Röviden a lényeg: a csaj doktorija a prostikról szól, így ő maga is belevág a szakmába 16 hétre. Korábban elkezdte magát névtelenül hirdetni, az ügyfél (nemtől, kortól függetlenül) jön, megy, fizetés helyett kitölt egy anonim kérdőívet, aztán többet nem jöhet.
Ezzel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy jónéhány egyetemista leányzó munka gyanánt hasonlóba vágja a fejszéjét, persze nem ingyen.
Ha jobban belegondolok, ebben egyszerűen semmi megvetendő nincs. Elkéri a pénzt, védekezik, barátja valószínűleg nincs, így a szükségleteit napi egy normális ügyfél kielégíti, és napi durván tízezer forint nagyon nem rossz pénz.
Nem akarok én senkit arra ösztönözni, hogy legyen kurva az iskola mellett, és ha a saját gyerekemről lenne szó, valahol az egész gyereknevelést egy kudarcnak élném meg, de el tudok képzelni olyan szituációt, ahol ez rendben van.
Van egy másik blog, amit már régóta szeretnék ajánlani.
Nem tudom ki írja igazából, de gyakorlatilag a kedvencemmé nőtte ki magát három bejegyzés elolvasása után; küzdelem rábírnom magam, hogy ne osszam meg minden írását Readerben. Itt van például az című bejegyzés, amit terjedelme miatt ide nem emelnék át egy-az egyben, ezt inkább egy másik írással tenném meg:
gyönyörű vagy, fehér, érintetlen és tiszta, az ég és a csillagok csak a társaid, mert csupán ők érhetnek fel hozzád, aztán hirtelen zuhanni kezdesz, mert lehúz valami nálad is erősebb, és akkor már hiába vagy szép, mert teljes pompádban földet érsz, ráolvadsz nyomtalanul, és még szerencséd van, ha csak én lépek beléd
Rég volt már itt blogajánló, mostanában pedig néhány igazán érdekes táppal etettem meg a Readert, köztük a bloggal, mely grafikusok, fotósok, webdizájnerek és hasonló jómunkásemberek ügyfelekkel kapcsolatos vicces történeteit gyűjti. Itt van egy kedvencem például, ezt most le is fordítottam, a blog egyébként angol nyelvű:
Az új céges webszájt bemutatása után a cégvezető odafordult, megkérdezte tehetne-e néhány javaslatot az elrendezéssel kapcsolatban, majd elővett egy fekete filctollat és elkezdett rajzolni a MacBookom kijelzőjére. Teljesen ledöbbentem.
De van még rengeteg hasonló gyöngyszem, érdemes átbogarászni!
Szeretném mindenkinek ajánlani Sura legújabb blogját, melyben a nagyvárosi közlekedéssel foglalkozik. Ami miatt különösen jó, hogy néhány régi videó is látható, melyeket Sura saját szabadidejében konvertálgat és töltöget fel YouTube-ra.
Az 1972-es felvétel a például kifejezetten érdekes, nem árt belegondolni mennyi mindennek kell rendben lennie ahhoz, hogy egy szerelvény beérkezzen a megállóba, és szabályosan, menetrend szerint továbbhaladjon. Az emberek mégis sokszor a legkisebb baki miatt is idegeskednek és háborognak, holott egy aprócska késés hátterében lehet hogy valami hatalmas műszaki probléma áll, csak ebből az utasok nem érzékelnek semmit. Azt hiszem, ezekből lehet látni, hogy a rendszer azért javarészt működőképes. És elnézve a videót, mindez diákáron havi 3 550 forintért ingyen van. (Persze a technológia nagy része azóta rengeteget változott, de a lényeg ugyanez.)
Az persze megint más kérdés, hogy jobb eseteben is még legalább öt-hat év, mire átadják az tazóközönségnek a négyes metrót. Emlékszem mikor kezdtük az iskolát, azt mondták hogy az utolsó évben talán már metróval tudunk iskolába menni. Nagyon remélem, hogy addig nem húzódik el a tanulás.
Régen elkezdtem az általam olvasott blogokról írni, aztán megszakadt a dolog, pedig a blog.txt-ben még nagyjából tíz-tizenöt írás pihen, lehet be is adagolom majd szépen.
Amiről most írni szeretnék, az viszont egy ajánlószerűség lenne, mégpedig a névre keresztelt blog ajánlója.
Az igazat megvallva, nem tudom mennyire lesz jó vagy sikeres az egész, de bízom abban, hogy ha a hátterében álló emberkék olyan lelkesedéssel tudják csinálni, amilyen lelkesedéssel elkezdték, akkor egy remek olvasnivalóval gyarapodott a magyar blogszféra (jaj). Az oldal indulása előtt olvasható tájékoztatóból egy dolog jött át igazán: ez lesz a blog, ahol próbálnak olyan témákat érinteni, amit mások nem. Amit még én sem, vagy amit még a legbevállalósabb blogger sem, mert egyszerűen kényes. Aki pedig érinti, annak az írásait (hiába profik) a Google keresőrobotjain kívül senki nem olvassa. Ő pedig roppant értelmes olvasó, csak jelen esetben jelentéktelen. Pedig annál fontosabb lenne, hogy minél többen beszéljenek vagy írjanak róla. És nem Gyurcsányra gondolok, mert van így is elég oldal, ahol zsidózást meg gyurcsányozást olvas az ember naphosszat; továbbá nem kapcsoldlealámpátmertelfogyazenergia panaszkodásra, mert arról meg már leírta mi a tuti, és én teljes mértékben egyetértek vele, mert én is náci egyetértőember vagyok. Szóval a Partizánbrigád lényege, hogy olyan írókat szed össze, akik bár tehetségesek, nem igazán hallgatja meg őket senki. Ahogy Zsuki mondta: Olyan lesz mint a bombagyár, csak jobb.
Persze nincs bajom a bombagyárral sem, de úgy veszem észre, hogy a bombagyár-rajongók túlnyomó része olyan ember, akinek egyszerűen vezetőre van szüksége, olyan valakire, akinek a véleményét ihatja, akit követhet és így tovább. Nincs ezzel baj, sőt, a bombagyáron sokszor jelenik meg olyan írás, amivel nagyon egyetértek, és ha nem is olvasom rendszeresen, de ezek az írások rendszerint valahogy mégis eljutnak hozzám.
Szóval melegen tudom ajánlani ezt a bonyolult és provokatív nevű oldalt (nem, nem írom le megint, erős vagyok), és kívánom, hogy legyen olyan sikeres, amennyire csak lehet.
Igen, Haszprus blogjáról lesz most itten szó. Emlékszem, mikor először rátaláltam (ez nagyjából másfél éve lehetett, nem tudom pontosan), éppen valami vizsgaidőszak-in-progress üzenettel az egész blog le volt zárva a nem regisztrált felhasználóknak. Na mondhatom ez kellően fel is csapta a csőrömet, hát mi az, hogy valahonnan kizárják a nem regisztrált olvasót?!
Aztán megnyílt a blog, én meg regisztráltam. Később jött aztán a nagy kommentverseny. Mert ugye Haszprusnál van egy dumagépek funkció, valamint vannak ugye a hét dumagépei. Ez akkoriban még elég egyedinek számított, aztán jött az, hogy mindenki ilyet akart, bezony, még én is, bár nekem el van dugva (ide, ni).
Haszprus blogjában leginkább a technikát lehet szeretni, mert bejegyzés az elég ritkán van, és ha van, az sem mindig Haszprustól, és gyakran webfejlesztés, vagy hasonló technikai témában. Ráadásul, nincs olyan blogfunkció, ami az Überblogon ne lenne fellelhető.
Mond valakinek még az a szó valamit, hogy tanács? És az, hogy szindikátus? Bezony, volt régebben ilyen is, aztán meg lett ugye SCFT, aki ismeri a történteket, most bizonyára mosolyog.
Shelfre már magam sem tudom hogy találtam rá (talán ő talált rám?), de az biztos, hogy az első közös blogélményünk a »Harry Potter és A tűz serlege« film elemzése volt, amire , , és én is hét pontot adtunk.
Shelfnek anno volt egy szindikátusa, én akkor kezdtem el őt olvasni, aztán pedig jött a most is aktív Metajournal, meg az elmaradhatatlan TIH betűszó. Közös tulajdonságunk, hogy én is annyira Los Angeles-mániás vagyok, mint ő. (Pfuj, csúnya nyugat, pfuj!)
Oh, hát pont moikboyról ne írnék?! Történt az egyszer régen, hogy én nekiálltam blogolni. Akkor még csak egy proli HTML oldalam volt, amit kézzel(!) frissítettem (a régi szép idők, mikor még azt sem tudtam, mi az a PHP), aztán egyszer rátaláltam egy narancssárga, saját blogmotorral (az mi a fene, gondoltam akkor magamban) működő blogra. Bejött a blog, meg a csákó is, aki írta. Emlékszem, saját üzenőfala volt, amitől szétestem, hogy milyen durva már.
Moikboy cimborával szerintem azóta olvassuk egymást (én legalábbis őt), mióta blogolunk. Neki volt egyszer egy blogja az fw-n, aztán az uw-n, aztán saját helyre költözött, most pedig a freeblogon tolja, főnix kódnéven.
Szerény véleményem szerint, mely tapasztalatokra épül, moikboy egy rendkívül igényes dizájner és kóder, bár ha jól tudom, utóbbit már nem nagyon csinálja (pedig voltak azért ügyes húzásai).
A harmadik blogról és bloggerről, akit megismertem szerintem egy kisregényt is tudnék írni. Szóval az úgy volt, hogy anno (tényleg nem tudom mikor) rátaláltam egy blogra, ami valami ritka szimpatikus volt. Ezt körülbelül két napig olvastam, aztán rögtön meg is szűnt. Eltelt nem kevés idő, és miután fölfedeztem Shamalt blogját, rátaláltam valami Kék Káposztára. Ekkor négy, talán öt bejegyzés volt csak. Ez is nagyon bejövős blog volt, és hát itt is elkezdtem kommentálni, amiből később aztán lett is gond (ekkor még mindig az úgynevezett mindíg muszály korszakomat éltem, hehe).
Ha már így belejöttem, folytatom is a sort Shamalt baráttal. Az ő blogját nem sokkal Athina blogja után kezdtem olvasni, és úgy találtam rá, hogy a Google-be nemes egyszerűséggel begépeltem, hogy blog, és rákerestem a magyar szájtokra. Elsőnek (vagy másodiknak, nem tudom, de valami elég előkelő helyen) valami sHaMaLt bLOG jött ki. Jaj, mondom ki ez a kriksz-krakszos, akinek ilyen jó kapcsolatai vannak a Google-nél. Aztán megnézegettem, és nem különösebben hatott meg a dolog, magam sem tudom mért. Végül aztán (ez novemberben lehetett) behajítottam az RSS-olvasóba, és ahogy folyamatosan elkezdtem olvasni, rájöttem, hogy egyrészt Shamalt kurvajófej (most ez nem nyalás, szerintem reális), a rövid, velős bejegyzéseivel, másrészt meg kurvajófej gárda járt-jár hozzá kommentálni. Ez persze még a mindíg muszály időszakból való volt, szóval engem annyira nem kedveltek.
Azóta Shamalt blogját is figyelemmel kísérem, nála kommentálok is (néha talán túl sokat), meg ha éppen nem tanulja a jogi rizsáit, akkor valami szöveges alapú kommunikációs csatornán is megtaláljuk egymást.
Régóta szeretnék már olyat, hogy bemutatom (azaz nem bemutatom, mert mindenki ismeri, inkább csak elmondom véleményem) azokat a blogokat, melyeket olvasok. Szóval lecgó.
Az első igazi blog, amit elkezdtem olvasni, az Athina blogja volt. Bevallom őszintén, hogy első blikkre, néhány poszt átfutása után azt hittem: Athina fiú. Nem igazán tudom miért, egyszerűen az első pár bejegyzése, a világképe, az óriási kockasága, a fényképezőgép-mániája, és az, hogy szereti a mákos gubát ezt hozta ki belőlem, tudom, hímsoviniszta disznó vagyok. Ez volt az első blog, amit bedobtam RSS-be (ez fontos, amelyik blogot igazán szeretem, annak az RSS-csatornájára bizony feliratkozom), és a következő elolvasása után rájöttem, hogy Athina lány (nő, néni, ahogyan tetszik). Aztán jól le is döbbentem, hogy ilyen jófej kocka lányok (nők/nénik) is léteznek, és tulajdonképpen azóta olvasom, néha még MSN-en is elbeszélgetünk. Ez durván két éve történt, bár a bejegyzés dátumából ezt lehet látni, ugye.
