Vissza a Balkánra: Montenegróban jártunk

Múltkor annyira bejött »Macedónia«, hogy most egy újabb kedvezményes repjegyvásárlásnak köszönhetően majd’ egy hetet töltöttünk a nem olyan messzi Montenegróban, ami balkáni volta ellenére sok szempontból, sok más európai város előtt jár, többek között közelsége, elérhetősége valamint gyönyörű tájai miatt. Élménybeszámoló!

Fotók!

Szokás szerint mindegyik kép megtalálható egy Flickr albumban (apropó, a SmugMug megvette a Flickr-t, szóval izgatottan várom, mi lesz a folytatás, de ez most nem ide tartozik):

On the Road Again!

A Wizz Air járata Podgoricába érkezik, viszont mi főként Budvát és az attól nem messze található Kotort terveztük megnézni, a transzfer meg rémes áron van, és egyébként is tekergésre vágytunk, így béreltünk autót. A Hertznél öt napra, mindenre kiterjedő extra biztosítással, korlátlan kilométerrel szintén valami akció keretein belül kb. 150€ volt egy automataváltós Opel Corsa.

Ez volt a harmadik bérautó, amit vezettem, és konzekvensen mindig Opelt választok, mert viszonylag kiismertem már, illetve ezek általában jó áron bérelhetők. A mostani kis Corsánknak szerintem volt valami nyűgje, mert kissé rángatott alapjáraton, illetve álló helyzetből indulásnál mindig eléggé gondolkodott az élettörténetén, de ezt leszámítva patika volt.

Hogy milyen Montenegróban vezetni? Nos, Tomi barátommal pont ma beszéltük, hogy sokszor azt gondoljuk, itthon nincs vezetési kultúra, de hogy őszinte legyek, eddig bárhol vezettem külföldön (legyen szó »Ukrajnáról«, »Svédországról vagy mondjuk Dániáról«) általában rosszabbat vagy ugyanolyat tapasztaltam. Ha mondjuk Budapesten egy tízes skálán (ahol a 10 a tökéletes, az 1 pedig a legdurvább orosz dashcam videó YouTube-ról) egy erős 6-os az autóvezetési kultúra, Montenegróra bátran behúznék egy gyenge 4-est.

Az utak minősége szinte azonban mindenhol tökéletes volt, de azért a hegyekben vannak rázós kanyarok, sok helyen szalagkorlát nélkül, túlnyomórészt kétszer egy sávon, ami néha kiegészül kapaszkodósávval. A sebességkorlátozás afféle ajánlás, egy 40-es táblánál 70 km/h-val haladva simán leelőznek a záróvonalnál, kanyarban, hegynek felfelé. A dudálás inkább afféle “szia” vagy ami még furább “menj csak, gyere csak”, mint a “ne”: kétszer is dudáltak rám zebrán állva, ami igazából azt jelentette, hogy menjek nyugodtan. A jobbkéz-szabály nem létezik, nem nagyon jöttem rá, mi van helyette, mintha valami ki nem mondott “a forgalmasabb úton haladónak van elsőbbsége” szabály szerint közlekednének.

Láttunk olyat is az erkélyen ücsörögve, hogy egy két percre, üresben és üresen ott hagyott autó a lejtőn elindult hátra, és csak azért nem ment bele teljes lendülettel egy parkoló autóba, mert valamennyire megfogta a padka, de persze nem hagytak ott betétlapot. Mondjuk nincsenek illúzióim, hogy ilyenek ne történnének percenként a budapesti utcákon késő este.

Ezeket leszámítva (vagy talán ezekkel együtt) viszont hatalmas élmény volt kint vezetni: a tájak gyönyörűek, az utak tükörsimák és az egész utazásunknak hatlamas szabadságot adott, hogy nem voltunk egy helyhez kötve.

A legunalmasabb a főváros

Ritka, hogy a főváros tetszik legkevésbé egy országban, de Podgoricával pont ez volt a helyzet. Az Óratornyon, a Millenium hídon és a Niagara vízesésen (igen, tényleg így hívják) kívül igazából semmi más izgalmasat nem tudnék említeni. Az összes kisebb hely sokkal-sokkal jobban tetszett, főként a természeti adottságok miatt, és tulajdonképpen Podgoricában is a vízesés volt a legjobb.

Ezzel amúgy semmi gond nincs, és egyáltalán nem fikázásból, főként csak azért írom, mert ha te is tervezel Montenegróba utazni, érdemes az érkezés után rögtön letudni a város néhány nevezetsségét, és azonnal tovább menni nyugatnak, mondjuk Budva irányába.

Ami viszont kellemes csalódás volt, hogy a vízesés melletti egyetlen étterem kifejezetten jó volt, ráadásul nagyon király a víz mellett ebédelni, pláne miközben a kacsák éhes szemekkel totyognak melletted.

Hozzáteszem, Montenegróban kicsit több mint félmillió ember lakik összesen, ennek is köszönhető, hogy nem túl nagy egyik város sem, és igazából az ország nagy része szinte nevezhető érintetlennek.

A boltok és a vásárlás

Ezen a jelenségen minden országban kiakadok, de Montenegró még durvább volt: az összes üzletben (a legutolsó alja kisközérttől a nagyobb szupermarketekig) patika rend volt; minden második soron egy eladó, aki figyeli, hogy rend van-e a polcokon és azonnal segít; óriási hús, sajt és egyéb választék, folyamatos takarítás, mosolygó, kedves dolgozók. A pénztárnál minden alkalommal becsomagolták a cuccainkat kérés nélkül, és nem csak nekünk, nem csak azért, mert turisták voltunk.

Szinte mindenhol (ami meglepett, hogy még sok tengerparti ajándékboltban vagy büfében is) lehetett kártyával fizetni, és a legtöbb helyen meg is kérdezik, nem variálnak, nem húzzák a szájukat.

Húsba töltött húsos hús

Ha imádod a húst, Montenegró a kedvenced lesz. A kotori piacon vettünk különböző sonkákat, sajtokat és szalámikat, a kedvencem a pršut névre hallgató szárított sonka volt, de a kajmak nevű tejes sajtkrém is a kedvenceim közé került.

Ezeken túl végtelen mennyiségű plyeszkavicát (pljeskavica) és csevapcsicsát (ćevapčići) fogyasztottunk. Előbbi egy darálthúsból készült, hatalmas, sült húspogácsa, amit sok helyen hamburgerként is neveznek (ekkor általában kenyérrel és sült burgonyával hozzák), de van, ahol a burek nevezetű lapos kenyérkét kenik meg kajmakkal, ajvárral és teszik bele a hagymát valamint a húst. A csevapcsicsa egy hasonló, de fűszeresebb, apró hús, sok helyen nyárson sütik, nagyon hasonlít a micsre. Mindegyiket érdemes kipróbálni.

Külön tetszett, hogy a legtöbb helyen több volt a hús, mint a köret: jellemzően az adagok 2/3-át foglalta el a hús, és harmadát a köret, ami a legtöbb helyen sült burgonyából és grillezett zöldségekből állt. A helyi felvágottak hasonlítanak a hazaiakra, végigettem néhány fajtát, mindegyik kifejezetten finom volt.

A legnagyobb kedvencem pedig az Eurocream névre hallgató krém, ami gyakorlatilag egy fekete-fehér színű nutellára hasonlító tejcsokis-mogyorós krém, de a Horvátországban megismert Lino Lada krémből is sikerült importálnom egy üveggel. Szerencsére majdnem mindenhol készítenek palacsintát ezekkel a krémekkel, úgyhogy van mit lemozogni a tengerparton.

Gyönyörű partok, hegyek és vizek

És hát ha már témánál vagyunk, én inkább hegyes, mint tengeres ember vagyok, de Montenegróban egyszerre találkoznak az óriási és gyönyörű hegyek, amiknek a tetején mindig ijesztő felhők gyülekeznek, és a kristálytiszta, gyönyörű kékszínű víz. Utóbbi tényleg annyira szép volt, hogy azt hittem, ilyen árnyalatot csak a megfelelő Instagram-filterrel tud víz felvenni, de nem, a saját szememmel láttam, még az amúgy kissé koszosabb fővárosban is olyan gyönyörű volt a Morača folyó, hogy én sírtam fel, nem a gyerek.

Kétszer látogattunk el Kotorba: első nap várost néztünk, bejártuk az óvárost, megnéztük a városfalat és ebédeltünk, másnap pedig befizettünk egy kétórás hajóútra. Ezt mindenképpen javaslom: 15€ áron hirdetik fejenként, de 10-12€-ra is le lehet alkudni. Érdemes a kisebb hajókhoz odamenni, mert 4-6 fővel sokkal hangulatosabb mint egy huszon-harminc fős nagyobb hajón. A kétórás túra során Perastot és A Szikál Hölgyének szigetét lehet meglátogatni, közte hajókázással, de van egy négyórás privát túra, ahol egy barlangba is beviszik a jó turistát fürdeni, ez azonban fejenként 20-30€ alku függvényében.

Kotorban továbbá fel lehet menni a hegy tetején lévő erődbe is, ez valami hatszáz-akárhány lépcső, de mi különböző lábegészségügyi problémák miatt (illetve azért, mert úgy tudtuk, autóval is bevállalható valami halál-tekergős utón, de kiderült, hogy ez fake news), ha viszont bírja a lábad, érdemes felmenni, mert fotók alapján gyönyörű a látvány. A kikötőben két hatalmas óceánjáró hajót is láttunk, a Costa Luminosa kifejezetten tetszett, még kedvet is kaptam egy egyhetes körútra.

A partok többsége egyébként kavicsos-sziklás, vannak tengeri sünök és mindenfajta szúrós dolog, szóval a fürdőzéshez érdemes valamilyen úszópapucsot vinni, vagy venni egyet 10€-s áron a bazársoron.

Minden más

Mostanában leszoktam az Airbnb-ről, mert sokszor a négycsillagos szállodákban olcsóbb lakni, de Budvában egy kifejezetten jó lakást találtunk, szintén kb. 150€-s áron, 4 főre, 5 napra 4 éjszakára szerintem nagyon barátságos volt. A mélyhűtő tele volt jégkrémmel (értsd: kb. 10 fajta és 150 darab fagyi volt ott), amit kifejezetten a vendégeknek készített be a tulaj.

Imádtam ezt a pár napot Montenegróban. Nem ide jönnék vissza egyhamar, mert Macedónia jobban megfogott, de nagyon tetszett, és tulajdonképpen semmire és egyszer sem panaszkodtam: csak jó helyeket fogtunk ki, csak jó időt kaptunk, csak szép dolgokat láttunk.

A “30 ország 30 éves koromig” vállalásom tekintetében pedig Montenegró volt a 27. állomás, ha a júniusi törökországi út is összejön, már csak két országot kell behúznom!

Ha Montenegróba utazol, és kérdésed van, keress bátran, ha tudok, szívesen válaszolok.