Na, akkor most az lesz, hogy a holnapi napon én elrepülök a nem olyan messzi Bologna városába, egészen pontosan Forlì-ba,…
Az idei nyaralásrengeteget megkoronázva most pedig a »tavalyihoz hasonlóan« leugrunk Szegedre, ahol négy napon keresztül fogjuk jól érezni magunkat a…
Szeretnék csináltatni magamnak egy hatalmas táblát, amit a nyakamba akasztanák (sic!) és ráírnám, hogy: EMBEREK, A BALATON JÓ! Nem arról…
Megyünk két napra a Balcsira, süttetni a hasunkat és lángost zabálni rekeszszám, valamint »sörféleséget« vedelni tonnaszám, vagy akár fordítva is….
Nem is tudom minek örültem igazán, hogy először végre megszabadulhattam a Szlovénia óta büszkén őrizgetett »csomagtól«, vagy hogy végre magyar…
Néhány óra múlva megkezdem a szokásos tizen-egynéhány órás gyomorremegtetően izgalmas utamat a Toszkán nap sütötte vidék felé, ahol internet- és…
Megjöttünk a tegnapi este során mint a menstruáció, piros vonattal és szerencsére kevesebb fennakadással mint ahogyan lejutottunk a Balatonra. Irgalmatlanul…
Leugrottunk hatodmagunkkal ‘lellére, persze közel sem unalmas kalandok során. Szóval az úgy volt, hogy persze mikor intézed a nyaralást, akkor…
Akkor most a mefiblog vakációs kiadását kicsit még tovább dédelgetve, egy amolyan nyárbúcsúztató szeánsz keretei között elutazunk Szegedre, ahol pontosan…
No, hát rekordidő alatt, bár kétórányi késéssel indulva, tízórányi autóbuszban való tartós konzerválás után megérkeztem végre Magyarlandre. Remekül éreztem magam,…