Weeds

És akkor a Showtime mostantól a kedvencem, mert amit művelnek, az valami felháborítóan fantasztikus. Kezdve ott hogy »Dexter« az utóbbi idők egyik legkreatívabb, legjobban kidolgozott, legjobban játszott és forgatott és mindenmásbanisjó sorozata volt, aztán – többek tanácsára – beszereztem a Weeds (magyarul Nancy ül a fűben címmel fut) első évadját, és konkrétan már az első részben potyogtak a könnyeim.

Nekem a »Született feleségekben« is bejött ez a kertvárosi képmutatós téma, ott is sikerült viccesen megközelíteni, itt pedig pláne, megtoldva jó nagy adag káromkodással, meg persze a fűvel, mert az itt mindenhol jelen van.

Én nem füvezem, de nem is úgy álltam fel a tévé elől, hogy akkor most tekerek egy spanglit. Az egész sorozatban van valami bájos. Lehet rajta röhögni, ez magától értetődik; lehet rajta picit szomorkodni is, mert egyik filmből és sorozatból sem lehet kihagyni a szomorkodást, ugye; és ami a lényeg, bár közhelyesen hat: lehet rajta gondolkodni. Mert mégsem az volna az elsődleges üzenete, hogy szívj füvet, és légy boldog, hanem valahol megmutatja, hogy az egész vidámnak és csininek tűnő kertvárosi világ mögött mennyire megy a képmutatás, minden férj félrekefél, minden nő pletykál, mindenki mindent tud, és mindenki füvezik. És bár lehet hogy mosolyognak, nem feltétlen vidámak. Ez a Weeds. Két részt láttam eddig, de amint az látszik, engem megvett.

Showtime for prezident! (És még a Tankcsapda – Félre a tréfát (egy utolsó slukk és vége) is megszólal, hehe.)

{{5csillag|(Kihagyhatatlan.)}}