Mefi volnék, Budapesttől mintegy ezer kilométerre, a ház egy eldugott szegletéből pislákoló GPRS-jellel írom e sorokat, bámulatos 2 karakteres másodpercenkénti…
Nagy pofája, hatalmas egója, és: Három darab »SZIN-bérlete«! (Természetesen három külön embernek; nem Mefinek, Mefi nagy pofájának és hatalmas egójának.)
Kiperkáltam hétötvenet hogy másfél óráig egy elromlott háttámlájú ülésbe préselődve magam mögött hagyjam Salgótarján melegét, és Budapest undorítóan borús és…
Két roppant zavaró jelenségről szeretnék most írni. Az egyik kicsit komolyabb, a másik csak olyan szemet szúró dolog. Az első,…
»Kázmér« (aki egyébként pont ma kilenc hónapos) tegnap kihagyta szokásos éjjeli szórakozását, mely a tapéta és egyéb lakberendezési elemek lebontásával…
És láttunk két kismacskát az Andrássy út egyik kis utcájában, meg a Dózsa György úton egy egészen apró sündisznót, ami…
Találtam a táskámban egy személyiségtesztet, amit még középiskola utolsó heteiben kaptam nagyjából egy éve, hogy töltsd ki fiam, aztán persze…