Tartozom egy vallomással nektek, a rendkívül hatásvadász cím nem egészen valós, hiszen a mefiblog nem alakul át, nem szűnik meg és nem lesz belőle mondjuk ital nagykereskedés. Azonban Mefivel beszéltünk már pár alkalommal arról, hogy szívesen megpróbálkoznék a blogjának átalakításával, erre olykor heves fejrázással vegyített vállvonogatás, máskor heves vállvonogatással kombinált fejrázás volt a válasz.
Végső soron persze, csak és kizárólag a saját magam na és persze a Ti szórakoztatásotokra úgy döntöttem, hogy ha már kitört a nagy szabadságolások ideje, és Mefi egyébként is nyaral, hát idén nem NSFW tartalommal örvendeztetem meg vendégbejegyzésemben az olvasókat, hanem egy kicsit extrémebb dologgal, újragondolva Mefit, vagyis inkább az Ő blogját.
Elég régóta olvasom Mefi blogját, és még emlékszem azokra az időkre, mikor halálos feketeség lengte be a képernyőt, mikor rákattintottam az akkor még Mephisto néven futó blogger úr naplójára. Aztán nem sokkal később, de valamivel több beszélgetés na és persze szócsata után jött ez a mostani design, amit valószínűleg te is látsz, ha éppen nem RSS olvasóból nézed a blogot. Az akkor kicsit furcsának ható kék-zöld-keki kombinációt hamar megszokta a szemem, és szerintem ezzel ti sem vagytok másként, hiszen évek óta ugyanaz a design fogad mindenkit, és az elsőre talán kicsit esetlennek tűnő “M” betű lassan védjeggyé vált, hiszen ahol Mefi kommentál, ott feltűnik a logó is.
A jelenlegi logó egyszerű, a maga egyszerűségében jó. Nem mondanám, hogy szép, de ezzel nem szeretném megbántani Gábort, vagy éppen kritizálni a designeri kvalitásait, ez egyszerűen a saját véleményem. Viszont ezt sem kell kritikaként kezelni, vagy véresen komolyan venni, hiszen példának okáért a Magyar Telekom (és vele együtt a német Deutsche Telekom) arculatára is pontosan ezt tudnám elmondani: nem tetszik, de láthatóan jól működik. S hogy honnan a párhuzam? Bár a két arculat “ára” nyilvánvalóan nem említhető egy lapon, ezzel párhuzamosan a ráfordított időmennyiség sem azonos, viszont akármelyiket is nézzük, a maga szférájában harsány, kiemelkedő, semmi mással össze nem téveszthető alkotásokról beszélhetünk.
Ha alaposabban szemügyre vesszük a logót, akkor láthatjuk, hogy gyakorlatilag egy vastag fehér keretbe foglalt, gömbhatásúra árnyalt kék körről beszélünk, aminek a közepén egy Trebuchet MS fonttal írt kis “m” betűt láthatunk némileg elforgatva. Nem túl bonyolult a képlet, viszont a megjelenés markáns, olyannyira, hogy másolni is szerették volna már, ami azért valahol egy jó ómen. Ez idáig persze olyan egyértelmű, hogy ha egy autistának mutatnám meg, valószínűleg ő is elmondaná róla ezeket (na jó, lehet a Trebuchetet összekeverné a Comic Sanssal), viszont van itt egy rendkívül fontos tényező: az egész “márka” nagyon jól, egységesen és következetesen van lekommunikálva az interneten, érdemes megnézni a filmajánlókhoz beszúrt képeket, vagy példának okáért Mefi tumblrjét.
Eleget írtam már a múltról, és mivel lassan leszakad a kezem, ezért beszélnénk inkább arról, ami a bejegyzés címe is, az átalakulásról. Az új logó megtervezésekor számszerint 3 lehetséges megoldás lebegett a szemem előtt, ezek közül végül lustaságomnak köszönhetően csak jutott a vázlatfüzetből a monitorra, ez itt alant:
Az új logóban igyekeztem felhasználni a mefiblog élményt meglévő szeleteit, tehát a színeket, a kissé bohókás formavilágot, és ezt kombinálni valami olyasmivel, amitől az egész felnőtt lesz. A választásom a Maurea család vékonyított (thin) betűkészletére esett, ezzel szedtem a különféle variációk szövegeit. Ez alól a vakációs kiadás (ami szerintem kissé sutára sikeredett) a kivétel csupán, ahol ugyanezen betűcsalád normál (regular) készlete lett a nyerő.
A logóban található részeges Mikiegér – vagy burnout-tricikli, ahogy tetszik – szimbóluma több jelentést is takar. Egyrészt, ha Mefi valamiféle csoda folytán mégis beleszeret, akkor valószínűleg a használata a blog 3. verziójának bevezetésével esne egybe (legalábbis én tuti akkor vezetném be), így a három kör egyben lehet a blog verziószáma is. Másrészt a forma önmagában befoglaló elemként is viselkedhet, erre igyekeztem (bár lehet nem sok sikerrel) egy példát mutatni a vakációs kiadásnál (lásd alant, a linkelt PDF fájlban).
A logóból készült persze egy avatarban, vízjelen, vagy YouTubera felkerülő duplavajas-kiflis-videóban mint insert használható változat is, ahol törekedtem az egyszerűségre, és az “m” betű, mint motívum maradt a központi helyen. Ebből a logóból is készület változatok, amiket a cikk legvégén linkelt PDF fájlban tekinthettek meg.
Szerettem volna kicsit többet beszélni arról, hogy milyen szempontok szerint dolgoztam, mik voltak a kihívások (például szúnyogok megölése) a logó tervezése közben, azonban mire a szövegszerkesztő elé kerültem, elfogytak a szavak és egyébként is egy kép többet mond ezer szónál. Így tehát, aki nem rettent el az első bekezdés elolvasása után, megnézheti az experimentet részletesen bemutató PDF fájlt, egészen pontosan itt:
Mefiblog logó experiment bemutató PDF
Mindenféle építő jellegű kritikát, javaslatot és nem trollkodás szintjén megragadt kommentet szívesen fogadok, remélhetőleg Mefi is beköszön olaszországi rejtekhelyéről, hogy megossza veletek a véleményét erről az egészről, hiszen ez itt az ő tudta nélkül történt ámokfutás eredménye csupán, és nyugodjatok meg, nem áll szándékában új orcát varrni a mindenki által ismert és szeretett mefiblogra.
suexID voltam, a további viszont látásra.
Péter
2010. július 07. — 23:09:02
Hát erről nekem egy tejmárka jut eszembe, szóval ;P
SeRapH89
2010. július 07. — 23:12:29
Nekem bejön.
suexID
2010. július 07. — 23:16:39
[re=6061631]Péter[/re]: Hát reméljük Mefi nem vág bele a tejértékesítésbe. 😀
[re=6061632]SeRapH89[/re]: Köszi! :))
Split
2010. július 07. — 23:21:13
Rossznak semmiképp nem mondanám, de az egyszerűsített “m” betűs logóról a pannon, izé telenor logója jut eszembe.
Persze ettől függetlenül a teljes logó illene egy továbbfejlesztett mefibloghoz, a többit meg önmagának csináltam, és különben is de szép bauxit!
ingrid
2010. július 07. — 23:40:00
az elso tetszik es el is tudnam kepzelni itt, esetleg csinalhatnal olyat is, ami megmarad ilyen kereknek mint a mostani, de valahogy megis mas 😀
dasler
2010. július 07. — 23:50:16
Nekem tetszik, és szerintem jó ötlet, feldobná a hangulatot. Bár nagyon jó ez a régi dizájn, ami jelenleg is használatban van, de ráférne a frissülés mindenképpen. 🙂
zimmith
2010. július 08. — 00:42:58
Tetszik. És hajrá!
Sura
2010. július 08. — 01:03:24
Nekem tetszik ez a minimalista dolog, amit kitaláltál, de valahogy nem tudom így elképzelni a mostani blogot. Ha esetleg volna egy nagyobb kiterjedésű koncepcionális árt 😉
SirWale
2010. július 08. — 01:09:22
Nekem is bejön, de! Tény, hogy szokatlan lenne, a változásokat meg majdnem annyira nem szeressük errefelé, mint a pandákat.
Egy próbát azért megérne, amit csak azért mondok, mert tényleg jóféle lett.
RustyRush
2010. július 08. — 10:43:17
Marha jó a pdf bemutató 🙂
Nekem tetszene ez az új “minden” 🙂
axaard
2010. július 08. — 11:35:36
+1, nagyonjó
Nfol
2010. július 08. — 21:59:58
Egyetlen észrevételem, nem is, inkább kérdésem van: ha a logó a mefiblog “brandet” jelképezi, akkor nem volna jobb egybeírni ezt a grafikán is?
Az alap verzión a zöld “mefi” és a kék mikiegérbe írt “blog” két különálló szónak tűnik számomra. Azt sejtem, hogy a zöld betűt és a kék alakzatot túlzottan közel pozícionálni nem szerencsés, esetleg leírhatnád, hogy a közöttük látható térköz tudatos döntés eredménye-e és ha igen, akkor miért éppen e mellett döntöttél.
Nfol
2010. július 08. — 22:09:14
[re=6061643]Nfol[/re]: Jól van, rugózok itt az egybeíráson és belebakizom a saját kommentembe. Tehát: emellett.
Emellett azt is kifelejtettem, hogy tetszetős a felvázolt koncepció, külön jó, hogy meghagytad a jellemző színeket.
Marci
2010. július 09. — 01:07:02
Igényes munka, mint mindig. Objektív dolgot nem tudok írni, mert ezzel a színösszeállítással engem már alapból lekenyereztél. Az utolsó oldalon lévő sötétebb változat is jó, bár azt egy kicsit problémás lenne elképzelni a mostani világos formavilággal.
Egyedül a “karácsonyi kiadás”-ban nem látom az ünnep hangulatát, fel lehetne dobni egy kicsit valamivel. Egy kis hó brush, stb., a kiemelkedő mikulás sapka viszont nem illene hozzá, ahhoz túl letisztult, de ez így jó. Ahhoz képest, hogy “csak” terv, szerintem simán mehetne. Nem mintha bajom lenne a mostanival, de ég és föld – sokkal kreatívabb.
M.
Péter
2010. július 09. — 14:33:15
Na, első kommentem “talán” (hátizé) nem tükrözte, de a pdf bemutató nekem is nagyon tetszik, igényes munka valóban!
steindani
2010. július 10. — 13:40:56
Ami bántja a szemem, az a ligatúra hiánya a mefi feliratnál. Valószínűleg jobban tetszene a mefi — de ehhez látni kéne azt a változatot is.
Dávid
2010. július 10. — 16:35:48
Nekem is tetszik.
Off.: Az Ajánló feletti banner és a kommentelő box között van egy kis szünet, meg egy “– >” ilyen cucc, gondolom nem én vok az első, aki észreveszi, csak szóltam…
Balázs
2010. július 10. — 21:01:19
Nagyon jo a logo bemutato pdf.
sylverdevil
2010. július 14. — 10:57:46
rettentően tetszik az egész, jobb, mint a mostani szerintem. bár nem vagyok képben milyen a pannon, bocs telenor logója, de a kék verzió arra emlékeztetett halványan.
mint “esettanulmány” is nagyon tetszik, csillagos ötös munka 🙂
Mefi
2010. július 22. — 13:19:46
Nem rossz ez szerintem, csak leginkább semennyire nem érzem a magaménak, részben azért mert nem én csináltam, másrészt pedig azért mert a főbb motívumok hiányoznak, amik “Mefissé” teszik a logót. Persze a brandújításnak az a lényege hogy új legyen, tudom én is.
Egyébként a motor felújítását régóta tervezem, egyszer úgyis megtörténik majd a dolog, viszont a dizájn nem fog változni, ebben sziklaszilárd vagyok, maximum kis ráncfelvarrás lesz. 🙂