Gondolom a hír már mindenkinek megvolt, még a múlt héten:
A Sláger Rádió amerikai tulajdonosa, az Emmis Corporation, a mai napon nehéz döntést hozott: jelenleg nem kívánja folytatni az analóg műsorszolgáltatást Magyarországon.
Nagyon fájdalmas döntés ez számomra is. Borzasztóan sajnálom, és nem csak az Emmis és a Sláger Rádió dolgozói miatt, hanem amiatt is, hogy Magyarország egy olyan állam, ahol ilyen helyzet kialakulhat– mondta Jeff Smulyan, az Emmis tulajdonosa és CEO-ja.A Sláger Rádió engedélye november 18-án lejárt. A rádió vezetői még az utolsó napon is reménykedtek abban, hogy tovább építhetik a legerősebb rádiós márkát.
Annyira sok hallgató állt mellénk, mindenki minket szeretett volna hallgatni. Ezért is tartottuk kötelességünknek, hogy ha eleinte nem is országos frekvencián, de szóljunk valahol. Az elmúlt napokban napi 150.000 ember hallgatott minket csak az interneten. Megható leveleket kaptunk, és sokan ajánlották segítségüket ügyfeleink közül is. Ez úton köszönöm nekik is!– mondta Heal Edina a rádió vezérigazgatója.
Bizonyára senkit nem érdekel, meg egyébként is, pfejj, amerikaiak, de azért vicces lehet most a politikai és gazdasági megítélésünk odaát, különösen, hogy a nemzetközi sajtó direkt kiemelte, hogy az Emmis a hazai politikai helyzet miatt kényszerült a döntésre, tizenkét év után.
De nem baj, nem kell ide más pénze, minek az.
Azon mondjuk nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a háttérben az egész turpisságért a Juventus Rádió a felelős, akik meg most örülnek a megugrott hallgatottsági adatoknak. Persze hülyeség, de vicces lenne.
Ha valaki akar, írhat alá petíciót, bár nem hiszem hogy sok haszna lenne.
Mainframe
2009. november 23. — 13:21:44
Heal Edina a party papnője? 😀
Zs
2009. november 23. — 13:42:16
… No comment!
Amúgy nem tudom ki hallhatja az új adókat, de én konkrétan szánalmasnak tartottam ahányszor bekapcsoltam, legalábbis ezeket az eröltetett beszélgetős részeket…
v150r
2009. november 23. — 14:55:12
petíciót? pff. az egyetlen valamirevaló rádió az estfm volt. ők nagyban közrejátszottak az azóta is aktuális zenei ízlésem kialakításában és finomításában. igaz, bár majdnem az egész gárda a radiocafé-n és most a neo-n folytatja, de soha nem lesz már ugyan az.
a nevezett adókról pedig az a véleményem, hogy működésük alatt nem sokat tettek le az asztalra. arra jók voltak, h a balcsin a hamburgeresnél menjen a fosmagyar dübdüc, vagy az éppen aktuális szintén fosmagyar őskövület. egyébként színvonaltalan, és hallgathatatlan volt mind a reggeli, mind pedig a többi műsoruk. ugyan azt láthatjuk, hogy mennyi embernek tetszik amit csináltak, de nekem abszolút nem fog hiányozni.
Andrei
2009. november 23. — 15:13:50
Szerintem meg nem azért tették, mert melléjük álltak, hanem üzleti érdekből. Az, hogy a sláger ma ilyen “menő”, az annak köszönhető, hogy elöregszik a magyar társadalom.
Mefi
2009. november 23. — 16:06:26
[re=6057649]Mainframe[/re]: 😀
[re=6057652]v150r[/re]: nyilván mint rádió nem voltak olyan jók, mint amennyire megbecsülték őket (legalábbis én nem hiszem), ellenben itt elég komoly üzleti érdekek vannak, és ahhoz viszont túl sok ember van felháborodva, hogy ilyen előfordulhasson. Ha te mint üzletember egy országban üzemeltetnék egy egyébként majdhogynem legsikeresebbnek mondható rádiót, valószínűleg a hajad tépnéd egy ilyen eset után.
suexID
2009. november 23. — 17:13:12
A Sláger és a Danubius egy kaptafára készült, szánalmasan sivár műsorokkal, ezerszer játszott zenékkel, a megújulásra való hajlandóság teljes hiányával. Most nagy a felháborodás, de vajon anno, mikor X évre megkapták a sugárzási jogot, és bebetonozták magukat és a szar zenéiket a frekvenciára, akkor is ilyen szélsőségesen elítélőek voltak a politikai elit lépéseivel szemben? Ki hiszi el, hogy anno nem pont ugyanígy lettek ők a kiválasztott két rádió, akik éveken át nyomatták a szart a rádióhallgatók nyakába?
Ha megkérdeztem bárkit, hogy miért hallgattak Slágert, két dolgot feleltek: Bumeráng és közlekedési információk. Ez pedig egy 24 órában sugárzó rádiónál mindössze nettó 4 óra műsoridő, magyarán a nagy többség szerint a rádió műsora a maradék 20 órában szar volt. Kérdezem én: mit kell ezen sírni?
Miért kell félni az újtól, a változástól? Miért? 🙂
Mefi
2009. november 23. — 17:30:19
[re=6057656]suexID[/re]: szerintem nem látod át, mire gondoltam. Itt nem a Sláger Rádió az, amit én konkrétan siratok, hanem az, hogy egy elvileg demokratikus országban 2009-ben ilyen előfordulhat – bármelyik rádióval vagy céggel, vállalattal. Ez egy undorító dolog, attól függetlenül hogy jó volt-e a rádió.
A hetvenéves nénike aki meg otton hallgatta, lehet hogy annyira nem vágyik a változásra.
Mint ahogyan az sem, aki csak reggel hallgatta mondjuk a reggeli műsort, de most nem tudja.
v150r
2009. november 23. — 18:20:18
[re=6057657]Mefi[/re]: nem tudom, hogy még minek kell történnie ahhoz, hogy tudatosuljon mindenkiben az, hogy amit mi itthon demokráciának hívunk, az valójában valami elbaszott hibrid.
de nem célom a témát más irányba terelni, csak megjegyeztem.
ha én, mint üzletember lennék ilyen helyzetben, akkor a hajamat tépném, de nem vagyok az. sőt, rádióhallgatónak se lennék jó, mert amit ők rádiónak neveztek, az nekem nem tetszett. nem mutogatok ujjal az elbocsátott dolgozókra és nem vihogok azon, hogy megszűnt a két adó. nagy valószínűség szerint a két új rádiót se fogom hallgatni, mert van néhány remek playlistem a youtubeon, ezen kívül több órányi podkesztem, illetve rengeteg remek webrádió és más nyelvű cast feedje, amit bármikor szívesebben hallgatok, mint példának okáért istván dániel nyávogását, és a már rongyosra játszott slágereknek nevezett szennyet.
Keteltu
2009. november 23. — 21:16:01
Kellemetlen lehet a tulajnak, hogy bezárt a bazár, de mondjuk egy évvel ezelőtt is elkezdhettek volna szervezkedni. Nem az utolsó egy hónapban kell elkezdeni keménykedni. Vagy ennyire betonbiztosnak érezték a mostani rendszerben a pozíciójukat?
Mefi
2009. november 23. — 21:28:26
[re=6057666]Keteltu[/re]: nem, a probléma itt az volt, hogy mikor megkapták a frekvenciát, az állt a feltételekben, hogy nem kell újra pályázniuk amíg fizetik a díjakat. Aztán ezt időközben valaki-valakik módosította-módosították.
nivikiwi
2009. november 23. — 21:44:49
Olyat is lehetett olvasni, hogy alkotmányellenesen akarták meghosszabbíttatni a frekvenciát pályázat nélkül, és így már nehéz rájönni mi is az igazság.:S
Levente
2009. november 23. — 22:17:48
Igazából az a szomorú, hogy ők is ugyanilyen undorító módon maradtak 12 és 23 évig a frekvencián, mint ahogy most az újak jöttek, és még van pofájuk felháborodni. Ők csak szépen csendben húzzanak el.
Nekünk, a hallgatóknak van joga felháborodni, de nem azon, hogy jajj megszűnt a danubijusz, most hol hallgatom ezeket a szar zenéket minden nap, hanem azon, hogy eddig is és most is a politika dönti el, hogy mi szóljon egy frekvencián…
Aurus
2009. november 23. — 22:33:33
Ha ennyire szeretnek minket legyenek kalózrádiósok. Komoly(abb)ra fordítva a szót, az előttem keletkezett hozzászólónál a pont.
Levee
2009. november 23. — 23:08:37
[re=6057657]Mefi[/re]: Nem értelek, Mefi. A koncesszió meghatározott időre szól, vagyis nem jár élethossziglan. Ez egy olyan dolog, ami állami monopólium, aminek meg egyenes következménye a korrupció. Mellesleg szerinted a Sláger mi a fenével szerezte meg annak idején a frekvenciát? Összehazudták az eget is, csak hogy meglegyen, és minden kamut leírtak a pályázatba, mellé meg jól megkentek pár illetékest is, úgyhogy ne sirassunk már egy amerikai hátterű céget, ami ráadásul napról napra butította a magyart a rádió előtt reggelente.
Nem mellesleg jegyzem meg, hogy a Láger-Skarabeusz du(g)ó néhány éve még azzal fenyegetőzött, hogy nem fizetnek koncessziós díjat, ha az ORTT nem csökkenti le az értékét, sőt, egy éve még azért lobbiztak, hogy pályázat SE legyen a hosszabbításról. Szerinted ez demokratikus egy demokratikus országban? Mondok jobbat, ha már a versenyképességet említed; versenyképes dolog-e, ha valakit pályáztatás nélkül a helyén hagyunk, csak mert jól végzi a dolgát? Sarkos leszek; mondjuk hogy ne válasszunk akkor polgármestereket, kormányzó pártokat, mert úgyis jól végzik a dolgukat. Hát a lópikulát.
Egy sor olyan állam által kontrollált dolog van, ahol évente pályáznak mindenre, és még így is lehetetlen kiszűrni a háttérpénzelést. De ha ez se lenne, akkor a vállalatok még ennyire se lennének rákényszerítve, hogy valami minőséget odategyenek. Ami ebben a rádiós balhéban történt, abból egy tanulság van: az összes siránkozó hülye magyar ember, aki politikáról meg politikai hátszelű döntésekről beszélt.
Az RTL Klub formahibás pályázatot adott be 1997-ben a frissen elfogadott médiatörvényt követő koncessziós pályázaton; ezt minden demokratikus, versenyképes országban lazán leverik az asztalról, de itthon, nekünk szükségünk volt a német RTL tőkeerejére, és inkább úgy látták a jogalkalmazók, hogy nem veszik észre a dolgot. Az Írisz/TV3-nak kellett volna győznie, mivel a Central Media Enterprises jobb pályázatot adott be az RTL-nél, de az SBS-nek jobb haverjai voltak a háttérben, Tolvaly Ferenc mögött ott állt a fél MSZP… A legszebb az egészben, hogy a CME ügyvédjei már másodfokon jártak az üggyel és lehetett tudni, hogy ez már nyert ügy, a bíróság keményen rendbe teszi a dolgokat, és felbontja az RTL koncesszióját. A bíróság JOGERŐS ítéletben felbontotta az RTL szerződését… az RTL sírt, rítt, alkotmánybírósághoz fordult.
Amikor láss csodát: a CME és az SBS egyesültek, az SBS pedig eldöntötte, hogy megszünteti a TV3-mat, akik pedig visszavonták a kereseteiket. Az egyik fele átpasszolódott az RTL-nek, a másik fele meg a TV2-nek. Mi történt? A háttérben két nemzetközi cég, és a hazai politikai háttér kicsikart peren kívüli egyezsége, ahol midnenki jól járt, kivéve a nézők. Ezen anno senki sem verte a balhét, hogy “DE A BOCSKOOOOR”!
Ugyan már, hagyjuk ezt a szar dumát, hogy politika így meg úgy. Bezzeg, amikor a Petőfit átalakították a mostani arculatára, mindenki védte, hogy dehát jó hogy van változás. Azt mindenki leszarta, hogy azelőtt kik hallgatták és kik nem, pedig az egy közszolgálati frekvencia. Én is tudnám mondani rá, hogy dehát mamák hallgatták. És? Van még két másik ilyen csatorna. Dehát mamák hallgatták a slágert is? Ja, tekerjen máshová. Amúgyis tökre biztos vagyok benne, hogy egy-két hét és mindenki ClassFM rajongó lesz.
Lev
2009. november 24. — 15:07:36
N-CT FM-et a népnek
Mefi
2009. november 24. — 21:27:10
[re=6057675]Levee[/re]: tényleg nem értetted szerintem mire gondoltam. Egyáltalán nem hat meg a rádió maga; rendben van, reggelente hallgattam néha Bumerángot (a másik műsort egyáltalán nem) elég régóta méghozzá, de nem nőtt annyira hozzám, hogy megszakadjon a szívem. Valahol persze sajnálom őket, de ez nem jelent semmit.
Amire én gondolok az sokkal inkább az elvi része az egész ügynek. Nem ismerem a pontos részleteket, amennyire én tudom, anno a Sláger Rádió megkapta határozatlan időre az országos frekvenciát, amíg fizetik, addig használhatják alapon. Majd nem sokkal később a szerződést – aláírás után – módosították, hogy adott esetben újra kell pályázni a sávért.
Aztán ehhez hozzájön még, hogy lehetett olyan dolgokat hallani, miszerint “meg nem nevezett” politikai személyek felkeresték a rádiót, hogy bizonyos feltételek mellett garantáltan ismét az övüké lesz a sáv. Vagy az, hogy ők adták le a pályázaton a legjobb ajánlatot, mégsem ők nyertek.
Nem jelent nekem semmit a Sláger rádió, és nyilván senki nem láthat mögé a történteknek, de nekem az egész ügy túlságosan bűzlik ahhoz, hogy legyintsek rá.
Lehet, hogy szar zenéket játszottak meg gagyi volt a műsoruk, de rengeteg ember szerette és hallgatta, ezt pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Én anno a Petőfi miatt is húztam a számat; utólag nem bántam meg persze, hiszen én csak jól jártam vele mint fiatal, de azért azt hiszem, hogy 2009-ben mégis az autósok és az idősek azok, akik rádiót hallgatnak , valamint a munkahelyeken dolgozók, ahol erre lehetőség van. A fiatal korosztály nagyrésze interneten veszi meg, tölti le vagy hallgatja a zenét.
Viszont amiket írtál, azok érdekes gondolatok voltak, köszönöm, hogy megosztottad.
Levee
2009. november 25. — 12:32:25
[re=6057689]Mefi[/re]: Mondjuk, hogy erősen bűzlik a szar, abban igazad van. Remélem azért nem vetted magadra, igazából ez egy költői panasz volt! Engem en bloc zavart ebben a rádiós balhéban, hogy mindent összemosott a sajtó. Az hogy mi az igény, és mit kapunk… hát igen. Én ezt a részét is elfogadom, de ne felejtsük el, hogy ez nekik üzlet. Nagyon is jó üzlet.
Mefi
2009. november 25. — 23:45:06
[re=6057694]Levee[/re]: dehogy, sőt, mindig örülök a te hozzászólásaidnak. 🙂