Bejegyzések személyes témában

Mefi, Mefiről, nem csak Mefinek. Magánéleti, személyi akták.

Részlet

… a szobában állt, szájában elemlámpa, kezében a nyitott akta, amit a fém kartotékfiókból keresett elő. Szemével végigszaladt a nevek…

Fáradt vagyok

Mikor este leültem ide, és bejelentkeztem, legalább három dolog járt a fejemben, amiről írni szerettem volna, de ebből a végén…

Témazárók tömkelege

Befejeztem a tanulást, ami röpke négy és fél óráig tartott. Angolból három fejezetnyi témazáró, ez nagyjából egy hónap és kétszáz…

Mefi is currently away

Most nincsen blog. Majd talán este, ha lesz egy szusszanásnyi időm. Csapó.

Az idei első szép nap

Ma úgy döntöttünk az én drága jó barátommal, hogy a jó idő örömén, egész napunkat a szabadban töltjük – jól…

Fulladásig

Tulajdonképpen azért nem érdemes mefinek cukrot, csokit, fagyit, sütit, vagy akármilyen mefinek tetsző édességet, mert addig eszi, amíg el nem…

A kezdet

Visszaemlékeztem milyen volt, amikor kezdtem ezt ez egész bloggerkedést. Anno – mint szinte bármilyen kezdő blogger – én is a…

Zenehiány

Mivan akkor, amikor egész álló nap egy szám jár a fejemben? Na akkor kell meghallgatni a számot. Beindítom a winempet,…

Versek

Szeretem a verseket. Jövőhét szerdán hivatalos vagyok egy versmondó rendezvényre. Mivel ma tudtam meg, ezért gyorsan elkezdtem keresgélni, és azt…

Mefi a Linktéren

Gondoltam bedobom már magam a Linktérnek, hadd örüljön a fejem. Erre mit látok, na mit látok? Hát ezt látom: Az…

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2026

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.