett, arra tökéletes: megtalálhatjuk rég nem látott ismerőseinket. Ennek persze hátránya, hogy minden egyes party<3 boj és görl megtalálható, de hát valamit valamiért. Viszont nem mentség arra, hogy miért ennyire lassú, miért dobál félpercenként hibaüzeneteket (leginkább a nem szabványos XHTML miatt), holott a géppark bőven megfelelő volna, és a»facebook« bebizonyította, hogy lehet ezt gyorsan is csinálni, nem mentség a sok felhasználó sem.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Blogvilág

Két dolog, amit szeretnék megosztani veletek, kedves rádiónéző gyerekek. Az első Gábor írása a twitterről, kicsit szakmai szemmel, érdemes beleolvasni. A másik pedig, hogy – bár nem ma történt konkrétan a dolog, de hátha valaki nem tudja, hogy – Mr. A. újra blogot ír, mármint úgy hivatalosabban (tehát nem csak néha van valami szöveg, hanem most olyan blogfílingje van a dolognak), és mivel az ő blogja kötelező, te is olvasni fogod.

Központosítva

Eddig úgy voltam, hogy ami tetszett, azt megírtam magamnak ide a blogra ügyesen, egyrészt mert kihívás volt, másrészt mert szerettem, hogy a sajátom, tudom hogy működik, estébé. Most viszont egyre jobban, egyre többször érzem úgy, hogy központosítani kellene a dolgokat. »Mizu?« helyett twitter, imago helyett flickr, »zenegép« helyett last.fm és még sorolhatnám. Mondjuk a blogot semmiképpen nem pakolnám át valamilyen ingyenes szolgáltató vagy motor alá.

A last.fm-et egyébként egyre többet használom; eddig is ismertem, de mióta letöltöttem az alkalmazást (mindenféle platformra elérhető egyébiránt), azóta bizony szinte csak az muzsikál. És a program nem csak arra jó ám, hogy kiírja mit hallgatsz, és statisztikákat készít, hanem szimplán lehet vele rádiót hallgatni is. (Gondolom mindenki ismeri a last.fm-et, aki igen, az lapozhat.) Szimplán beírod, hogy milyen előadót szeretsz, és már jönnek is a számok, attól, vagy az ahhoz hasonlóktól. Nekem általában tízből nyolcszor pont eltalálja, hogy mire vágyom, vagy csak szimplán bedobja a kedvenc számomat, amit szeretek. És ez azért jobb, mint a rádió, mert nem pofáznak, de jobb mint a zenelejátszód, mert biztosan berak egy olyan számot, amit eddig még nem hallottál, de bejön. Szóval a last.fm app the tight.

Mindenki.hu

Én vagyok persze a hülye, hogy regisztráltam a »mindenki.hu« kérdésfeltevő izébe, aztán most hetente jönnek a levelek, hogy négymillió-kettőszázötvenhatezer-hetesszázhuszonhét kérdés van, amire nem feleltem, például hogy nekem félig üres, vagy félig teli-e. Nem a tököm, hanem a pohár. A poén, hogy nem lehet törölni a regisztrációt. (Értsd: nem találtam egy óriási piros X-et, ami alá az van írva, hogy TÖRÖLNI AKAROM MAGAM EBBŐL AZ IZÉBŐL.) Szóval az van, hogy egy viszonylag okos ötletet teljességgel elkúrtak, és ahelyett, hogy hagynák a népet kimászni a szarosvödörből, még inkább visszalökik, és ráöntenek egy adagot.

Keybr.com

Keybr.com

Mókás gyorsírás tanító és gyakolró projekt ez, mindenféle különösebb kommentár nélkül. Nekem ott fentebb van az eredményem (legnagyobb sebesség 78; átlagsebesség 54; megoldott feladatok száma 33; hibás leütések száma: ~12). Amint lehet látni, a 33-ik feladatnál meguntam, nem tudom egyébként, meddig menne. Akár be is lehet küldeni kommentbe, hogy neked milyen. Szerintem az első szint a legnehezebb, mert ott mindenféle kamu szavak jönnek be (néha már sírtam a röhögéstől, mikor ötödszörre gépeltem be, hogy fospumpa), a második szinten vannak valós szavak is, a harmadikon pedig értelmes szöveget kell gépelni.

Én elégedett vagyok az eredményemmel így első nekifutásra (bár szerintem komolyabb odafigyeléssel simán jobbat is lehet produkálni).

MTV

Hiába, a Magyar Televízió tudja, mitől döglik a légy. Azon túl, hogy egy elég pofás weboldalt sikerült összehozniuk (sokkal jobb, mint »korábban« volt), ez a weboldal még okos is. És nem azért, mert kirakják, hogy éppen mi megy, meg nem azért, mert ellenben más adó oldalával működik a kereső, meg mert kirakják, hogy éppen ez megy, hanem azért, mert tele van hasznos dolgokkal. Például az MTV rájött arra, hogy ha szépen kikúrják a műsorokat a netre, és elnevezik teszem azt Videótárnak, akkor olyan emberek is megfogják nézni – az egyébként egyáltalán nem rossz – műsorokat, akik nem tévéznek, nem tudják fogni az adót, nem itthon élnek, és így tovább. És ha nekem brunyálnom kell, meg tudom állítani, ki tudok menni, aztán folytatom, nem kell néznem az undorító reklámokat, és még sorolhatnám. Az egyetlen negatívum talán, hogy a 12-es és egyéb karikákat, meg az apró felhívásokat, amik ekkora felbontáson úgysem olvashatók, eltávolíthatnák.

Szóval.

Meghívó

Namost, csináljunk olyat, hogy aki szeretne a jobbnál is jobb »facebook« oldal tagja lenni, az írjon be ide egy kommentet, hogy igen (lehetőleg azzal az e-mail-címmel, ahová a meghívót kéri, nem kell a spambotoknak a mélcím, ugye), és akkor én mondjuk küldök neki.

iWiW export

Mondom miért szar még az iWiW: mert ennyire jó dolgokat másnak kell megírnia, és nekem kell trükköznöm vele, ahelyett, hogy ez egy beépített funkció lenne, amit egy kattintásra elémraknak. De hála Benjaminnak, aki összehozta ezt, a probléma megszűnik. Szóval lemented az iWiW export linkjét ügyesen könyvjelzőnek, belépsz az iWiW főoldalára, rákattansz a könyvjelzőknél a linkre, és már mehet is a móka, exportálja az összes ismerőst, amit aztán lementesz a gépre, jól. Rulzik.

És hiába szar az iWiW: rengeteg ismerős fönt van rajta, telefonszám, e-mail-cím és egyéb lótúrók változásakor nem rossz. Szóval ha az iWiW nem is a legjobb, ez a cucc mindenképpen jóság.

2008. január 2., 20.10.34 – kiegészítés

Érted: az egyetlen használható adat az e-mail-cím, ami fiksz, hogy megvan adva mindenkinek, és azt is jól lementik képbe a kedves iWiW-fejlesztők, hogy véletlen se tudjam két kattintással ráhúzni a gépre, hanem szenvedjek egyesével. Akkor most udvariasan: a kurva anyját annak, aki ezt kitalálta. (Spambotok ellen lenne? Kétlem, zártkörű oldalnál ez fölösleges.)

Facebook

A drága suexID kolléga volt olyan kedves, és meghívott énengemet erre az arckönyvre, avagy Facebook oldalra. Ha kérdeznék, azt kéne mondani, hogy olyasmi, mint az iWiW, de ez teljesen hülyeség, mert tízes skálán az iWiW egy erős hármas, ez pedig egy erős kilences.

Facebook

Ami a legjobban tetszett, hogy nem vágnak arcon kétkiló tömény reklámmal, meg azzal, hogy Bárdosi Jucika (Cycusss :P; Micsmats :D :D:FD) [324] (értsd, hogy hány ismerőse van a másiknak, és hány beceneve), valamint ehhez többtonna igénytelen reklám, hanem egy teljesen letisztult, elegáns megjelenésű oldal, logikus navigálással, gyors működéssel, normálisan működő keresővel, valamint egy roppant hasznos szolgáltatással, amely ha megadod a GMail-es (vagy valamelyik más, nagyobb e-mail-szolgáltató, van egy pár, amit ismer) felhasználói neved és jelszavad, akkor a címlistád alapján megnézi, ki regisztrált már a Facebookon, és aki nem, annak küldhetsz is rögtön meghívót.

Amit hiányolok ettől függetlenül, az a nicknév. Oké, elbarmolják, satöbbi, de nem biztos, hogy egy onlájn ismerős nevét tudom, tehát valahol azért lehetne ezt jelezni. Lehet, hogy jelezve is van valahol, én még nem futottam bele.

Az egyetlen dolog, ami talán idővel idegesítő lehet, az a sok kisalkalmazás. Ugyanis vannak köztük hasznosak, de ha az embernek idővel több ismerőse lesz, és mindenki küld naponta három meghívást erre-arra, akkor az már terhes lehet. De ez a jövő zenéje persze.

Konzekvencia: van élet az iWiW után; a népnek a Facebookon a helye!

SpokenText

SpokenText Roppant érdekes kezdeményezésnek találom a SpokenText oldalt, melynek az a lényege, hogy feltölthetünk egy tetszőleges (maximum 984,1 kB méretű) Microsoft Word, Powerpoint (2003-as verziótól felfelé), egyszerű szöveges fájlt, vagy megadhatunk egy weboldalt, kiválasztunk egy hangmintát, és az oldal generál nekünk egy embeddelhető, letölthető szöveget, amit mondjuk meghallgathatunk az MP3-lejátszónkon. Tényleg érdekes, nekem nagyon tetszik. A következő nagy lépés az lesz, hogy ezt visszafelé is meg tudjuk majd oldani.

Flickr-szerű gyorscímet is használhatunk a rögzítményeinknek, itt az enyém.

Tüncike naptárja

Ezt akár egy screenshot formájában is beküldhettem volna, vagy csak simán Linkeldébe, de nem tehetem meg, hogy egyáltalán nem teszek róla említést, hiszen ez valami megtiszteltetés-féleség: vessen mindenki egy pillantást a Kiszel Tünde.lap.hu oldalra, azon belül is a fórum részhez, a címben szereplő sort keresve. ;]

Cselló száksz

Eddig nagyon szerettem a csellót; egyetlen egyszer volt vele komolyabb probléma, akkor is segítőkészek voltak, és végül sikerült megoldaniuk a problémát. Az ígért sávszélességet mindig teljesíti (le- és feltöltés tekitnetében egyaránt), néha még többet is kicsit. Ezidáig. Ugyanis elérkezett ide is a cselló hiperszuper forgalomkorlátozása, mely bizonyos rendszerekre (körte tyúk körte; aliasz pír tu pír, például torrent) vonatkozik, különsképpen azon rendszerekre, ahol el tudnád érni a maximális sávszélességet. Tehát most ilyen nagyon maximum 100 kB/s sebességgel tudnak a csellósok letölteni. Elvileg a forgalmi korlát éjféltől reggel hétig nem érvényes, nem tudom. Viszont ha akkor sem sikerül, akkor valószínűleg kisebb sebeséggű csomag lesz, mert így nem látom értelmét a 1024 kB/s-os csomagnak.

2007. november 25-e, 0.35.21 – kiegészítés

Éjfél után 35 perccel is aktív a korlátozás. Ezt rendkívül felháborítónak tartom; egyrészt nem azért fizet az ember, hogy 1024 kB/s helyett kapjon tizede annyit, másrészt nem Kínában vagyunk, és nem 1984-ben. Kíváncsi vagyok mi lesz ebből, mert ez így nagyon nem jó.

Gyere csak, gyere!

Kedves idevándorló népek, szeretném közhírré tétetni, hogy áruba bocsátanám az háromlábú lovamat, a hozzá járó törött kocsit, és egy még nyolc napig érvényes iWiW-meghívót. Utóbbi pedig azé lesz, aki előáll egy fantasztikusan frappáns szöveggel, hogy miért lenne rá szüksége. A döntést a mefiblog hatszemélyes skizofrén zsűrije hozza meg. Adom a faxhangot, lehet küldeni.

Végre

Nem olyan zsír, mint »otthon«, de azért jó ez. 24 órán belül pedig dupla ekkora lesz.

Azt mondjuk el sem mesélem, hogy a változatosság kedvéért megint nem ment olyan egyszerűen a dolog: a srác aki bekötötte durván tíz perc alatt végzett, a net viszont nem ment. Kiderült, hogy négy kábelmodemből három rossz volt(!). Most viszont süvít. Majd egy rútert mondjuk beiktatok, azt hiszem, mert nem érzem biztonságosnak, hogy rögtön a gépbe megy a net, még akkor sem, ha van szűzfal.

Nemvagyokrobot!

Jótanács kezdőknek: ha már erőltetjük ezt a CAPTCHA témát, akkor tanuljuk meg kezelni, mert így mondjuk még annak a maradék két embernek is elmegy a kedve a hozzászólástól, akinek lenne (ebből az egyik egy spambot szerintem):

CAPTCHA, csak nem működik

Hogyaszongya, Kérlek írd be a képen látható karaktereket, hogy bebizonyítsd emberi léted!, még egy piros csillag is van, de hogy hová vezet, azt csak a' Zisten tudja. Hát nem vagyok én droid, tényleg, de most itt mit írjak be?!

Google-t használok, de pszt!

Az megvan, hogy mióta a Google Earth letölthető, meg ilyen szexi videókat tud csinálni, azóta minden tévécsatorna azt használja? És minden tévécsatorna gondosan ügyel arra, hogy az amcsi cég aki a műholdképekért felelős, na annak a neve és kopirájtja (vagy tudom is én) jól látható legyen, de a szerény Google logó már lelóg, vagy egyáltalán nem látszik. Persze szinte mindenki tudja, hogy miről van szó, de azért érted, ezt akárhonnan nézzük, a Google tette le az asztalra, ő fizetett érte stb. Szóval nem vicces, hogy nem látszik a Google-logó, az van.

TeTubus

Meg mernék esküdni rá, hogy előbb a YouTube-on, egy tökéletesen új, és mellesleg tökéletesen szekszi dizájnja volt a lejátszónak. Aztán mire frissítettem, eltűnt. Vagy trükközik valaki, vagy csak rosszat álmodtam.

Soundsnap

SoundsnapA Soundsnap szerintem az utóbbi idők egyik legjobb webkettes (ha még lehet ezt a kifejezést használni) oldala. Egy hanggyűjteményről van szó, minden igényt kielégítő kategóriákba sorolva.

Többezer hang, effekt található, és tölthető le mp3 vagy wav formátumban. A dolog szépségét persze az adja, hogy bárki tölthet fel hangokat, ezáltal rendkívül gyorsan gyarapodik a gyűjtemény. Az oldalon kis Flash-alapú MP3-lejátszóval meg is lehet hallgatni őket, jól.

Fakedex

Megvolt az index nagy ruhaváltás előtti (gondolom poén) dizájnja?

Index poén oldaldizájn

90-es évek fíling azért befigyel, animált gifek, meg ander konstrüksön és társai. :D

Nero

Azoknak, akik feketében szeretik! :D

Kapcsolódó bejegyzések

FlowPlayer

FlowPlayer működés közben

Az olyan embereknek ajánlanám a FlowPlayert, akik picit értenek a konvertáláshoz, jó sok tárhelyük van, és nem szeretnének más videómegosztó szájtokra építkezni (YouTube, Dailymotion stb.). Tehát a FlowPlayer nem más, mint egy ingyenes Flash-alapú videólejátszó, mely a saját tárhelyeden üzemel. Ráadásul kedvesen mindenféle portálmotorhoz letölthető verziót is dobtak hozzá a készítők.

OpenDNS

Karaj ajánlotta nekem az OpenDNS nevű szolgáltatást, mert a böngészés »még mindig lassú«, és a cselló DNS-szervereinek váltogatása sem igazán jött be. Nem akarom elszólni magam, de egyelőre jónak tűnik (kopp-kopp-kopp), bár ha a problémát nem is orvosolja, mindenképpen marad, már csak azért is, mert színpatikus (igen, elírtam, direkt).

Refleksz

Azért befigyelnek az esztétikai reflexek, vagy minek nevezzem. Az E-felvételi (amiért amúgy max respekt, szerintem nagyon korrekt; mennyire jóság már, hogy nem kell levélben beküldeni a bizit, csak beszkennelni, és hadd szóljon) bejelentkezésénél piros betűkkel van a Bejelentkezés és az Elfelejtettem a biztonsági kódot zöld betűkkel van írva. Reflexből persze a zöldre kattintottam, és írta is, hogy új biztonsági kód kiküldve. Pech, de azért érdekes.

Mizpee - Keress klotyót!

Mizpee

Lehet röhögni persze, de teljesen korrekt, és hasznos szolgáltatásnak tartom ezt a Mizpee névre hallgató webes mizériát. Ugye, más is járt már úgy, hogy az utcán sétálgatva rájött a szapora, és vagy ott helyben a csatornába küldte a dolgot, vagy keresett egy vécét, ami hát ismerjük be, nem könnyű. Na erre jó a Mizpee: bepötyögöd szépen, hogy hol vagy, és kiköpi a legközelebbi tiszta illemhely címét. (Más kérdés persze, hogy kis hazánkban ez más okok miatt használhatatlan cucc, ugye, mert van nekünk rengeteg pablik vécénk, csak annak a felébe hányni nem mennék be, a másik fele pedig zárva van, vagy elkérnek nem kevés pénzmagvat érte, de még ez a kisebbik gond.)

Remikszer

Azért a YouTube új kütyüje nem kicsit jó: szerintem legalább egy tizenöt-húszpercnyi videótrükközést megkímél, és kis videóknál egész kényelmes lehet, hogy nem kell gépen renderelni, meg szenvedni vele, hanem csak két kattintás, és a jutub megcsinálja. (Fless 9 kell hozzá.)

Felejtés ellen

Na kérem, aki nem felejtette el, hogy van egy ilyen »Rhitmo« nevű cucc, és esetleg már kétszer meghalt a kíváncsiságtól, hogy mi is lehet az, vagy csak simán érdekli, akkor a következő szóra, ami az lesz, hogy eperturmix, rá fog kattintani. Eperturmix. Na ugye, hogy ugye.

És azért szeretném jelezni, hogy a mefiblog az első írásos médium, mely komolyabban foglalkozik a Rhitmo megjelenésével.

Felvi.hu - ez azért jó

Felvim.hu - a jegyek már az érettségi után láthatóak

Azért persze a rohadt anyját, hogy pont akkor rohadt le az OFIK-OKÉV akármi szervere (a kormányzati szférában ez nem igazán megy az informatikus srácoknak: a bevallásküldő is csak bevallás-szezonban nem megy ugye), és emiatt másfél órával később kaptuk meg a »bizonyítványt«, de azért ez mindenképpen tetszetős. Most jött a mél, és már az érettségi és a tanulmányi eredmények is megtekinthetők. (Mellesleg majd fogok róla írni, hogy mi volt a' érettségin, igen.)

Terv

Amúgy, akarok majd valami olyasmi oldalt csinálni (lehet morbidnak tűnik), ahová jelentkezik a júzer, átnyújt egy elkészített, vagy egy sablonból kiválasztott oldalt, megír valami szöveget, megadja bizonyos adatait (amelyeket persze bizalmasan kezelek) és én garantálom, hogy esetleges halála után az oldal meg fog jelenni. Afféle onlájn halotti anyakönyvi kivonat, ahol később keresni is lehetne.

Persze tényleg durván hangzik, de gondoljunk bele: rég nem látott ismerősökre lehetne rátalálni, és kézzelfogható információkat kapni róluk, valamint mivel a felhasználó megadna valamilyen szöveget, (például: Bori, ha ezt olvasod: nagyon szeretlek!), ami esetleg eljutna a megfelelő célszemélyhez. Másrészt nagyon sok embernek tüske a lelkében, hogy halála után egyszerűen eltűnik, nem emlékezik rá senki, nem mkeres rá senki stb.

Olyasmi lenne ez, mint bizonyos újságokban a halálozási rovat, csak időtállóbb módon.

Mindezt persze ingyé', netes kereteken belül. (Kommentekbe meg ne viccelődjük, mert ez pont nem olyan téma, ahol kéne.)

YouTube izé

Igazából a YouTube videókon található új kis mütyűr jó is, meg nem is. Jó, mert a saját videókat mutatja (jobb esetben), tehát rögtön lehet váltani egy másik vlogbejgyzésre pl., tehát kényelmes. Viszont ritka zavaró és kényelmetlen, hogy mindig felugrik, és nem lehet normálisan nézni a vidjót miatta.

Mefiblog in English

Korábban már »írtam« a MetaMorpho rendkívül okosan működő fordítógépéről. Most, ahogy nézem (lehet már korábban, csak nekem nem tűnt fel eddig) van már weboldalfordítás is, ami szintén elég okosnak mondható, nézd csak:

Webfordítás, a mefiblog angolul

Klikkoljá', morekám!

Efke blogján leltem ezt az oldalt. A lényeg, hogy Magyarországért lehet kattintgatni, aztán van egy rangsor, hogy melyik ország hányadik helyen áll. Mi jelenleg a kilencedikek vagyunk, tessék izmozni, hogy jobb legyen, én már gyorsba' toltam 1170 kattintást.

Megújult a Google

Na, végre beújított a Google:

Google kereső beújítva

Azért valahol megérdemelt dolog ez, hiszen a Google szerintem a világ leglátogatottabb oldala, ha csak nem is csinálsz semmit, úgy is keresel valamit a neten. Ergo nem árt ez a kisebb újítás, ráadásul szekszi lett, na.

Mindenki

Ez a mindenki.hu (a világ első hasonlóság alapú izéje, haha, jó reklámszöveg, de legalább nem béta) nem lenne rossz dolog, mindössze két problémám van vele. Az egyik, hogy teljesen lényegtelen (lényegtelenebb, mint a WiW és társai), a másik pedig, hogy az oldal – egyébként jól kinéző, kényelmesnek tűnő – dizájnja teljesen használhatatlan a Flash-alap miatt.

A kérdések között viszont vannak érdekesek, azoknál már csak a válaszok százalékos eloszlása furcsább (legalábbis számomra).

Onlájn patika

Azért a PirulaPatika nevezetű oldal nem kicsit üt. Az oké, hogy már a kenyeret, tejet, empéhárom-négy-öt-lejátszót, számítógépet és -alkatrészt meg ilyen dolgokat is rendelhetsz neten, de hogy gyógyszereket, az már vad. És még van valami megoldás a vényre (gyk.: recept) is. Lehet, hogy ez nem új dolog, számomra az, és kicsit meglepő is.

Pláne, hogy orrba-szájba küzdenek azért, hogy ne vehessek egy fájdalomcsillapítót a benzinkúton, vasárnap hajnal kettőkor, amikor fáj a fogam, de persze a legközelebbi gyógyszertár ötszázötvenöt kilométerre található.

Vics iz dö ríl logó?

Kemény 47,92 %-os eredményt értem el ezen az oldaon. Mókás, az eredmény is, meg az oldal is.

Szia, dobozos!

Rhitmo - 2007. június

Meztelenkedjünk

Nyugi, nincs gáz a blog kinézetével, meg nyugi, nem posztolok magamról vetkőzős-tusolós képeket.

Haszprusnál olvastam, hogy ma van a CSS Naked Day. Tavaly ha jól emlékszem nem volt meztelenkedés, de most miért ne alapon lesz. Ez annyiból áll, hogy kikapcsoljuk a CSS-t, és a kedves látogatók szörnyülködhetnek, hogy de szarul is néz ki így az egész. Akinek meg nem tetszik a dizájn, legalább örül. Persze ez nem teljesen emiatt van kitalálva, hanem a szemantikus web, meg hasonló kulcsszavak, aki tudja, az tudja.

.xxx

Igazából nem értem, hogy az ICANN miért utasította el az .xxx tartományt. Szerintem hosszú távon sokkal jobb lenne, ha az összes pornóoldal .xxx végződésű lenne, mert már a címből eldönthetné az ember, hogy kell-e neki, sőt, a spamszűrők dolgát is megkönnyítené. Hosszú távon biztosan jobb lenne, persze ehhez kellene valamilyen szigorítás, hogy az ilyen tartalmú oldalak csak .xxx alá mehetnek, vagy hasonló.

Hivatkozz!

Ha esetleg valaki arra vetemedne, hogy teszem azt az én blogomat idézi egy bejegyzésben (amivel egyébként semmi gond nincsen), akkor ne csak úgy tegye már, hogy:

Mefi forró csoki receptet írt.

Hanem mondjuk így:

Mefi forró csoki receptet írt.

A gyengébbek kedvéért: az első hivatkozásban csak a http://mefi.be/ szerepel, a másodikban viszont az adott bejegyzés permalinkje.

Nem kell kiröhögni, meg kötözködni, mert ez így jó, ez direkt van így kitalálva. Mert lehet, hogy ma épp az adott bejegyzés az első, de fél év múlva nem az lesz, és akkor az egész elveszti az értelmét. Ha bejegyzésre hivatkozunk, akkor a bejegyzés linkjét írjuk be. Valamint. Teljesen fölösleges minden Mefi szóra hivatkozni, egyszer bőven elég.

LÁJVszörcs

Ha vulgáris lennék, akkor az A szavaival élve most annyit írnék, hogy: beszarsz, behugyozol! De nem vagyok vulgáris, szóval csak annyit mondok, hogy: az igen!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Június

Rhitmo kezdés: 2007. június

OMG! Szerintem a Viszta megjelenése egy apró hírmorzsa ehhez képest! Aki tudja mi ez, az örüljön csöndben, aki meg nem, az várja a júniust! ;]

Google Webmaster Tools

Ajánlom mindenkinek figyelmébe a Google Webmaster tools névre hallgató okosságát, mely lapunk ellenőrzése után (vagy egy ott generált HTML-t kell föltölteni, vagy egy szintén ott generált meta elemmel kell bővíteni az oldalt) mindenféle információt, és beállítási lehetőséget tár elénk.

Akit jobban érdekel, Tamás többet is írt róla.

Papírpénz

Minden pénzmániásnak ajánlom szíves figyelmébe a papírpénz.hu oldalt, mely a Magyarországon ezidáig forgalomban lévő papírpénzeket kívánja bemutatni.

iJigg

iJigg

Tetszik nekem az iJigg. A cuccot leginkább a digghez tudnám hasonlítani, annyi különbséggel, hogy itt nem linkeket, hanem zenéket lehet jiggelni, amit egy kis lejátszón keresztül meg is lehet hallgatni.

Muszáj

Muszáj. Pontos j-vel. Dörgöljük ezt az oldalt azoknak az orra alá, akik nem tudják! :D

myVIP

Hm, megújult a myVIP kinézete. Tudom, ősrégi dolog, de ettől függetlenül. Színek tekintetében mindenképpen jobb (az a zöld-fekete kombó nekem nagyon nem gyere be), talán megkockáztatom elrendezés tekintetében is jó vagy legalább jobb. Na de ezek a gombok! Meg azok az igazítások egy-két helyen. Hol ki- hol belóg a szöveg vagy például egy ilyen egészen sötét pezsgőkrém színre feketével írnak. Mindenesetre, megtartották az előző kinézetet választhatónak. Ez egy jó lépés volt, azt hiszem.

Opera Wii

Nesze neked, célkonzol!

Opera 9.1

Megjelent kedvenc böngészőm, az Opera 9.1-es verziója. Kényelmesebb, gyorsabb, hibamentesebb – tehát a szokásos. És most már az adathalászat ellen is védelmet nyújt, a fejlesztők szerint egyedi módszerrel. Karaj többet is írt róla, olvassátok el!

Az Opera legújabb verziójának letöltése

Kukac

A kukac (@) a PHP-ben egy speciális hibakezelő operátor, mely bizonyos parancsok előtt állva elfojtja az esetleges hibaüzeneteket. Példa a használatára:

@mysql_query("SELECT * FROM `nemletezo_tabla` LIMIT 0,10;");

Ezen lekérés esetén (ha a tábla valóban nem létezik, vagy egyéb hiba merülne föl) nem kapunk hibaüzenetet, és a kód futása nem áll meg. Vagy tudunk például ízlésesen hibát jelezni:

@mysql_query("SELECT * FROM `nemletezo_tabla` LIMIT 0,10;") or die("<span style=\"color: #ff0000;\"><strong>Hiba:</strong></span>".mysql_error());

MP3Realm

MP3Realm

Ügyes MP3- és dalszöveg-kereső, mely ingyenes oldalak tartalmaiban turkál. (Ötből öt letöltés működött, bár néha elég szegényes a tartalom, tény.)

Flickr Time

Flickr Time

Teljesen értelmetlen, ám annál haszontalanabb óragenerátor, mely két címke megadása után a flickr képeiből válogat. Ez van.

Opera Mini

Opera Mini

Megjelent a nem éppen kedvenc webböngésző, kedvenc mobil-webböngésző változatának legújabb verziója. Ajánlom mindenkinek, nem csak azért, mert elvakult Opera-addikt vagyok, hanem mert tényleg gyorsabban, kényelmesebben és élvezhetőbben lehet mobilon keresztül száguldozni a világhálón. Sok készüléket támogató JAVA alkalmazás ez, kérem.

A mefiblog az Opera Minit ajánlja a mobil böngészéshez!

Page2RSS

Page2RSS

A Page2RSS egy egyszerű, ám annál hasznosabb szolgáltatás, mely bármilyen weboldalból RSS-értesítőt készít. Hasznos lehet pl. olyan oldalaknál, melyek nem rendelkeznek ilyennel (bár néhol bakis a működése).

Google Calendar SMS-értesítő

Azért azt ugye mindenki vágja, hogy a Google Calendar teljesen ingyé' képes SMS-t küldeni, magyar szolgáltatóknak is, mint emlékeztetőt? És ez szerintem nagy dolog. Elvégre, a mai aktív netezők – szerintem nem túlzás – 80-90%-ának van mobiltelefonja, és egy ingynes tájékoztató üzenet, abszolút nem rossz dolog.

Ez kérem szolgáltatás, sok fizetős is megirigyelhetné. (És igen, tudom, hogy ősrégi, de csak most próbáltam ki.)

Visuarios

Visuarios

Ebben a Vusiariosban látok fantáziát (még akkor is, ha a neve eléggé feszélyez). A dolog első blikkre egy YouTube-utánzatnak tűnhet, de ez kicsit tematikusabb annál: bárki feltöltheti produkcióját vagy teszem azt egy találmányának bemutatását. Bár jelenleg elég gyér a tartalom, nekem tetszik, mindenképpen van jövője – a közösségtől függően, persze.

DLL-files

Biztosan veletek is előfordult már, hogy egy program DLL-fájl hiányára hivatkozva nem indult el, és hogy az alkalmazás újratelepítése esetleg megoldhatná a problémát. Hát nem kell rögtön a – persze teljesen legális és eredeti – lemezhez nyúlni, egy keresés a remek DLL-files oldalon megéri. És azt hiszem ilyenekre szokták mondani, hogy ami itt nincs, az nem létezik.

Verse.hu

Verse.hu reklám

A Verse.hu egy újonnan indult zeneportál, mely a manapság alternatívnak számító stílusokkal (punk, rock, metál stb.) foglalkozik. Érdemes egy pillantást vetni rá, elég bő ugyanis a választék; dalszövegek, lemez- és koncertajnálók, kritikák és cikkek.

Az oldal egyébként a már nemblogger esemvé kezeiben nyugszik, a külső pedig moikboynak köszönhető.

SG.hu

Régóta olvasom az SG.hu informatikai magazint, a digitális technikák, a fotózás, a játékok és filmek valamint egyéb érdekes cikkek végett. A csapat úgy döntött, hogy beújítanak: a jól bevált oldszkúl kinézetet egy újabbra cserélték, ami kétség kívül megállja a helyét, mondhatnám trendi és még valid – azaz annak próbál lenni – is.

Mindenképpen dicséretes, hogy sikerült egy olyan kinézetet alkotniuk, aminek nem kell újra megtanulni a kezelését, nagyjából minden maradt a megszokott helyén. Én egy cikket olvasva észre sem vettem, hogy változott valami, csak mikor a lap aljára értem, tűnt föl, hogy más színűek a linkek illetve más a betűtípus.

A köntöst egyébként a Carnation varrta.

SZTAKI Szótár

Kedvenc internetes szótáram új, Origós köntösbe öltözött. A kinézet (mármint szigorúan a szemmel látható kinézet, nem boncolgatva a kódot) nekem személy szerint tetszik; elegáns, kellemes és pont kellően zsúfolt. A SZTAKI főoldalán többféleképpen (Auchanosan, bulvárosan stb.) magyarázzák a nagy átalakulás miértjét, érdemes elolvasni! A szótár természetesen ugyanúgy üzemel tovább.

W3Tableless

Congratulations! mefi.be is tableless according to the W3C Recommendations and also is a 100% tableless!

A W3Tableless segítségével megállapíthatjuk, hogy egy oldal táblázatos vagy táblázatmentes felépítéssel rendelkezik-e. Ezenkívül megszámolja, hogy néhány komolyabb kereső hány linkje mutat felénk, és megmondja a Google PageRank értékét is.

iWiW-meghívó

Hmm, egy ilyen bizniszt lazán be lehetne vállalni, elnézvén a rengeteg iWiW-meghívóért könyörgő humán entitást. ;]

Mozilla Sunbird

Ajánlanám szíves figyelmetekbe a Mozilla Sunbird nevű naptárprogramot, ami segít, ha az ember nem tudja merre áll a feje. A szokásos Mozilla-elvekkel nyert: egyszerű, gyors és okos. Van benne napi, heti, bontott heti valamint havi nézet, tud kezelni taszkokat, amiket be lehet pipálni, ha megcsináltuk, dátumokhoz lehet eseményeket rögzíteni, amikhez figyelmeztetés is beállítható. Ha valaki pedig a tálca mellé szeretné varázsolni, akkor eme indító segítségével könnyen megteheti.

Sokan ajánlották nekem anno az Outlookot, de őszintén szólva nekem túl komplex, nem használmo ki a szolgáltatásainak felét, így megelégszem a Sunbirddel is, ráadásul az ingyenes megoldásokat jobb kedvelem

Google Image Labeler

Mókás játékot csinált a Google, mely az Image Labeler nevet viseli. A lényeg, hogy képeknek kell címkét adni, lehetőleg minél pontosabban. A nehezítés, hogy van egy játszótársunk, aki szintén megpróbál minél pontosabb címkéket adni. Minden egyező címke pontokat ér.

DNS

mefiblog DNS

Neked van már? :D

Swift

Like Apple's Safari? Get Swift!

Mikor megláttam a hirdető szöveget, nagyon megörültem, hogy végre megjelent egy a Safari renderelő motorját használó webböngésző, Windows rendszerre. Na igen ám, de ez a próbálkozás rendkívül gyengére sikeredett. A dizájn undorító, a böngésző működése lassú, és nekem harmadszorra sikerült elindítani, úgy hogy ne fagyjon le.

Mindegy, marad a várakozás egy MacBookra. Gazalának nemsokára meg lesz, szorítsunk hát neki. :)

Work Friendly

Work Friendly logóDolgozz barátságosan, mondja ezt a Work Friendly, ami nem más, mint a Jön a főnök-gomb, modernkorni, webkettes változata. Beírunk egy címet, és az – választásunktól függően – a kék, vagy ezüst dizájnnal megáldott Microsoft Word-ön keresztül jelenik meg. A klasszikus megoldás is helyet kapott, ha netalántán közelebb jönne az a főnök. Súlyos. :D

BlogTalkRadio

BlogTalkRadio

A BlogTalkRadio tökéletes lehet azok számára, akik úgymond élőblogot szeretnének vezetni, méghozzá hangban. A rendszer lehetőséget nyújt a sugárzásra, és ahogyan ők írják, nincs szükség semmire, csak egy telefonra, internetre és valami mondanivalóra.

LiTha-Paint

A LiTha-Paint egy egyszerű, de jópofa webes rajzolóprogram. Nekem csak Firefox (1.5.0.4) alatt sikerült működésre bírnom, sem Internet Explorer sem Opera alatt nem funkcionál. Ettől eltekintve mókás.

Pillangószív

Annyiféle verseny van mostanában, itt a legújabb, méghozzá a SEO-verseny, melynek lényege, hogy az nyer, akinek oldalát a pillangószív szóra első találatként jeleníti a Google magyarországi keresője. Ennek örömére megjegyezném, hogy jelentkeztem a versenyen, és létrehoztam egy domaint: pillangószív, valamint a bejegyzés permalinkje szintén használható: pillangószív.

A pillangószív egyébként rántva és sütve is fogyasztható, egyetlen hátránya, hogy kicsi, és nagy mennyiségben ájulást, hasmenést okozhat fogyasztása. Bármelyik boltban kapható pillangószív, átlagosan 5-600 forintba kerül kilója. A pillangószív finom eledel, próbáljátok ki ti is!

Flikkör

Így hogy normális sebességben süvít az internet, nem is olyan rossz az a flickr. Tölöttem fel pár képet az akkontomhoz, úgy néz ki, hogy egyelőre maradok, aztán majd meglátom lesz-e kedvem készíteni egy saját albumot.

Webizen

Jöjjön egy kis hivatalos beszéd. Hosszas előkészületek és munkálatok után elindult hát a Webizen, ami egy szigorúan felhasználóknak szóló gyűjtőoldal, nem csak webkettes alkalmázsokról. Egyébként mostanában kezd lenyugodni ez a webkettes láz, jönnek az új alkalmazások, de ritkábban, és már nincsenek a szokásos már-már közhelyesnek mondható jelzők, mint például a béta, vagy az első és egyetlen. A Webizent egyébként a Wish üzemelteti.

Dandelife

Dandelife logó

Szerintem mókás dolog ez a Dandelife. Ha film lenne, úgy fogalmaznék, hogy egyszer megnézhető. A lényeg, hogy van egy idővonal, ahol mi bejelölhetjük, hogy teszem azt 1988. július 22-én megszületett a mefi, 1989. december 13-án pedig megtanult bilizni. Persze lehet címkézni, meg ami kell.

Goldenblog

Eddig nem különösebben foglalkoztatott a fent nevezett, hát nem is tudom, mondjuk úgy, verseny, mert egyrészt nem tartom korrektnek, hogy a zsűriben a freeblog és a Blogter vezetői is szerepelnek (értelemszerű, hogy a sajátjukra szavaznak majd), másrészt nem tetszik a dizájn, ami nekem est.hu-blogter kombónak tűnik, de ez nem is igazán lényeges.

Az viszont lényeges lehet, hogy bekerültem a versenybe (köszönet Leveenek, aki fölhívta erre figyelmemet), mármint másnak nem olyan lényeges ez, és engem sem érdekel annyira, de egy apróságot azért megjegyeznék. Hogy én az odamondós kategóriába kerültem, arra még csak-csak fejet hajtok, hiszen egy nagyszájú pimasz huligán vagyok, de hogy a klónkaki a tech-tudomány témakörben kapott helyet, na az a tipikus WTF-effektus. Na sebaj. Ha valaki arra számít, hogy kampányolni fogok, és mindenkit arra kérni, hogy szavazzon rám, az téved. Egy szavazatom már van, ez a lényeg.

2006. július. 13., 16:45

Egyébként Romsy rávilágított a lényegre:

[16:42:58] Romsy: hé
[16:43:10] Romsy: magyarország 10 legjobb megmondója között vagy (Y)

Ennyi. :D

Ning

Ning logóA Ning nagy eséllyel indulhat Shamalt kedvenc webkettes alkalmazása címért. A lényeg pár szóban: készíts szociális vonalat követő webalkalmazást, és oszd meg másokkal! Ugye, milyen mókás egy ötlet ez? :D

le Tour de France

Ha valaki olyan le Tour mániás, mint én, annak bizonyára tetszeni fog ez a térkép, mely a verseny útvonalát jelöli.

The Best Stuff in the World!

logó

Valószínűleg az egyik legérdektelenebb, és leghosszabb webcímmel megáldott szavazórendszer, ahol a legjobb programokra szavazhatunk. Ha másra nem is, új programok beszerzésére tökéletes.

Relay

RelayRoppant hasznos AJAX-os fájlkezelő, mely gyors és hibátlan működésével, valamint kellemes kinézetével nyeri el a felhasználó tetszését. A demóval negyed óráig játszadoztam, nagyon tetszetős. Bárki letöltheti, a műköséséhez PHP, MySQL, Apache és Perl szükséges.

SafeMail

Roppant egyszerű, ám annál hasznosabbnak tűnő alkalmazás, mely az e-mail címünkből képet csinál, hogy a spambotoknak nehezebb dolga legyen. Aranyos, de az E-mail Icon Generator ügyesebb.

Internet mindenkinek

Érdekes dolog ez az internet. Most tekintsük el attól, hogy természetesnek tűnik, hogy mire lenyomtuk az enter gombot, miután begépeltünk egy címet, a másodperc törtrésze alatt visszakapjuk a kért információt, és ismerjük el, hogy ez bizony egy technikai csoda.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Skype

Használjátok ti is a Skype hang-, kép- és üzenetszolgáltatást, mert sokkal jobb, mint társai, és adtak ajándékba egy óra ingyen beszélgetést – bárhová a világon.

MySQL baki?

Az azért gázos ám, hogy módosítottam a kommentek tábláját, ami több, mint hatszáz sort jelent, és ezekre a sorokra új dátumot applikált, méghozzá a mait, pontosabban azon időt, amikor módosítottam. Csak egy kérdés, ez normális dolog? A timestamp mezőnek van egy ilyen szokása, hogy módosításkor felülírja a dátumot?

Opera 9 konzol probléma

Ha mást is idegesít (és mást is idegesít), hogy a konzol minden JavaScript hibánál felugrik a most megjelent Opera 9-ben (és néhány korábbi bétájában is), az a következőket tegye:

  • Nyissuk meg az Opera beállításait, ezt a Tools (Eszközök) menü Preferences (Beállítások) menüpontjában leljük;
  • baloldalt kattintsunk a Content (Tartalom) elemre, majd a jobb oldalt megjelenő JavaScript options... (JavaScript beállítások...) gombra;
  • az utolsó opciót, ami az Open consol on error (Hiba esetén a konzol megnyitása) kapcsoljuk ki, és készen is vagyunk.

Smv többet is írt az új Operáról, olvassátok el azt is!

Minifesto

mefiblog - http://mefi.be/Teljesen értelmetlen, de azért mókás projekt, ami egy szövegből GIF-animációt készít. Tudom, tudom, nem jó semmire.

Zavaró tényezők

Engem konkrétan négy dolog zavar egy weboldal megtekintése során, amiből ha egyet tapasztalok, akkor már félig kinyílik a bicska a zsebemben. Az első a flash animációk, amik maguktól elindulnak. Múltkor például elég nagy hangerőn üzemelt a hangfal, és az egyik blogra kattintva valami ijesztős animáció indult be, de persze erről én nem tudtam, és hirtelen úgy megijedtem, hogy majd' leszédültem a székről. Gombot annak az animációnak!

Még nincs vége, olvasd tovább »

T-blog

Az hazai internetes világ, de inkább a hazai bloszféra mai fő híre, és egyben legmókásabb idézet következik.

Nagyon komoly hajrával fél év alatt elértük, amit egy blogszolgáltató ma Magyarországon elérhet. Felfigyelt ránk az egyik nagy és partnerséget ajánlott, mi pedig boldogan elvállaltuk.

(via)

Aha persze, a magentáék küldenek egy levelet az ország második legsikeresebb blogszolgáltatójának, hogy partnerkapcsolatot kívánnak ajánlani. Megpróbáltam elképzelni e képzeletbeli levél tartalmát, és röhögtem egy jót. Ez nem így történt, bár nem tudhatom, de szinte biztos vagyok benne. Inkább úgy, hogy a T-Onlány közölte, hogy vagy társulnak, vagy készüljenek föl:

  • egy konkurens rendszer kiépítésére;
  • folyamatos harcra;
  • és megkockáztatom, hogy az internet-vonal is szóba került.

Mókás azért, hogy a magentáék két év alat bezabálnak mindent. Kiket is? Kezdve a jó öreg Matávval és Westellel (talán emlékszik még valaki rájuk), folytatva a Géportállal és az Ájvivvel, (egyelőre) befejezve a Blogterrel. Apropó Géportál. Ha a magenta kezében lesz két olyan szolgáltatás, ahol bárki saját weboldalhoz juthat percek alatt – na az lesz ám a szép világ!

Kapcsolódó linkek

Krugle

Krugle logóMár hónapokkal ezelőtt regisztráltam, hogy értesítsenek a legújabb fejleményekről, sőt, kisebb betekintést is nyerhettem a készülődő csodáról. A minap viszont megjött az e-mail, hogy a krugle elkészült.

Hogy mi is az a krugle? Valószínűleg a legjobban átgondolt, és legtöbb belefektetett munkával rendelkező webes projekt. Tulajdonképpen egy programozói segítség, mellyel projektekre, kódokra és leírásokra kereshetünk. Természetesen webkettes projekthez híven JavaScripttel működik &ndsah; és igen, működik Opera, Internet Explorer és természetesen a Firefox böngszővel is, hibátlanul. Csak ajánlani tudom mindenkinek, eléggé tág nyelvismerete van, többek között Java, PHP, Python, C, C#, C++, VisualBasic, és még jó néhány környezetet ismer.

Musicovery

Musicovery Érdekes dolog ez a Musicovery. Olyan webrádió ez,azol az ember kiválasztja, hogy mely stílusok, valamint melyik év zenéi állnak a legközelebb hozzá, majd egy válogatást kap, a szűrés alapján. Ötletes, tetszik.

ChatCreator

Chatcreator logo

Ingyenes, gyorsan, stabilan és kényelmesen működő csetszobát csinálhatunk, eme ügyes eszköz segítségével. A mefiblog hivatalos csetszobája itt található, egyelőre üresen. :D

Encarta a konverzügynök

Dancsiga ajánlott nekem egy nagyon jót. Először azt akartam írni, hogy linket, de ez így ebben a formában nem igaz, mivel egy MSN-címet adott, méghozzá egy robot MSN-címét, mely elég okos robot. A lényeg, hogy föl kell őt keresni a encarta@conversagent.com címen, fölvenni a kontaktokhoz, és beszélgetni vele. Néhány részlet:

[21:53:22] (mefi) eiffel tower?
[21:53:23] (encarta) Eiffel Tower, tower in Paris, France, an early example of wrought-iron construction on a gigantic scale.
[21:57:19] (mefi) who is bill gates?
[21:57:20] (encarta) William Henry Gates III, born in 1955, American business executive, who serves as chairman and chief software architect of Microsoft Corporation.
[21:59:20] (mefi) bye
[21:59:32] (encarta) Take care, mefi. Always good chatting with you.

A kedvencem:

[22:06:08] (mefi) beszélsz magyarul?
[22:06:09] (encarta) Egy kicsit beszélek magyarul.

Azért na.

Vakáci-ó-méter

Vakáció felirat

Készítettem egy PHP-kódot, ami ügyesen rakosgatja a betűket jövő hét csütörtökig, mikortól vakáció lészen – jobbra fönt megfigyelhető. Ha esetleg valaki el szeretné helyezni az oldalán, annak semmi akadálya, így lehet:

<img alt="Vakáció felirat" src="http://mefi.be/vakacio/vakacio.php" />

Ha valakinek nem június 15-én lesz a vakáció, lehetősége van megadni, hogy mikor. Ezt a ?vakacio=nap kapcsolóval lehet megoldani, ahol a nap a vakáció napját jelöli. Mondjuk, ha nekem holnap lenne (azaz kilencedikén) a vakáció, akkor így:

<img alt="Vakáció felirat" src="http://mefi.be/vakacio/vakacio.php?vakacio=9" />

A kapcsoló természetesen elhagyható, 15-e az alapértelmezett vakációnap. Mert a táblára írás már olyan tré, nem? :D

RSS 2 GIF

Így néz ki a mefiblog rss csatornája

Roppant ötletes segédeszköz, melynek segítségével egy RSS tartalmából dinamikus képet generálhatunk. Jó ötlet ez, csak kicsit tovább kéne fejleszteni, mint például egyéni színek, de leginkább a csúnya hibát kéne orvosolni, amit hibás cím esetén kapunk.

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont

Mindenki másképp csinálja

Én például így:

function isSpam($s,$e)
{
 $black = array("<br>", "porn", "teen", "viagra","software","nice site","casino");
 $white = array("zokni[kukac]mefi.be");
 $point = 0;

 foreach($black as $spam){    if(preg_match("#\b".$spam."\b#",$s)) { $point++; }
 }

 if(in_array($e,$white)){ $point - 5; }
 if($point > 5){ return true; } else return false;
}

A fehér- és a feketelista elemeit természetesen adatbázisban tárolom, de maga a kezelés így működik.

Aki esetleg nem értené: a függvény egyesével végigzongorázza az összes tiltott szót, és ha a kommentben valamelyik szó egyezik a feketlistán szereplő elemek egyikével, akkor a feketepont értéke eggyel nő. Ha pedig a – jelen esetben &ndsah; e-mail cím szerepel a protekciós listán, akkor öt pontot levon a feketepontok összegéből. Ez értelmeszerűen azért van, hogy aki tíz éve itt kommentál, azt ne ellenőrizze ilyen szigorúan. Ha a feketepontok száma nagyobb, mint öt, visszatérési értéke igaz, ellenkező esetben hamis.

Eddig ez bevált, nem nagyon engedett be csak olyan szemeteket, amelyek tartalma egy e-mail volt, de már (úgy néz ki) azokat is szűri. Egyébként nekem a tiltott IP- és e-mail címeket és neveket is ezzel ellenőrzi, bár megjegyzendő, hogy nem sok ilyen van.

Még régebben Shamalt is írt egy ilyen módszerről; ha még nem tettétek, olvassátok el azt is, minél többet lát az ember, annál jobb.

Egyébként a <code> elem helyett mért nem <pre>-t használok?

Pageflakes

Mostanában kihaltnak tűnik a webkettes réteg, mostanában alig jelent meg új, használható és okos projekt. A Pageflakes viszont annak mondható. Első ránézésre egy OS X kezelőfelületét idézi, mélyrehatolóbb vizsgálódás után viszont észrevehetjük, hogy egy Netvibes-klónról van szó. Abszolút pozitívum, hogy kifogástalanul működik Opera alatt is. Együttműködik más projektekkel, mint pl. a Digg, vagy a flickr.

A magyar ASP.NET 2.0 portál

Freeblog

Amikor megjelent a Blogter, és nem sokkal később néhány reklám a freeblogon, mindenki temette azt, mondván, hogy a Blogter webkettes, meg új, meg van benne kommentelő stb. Mr. A. már hónapok óta mondja, hogy a freeblog hamarosan megújul, és néhány meglepetést is tartogat. Tényleg tartogatott, az új freeblog rendkívülire sikerült.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Opera 9 beta 2

Megjelent az Opera 9 bátájának második kiadása. Erről részletesebben az Opera hivatalos blogjában lehet olvasni.

Az Opera egy ingyenes böngésző, mely magába foglal egy RSS-olvasót, torrent- és letöltésvezérlőt, e-mail- és IRC-klienst, valamint számos hasznosságot. A telepítő mérete csupán 3,6 MB ellenben a Firefox telepítőjével, ami 4,9 MB. Ha figyelembe vesszük, hogy az Opera sokkal több szolgáltatást nyújt alapból, akkor a számok magukért beszélnek.

Persze, nem akarom senkinek a véleményét megváltoztatni – kinek a pap, kinek a paplan, avagy: kinek az Opera, kinek a Firefox.

AboutURL

AboutURLAz AboutURL egy olyan internetes eszköz, melynek segítségével minden kideríthető egy URL-ről, a lap letöltési idejétől, a vakok és gyengénlátók számára való elérhetőségétől egészen a domén tulajdonosának részletes adataiig.

Spamwiki

SpamwikiBizonyára mindenki járt már úgy, hogy kapott egy viagra, kaszinó, vagy egyéb reklámajánlatot tartalmazó e-mailt – kéretlenül. Manapság ugyan sokkal fejlettebbek a kiszolgálók, sokkal kevesebb ilyen levél jut át a szűrőkön, mint mondjuk két éve, amikor egy e-mail címet törölni kellett emiatt.

A spam – mert ugye így nevezzük a kéretlen hirdetéseket – egy kellemetlen dolog, de ami még kellemetlenebb, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mi is az a spam, és mit lehet ellene tenni. A spam törvénybe ütköző, és följelentést lehet tenni, ha ilyen levelek árasztják el postafiókunkat.

A magyar Spamwiki egy okos kezdeményezés. Tájékoztatók, előre megfogalmazott följelentések, érdekességek, valamint a weboldallal rendelkezőknek hasznos segédeszközök (a spam kivédésére, valamint a spambotok megtévesztésére) találhatók rajta. Mivel egy wikiről beszélünk (hasonló, mint a Wikipedia), ezért bárki kibővítheti, vagy módosíthatja a tartalmakat.

GetReady

A Vista hivatalos oldalán közzé tették, hogy milyen gépek is lesznek Vista-kompatibilisek. A hagyományos Vista, ami nem tartalmazza az olyan élményeket, mint az Aero felület, igényel legalább 800MHz processzort, 512MB memóriát, és DirectX 9 kompatibilis grafikus eszközt. A Premium Edition már kicsit igényesebb, neki legalább 1GHz-es, 32-bites, x86, vagy x64-es processzor, 1GB memória, olyan grafikus eszköz, ami kezeli az Aero-t és rendelkezik legalább 128MB memóriával, és ami engem legjobban meglepett, az a legalább 40 GB-os merevlemez, amiből minimum 15 GB szabad. Az oldalon persze több lényeges információt is említenek, én csak a számomra érdekeseket emeltem ki.

Miért érzem úgy, hogy nem fogja mindenki fejvesztve lecserélni az operációs rendszerét Vistára?

Dosize

DosizeMielőtt elküldenénk tíz darab, 1920×1080-as felbontású képet egy kedves ismerősünknek, előtte nem árthat ha lekezeljük kicsit méretek terén. Miután feltöltöttük, és átméreteztük képeinket, rögtön küldhetjük is.

Értékelés: 5 pont
Értékelés: 5 pont

Csudák vannak

Néha bizony ledöbbenek a modern technikákon. Jó persze, a csevegés, vagy a hang- és videóbeszélgetés már alapnak számít az interneten, de azért érdekes dolog, hogy míg a mikrofonba mondok egy mondatot, addig az adat körbejár a fél földgömbön, hogy eljusson a tőlem nagyjából ötven méterre lévő szomszéd házba.

ReFilter

Rendkívül egyszerű RSS-szűrő, amely megadott kulcsszavak alapján válogat. Az ékezetes szavakkal viszont bajban van.

BackupMyBlog

BackUpMyBlog

Bloggereknek kiváló, és rendkívül hasznos alkalmazás, ami FTP-vel és SQL-lel együttműködve készít rendszeres adatbázis-mentés.

Kétféle módszer alkalmazható, az egyik az FTP-n keresztül történő mentés, a második a - már akinek - kicsit nehezebbnek tűnő megoldás, miszerint egy PHP fájlt kell elhelyezni azon a helyen, ahol a blog található, és a kód végzi a dolgát.

Hasznos, ötletes, praktikus. Sajnálom, hogy csak a béta-teszt ideje alatt ingyenes.

Protolize

Protolize logo

A Protolize egy a webfejlesztőknek hasznos segédeszközöket kategorizáló és összefogó gyűjtemény. Érdemes körülnézni, van benne egy-két jóság.

iPings

iPings logoAz iPings egy olyan szolgáltatás, melynek segítségével értesíthetjük a legismertebb blogokat összegyűjtő oldalakat (mint például a Technorati).

Ehhez annyit kell tennünk, hogy megadjunk oldalunk címét, és az iPings már küldi is az értesítést. Ha a blogunk rendelkezik RSS-sel, akkor az új bejegyzés megírásakor automatikusan történik a folyamat.

Kapcsolódó oldalak

Linkeljünk JavaScript-tel

Sztanahov írt róla, hogy megjelenőben van egy újabb linkelési formátum, ahol a href="" tulajdonságba nem egy statikus címet írunk, hanem egy JavaScript funkciót. Valahogy így:

<a href="javascript:showLink('abc123');">ez egy link</a>

Ezzel igazából egy probléma van: nem biztos, hogy az adott böngésző rendelkezik JavaScript-tel, de ha rendelkezik is, nem biztos, hogy minden böngésző egyformán kezeli. Viszont van erre egy rendkívül jó megoldás, ami a JavaScript hiányában, vagy hibás kód bevitelekor nem bántja az eredeti linket, valamint a link megnyitható új lapon is, nem úgy, mint egy szabványos JavaScript link.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Ponyfish

Ponyfish

Ingyenes RSS-készítő alkalmazás, bármilyen oldalhoz, AJAX-os eszközökkel megspékelve. Opera alatt nem funkcionál.

ajaxOS

ajaxOS

Ugye, volt régebben az eyeOS, amit egyesek megmosolyogtak, egyesek pedig nagy jövőt jósoltak neki. Ha az eyeOS-nak nem is, az ajaxOS-nak mindenképpen van jövője.

A cél, egy olyan rendszer kialakítása, ami a webfejlesztők legjobb választása lehet - költség és használhatóság terén egyaránt. Egyelőre csak egy bemutató videó, és néhány működés közben készült kép tekinthető meg a hivatalos oldalon.

Feed Collectors

Feed Collectors

A Feed Collectors összegyűjti, csoportosítja és szocializálja kedvenc blogjaink RSS forrását. Természetesen lehetőségünk nyílik a többi felhasználó csoportjainak megtekintésére is. Lenne benne fantázia, de egy felhasználó csak egy csoportot készíthet, így viszont kevés értelmét látom.

Százmillió Skype felhasználó

Százmillió Skype Felhasználó

A Skype elérte a százmilliós felhasználótábort. Több országban már kezdik beüzemelni a Skype utcai telefonokat, és a visszajelzések szerint egyre nagyobb sikerük van.

SitePal

Flash alapú, szöveg felolvasására alkalmas néni, vagy bácsi, akinek szeme követi az egérkurzort. Súlyos.

Eladták az iWiW-et

Megjegyezném, hogy az iWiW eddig sem volt a legműködőbb szolgáltatás, de ha igaz, hogy a T-Online vásárolta meg, akkor ez a helyzet csak romlani fog. Nézzük csak meg, ott volt a chat.hu. Anno nagyon jó szolgáltatás volt, aztán ugye ellepték az(t is) az idióták, és kezdett gyengülni. Amíg meg nem vette a rózsaszín óriás, és a G-Portal szánalomközponttal összekötve készített szolgáltatást a népnek.

Bajok lesznek itt, nagyon nagy bajok.

Időközben az IT News is írt az eseményről, valami olyat, hogy Sajtóértesülések szerint elkelt a legnépszerűbb hazai social networking oldal. Gigászi portálkomplexum születik.. Jah. Ebből kettő dolog nem stimmel: a social networking kifejezés (olyan mint a shopping, sicc) és a gigászi portálkomplexum, haha. Mire gondoltak, a Chat.hu, G-Portál, iWiW hármasra? Hát remek lesz.

Yahoo, Babelfish

A Google-t sokan szeretik a keresője, és a rengeteg jól sikerült, működő és használható projektje végett, mint például a GMail, GTalk, az Analitycs vagy mondjuk a térképszolgáltatás, hogy csak néhányat említsek.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Filmcrowd

Filmcrowd

Filmek kiritikáját, osztályzását és az olvasók hozzászólását kategorizáló, kiejthetetlen nevű portál. Nagyjából az IMDb rendszeréhez tudnám hasonlítani, kicsit jobb kinézettel.

Csak nekem tűnik föl, hogy a webkettes projekteknek általában f betűvel kezdődnek a nevük?

Értékelés: 3 pont
Értékelés: 3 pont

BitFontMaker

BitFontMakerMostanában kevés webes újdonság jelent meg, de ha megnézzük a legújabb projektet, akkor úgy érzem, hogy érdemes volt várni.

A lényeg egyszerű, rajzoljunk pixelfontokat, azaz olyan egyszerű betűket, amik például a matricákon láthatóak, és mentsük el őket True Type Font formátumban, amit Macintosh és Windows rendszereken egyaránt használhatunk.

Az egyetlen dolog, amibe belekötnék, az a böngészők szerinti működése. Milyen dolog már, hogy Netscapre optimalizálták (amit hazánkban nagyjából az internetezők 1%-a használ) míg Operára nem. A lényeg persze működik, de az előnézethez Firefox, Netscape vagy Internet Explorer szükséges.

Értékelés: 4 pont
Értékelés: 4 pont

És mostantól ilyen pipákkal lesznek értékelve a dolgok, nem pedig a báros rendszerrel.

Orangoo Spell Check

OrangooAz Orangoo Spell Check nem más, mint egy 28 nyelven - többek között magyarul is - működő helyesírás-ellenőrző. Természetesen AJAX-os, (azaz JavaScriptes) megoldás, csak meg kell nyomni a check gombot, és az elmaradhatatlan indikátor forgolódása közben szépen jelzi, hogy hol hibás a szöveg. Hasznos ez, én úgy érzem.

BociFarm

Jaj. Most láttam a linkelde legújabb gyermekét. Van ugye a Pingvinfarm, ami szép és jó. Aztán valaki kitalálta, hogy jól lekoppintja, és csinált egy ilyen Bocifarmot. Azaz rögtön hárman csinálták; egy ötletadó, egy programozó és egy grafikus. Nos, az oldal gyönyörű zöld színekben pompázik, és rögtön két keret is fogadja a kedves látogatót. A hab a tortán, hogy az egész cucc olyan lassú, hogy láttam, ahogy egyesével dobálja a gazdik nevét.

Boci? Ugyan már, pingvin a menő!

A .htaccess használata

A legtöbb szerveren (kivételt képeznek az ingyenes szolgáltatók) lehetőség nyílik a .htaccess fájl és a mod_rewrite használatára. Ebben az a jó, hogy könnyedén készíthetünk barátságos weboldalcímeket, melyek kényelmesebbé teszik oldalunk használatát. Fontos, hogy az itt leírtak helytelen használata a szerver ideiglenes leállásához vezethet, valamint néhány szerveren kérni kell, hogy engedélyezzék a .htaccess fájlok használatát.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Logdy

LogdyRemekül működő, gyors és stabil statisztikai rendszer weboldalak látogatottságának méréséhez. Egyszerűen minden mérhető vele: a keresők találatai; az egyéni látogatók (internetszolgáltató, IP-cím, ország és város szerint); az aloldalak és az oldalon belüli hivatkozások; a cookie és Javascript támogatás; és a szokásos, már-már alapnak mondható dolgok, mint például a színmélység vagy a felbontás.

Az igazi előnye abban rejlik - azt leszámítva, hogy rendkívül gyors, és kényelmes -, hogy teljesen ingyenes, és a mérőkód láthatatlan. Semmi kép, semmi hivatkozás. A hab a tortán, hogy egy felhasználó akár több oldalt is beállíthat. Egy próbát mindenképpen megér.

100%

Google Calendar

Google Calendar logoÚgy tűnik, hogy a keresőóriás minden webes termékben szeretne otthon lenni. A legújabb, hónapok óta várt projektjük a Google Calendar. Sajnos - bár valljuk be, ez egyértelmű volt - Opera alatt nem működőképes, de Firefox vagy IE alatt remekbe szabott naptár-alkalmazást ismerhetünk meg személyében.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Cooliris

CoolirisA Cooliris egy akár hasznosnak is mondható Firefox kiegészítés. A Googleben való kereséskor, nem szükséges az oldal hivatkozására kattintanunk, hogy meglessük annak tartalmát. Ha a link fölé visszük a kurzort, akkor egy keretben megjelenik az adott oldal. Ami nekem tetszett, hogy a képek fülre kattintva, a képekre érkező találatokat mutatja.

Az elképzelés mindenképpen jó - kicsit közelebb kapcsolatba hozza a rendszert a felhasználóval -, de van egy apró problémája: lassú. Amíg megjelenik a kis ablak, addig rá lehet kattintani a linkre is, nagyjából egy időben jár. A megoldás már nehézkesebb, mert ha mondjuk letöltené az összes lapot, akkor rendkívül lassúvá válna maga a keresés. Kíváncsian várom a folytatást.

Webaroo

WebarooÉrdekes kezdeményezés ez a Webaroo. Működési elve, hogy amíg tart az internet-kapcsolat, addig csomagokat tölt le - elvileg nem a sebesség rovására-, majd ha a kapcsolat megszűnik, a csomagok közt kereshetünk.

Igazából nem tudom, hogy mi értelme egy teljesen offline keresőnek, hiszen legtöbbször addig használjuk a keresőt, amíg a keresett oldalra el nem jutunk. Viszont mindenképpen hasznos lehet, ha például egy oldalt törölnek, de nekünk szükségünk lenne tartalmára.

Google Dark

Egyszer, nem is olyan régen írtam egy dizájntervről, amit a Google keresőnek terveztek.

Google DarkÚgy tűnik, hogy egyre több embernek szúrja a szemét a jelenlegi kinézet, és újabb tervekkel állnak elő. A legújabb,Google Dark névre hallgató kivitelezés - mint ahogy a nevéből sejthető - egy sötétebb világba invitál. Nekem személy szerint tetszik, de kérdés, hogyan reagálnák le, ha ez lenne a Google új arculata. Kíváncsi vagyok, hogy a Google fejlesztői mikor rukkolnak elő egy új dizájnnal.

Reguláris kifejezések

Végre. Pár hete találtam Starmerj regex leírását Perl rendszerekre (értsd: PHP alatt működik). Száraz, egyéretlmű, konkrét példákkal támasztja alá. Regexszel ismerkedőknek ajánlott.

A felolvasóprogramok

Pár hete letöltöttem a JAWS felolvasóprogramot, és azt tapasztaltam, hogy elég kényes. Több helyen vannak függőleges vonalakkal, vagy mondjuk perjelekkel (mint például itt is) elválasztva listaelemek, vagy képek leírás részébe csak annyi írva, hogy „kép” stb. Ebben mi a rossz? Vegyük például az én blogomat, ahol a cím alatti listát perjelekkel választom el. Ezekkel az a probléma, hogy a program nem tudja, hogy az egy listaelválasztás, ezért felfogja olvasni, hogy ott egy perjel, vagy egy vízszintes vonal található.

A képekkel ugyanez a helyzet. Ha ugye van egy kép, amin egy orrában kotorászó ember van, akkor az alt, azaz leírás részben ezt illik jelezni. Vagy a szmájli. Sok helyen láttam azt is, hogy a szmájli leírásában maga a szmájli van. Oda sokkal érdemesebb azt írni, hogy mosolygós arc, mosolygós ábra stb.

Persze, tudom, hogy nem lehet mindent úgy tervezni, hogy mindenkinek megfelelő legyen, de néhány apró módosítással egész szép eredmények érhetőek el.

A JAWS program demójának letöltése és/vagy birtoklása nem bűncselekmény, erre lett kitalálva. Természetesen nem vettem meg, amint a próbaverzió használata lejár, törlöm a merevlemezemről.

theIQChallange

Jópofa játék, amiben dominó, szám, szám és betű valamint ponttábla rendszerben kapunk, vagy adunk feladatot. A lényeg, hogy a gép, vagy a játékos megpróbálja eltalálni egy széria folytatását. Értsd, 1 2 3 4-nek valószínűleg 5 lesz a folytatása.

Aranyos, el lehet vele játszadozni, bár trükkös, mert ha nem tud valamit, akkor megkérdezi a helyes megoldást, s gondolom tárolja is azt.

Gravatar - legyen képed hozzá!

Egy kis útmutató a Gravatarhoz.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Birthday Forever

Birthday ForevaRegisztrálj, töltsd fel képeidet, add meg üdvözleteidet, ismerőseidet adatait és évfordulóit, aztán tervezd meg, hogy mit veszel neki, mondjuk a szülinapján. A program a megfelelő időben értesíteni fog, hogy vedd meg ezt, intézd el azt és egyáltalán: évforduló jön.

Tetszetős találmány, jól megtervezett, együttműködik az amazon.com-mal és Opera alatt is működőképes. Nagyobb rendezvény (például esküvő) szervezésekor is hasznos lehet.

Ajaxload

Ajax LoaderTrendi webkettes (bár igazából Firefox és Thunderbirdben megfigyelhető) státuszjelző ikonokat készíthetünk ezzel a jósággal. Már régóta kerestem hasonló képet, ezért örültem neki. Az új dizájnban az lesz, hogy ha megnyomod a szubmit gombot, akkor megjelenik egy ilyen ilyen indikátor.

MetaMorpho

MetaMorpho

Ha szótárazás, akkor MorphoLogic. Ezt eddig is tudtam, de az új projektjükkel nagyot alkottak.

Sokszor van ugye, hogy egy (jelen esetben angol) mondatot nem értünk. Ilyenkor rendkívül hasznos lehet egy program, ami nem szavanként fordít, hanem a kész szövegből próbál valamilyen elfogadható maszlagot alkotni. Persze sok esetben kicsit érdekes fordítási eredményeket ad, de általában megfelelően működik. Egyetlen hátránya, hogy egyelőre csak angol-magyar módban üzemel. Csak ajánlani tudom.

URL Fan

URLFANEgy megadott linkre való hivatkozásokat keresi meg, RSS csatornákon keresztül. Jó dolog ez, mindenképpen jó, de van még rajta mit okosítani és csinosítani egyaránt. Miért törvényszerű, hogy egy új projekt (ami elvileg új technikákat vonultat fel) kódját tekintve förtelmes?

Feedo Style

Feedo StyleA Feedo Style segítségével egy egyénileg, vagy sablon által formázott dobozba helyezhetjük el egy adott RSS tartalmát. Stíluslappal nem rendelkező hírcsatornáknál még hasznos is lehet és Opera alatt is működik, bár a használt kód eléggé össze-vissza elrendezásű. A napszemüveges RSS ikon pedig nagyon találó lett. :)

JavaScript form ellenőrzés

Na, ugye volt a Webkonfon Gyuris Gellért előadása arról a bizonyos ProFormról. Ennek lényege, hogy egy sokkalta barátságosabb felhasználói felületet hoz létre, új lehetőségekkel.

Ha nem is ProForm, de hasonló elven működik ez az apróság, amivel ügyködtem. Lényege, hogy az adott beviteli mezőket ellenőrzi és ha azok megfelelnek a kritériumnak, akkor megjelenik a küldés gomb, ellenkező esetben nem. Az egész még elég gyerekcipőben jár, pusztán jávaszörnyeteges szárnypróbálgatás, de lehet még belőle valami. Persze ne felejtsük el, hogy emellett szükséges a szerveroldali ellenőrzés is, mert a JavaScript kikapcsolható. De ha van, miért ne legyen könnyebb a felhasználónak?

Működése egyszerű, amint átírsz egy mezőt, majd kilépsz abból, a szkript ellenőrzi, hogy megfelel-e a kritériumnak. Például a névnél minimum három karakter kell, az e-mail címnél minimum öt karakter, egy kukac és egy pont, a weboldalnál (ami módosításig elhagyható) pedig egy http:// egy pont, és minimum 10 karakter. Ezek hiányában nem fogadja el, és a beviteli mező kipirosodik. A továbbiakban lesz olyan, hogy a kötelezően kitöltendő mezők módosításig kiemelt színt kapnak, valamint egy változtatáskor való ellenőrzés jobb lenne, de valami miatt az onChange eseményt nem ette meg. A kivitelezés természetesen megfelel a W3C elvárásainak. Értsd: XHTML 1.0 valid.

Véleményeket örömmel várom! :)

Úgy néz ki, hogy a dolog csak Operával működik. Elnézést, dolgozom a probléma megoldásán. ;] Kijavítva, a hiba oka a getElementById eljárásban volt. Megpróbáltam a három módosítást egy eljárásba belesűríteni; Operának nem volt vele baja, de Internet Explorer és Firefox nem kezelte. Most már működik, lehet próbálgatni. Opera 9.0.8212, Internet Explorer 6, valamint Firefox 1.5.0.1 volt a tesztalany.

PersonalDNA

Personal testRendkívül részletes, tíz oldalon keresztül zajló személyiség teszt. Tetszik, kifejezetten ügyes: csúszkák, élő koordinátarendszerek és egyéb finomságok segítik kitöltését. A végén egy komplett elemzést kapunk, hogy a teszt alapján milyen emberek is vagyunk.

Nagy általánosságban elégedett vagyok az eredményemmel. Figyelmes és jó elemző, kifelé nyitott, valamint jó képzelőtehetségű vagyok, jól kiismerem magam egy konfliktusban. Valahogy így képzeltem el én is, bár azon meglepődtem, hogy az emberi kapcsolatokba - elvileg - sokat fektetek.

Link Leecher

Link LeecherA Link Leecher tanúja annak, hogy minnél jobban működő, és minnél értelmesebb programot kapunk, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a kinézet nulla lesz. Ezek szerint bátran állítom, hogy amilyen csúnya, olyan ötletes, és használható projekt. Egyszerűen működik, működik, és gyors. Egyszerűen megadunk egy linket, és vagy egy adott, vagy az összes fájlformátum felé való hivatkozásokat megkeresi. Tehát ha keresünk egy MP3 fájlt, vagy mondjuk a saját linkünket egy oldal linkjei között, akkor ez az aranyosság kell nekünk.

Webdesign tippek

Néhány tipp, hogy oldalunk kényelmes legyen, mert ezeket sokan nem alkalmazzák, és rettenetesen idegesítővé vállik oldaluk. Ahhoz, hogy a weboldalad érthető, de leginkább használható és a felhasználó felé barátságos legyen, kell egy bizonyos rendszert követni.

Még nincs vége, olvasd tovább »

dotSUB

dotSUBEsetenként hasznos, de nekem inkább mókásnak tűnő projekt. Filmeknek készíthetünk feliratokat, úgy, hogy egy adott nyelven látható sorokat írhatunk át egy másik nyelvre. A Supermannek egész mókás feliratot sikerült kreálnom. :)

Clock

Egyszerű, onlájn, Flash alapú óra, beállítható ébresztésre is, a klasszikus csipogó hangon. Előnye, hogy áramszünet esetén nem szükséges újra beállítani. Mókás.

nexImage

NeximageA nexImage egy olyan webes képszerkesztő, ami mindenképpen figyelemre méltó. Természetesen Opera alatt nem működik, de Firefox alól remek élményt nyújt a használata. Gyors, kényelmes és ügyes, mozgatható ablakok, azonnal látható változások és egyéb webkettes finomságokkal megspékelve. Bár az alap csomag elég szegényes, kiegészítésekkel egész használható onlájn képszerkesztőt kapunk.

Evoca

EvocaFlickr stílusú megosztó, de itt nem a képeket, hanem a hangokat helyezeik előtérbe. Jópofa, de a főoldalon lévő Flash alapú bemutatókat lehetne mellőzni. Érdekes megoldás, mindenesetre.

Lekerekített téglalap CSS-sel

A Weblaboron találtam ezt az ügyességet. Manapság elég népszerűek a lekerekített elem, őszintén szólva én is kedvelem: kedvesebb, letisztultabb, elegánsabb. Ha ilyet akarunk csinálni, mindenképpen képekből kell összevagdalnunk, de ez nem elég dinamikus, nem tudjuk méretezni és egyébb problémák vannak vele.

Mindenképpen ügyes okosság, bár a kódja eléggé zavaros. Nagyjából hat-hét elemből áll egy lekerekített blokk, CSS megoldással

Kiko

KikoBár nem szeretem az onlájn naptáralkalmazásokat, mégis kellemes csalódás volt a Kikoval töltött fél óra. Letisztult, szép kezelőfelület, könnyű kezelhetőség, gyors működés, nagyjából valid, de teljesen (és Opera alatt is!) működő kód. Ezek jellemzik a Kikot.

A legjobban az értesítő valamint az importáló szolgáltatás tetszett. Előbbi e-mailben, RSS csatornán, vagy valamelyik IM szolgáltatáson keresztül értesít egy bizonyos eseményről. Utóbbi értelemszerűen az adatokat menti át, méghozzá az iCal vagy a vCard alkalmazásokból.

Musipedia

MusipediaA Musipedia egy olyan dallamkereső, ahol regisztráció után felvihetjük egy zene kottáját és adatait, mások pedig rákereshetnek arra. Az egész projektben a Javascript alapú kottaszerkesztő tetszett. Tökéletes arra, ha a fejünkben van egy dallam, és nem tudjuk kinek, vagy kiknek a műve az. Némi kottaismerettel megpróbáljuk megadni, és ha ismeri a dallamot, rögtön mutatja a találatokat. Tetszik.

ajaxWrite

Hasznos projektnek tartom, az egyelőre nagyon gyerek ajaxWrite szolgáltatást. Mint ahogyan a nevéből sejthető, ez egy ajax alapú szövegszerkesztő, meglehetősen vegyes lehetőségekkel. Már meg sem lepődtem, hogy az Opera egyáltalán nem támogatott, és ami azt illeti Firefox is elég lassacskán indította el. Nem tudom, hogy a kód ilyen lassú, vagy csak sokan akarják kipróbálni, de másfél perc alatt indult el. Ha gyorsítanak, mindenképpen hasznos lehet, pláne ha nincs az adott gépen Word, vagy valami hasonló szövegszerkesztő.

Linktér, elindult

Linktér logóBár már korábban írtam a Linktérről, most mégis előveszem a témát, mert a mai napon elindult a szolgáltatás.

Első ránézésre úgy tudnám jellemezni, hogy förtelmes. Második, kicsit mélyebb megfigyelésre: káosz. Az egész oldal zavaros, összeolvad minden, és még lassan is töltődik le. A dizájnról rögtön a Blogtér jutott eszembe, bár ez a kék, narancs, rózsaszín kombináció eléggé szemfárasztó lehet. És még nem beszéltem néhány apró hibáról, ami felfedezhető. De ugye hibák mindenhol vannak.

Funkcionalitásban semmi különös, beküldöd a linket, bekerül (vagy nem), és mások szavazhatnak rá egy jót. A tartalomban szemet szúrt, hogy rengeteg a politika, remélem ez változni fog, mivel ez egy webes projekt, nem pedi egy politikai szócső.

Mások a Linktérről:

Sideload

SideloadKevés újdonság jelentkezett mostanában a webes projektek terén (leszámítva a Google Finance béta megjelenését), így tényleg nagy örömömre szolgál, hogy rátaláltam erre a csodára. Lényege, hogy az interneten ingyenesen letölthető zenéket gyűjti össze egy oldalra.

Rendelkezik saját iTunes szerű programmal, a letöltés rendkívül gyors, a számok minősége pedig tökéletes. Nem pazarolnám a szót, próbálja ki mindenki, és mondja meg véleményét.

Bloginfluence

BloginfluenceA Bloginfluence megadja az általunk megadott blognak a népszrűségi hányadosát, eme egyszerű képlet alapján:

[(blog+bejegyzések+web linkek) + (bloglines * 2)] * 1+(Google Pagerank/10)

Jópofa dolog, én 1456 pontot értem el, de ugye nem szövetkezem a technoratival.

Firefox 2.0 Alpha 1

Megjelent a Firefox második verziója, egyelőre alpha státuszban. Innen lehet letölteni, ha érdekel valakit.

InterNetMedia.hu

Internetmedia.hu - a magyar diggBár Shamalt már korábban írt a „Magyar Digg”-ről, de én egy kicsit mélyebb tartalmú bejegyzést szeretnék írni, mert látok a dologban fantáziát.

Még nincs vége, olvasd tovább »

ProductWiki

ProductWikiAmikor a nevét láttam, azt hittem egy újabb Wiki motort ismerhetek meg, de szerencsére tévedtem.

A ProductWiki azért mégsem esett messze az eredetitől, hiszen ez is egy szabad lexikon, de itt - leginkább műszaki - termékekről érdeklődhetünk. Természetesen jól megspékelték mindenféle közösségi áldással, mint például a hozzászólás, vagy a kiegészítés és beküldés, stb.

Magyarországi Web Konferencia 2006

Magyarországi Web Konferencia 2006

Szépen, rendben lezajlott az idei konferencia. Képes beszámolóval nem szolgálok, mert legföljebb a sok érdeklődő, és előadó képét tudnám felmutatni. A szervezés - ahogyan azt az űrlapon jeleztem - nagyon profi volt. A megközelítést korrektebben nem lehetett volna leírni, az előadások hajszálpontosan kezdődtek, és színvonalasabban nem is sikerülhettek volna.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Keotag

Keotag

A Keotag egy webkettes blogkereső - amit nem meglepően a Technorati üzemeltet - melynek működése szoros közelségben van a felhasználóval. A keresett fogalom beírásakor megjelenik a keresők ikonja, és rákattintva legördül egy lista, amiben az adott kereső találatai vannak. Mindenképpen pozitívum, hogy böngészőfüggetlen, legalábbis IE, Opera és Firefox alatt egyaránt használható.

TuneFind

TuneFind

Leginkább az IMDB oldalhoz tudnám hasonlítani a TuneFind névre keresztelt szolgáltatást. Lényege, hogy a különböző filmek, illetve televíziós műsorok zenéjére kereshetünk rá.

30 AJAX Kódpélda

Max Kiesler blogjában bemutatott harminc kódpéldát, AJAX megoldásokkal. Az élő keresőktől a fogd és vidd rendszerű menükig minden megtalálható itt.

SubwayNavigator

Subway Navigator

Igen, hosszú idő után, végre egy használható, jól működő, böngészőfüggetlen, és kis hazánkban is használható szolgáltatást ismerhetünk meg a SubwayNavigator személyében.

A projekt nem más, mint egy metróútvonal-tervező, melynek segítségével öt kontintes, többszáz városainak metróhálózatain tervethetjük meg útvonalunkat. Amikor kipróbáltam, szinte éreztem, hogy nem találom meg Europe rész alatt Magyarországot, ezért nem kis meglepetés ért. Az egész projekt érdekessége, hogy hibátlanul működik. Nincsenek gondjai a karekterkódolással, a keresője tökéletes, a szolgáltatások pedig remekek. Egyetlen bakival találkoztam, ez is félig a BKV számlájára róható fel, mert az őrájuk hivatkozó árlista nem elérhető.

Éppenséggel külföldre utazóknak, metrófanatikusoknak és érdeklődőknek egyaránt ajánlott, sőt kötelező darab.

Megite

Megite

A Megite leginkább a nemrég indult web.zin.hu-hoz hasonlít. Egy kategorizált hírgyűjtő oldal, amely blogok, és más oldalak OPML illetve RSS hírforrásaiból dolgozik.

Vast

VastÉrdekes, és használható kezdeményezés a Vast. Lényegében, nem más, mint egy - egyelőre csak az Egyesült Államokban működő - állás, autó és párkapcsolat kereső. Sok webkettes újdonságot láttam mostanában, és bátran le lehet szűrni, hogy fontosnak tűnik a megosztás.

Ám eddig kevés olyan oldallal találkoztam, amellyen a megosztásközpontú dolgok kapnak helyet. Mert egy állás, autó vagy párkapcsolat keresőnek, pont a megosztás a lényege.

Zookoda

ZookodaEmlítettem már többször is, hogy a blogolásban, de sokkal inkább a blogokban nagy jövőt látok. Valószínűleg így éreznek a Zookoda fejlesztői is, bár véleményem szerint egy eléggé negatív oldalát fogták meg ennek a hasznothúzásnak.

A Zookoda tulajdonnképpen nem más, mint egy e-mail értékesítési projekt. Regisztráció után napi, heti vagy havi rendszerességgel küldhetünk összegző értékű hírleveleket, olvasóinknak. Az elképzelést említésre méltónak találom, de a látogatók többsége nem kedveli a hírleveleket, ráadásul a rohamosan fejlődő szindikációs lehetőségek pont az e-mail ellen szólnak.

Google Mars

Google Mars Úgy tűnik, hogy lassan már nem múlhat el hét, hogy a keresőpiac királya ne perezentálná egy újabb termékét. Ez a helyzet a most megjelent Google Marssal is, amely nem más, mint a - már klasszikusnak mondható - Google Maps, Marsbéli változata.

Bár mókásnak tűnhet, érdekes projektnek tartom, hogy már más bolygók képeit is böngészhetjük, méghozzá infravörös módon is.

GeoTool

GeoToolHasznos, ám barátságtalan, sőt csúnya kinézetű segédmunkást ismerhetünk meg a GeoTool személyében. Az embléma minőségéért, és az oldal kinézetéért pedig, én kérek elnézést.

A lényeg, hogy az oldal egy IP-cím alapján a maximálisan kinyerhető adatokat juttatja el az olvasóhoz. Alapesetben, a saját IP-címünkhöz tartozó földrajzi adatokat, postai irányítószámot, szolgáltatónk nevét, az ahhoz tartozó szerver helyét (nekem jelen esetben Esztergom) valamint a hely jelzését az ország térképén.

Web.zin.hu

Web.zinA Web.zin.hu egy új szolgálatatás, ami a webfejlesztőknek kívánja összeszedni, és publikálni a blogok valamint a hírforrások tartalmát. Okos ötletnek tartom, mert már több ilyen szolgáltatás (például a Wikipedia) bizonyította be, hogy nagy mennyiségű, és értékes tartalmat lehet egy közösség segítségével létrehozni.

Az oldal egyébként a Wish gyermeke, és a Weblaborhoz is van köze.

Elnézést a kellemetlenségért, csak véletlen entert nyomtam, mikor még csak a hivatkozás volt a bejegyzésben.

Időközben a mefiblog is a web.zin.hu hírforrása lett. Ezúton is köszönetet szeretnék mondani.

Tangó

Tangó - a keresőkirály

Úgy látszik, hogy a magyarok is ki szeretnék venni részüket a keresőiparból, és az ebből származó nem kevés bevételből.

Ugye van már az Altavizsla, ami nem titkoltan a Yahoo motorját használja, és az AltaVista ötlete alapján készült, ott a Kurzor is, ami a Google helyére pályázik, és teszi ezt többek között oly módon, hogy a google.hu domént le is foglalta magának. Valamint ottvan a Blogsearch is, ami a nevéből következtetve egyértelműen egy blogkereső.

És akkor jön ez a Tangó, és csinál egy használható, és barátságos keresőt. A hagyományos (szöveg, vagy szövegrészletre való) kereső, mondhatnám tökéletes. Mindent megtalál, majdnem Gugli színvonalon. A képkereső még elég szegényes, átlag két-háromszáz képet talál, de ez úgyis fejlődik. A szolgáltatás a startlap tulajdonában van, vagy ahogyan azt mondani illik, a „startlap csoport tagja”.

Azt mondja meg valaki, hogy a *-nak mi értelme a név mellett. Egyre több helyen láttam már, de nem tudtam megfejteni a mivoltát.

A nagy böngészőverseny: Acid2

Nos, kezdetnek elmondanám, hogy óriási kommentcsatákat várok, méghozzá a böngészők védőszentjeitől. Az alábbi teszt linkjével smv barátom dobott meg, és gondoltam írok egy szaftos bejegyzést az eredményről.

Egy kicsit az Acid2-ről.

Ezt a tesztet a különböző böngészők elfogulatlan összehasonlításának céljából hozták létre. Lényege, hogy egy HTML és CSS tesztoldalt kell megtekinteni, és ha böngészőnk normálisan - tehát a W3C szabványainak megfelelően - dolgozik, renderel, akkor egy ilyen képet kell kapnunk:

Így kellene kinéznie

Én fogtam, és a teljesség igénye nélkül, a gépemen fentlévő böngészőkkel kipróbáltam. Az eredmény meglepő volt. Persze nem az IE képességein lepődtem meg, mert azzal eddig is tisztában voltam (nem leszólni szeretném a világ legnépszerűbb böngészőjét, csak megjegyezném, hogy a tudása eléggé gyönge, leszámítva néhány kivételt, mint pl. az XSLT), sokkal inkább a Firefox eredményén lepődtem meg.

Firefox v1.5.0.1

Így néz ki Firefox 1.5.0.1 alatt

Mint látható, a felső és az alsó rész eléggé szétesik, ami a képen nem látszik, hogy pár elem erősen jobboldalra csavarog el. Meglepő nem? Különösen, hogy a Firefoxot mindig a kiemelkedő CSS tudása miatt dicsérték. De lássuk a következő alanyt, ami az Internet Explorer lesz.

Internet Explorer 6.0.2600

Így néz ki Internet Explorer 1.5.0.1 alatt No igen, ez már sokkal drasztikusabb látvány. A mosolygós arcból szinte semmi nem vehető ki, az egész szétesik, és a kép meg sem jelenik tökéletesen. És akkor most jön a lényeg, amiért ezt az egész bejegyzést írom, hogy a világ (vagy legalábbis szűk olvasóközönségemnek) megmutassam, van élet a Firefox és az Internet Explorer után. Az élet neve: Opera.

Opera v9.00.8212

Így néz ki Opera 9.00.8212 alatt Ugye, milyen meglepő? Pedig hányan intettek már csöndre, mondván, hogy a Mozilla böngészők sokkal tehetségesebbek, mint a norvégiai Opera. Hozzátenném, hogy néhány hiba itt is látható, de tudtommal a legújabb béta már 100%-ig megfelelt az Acid2 követelményeinek.

Szóval, te milyen böngészőt is használsz? ;]

Gennio

GennioA Gennio egy olyan keresőszolgáltatás, amely egyesíti a legnépszerűbb keresőket, így a Google, a Yahoo és az MSN találatait kapjuk meg. Mindenképpen hasznos dolog, mert sok esetben lelem meg Yahoon azt, amit a Google nem talál. A keresést mindenféle webkettes csoda segíti.

Ilyen például az, hogy gépelés közben megjelenik, hogy mit is akarhatunk beírni. Egy-két ékezettel nehezen bánik el, valamint egy angolnyelvű felülettel is megáldhatták volna. Látok benne fantáziát.

60%
[20:22] doomocska: szólj ha vagy
[20:25] doomocska: ribanc mondja már
[20:25] doomocska: mert elegem van
[20:28] doomocska: miről írsz egy új op rendszer vázlatairól?
[20:29] mefi: nem, keresőről :D

Megyek Hontfoglalni.

Flagr

Flagr Annyira virít róla, hogy webkettő. Meghívnak minket, mi bejelöljük a kedvenc helyeinket egy térképen, esetleg még a képeinket is feltöltjük, és persze az egészet megosztjuk a nagyközönséggel. Szokás szerint egy műprojekt, két hónap múlva már nem is emlékszik rá senki.

WetPaint

WetPaintA WetPaint nem más, mint egy Wikipedia „készítő” rendszer. Lényege, hogy regisztráció után létrehozhatunk egy saját Wiki lapot, amelyben egy adott témára próbálunk fókuszálni. Érdekes ötlet, de én a Wiki háttérbeszorítását látom a tervei mögött. Ami a legbosszantóbb, hogy csak Internet Explorer 6, és Firefox 1.x-szel használható. Azért 2006-ban, az alternatív böngészők világában igazán optimalizálhatnák mondjuk Operára, vagy Safarira is.

World of Sigs

World of SigsKiváncsi vagyok, hogy mi lesz ennek a projektnek a jövője. Anno a CreativeSigs is jó ötlet volt, de ellepték a tizenkét-tizenhárom éves hülyegyerekek, akik semmit nem értenek a Photoshophoz, de ők már dizájnerek.

Ahogyan leszűrtem, nem csak fórumokon látható aláírások „művészetének” szentelik az oldalt, vagy legalábbis a „A PhotoShop világa” fejléc erre utal.

És ha már fórumos aláírásokat tervezünk, akkor azt aláírásnak, és ne signek nevezzük már. Köszi.

Küzdelem a spam ellen

Sok helyen láttam már a védelmi megoldásokat ([kukac],|NEMKELLSPAM| és társai), a kéretlen levelek ellen, és én is használom ezeket, mert nem vagyok kiváncsi a viagra ajánlatokra. Egyébként van egy e-mail címem külön erre a célra, a zokni@mefi.be. És igen, kiírtam a kukacot, mégsem esznek meg a spambotok. Hogy miért? Mert &#64; így fogom ezentúl kiírni a kukacot. Sokkal szebb, látszik a kukac is, és a botok sem találnak meg vele. Legalábbis remélem.

Linktér, web2.0

Linktér, a hazai linktár

Éppen a Káposzta című ifjúsági hetilap fórumán olvasgattam a Blogtérről (mert az Blogtér). Régóta szeretném leírni a véleményem, de most a Blogtér „testvéréről”, a hamarosan induló Linktérről szeretnék írni.

Ahogyan sok más projekttel, ezzel is egyetlen egy bajom lesz, a gusztustalan JPG tömörítésű logo után: webkettes. Követni fogja az idióta „trendeket”, a címkefelhőzéstől az osztogasd meg, még a lelkedet is hozzáállásig. Mindenesetre a Linktérről írt bevezetőn megmosolyogtam a monitort:

És, hogy miért lesz ez jó?
Mert a felhasználók szerkesztői döntés nélkül mondhatják meg, hogy mit találnak érdekesnek a webről. Nincsen főszerkesztő, nincsen főnök, csak sok-sok felhasználó kattintása. Ez ugyan nem egy demokrácia kísérlet, de annak se semmi, szóval érdemes lesz benne részt venni:
  • * ha jó linkeket akarsz olvasni
  • * ha szeretnél egy bárhonnan elérhető linkgyűjtőt magadnak, vagy
  • * ha szeretnél részt venni egy új szemléletű híroldal működtetésében.
Tényleg nagyon vicces. Aztán ha kb. fél év múlva szétesik az egész rendszer, a napi 30-40 fölösleges linktől, akkor mondják azt, hogy nincsen főszerkesztő, meg főnök.

Nincsen ezzel a webkettővel baj, csak az egész egy óriási idiótaság. Mert ugye mi is a webkettő? Erre sokan nem tudják a választ, mert elég tág fogalom, de szerintem, valahogy így lehetne jellemezni:

  • Címkefelhő: ez tulajdonképpen a témák helyettesítésére szolgál, minnél több bejegyzés tartozik egy adott címkéhez, annál nagyobb betűvel jelenik meg. Rühellem, ha rendezetlenül van.
  • Osszunk meg mindent: oszszuk meg mindenünket, linkjeinket, képeinket, véleményünket, bármit. Rühellem ezt a hozzáállást, véleményem szerint az internet egyik megrontója. Ráadásul a hazai torrent, meg dc közösségek modoráról nem is beszélve. (Félig le van töltve egy szám, és meszakítja...)
  • AJAX, és társai: bem szeretem, mert egy oldal ne tömény jávaszörnyből álljon, még akkor sem, ha azt ötvözik XML-lel, és a mutáns egyedet AJAX-nak keresztelik el
  • Publik béta: minden vadonás új szarhoz odaírják, hogy béta verzió. Aztán rajta is marad, mert egyetlen webkettes projektet nem láttam, ami átkapcsolt volna béta verzióról stabillá.
Nagyjából ennyi szerintem az egész webkettő. Aztán mindenki azt tesz hozzá, vagy vesz el, amit szeretne belőle.

RaSaSa

RaSaSaIgen, végre egy okos, ügyes és kiválóan működő webkettes projekt, a RaSaSa. Lényege, hogy regisztráció után írunk magunknak egy üzenetet (pl. „Vegyél sajtot hazafelé”) és ő az általunk megadott azonnali üzenetküldő rendszerre (Yahoo, MSN, ICQ, Google Talk), és egy mobil számra elküldi azt. Ez eddig rendben van, de megkérdezné egy átlagember, hogy miért szerepel az RSS a projekt nevében. Ezt - gondolom - a beépített RSS olvasónak köszönheti. És ekkor jön a nagy csapás, a kettő szolgáltatás egybeforr: érkezik egy új RSS bejegyzés, és máris jön az üzenet, és/vagy az SMS. Gyors, ingyenes, tökéletes karakterkódolás, igényes kivitel. Ez a RaSaSa, a komoly webkettes projektek egyike.
100%

Google Brin Creator

Google BrinEbből a projektből nem tudom, mit akarnak kisütni, de jópofa lett. Szószparkos, dragendropp emberkreátoros fíling, webkettes hajlamokkal fűszerezve, áj szink.

Windows Live Mail

Windows Live MailÉs a sors iróniája; éppen csak említeni kellett a Google Local koppintását, és rögtön bemutatkozott a Windows Live Mail is, ami nem titkoltan egy levelező rendszer szándékozik lenni.

A kinézet alapján egyértelműen a Google levelezőjére alapoztak, és elvileg egy bombabiztos szűrőrendszer is bekerül, az egyébként Hotmail utódjának szánt rendszerbe.

Windows Live Local

Windows Live LocalA Microsoft mostanában minden termékének a "Live" jelzőt adja. Tette ezt a legújabb, - és egyértelműen a Google Local koppintására - projektjével is, ami a Windows Local Live nevet viseli, és nem más, mint egy térkép.

Mindenképpen vannak hasznos tulajdonságai, például az útvonaltervezés, valamint, hogy nem csak felülnézetből, hanem úgymond „first person” módban is nézelődhetünk, bár ez még elégé gyerekcipőben jár. Hozzátenném, hogy a rendszer csak Internet Explorer alatt működik, Opera és Firefox alatt nem érdemes próbálkozni, (ennyit a böngésző szerinti kizárásról, ehhe).
40%

iOutliner

iOutliner

Egyre több olyan webkettes alkalmazás jelenik meg, ami a bűvös iAkármi nevet kapja. Az iOutliner nevének választása sem történt másképpen. A projekt lényegében nem, más mint egy szabadon szerkeszthető lista a tennivalóinkról. Érdekes ötlet, bár én ilyen, és ehhez hasonló dolgokat biztosan nem az interneten intéznék.
25%

NetJaxer

NetJaxerA NetJaxer nem más, mint egy úgynevezett „kapcsoló” a webkettes szolgáltatások és a Windows asztala között. Látok benne fantáziát, példul a GMail (az mióta webkettes?) használata kifejezetten tetszik. A működése egyszerű, fogunk egy szolgáltatást, beállítjuk, és az ikonja ott fog csücsülni az óra mellett. Aztán persze az adott cucc (pl. GMail) egy külön ablakban megnyílik. Arra viszont nem sikerült rájönnöm, hogy milyen alapú motort használ a böngészője.

Logahead

Logahead

Gondolták a srácok a Logaheadnél, hogy majd megcsinálják a WordPress utódját. Gondolták ezt nagyon rosszul, mert az a cucc bizony rettenetesen gyöngére sikeredett. Követi a webkettes trendeket, tehát minden mozog, csillog, elhalványodik, van lájvszörcs, valamint lehet címkéket adagolni. Feltettem próbaként UW-re, ki lehet próbálni itt, a név demo, a jelszó pedig password.

Vannak benne okos ötletek (pl. a podcast hozzáadása), de összességében, ha valaki le akar tölteni egy blogmotort, akkor WordPress az igazi. Ezzel meg kezdjenek valamit a fejlesztők, mert ez a fajta webkettő kezd undorító, de ami a nagyobb probléma, használhatatlan lenni.

Wufoo

WufooA Wufoo nem más, mint egy form, azaz űrlapkreáló okosság. El lehet vele mókázni, de azért felvehetnék a támogatott böngészők listájára az Operát is, mert nem szeretem, ha szét van esve egy oldal. Firefox és Internet Exploited alatt természetesen működik. Hozzáteszem, hogy én nem használnék hasonló cuccokat, mert a tapasztalat az, hogy mindig hagy valami szemetet maga után. Ilyen példul a TinyMCE is. Okos, kényelmes, de szemetel.

Re: A nagy CSS kérdés

Előzmény: A nagy CSS kérdés

Megvan. Szóval, van ugye egy fenti, egy konténer, meg egy lenti div, és ezek mondjuk így néznek ki CSS ügyileg:
div#kontener
{
padding: 0px;
margin: 0px;
height: 100%;
}
div#felul
{
padding: 0px;
margin: 0px;
position: relative;
top: 0px;
left: 0px;
}
div#alul
{
padding: 0px;
margin: 0px;
position: absolute;
bottom: 0px;
left: 0px;
}
és így a HTML része:
<div id="kontener">
<div id="felul"> felül </div>
<div id="alul"> alul </div>
stb.
</div>
Ez ugye eddig is rendben volt, de ha a szöveg nem ért végig, akkor biza fent volt az a div, aminek lent kéne lennie. Akkor most jön a lényeg, egy CSS megoldás, ami biztosan garantálja, hogy felül, középen és alul marad minden, és mindenki. Ugye alapjában mindig formázzuk a bodyt, de én pl. soha nem szoktam a html részt. Na ez hiba. Tehát így:
body,
html
{
padding: 0px;
margin: 0px;
height: 100%;
}
Ez minden böngészőben, valid, szemantikus és egybenlévő alakzatot fog adni. Nem kell ide javascript meg mindenféle hack.

Elnézést azoktól, akiknek ez megy, és halálra untattam őket ;]

Google Page Creator

google page creator logo

A Google mindig előrukkol valami újdonsággal. Most éppen egy WYSIWYG webes oldalkreátort találtak ki, és hozzáteszem nem is rosszul, mert a tesztoldalam kódját megnéztem, és nem nagyon hagy szemetet maga után. Egyszerű, ritkán frissülő oldalak elkészítésére mindenképpen hasznos dolog, megaztán inkább ez, mint a géportál.

Apropó géportál. A suliban kitettek egyet az imént említett cég plakátjai közül amin azt tudtam meg, hogy lehet telefont nyerni az új géportállal. A plakát alján ez a szöveg áll:

„ Tanulj, okosodj, játsz! GPortal! ”
Azthiszem, nem mondok semmit. Viszont ellátogattam az oldalra, mondván egy telefon még jól jöhet. Regisztrálni akartam, aztán észrevettem, hogy minden adatot kötelező bejelölni. Namármost, ha kötelező, akkor miért van a bejelölős módszer, de még ha bejelölős is, miért van három bejelölő? Aztán miért vagyok én köteles hírlevelet kapni, és beállítani kezdőlapnak a géportál oldalát? Ájdonnó.

géportál

Blogbeat

BlogBeat logoBár nemrégiben írtam már egy hasonló rendszerről, mindenképpen említésre méltó a Blogbeat nevű ingyenes statisztikai szolgáltatás, mely - mint a nevéből sejthető - blogoknak készült. Korábban gondolkodtam én is egy hasonló projekten, de hazai színvonalon anyagi háttér nélkül elég nehéz lenne kivitelezni.

Igazából nem nyújt többet egy átlagos statisztikai rendszernél, bizonyos dolgokat tényleg a bloggereknek igazítottak. A bejegyzések (bár inkább úgy mondanám, hogy http://oldalunkneve.hu/valami szerű találatokat) külön méri, figyeli az oldalra érkezőket, és azt, hogy honnan érkeztek, számolja az oldalon található linkekre a kattintást (ezt neked ajánlom, Ana), természetesen vannak adatok a keresőkről, böngészők és operációs rendszerekről valamint a felbontásról is, de ami igazán tetszett, hogy az RSS abrak letöltéseit is számontartja. Az összes mért adatról összegzést készít, és zöld illetve piros ikonokkal mutatja a csökkenést/növekedést. A mérés gyors, bár javascript-tel működik, és nincsen <noscript> lehetőség, de ezt ellensúlyozván semmi ikont, szöveget vagy képet nem helyez el az oldalon.

A kinézet ugyan nem olyan ütős, mint a fent említett Measure Map vagy mondjuk a hazai Statgép esetében, de ezt leszámítva mindenképpen használható és ötletes program.

Mikrosütő

Ez a webkettő, ez kell a népnek! ;]

Előbb véletlenül oldalként írtam meg a bejegyzést. :D

Be Ajaxilicoius

Be Ajaxilicoius

Amilyen bonyolult - ráadásul teljesen idióta, és webkettes mizériát tükröző - névvel rendelkezik, annál használhatóbb, és okosabb alkalmazás. Lényege, hogy regisztrálunk a rendszerbe, és csinálunk egy listát a meglévő filmjeinkről. Eddig ugye nem is lenne extra, de itt jön a képbe a webkettes feel', osszuk meg egymással ezt a listát! Ami kifejezetten tetszett, hogy a pofás AJAX környezet összeköttetésben van az IMDB nevű adatbázisával, tehát nem lehet kamu filmet, vagy az animálpornógyüjteményemet felírni a listára. Azt hiszem, hogy egy használható webkettes projektet kaptunk. Az már igazán hab a tortán, hogy a fejlesztők nem gyengén IE ellenesek. ;]

A nagy CSS kérdés

Mindig volt egy olyan problémám, hogy lábléc de lent. Képzeljünk el egy dizájnt, van a tetején egy hedör, középen egy szép wrappör, és ugye lent egy fútör. De ez a lent olyannyira lent legyen, hogy ha a szöveg hatméteres, akkor is a képernyő legalján, és ha a szöveg két sor, akkor is. Próbáltam már mindenhogy, abszolút és releatív pozicionálással bottom: 0px;, de az elsőnél a hosszú szöveg esetében, míg utóbbinál a rövid szöveg esetében vannak problémák. Tippje valakinek?

BloggerSnap

Érdekes ötlet ez a BloggerSnap. Lényege, hogy elhelyezek az oldalamon egy kódot, aminek a segítségével, ha van kamerád és fless plajered, készíthetsz egy képet magadról. Aztán ez megjelenik egy adott helyen az oldalon belül. Jópofa dolog, de azért érdekelne, hogy mikor jelennének meg az első meztelen nénis és bácsis képek...

phpWebFTP

Már régóta szeretnék készíteni egy PHP alapú FTP klienst, de a végén úgy döntöttem, hogy nem fogok nekiállni fejleszteni, hanem inkább ezt a gyöngyszemet fogom használni. Ki lehet próbálni, nem csak a helyi szerveren működik. Feltettem őt ide, megéri letölteni. Telepítést nem igényel, csak fel kell másolni valahova (ahol persze van PHP :D ) és már szalad is.

Reevo

Reevo

Igen kérem, a Reevo egy hasznos webkettes dolog, annak ellenére, hogy lényege a megosztás. Arról van szó, hogy mielőtt megveszek teszem azt, egy félmillás kamerát, megnézem, hogy mit mondtak róla mások, megkimélve magamat a sok fórum átböngészésével. De nem csak kamera, van itt mobiltelefon, fényképezőgép kenyérsütő és fogkefe is. Látok benne fantáziát.

WhatIsThatFile

Annyira webkettes cucc, hogy azt már öröm nézni. Feladata, hogy egy állomány nevének megadása után (pl. winword.exe) megmondja, hogy miaz (Microsoft Word), és teszi mindezt "lájvszörcs" módon, tehát nem kell nyomkodni semmilyen gombot, automaticé dobálja a találatokat. Mellesleg megjegyezném, hogy ezt a trükköt utálom.

Qumana

Qumana

A Qumana nem más, mint egy asztali "bloggerprogram". Segítségével bejegyzést írhatunk, hasonló módon mint a Flock böngészőben. Bár a saját blogomba nem sikerült írnom, a népszerűbb hálózatok (pl. Blogger) használhatóak vele, és a WordPress blogmotorral is megbirkózik. Valakinek biztos hasznos lehet, de én inkább maradok az adminfelületnél. Igazából nem értem, hogy mi a jó abban, ha egy programból írom a bejegyzést.

mysql_pconnect();

Gyorsabb, mint a mysql_connect. Használjátok ti is.

Opera 9 beta 2

Pár napja tesztelem az Opera újonnan kiadott bétáját. A 8-as szériához képest rengeteg dolog fejlődött, és javítottak néhány bakit az előző bétához képest is.

A telepítés során semmilyen akdály nem volt (és halkan megjegyezném, hogy egy megával kisebb mint a Firefox telepítője), szépen felülírta a régebbi verziót, és megmaradt minden beállítás, hírcsatorna, sőt még az éppen böngészett lapok is. Kinézetre semmi nem változott, leszámítva a menüben történt apró módosításokat. Kifejezetten tetszik, hogy amikor írom be a weboldal elérését, és mutatja a találatokat, akkor jobb oldalt látható az oldal címe is.

Rengeteget fejlesztettek a motoron, sokkal szebben jeleníti meg a lapokat mint ezelőtt bármikor. Kijavították azt a renderelési hibát is, hogy kis magasságú háttér esetén kifehéredik a háttérkép. Javítottak ezenfelül a CSS és az RSS motorjában is.

Összességében elmondható, hogy még mindig jó dolog az Opera, és várom a végleges verziót. Remélem azért a kiegészítésekkel kezdenek valamit.

áppdét: Közben észrevettem, hogy az Opera fájlböngészőjének adtak egy kellemes kinézetet, valamint smv ajánlotta a beépített torrent modult. Utóbbi kifejezetten gyors, és kényelmes. Észrevettem még azt is, hogy a keresőben a shift+enter kombinációra nem nyílik meg új ablakban a keresés, remélem ezt visszateszik.

uBrowser

mefiblog - a 3D weblap

A képen nem egy képmanipuláció látható, hanem a blogom 3D-s kinézete. Igazán vicces alkalmazás a uBrowser. Lényege, hogy a megtekintett weboldalt 3D-ben láthatjuk. Az oldal kocka, gömb, lap avagy zászló (amit még a szellő is fújdogál) formájában tekinthető meg, és az egész érdekessége, hogy nem egy képet kapunk hanem a Firefox álltal is használt Gecko motor által megjelenített lapot, amit egy OpenGL eszköz renderel. Az erőforrások igényéről inkább nem beszélnék, de mondjuk egy fél erőmű elég a futtatásához.

Peekko

Peekko chat az oldaladonÉs igen, nálam is lesz Firefox kiegészítés (annak ellenére, hogy Operát használok). A Peekko lényegében nem más, mint egy chat modul. A különlegessége, hogy a csatornák helyett weboldalak vannak, ám mégis egy központi szerverhez csatlakozik. Egyszerűbben, beírja valaki az oldalam címét, és rögtön kap egy ablakot, hogy hányan csetelnek itt. Jópofa, és hasznos dolognak vélem, egy próbát megér. Egyébként ha érdekel valakit, az oldalamon fentvagyok egy darabig. :)

áppdét: Jah igen, majdnem elfelejtettem. jelentsétek a spammereket. Köszi.

Krugle

Mindenképpen hasznos kezdeményezésnek vélem a Krugle névre hallgató új keresőszolgáltatást. A projektet persze a megosztáson alapuló webkettes lélek mozgatja, de mindenképpen az értelmesebb irányban, mondhatnám (hogy Shamaltot idézzem) elkalandozva attól a bizonyos szociális vonaltól. A projekt egyébként fejlesztőknek szól, így a kódok , valamint a kérdések és válaszok között lehet keresni.

Google Hosting

Mivel régóta használom a Google levelező rendszerét, ezért kiváncsian várom, hogy mit nyújt majd a Google Hosting. Ha a fele igaz annak, ami a Genbeta oldalán olvasható, akkor nagy reményeket táplálok felé.

Flash Earth

Ez az eddigi legegyszerűbb Google Local utánzat, ami tulajdonképpen annak hálózatát használja. Gyors, kényelmes, saccper fél perc alatt megtaláltam magamat.

coComment

Webkettes, osszuk meg mindenünket projekt. A kommentek figyelésére, megosztására és követésére használható. Lényegében hasznos, bár tudhatna többet is.

Orca Browser

Nem lenne nagy badarság ha azt állítanám, hogy az Orca Browser a Firefox és az Opera utódja is lehet. Már régebben használtam az Avant Browsert, de mivel az Internet Explorer motorját használta, ezért annak használatát befejeztem, ám az Orca már stabil Gecko alapon dolgozik.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Web Design from Scratch

Mondhatnám komplett dizányiskola. Mindenről szó esik, beleértve a kódot és a grafikát is. Nem csak kezdőknek lehet hasznos.

Valid statgép kód

Hozzávalók:

  • egy validhuszár;
  • legalább egy statgép fiók;
  • notepad vagy egyéb szerkesztő..

Még nincs vége, olvasd tovább »

Google Redux

Új dizányterv a Guglinak. Szerintem pont megfelelő, nincsen túlcsicsázva, mégis kellemes. Egy keresőnek fölösleges akkora dizányokat tervezni, de azért a mostani köntös lazán no-design nyertes lenne.

A blog maga a webkettő

Azon gondolkodtam, hogy a blog maga a web2.0. Miért is? Sokak szerint a webkettő lényege a megosztás, és lásd: megosztjuk képeinket, vagy linkjeinket. Ilyen alapon a blog, maga a webkettő, hisz lényege a megosztás. Megosztom veletek a véleményeim, gondolataim, kedvenceim stb. Nemde?

Whois-it?

Whois-it? Netes mindenes
Bár a bejegyzés a webkettes témában foglal helyet, mégis használható és okos találmány. Nem fogok sokat áradozni róla, lényeg, hogy főbb feladatai az IP cím és domain tulajodonos adatainak lekérése (magyarán: IP lookup), a pingelés, és az úgynevezett link népszerűség. Utóbbi lényege, hogy megvizsgálja az előfordulásokat a keresőkben.

ReminderFeed

Eme remek kis alkalmazás segítségével, emlékeztethetjük magunkat valamilyen eseményre. Megadjuk neki, hogy mivan, és mikor van, aztán kapunk egy linket, és az adott időben ott lesz egy RSS feed. Az ötletet azért tartom okos kezdeményezésnek, mert az RSS népszerűsítését látom a hátterében. Halgassatok dalos madárkát.

Web Standards Quiz

Nekem 12/20 (mert a webketteseket nem tudtam), és nektek?

Meglehet lesni itt

Montastic

Kifejezetten hasznos, ügyes és okos találmány a Montastic. Lényege, hogy tetszőlegesen megadott hivatkozást figyel, és ha az nem elérhető azonnal küld egy e-mailt.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Opera 9

Letöltöttem az Opera 9 béta verzióját, mivel ez már van olyan kedves, és kezeli az XSLT-t

Még nincs vége, olvasd tovább »

Reguláris kifejezések

Mivel nem nagyon találtam még érthető leírást a regular expressions azaz a reguláris kifejezés nevű jóságról, és eleinte eléggé nehéznek tűnik, gondoltam írok pár dolgot róla

Még nincs vége, olvasd tovább »

CSS Tokenization

Balázs hamarosan fog írni a címben látható CSS ficsőrrel kapcsoaltban

Még nincs vége, olvasd tovább »

Flipbook

Végre valami vicces bolondság. A Flipbook segítségével elkészíthetjük az Oscar díjra jelölt animációnkat, és ezt webkettes módon rögtön megoszthatjuk a néppel

Még nincs vége, olvasd tovább »

Kommentel de okosan

Aki esetleg lenne olyan ügyes/okos/aranyos, hogy nem tölt le semmilyen kommentelde alkalmazást, és nem regisztrál egyik ilyen jellegű szolgáltatóhoz sem, hanem maga írja meg, az ugyan figyeljen már néhány apróságra, legalább az én kedvemért

Még nincs vége, olvasd tovább »

Qucik Lookup

Hasznos programnak igérkezik a Quick Lookup nevű újdonság. Hasonló csodáról írt nemrég sHaMaLt kolléga is

Még nincs vége, olvasd tovább »

Dogster

Webkettő így, webkettő úgy, szeretem a baromságokat. Természetesen arra gondolok, amikor van egy ötlet, ami jópofa. Lehet, hogy értelmetlen, de jópofa

Még nincs vége, olvasd tovább »

Div

Mutatok egy CSS tippet. Kiváncsi vagyok, hányan ismerik..

Még nincs vége, olvasd tovább »

1000tags

Reklám projekt ez. Lényege, hogy regisztráció után kapsz egy cimkét, ami az oldaladra mutat. Persze a biznisz ott jön elő, hogy ha fizetsz, akkor más nem használhatja a cimkét, ha meg nem, akkor más is igénybe veheti

Még nincs vége, olvasd tovább »

Imeem!

Végre egy hasznosnak tűnő webkettes ötlet. Bár nem igazán a webkettőn van itt a hangsúly, sokkal inkább a megosztáson

Még nincs vége, olvasd tovább »

Frappr! - Legyél a barátom

Komolyan összehozok mostanában én is valami über web2.0-ás cuccot. Mondjuk "osszuk meg egymással a linkjeinket" vagy valami hasonlót

Még nincs vége, olvasd tovább »

Flock

Gondoltam kipróbálom ezt a böngészőt (Developer Preview 0.5)

Még nincs vége, olvasd tovább »

CSS filterek

Érdemes megtekinteni ezt az oldalt. Az úgynevezett CSS filterek, hackek azaz trükköknek a kompatibilitását tárgyalja, természetesen böngésző szerint

YouSendIt

YouSendIt embléma Érdekes, és mindenképpen hasznos kezdeményezés a YouSendIt

Még nincs vége, olvasd tovább »

Retrievr

Még mindig értelmetlen dolognak tartom az "osszukmegmindenünket" projektet. A flickr, normális szolgáltatást nyújt, ha valaki mutogatni a karja a képeit ugye. Láttam már ennek sok féle turkálását pl. azt a betű kirakót, meg ez a Retrievr

Még nincs vége, olvasd tovább »

ThinkFree

Irodai alkalmazás, internetenMég mindíg nagyon értelmetlen dolognak tartom az ehhez hasonló webes irodai alkalmazásokat.

Még nincs vége, olvasd tovább »

FotoFlix

Kicsit már unalmasak ezek az "osszuk meg mindenünket" témájő oldalak. Ráadásul azért értelmetlen ez itt, mert ott van ugye a flckör, tehát fölösleges még egyet bevezetni

Még nincs vége, olvasd tovább »

Thunderbird

Eddig a Foxmail nevezetű email programot használtam, és meg voltam vele elégedve. Egészen addig, amíg ki nem találták, hogy már nincs angol verzió, az én verziómnak meg van egy olyan szokása, hogy elfelejti az account adatait

Még nincs vége, olvasd tovább »

iWiW

Regisztráltam én is az iWiW-re, és kicsit ismerkedtem a rendszerrel

Még nincs vége, olvasd tovább »

Zoho Writer

Egyáltalán nem látom értelmét ennek a programnak. Teljesen fölösleges olyan alkalmazást írni, amelyben ugyanúgy nekem kell a <br /> és egyéb formázó tagokat beírnom

Még nincs vége, olvasd tovább »

NetTools 4

Letöltöttem és hosszasan ismerkedtem ezzel az ügyes kis programmal

Még nincs vége, olvasd tovább »

Spread FireFox

Nem vagyok akkora FireFox mániás, inkább Opera párti, de találtam egy érdekes oldalt ahol a FF használók üzenhetnek videon keresztül, hogy mit szeretnek kedvenc böngészőjükben

Még nincs vége, olvasd tovább »

Background Image Maker

Azoknak a csíkmániás fazonoknak, mint pl. én, biztosan tetszeni fog a Background Image Maker nevű webes alkalmazás

Még nincs vége, olvasd tovább »

Google Music és Google Video

Régóta vártam, hogy a Google is beindítsa ezt a két szolgáltatást, mivel a Yahoo! keresői már régóta tudnak videók és zenék között kutatni.

A Google Video elég kielégítő szolgáltatást nyújt. Néhány videoklippet, és vicces kis filmet már találtam, de gondolom idővel komolyabb tartalmak is elérhetővé válnak. Megjegyezném, hogy a Google Video Blog szerintem értelmetlen kezdeményezés.

A jól elrejtet Google Music egyedi szolgáltatást nyújt. Nem közvetlenül letölteni lehet vele, inkább információ keresésére szolgál. Ha beírjuk egy előadó nevét, akkor kidobja az albumokat, a dalszövegeket, a hozzánk közel eső zeneboltokat, és néhány on-line zeneboltot is.

Google Personalized Search Help (Beta)

Épp kerestem valamit Google-vel, amikor a találatok közt, egy csomó (általam már látogatott oldal) jelent meg, meg egy sárga sáv az alábbi szöveggel

Még nincs vége, olvasd tovább »

Trendmagazin - divat, eletstilus, polgarosodas