Mostmár biztos tehát: holnap egésznapos BKV-sztrájk lesz; nem közlekednek majd a buszok, villamosok, metrók, és a korábbi tervekkel ellentétben az éjszakai járatok sem. Egyszóval semmi, Budapestet így holnap a péntek esti lázon túl is tökéletes káosz jellemzi majd. Az egyetlen öröm az ürömben, hogy a MÁV most (még) nem jelentett be szünetet.
Persze most ettől lesz hangos a tévé-rádió-internet és minden, az emberek majd sírnak, hogy nem érnek oda az iskolába-gyárba, viszont van valami, amit sokan elfelejtenek: a BKV dolgozói nem csak magukért, értünk is sztrájkolnak. Ugyanis nem hiszem, hogy bárkinek baja származna abból, hogy nem szűnnek meg járatok. Ellenben a mostani MÁV-sztrájkkal, melynek követelése (ráadásul véleményem szerint teljesen irreális követelése) a pénzről szól.
Az viszont múltkor is kiderült, hogy a BKV kezében óriási hatalom van, sokkal nagyobb, mint bármelyik más tömegközlekedési vállalatéban. Ha bejelentenének mondjuk egy ötnapos sztrájkot, nem tartom kizártnak, hogy szó nélkül bármit teljesítenének nekik.
Persze a vonatokon és a Volán buszain kívül lesz néhány járat, mely közlekedni fog, ezek ugyanis többek között a BKV alvállalkozói, érdekük tehát nincs a sztrájkban, gondolom a szerződésük nem is engedi. Érdekes, hogy múltkor a 47-49-es villamospótlók (Nógrád Volán) jártak, holnap nem fognak. A folytatásban egy hivatalos táblázat azokról a járatokról, amelyek közlekednek.
Vonalak |
megjegyzés |
13-113-113A |
korlátozás nélkül közlekedik |
14-114 |
korlátozás nélkül közlekedik |
30 |
csökkentett kapacitással közlekedik |
40gy |
csökkentett kapacitással közlekedik, részben a 2-es villamospótló járművek felhasználásával |
41-250 |
korlátozás nélkül közlekedik |
41gy |
korlátozás nélkül közlekedik |
50 |
korlátozás nélkül közlekedik |
58 |
korlátozás nélkül közlekedik |
87-87A-187 |
korlátozás nélkül közlekedik |
88 |
korlátozás nélkül közlekedik |
120 |
korlátozás nélkül közlekedik |
147 |
korlátozás nélkül közlekedik |
150 |
korlátozás nélkül közlekedik |
170gy |
korlátozás nélkül közlekedik |
83-as trolipótló |
korlátozás nélkül közlekedik |
2-es villamospótló |
NEM KÖZLEKEDIK |
47-49-es villamospótló |
NEM KÖZLEKEDIK |
RaszP.
2008. április 17. — 17:40:38
moszkva tér?:)
máv sztárjkról:
http://grundaktiv.hu/2008/02/27/miert-sztrajkolnak-a-vasutasok/
mindig két oldala van ennek a hülye éremnek.
maat
2008. április 17. — 18:10:08
A MÁV vicces is lenne, ha sztrájkot jelentene be 🙂
De a VDSZSZ szerintem még mindig bohóckodik.
gergő
2008. április 17. — 18:25:13
jók lettek ezek a vektorizált villingerek 🙂 pénteken meg amúgysincs órám hála a jó istennek, szóval ez most nem érint.
v150r
2008. április 17. — 18:47:23
engem sem érint szerecsére.
viszont valszeg megint nem fekhetek a sínek közé, mert esni fog az eső :S
(mármint nem úgy… :D)
PAStheLoD
2008. április 17. — 19:07:17
Izgi lesz holnap a 14-114-en, már előre várom ^.^ Vajon a nénikék benne lesznek egy kis moshingban? Circle of death a megállókban? Szolíd pogó az ajtóknál.. yeah! 😐
Mefi
2008. április 17. — 19:15:29
[re=46910]PAStheLoD[/re]: :DASD
ZsuKov
2008. április 17. — 19:21:10
[re=46910]PAStheLoD[/re]: csak nem Area22? 😀
wing
2008. április 17. — 20:33:54
Nem a BKV sztrájkol, hanem a dolgozók meg a szakszervezet. Nem keverni.
Egyébként a BKV-sok teljesen jogosan az iszonyatosan elavult járművek, felszerelések és egyéb hasonló dolgok miatt is tüntetnek. Hajrá!
EmceeMike
2008. április 17. — 20:46:51
[re=46910]PAStheLoD[/re]: lol! 😀
Mefi
2008. április 17. — 23:40:08
Nem keverem sem a MÁV-ot sem a BKV-t, pusztán így vonul be a köztudatba. Valamint én úgy vélem, hogy a dolgozók összessége = a céggel. Ha a dolgozó paraszt, a cég paraszt, ha a dolgozó jó, a cég jó, ha a dolgozó sztrájkol, a cég sztrájkol stb.
suexID
2008. április 18. — 00:17:01
“Az viszont múltkor is kiderült, hogy a BKV kezében óriási hatalom van, sokkal nagyobb, mint bármelyik más tömegközlekedési vállalatéban. Ha bejelentenének mondjuk egy ötnapos sztrájkot, nem tartom kizártnak, hogy szó nélkül bármit teljesítenének nekik.”
Sajnos a magyar politikai elit szemében, és ide sorolom a BKV vezetését is, semmit nem jelent, hogy mit akarnak az emberek. Előbb-utóbb megunják a MÁV-osok is a sztrájkolgatást, előbb-utóbb a belső ellenzék kihajítja a megalomániás Gaskót a vérbe, aztán minden visszatér a régi (szar) kerékvágásba.
Mefi
2008. április 18. — 00:19:03
[re=46941]suexID[/re]: na igen. Mondjuk Gaskót annyira nem szeretem. Ha persze más dolgokért való sztrájkban is ennyire kitartó lenne, kedvelném, így viszont csak egy zavaró tényező számomra.
(Te még élsz? Dobhatnál egy mélt, hogy mi van veled, mert Zsukival már Jack Bauerrel való utazást terveztük hozzád :D)
EmceeMike
2008. április 18. — 00:19:47
[re=46941]suexID[/re]: na igen. ez lesz.
gonoszkiralylany
2008. április 18. — 01:49:20
kihagytad a 73ast :))
amúgy meg bicajozzon mki aki tud!
TDani
2008. április 18. — 08:38:13
Éjjen a sztrájk! 10km sétának nézek elébe, hátamon egy 3kilós PowerBookkal. Ezaz! Mindig is erre vágytam…
Mefi
2008. április 18. — 12:10:46
[re=46945]gonoszkiralylany[/re]: az is jár? Ez a BKV oldaláról a lista, akkor ezekszerint lefelejtették. :]
suexID
2008. április 18. — 13:43:13
[re=46948]TDani[/re]: Szörnyű ember, be ne sajnáljak magam alá. Menj le a Blahára és majd leveszik a terhet a válladról! 😀
Mefi
2008. április 18. — 14:27:46
[re=46948]TDani[/re]: azzal én ‘tarjánig is rohannék. ;]
[re=46968]suexID[/re]: 😀