BKV-változások

A BKV idén gyökeresen megváltoztatta a tömegközlekedés eddigi rendjét, két turnusban. A változtatások első fele augusztusban történt, a másik pedig ma. Gyakorlatilag olyan sok minden lesz másként a mai naptól, hogy szinte lehetetlen egy helyen felsorolni minden újdonságot; aki viszont hétfőn tömegközlekedni szeretne, annak nem árt megnéznie a BKV változásokat jelző oldalát, ahol kerületenként lehet letölteni a tájékoztató PDF-fájlokat, melyekben térkép, és az adott járművek menetrendjei is megtalálhatók.

A módosítások többek között a járatok számát érinti; az összes gyors járat jelzése ezentúl E lesz, így például a piros hetes már 7E jelzéssel közlekedik. De ezenfelül vannak még járatösszevonások, járatmegszűnések, új járatok, melyek segítségével gyorsabban eljuthatunk a város egyik feléből a másikba, akár átszállás nélkül is, sőt: a 6-os villamos fél egyig közlekedik majd.

A BKV szerint ezekre a változásokra már nagyon nagy szükség volt, és többségük az utasok érdekeit szolgálják. Eleinte persze mindenkinek fura, sőt kényelmetlen is lesz, azonban meglátjuk milyen lesz a későbbiekben.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.