Az hazai internetes világ, de inkább a hazai bloszféra mai fő híre, és egyben legmókásabb idézet következik.
Nagyon komoly hajrával fél év alatt elértük, amit egy blogszolgáltató ma Magyarországon elérhet. Felfigyelt ránk az egyik nagy és partnerséget ajánlott, mi pedig boldogan elvállaltuk.
Aha persze, a magentáék küldenek egy levelet az ország második legsikeresebb blogszolgáltatójának, hogy partnerkapcsolatot kívánnak ajánlani. Megpróbáltam elképzelni e képzeletbeli levél tartalmát, és röhögtem egy jót. Ez nem így történt, bár nem tudhatom, de szinte biztos vagyok benne. Inkább úgy, hogy a T-Onlány közölte, hogy vagy társulnak, vagy készüljenek föl:
- egy konkurens rendszer kiépítésére;
- folyamatos harcra;
- és megkockáztatom, hogy az internet-vonal is szóba került.
Mókás azért, hogy a magentáék két év alat bezabálnak mindent. Kiket is? Kezdve a jó öreg Matávval és Westellel (talán emlékszik még valaki rájuk), folytatva a Géportállal és az Ájvivvel, (egyelőre) befejezve a Blogterrel. Apropó Géportál. Ha a magenta kezében lesz két olyan szolgáltatás, ahol bárki saját weboldalhoz juthat percek alatt – na az lesz ám a szép világ!
eF`k3_
2006. június 19. — 22:51:40
hat ez gaz..
mLs
2006. június 19. — 22:53:18
géportál sose volt színvonal haddvigyék
Devilll
2006. június 19. — 22:57:42
ugye a konkurencia is, a TTC…. az is t-aknyos.. akarom mondani t-onlányos
vagyis origós.. de az majdnem ugyanaz 😀 mer az origo mögött is a t-onlány áll
mLs
2006. június 19. — 23:00:00
Nem kell csomagolni senkinek, ez az együttműködés lehetőségeket hoz a helyi bloggereknek és hosszú távon minden blogger számára. Több látogatót, több felhasználót, több hozzászólást…
1. milyen lehetőségeket rejt az, hogy oda van csapva egy t-mobile logo?
2. (SZVSZ) a blog nem önreklámozás. legalábbis engem nemnagyon érdekel, hogy hányan kommentelnek a blogomra (jó azért örülök neki de nem azért írom 🙂 nem tudom mások hogy állnak ezzel
semmire sem jó ez az egész bekebelezéses izé, a magentás csávók csak megutáltatják magukat mindenkivel, de persze tenni nemsokat tudunk a pénz náluk van nem nálunk
Devilll
2006. június 19. — 23:06:38
már nem fogom őket megútálni a bekebelezésért…
balinto
2006. június 19. — 23:08:49
sok mindenkit kihagytál: origo, freemail, …
balinto
2006. június 19. — 23:11:17
… iwiw …
mLs
2006. június 19. — 23:11:50
nem vagyok képben, csak azokat említettem amik így kapásból eszembe jutottak.
ha legalább zöld vagy sárga lenne, nem ez az undorító magenta. gusztustalan. pénzük van dögivel, jóízlésük az nincs.
Harder
2006. június 19. — 23:14:49
Srácok, most komolyan: tényleg hibaként kell felróni egy cégnek, ha nő? Ez a “dolga”, nem?
Levente
2006. június 19. — 23:17:09
Nem hinném, hogy meg kellett fenyegetni a Blogtereseket, szerintem elég nekik a pénz, amit a T-Online ad. Abban meg semmi undorítót nem látok, hogy egy cég terjeszkedik…
mLs
2006. június 19. — 23:17:18
túl nagy a cég, túl kicsi hozzá az ország, túl sok helyen van jelen, és amit a magáévá tesz az veszít a minőségéből. általában.
nőjön otthon.
suexID
2006. június 19. — 23:27:52
Nézd mefi!
A Matáv és a Westel már hosszú-hosszú évek óta (5-6 év) a DT tulajdona, ami tulajdonképpen most (1-2 éve) nem csinált mást, mint nemzetközi szinten átalakította a leányvállalatok arculatát. A T-Online az tulajdonképpen az először Matávnet majd Axelero kódnéven futtatott Matáv divízió új neve, és nem egyenlő a Magyar Telekommal, ami a Matáv helyébe lépett. A Matáv lakossági szolgáltatásért felelős üzletága a T-Com, az anno MatávCom néven futó üzleti telefonszolgáltató pedig a T-Systems nevet kapta a keresztségben, valamint a MatávKábelből lett T-Kábel.
Na most azzal, hogy a T-Online megvesz pár céget ezek közül, azzal nincs gond. Vegyék, ha van rá pénzük, engem nem zavar, hogy ki, csak szolgáltasson. Egyébként nem hiszem, hogy bárkit megfenyegettek volna a T-Onlineosok, jól jött Doranskyéknak a suska és ennyi a téma. Valljuk meg őszintén, nekem is jól esne, ha egy multicég pumpálná a pénzt a kisvállalkozásomba cserébe olyasmilyen apróságokért, hogy ki kell rakni a “powered by: T-Online” feliratot.
mLs
2006. június 19. — 23:29:54
no azért szerintem nem olyan egyszerű a dolog hogy te kiteszel egy feliratot a hómpédzsre, aztán kapod a milliókat
kukac7
2006. június 19. — 23:36:10
miert ne?
Lassus
2006. június 19. — 23:53:41
[re=11854]mLs[/re]:Nem értem, miért vesztett volna a minőségéből akármelyik felvásárolt cucc. Szerintem egyáltalán nem. Másrészt egy ilyen cégnek az az egyik célja, hogy terjeszkedjen, a piac minél nagyobb szegmensében jelen legyen.
Landee
2006. június 20. — 00:38:17
Nekem az nemtetszik hogy felvásárolnak a multik mindent. Ezt csinálja a google is és qrvára nem tetszett az sem, hogy megvették a SketchUP fejlesztőcégét és most úgy reklámozzák, hogy Google sketchup. Semmit nem tett, csak megvette. Ez az undorító. Aztán a freemail régen nem volt rossz, bár nem nagyon használtam. Aztán megvette az origó és azóta szar. Csak azt hallom, hogy mindenki fikázza és nem értem, hogy akkor miért nem vált másra. Meg volt egy aranyos szitu is a freemail-lel kapcsolatban, de az most itt hosszú lenne. Szóval a g-portal egy ratyi. Az iwiw-ből meg majd meglátjuk hogy mi lesz. (Tök jó, most már a blogter-t el sem értem …) Amit a T márkacsoportról akartam írni azt suexID már kifejtette. Szóval olyan szinten nem érdekel a dolog, hogy egy ilyen helyen sosem fogok blogolni, már csak elvből sem.
Landee
2006. június 20. — 00:40:00
Ja igen azt akartam még írni, hogy azzal nincs baj, hogy terjeszkednek, de ne úgy hogy megvesznek vmit és azt mondják, hogy ez a mi cuccok (pl. Google vs sketchup). Fejlesszenek saját cuccokat és csináljanak kunkurencia harcot ne megvegyék a készet és árulják, mint sajátot.
Harder
2006. június 20. — 00:49:23
Landee, ezek szerint ha veszek egy kocsit, tegyük fel Ford-t, akkor az undorító? Hisz nem tettem semmit, nem fejlesztettem, mégis azt mondom: “az én kocsim”.
Vagy ez mennyiben más, mint amiről itt beszélünk?
Egyiknek van valamije, amit el akar adni. A másiknak van pénze és ugyanazt meg akarja venni. Megegyeznek, egyik fizet a másiknak, megkapja a cuccát és csá.
Egy szolgáltató nyilván saját néven viszi tovább az új szolgáltatást, miért reklámozná a másik céget? Hülye lenne..
Landee
2006. június 20. — 00:55:05
Azért ez egy kicsit más, mert te megveszed az autót és nem árulod tovább, mint ÉNautóm márkanév alatt. Te egy árut veszel meg, de nem forgalmazod.
Harder
2006. június 20. — 00:56:37
Ez csak szerződés és megegyezés kérdése.
Harder
2006. június 20. — 08:23:22
Arra a szerződésre én is kíváncsi lennék. 😛
Ferenc
2006. június 20. — 08:51:33
google-sketchup: a web2-nek pont ez a lényege. inítudnk egy start-up vállakozást, sikeressé tesszük ,aztán várjuk,h a google vagy a yahoo felvásárolja jó pénzért. Persze vannak kivételek, de igazából mindenki erre hajt.
Vale
2006. június 20. — 10:29:12
inkább én vásárolnám fel a googlet vagy a yahoot =)
t-com után jön a vcom =) vagy olyan már van?
l3v3e
2006. június 20. — 10:39:04
Számomra nevetséges ez a T-Világ. Lassan már az internetből is interne-T lesz… :S
balinto
2006. június 20. — 11:52:02
nekem mondjuk semmi bajom nincs a -T-ársasággal
Landee
2006. június 20. — 12:17:50
[re=11885]Ferenc[/re]:Ezzel azért nem értek egyet. Ez gusztustalan. Csak azért, mert van pénze és megvesz egy céget még ne reklámozza úgy, mintha saját fejlesztés lenne.
suexID
2006. június 20. — 13:39:50
Landee: szerinted a mozdonyt a MÁV találta fel? Nem, de ettől függetlenül vasúttársaság. Vagy vegyünk pl. egy éttermet, ahol Csirkesalátát lehet kapni. Valószínűleg nem ők találták fel, de azért szívesen elkészítik neked…
Landee
2006. június 20. — 14:06:39
Az megint más, mert a mozdony egy általános dolog. Azt vki gyártya és áruként megveszik mások. Jelen esetben pedig a google megvette a mozdonyt és azt mondja, hogy mozdony a google-től és nem azt, hogy egy magyar gyártmányú mozdony.
Jackson
2006. június 20. — 14:17:19
[re=11905]suexID[/re]: De a MÁV nem mondja azt, hogy ők gyártották, a t-online meg igen…
[re=11870]Harder[/re]: Lehet, hogy megveszed, de nem mondod azt hogy “Harder escort kombi” és eladod másnak
[re=11875]mefi[/re]: Én is szívesen megtekinteném 😛
suexID
2006. június 20. — 14:59:45
Nem, a T-Online nem mondott ilyet…
Bardo
2006. június 20. — 15:31:17
Tessék! Ezt hívják úgy hogy globalizáció!
Ezért vagyok lokalista
[re=11875]mefi[/re]: Ere én is kíváncsi lennék szerintem ez a vagy benyalsz vagy megszopod!
[re=11891]l3v3e[/re]: Ez inkább olyan mint az 1984-ben a győzelem márka! HA valami elkezd mindent bekebelezni akkor onnan egy lépés a megalázó pénzkicsikarás, hiszen ha minden az enyém nincs konkurenciám és annyit kérek amennyit nem szégyenlek!
[re=11899]Landee[/re]: Az üzletben se barát se becsület!
[re=11905]suexID[/re]: De ez nem ugyan az, hiszen ők ezt csak elő állítják, de nem mondják azt hogy mi szartuk a spanyolviaszt!
Ez az egész azt mutatja , hogy a világban jó dolgot , de rosszat sem érdemes kitalálni, mert ha jó meg megy felvásárolja a multi és a végén az okos jogászaik még úgy forgatják a dolgot hogy te fizess a saját ötletedér!
pénzisten imádatára csak rábaszni lehet!
(le a fikuszokkal!)
Landee
2006. június 20. — 15:47:30
[re=11919]suexID[/re]:De a google igen…
Harder
2006. június 20. — 20:09:17
Ok, akkor a képzeletbeli szitu: azt mondom, megveszem a lapodat 2 millió forintért de odaírom az aljára hogy én csináltam.
Tegye fel a kezét az, aki nem fogja eladni nekem boldogan, örömkönnyekkel küszködve? Őszintén…
Azt kéne megérteni, hogy amit ti a multi szemére vettek, az valójában mindkét félnek jó volt és nem feltétlenül a multi a nagy, gonosz farkas aki mindent bekebelez.
Landee
2006. június 20. — 23:31:05
Értem én, hogy mi folyik itt. Nekem csupán az evvel van gondom …
Ha már itt tartunk, akkor az iwiw-ben mi a franc került 700 millába?
Landee
2006. június 20. — 23:54:36
Csupán az, hogy volt 500.000+ user regelve ennyire megdobja az árat. Ez poén. És milyen reklám?
n2k
2006. június 22. — 12:40:24
jó, nemtudnak mit kezdeni a szerencsétlenek, ennél már csak a videótelefonálás jobb. 😀
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
[re=11857]suexID[/re]: Hat évig a Matáv “törzsfelhasználói” voltunk, az országban elsőként kaptunk ISDN-t, így tudom, hogy a Matáv már régóta megentás volt, csak nem verték nagy dobra. Kb. ugyanez a helyzet a Pannonnal is (telenor), bár ezt nem tudom pontosan.
Alapvetően nincs probléma azzal, hogy egy cég terjeszkedik, mert ez a dolga, pláne a multinacionálisoknak. Azzal viszont már gond van, amit egy-két esetben (személyes, és ismerősök által mesélt tapasztalatok) megengednek maguknak.
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Mindenesetre megtekinteném, hogy milyen feltételek álltak abban a szerződésben. 🙂
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
A reklám, és az óriási felhasználó-tábor.
Dzsonni
2006. szeptember 08. — 12:06:18
Landee!
Figyelj a Google egy vérprofi marketingmunkát végez! Gondolom azzal a céllal, hogy a Microsofthoz hasonló óriáshatalom legyen az infromatikában, ami felé szerintem éppen a legrövidebb úton halad.
Csak megjegyeznék itt valamit: Ellentétben a Microsoft sokat bírált marketingjével és sokszor megkérdőjelezhető színvonalú szoftvereivel, a Googel igen magas színvonvalon foglalkozik minden szolgáltatásával, ha pl. van g-mailes e-mail címed, akkor tudhatod.
Ja és még valami: Igenis tettek hozá a Sketchuphoz, ami neked talán teljesen lényegtelen, de kiadtak egy butított, de INGYEN verziót, valóban milliók kezébe adva egy roppant egyszerű 3D-s eszközt.
(igen, persze, ebben nyilván az az előrelátás is benne van, hogy a leendő designerek és vásárlók megmaradjanak a Sketchup vonalán és később a Sketchupra költsék a tervezőszoftverre szánt pénzüket…)
Méigsi szimpatikusabb ez a marketing eljárás sok más nagy informatikai cégéhez képest…
Ja és igen: az iwiw igenis jó vétel volt egymilliárd forintért, ha te ezt nem látod be, nyilván nem vagy túl jártas a marketingben, egy-egy kampány, reklámtevékenység költségeiben.
Az első olyan magyar közösség, amely igazán nagy létszámmal, VALÓDI REGISZTRÁCIÓS ADATOKKAL létrejött, ráadásul oly módon kitalálva, hogy a felhasználók késztetést érezzenek a rendszeres látogatásra. El tudod képzelni, hogy az internet folyamatos terjedésével (és a terjedéssel fokozatosan szaporodnak a felhasználók) milyen óriásai marketing eszköz lehet ez egy cég kezében? Egyszerre tud megszólítani félmillió embrert akik egyébként is többségében rendszeres internethasználók… stb. nem is akarok belemenni, de olyan kincs ez szerintem mint pl a Microsoft elsőbbsége az informatikában, hogy mindenki MSN-t használ, pedig nem mondhatnánk hogy az a legjobb csevegőszoftver…