Az igazat megvallva én vártam és kíváncsi voltam a Made in Hungáriára. Nem feltétlen a Fenyő Miklósért tanúsított hatalmas rajongásom (ilyen nem is igazán van), hanem inkább a hatvanas évek, a rákendroll és persze amiatt, hogy magyar film, ami az én szememben mostanában inkább pró, mintsem kontra. Moziban is meg akartam nézni, de az rajtam kívülálló okok miatt nem jött össze.
A hatvanas években járunk szerény kis országunkban, ahol nincsen Coca Cola, de van Bambi és ahol bár annyira nem színes a világ mint a napfényes Amerikában, az emberek nagyjából mégis boldogok. És kezd elterjedni a rákendroll, az akkor még ismeretlen műfaj, amire az igazi elvtársak vírusként tekintenek. Ebbe a világba csöppen bele Fenyő Miki, aki négy év után hazatér az Államokból, rágógumival, belőtt hajjal és hawaii-mintás inggel. De már a reptéren megtapasztalja, hogy ez bizony nem Kansas. Itt nincs szabadság, nem öltözhet úgy ahogy akar, nem mondhatja azt amit akar és legfőképpen nem csinálhatja azt, amit szeretne és amihez igazán ért: a zenélést.
Miért jöttek haza?
A Honvéd miatt! Jobb a foci!
Mióta elment, barátai bandát alapítottak egy Röné nevű sráccal, aki értelemszerűen nem örül hazatértének, és próbálja mindenben szabotálni. Ráadásul zavarja hogy Mikinek ezerszer jobb az angoltudása, menő a sérója, elvises öngyújtója és eredeti Jack Daniel’s whiskey-je van, ami azért akkoriban aranynak minősült.
Ez nagyjából az alapszitu, és igazából a történeten sokat nem variáltak, talán ez az egyetlen gyenge pontja a filmnek. Zenés darab, így annyira mégsem zavaró, ráadásul a kiváló díszletek, jelmezek, képi világ és a koreográfia bőven feledteti az emberrel, hogy gyakorlatilag egy összecsapott sztorit tárnak elé. Mármint lehet hogy Fenyő Miklós szerint nem összecsapott, de azért lehetett volna ezt a részét jobban is.
Szóval ez van. A Made in Hungária egy kiváló limonádé, majdnem kétóra szórakozás. Bejöhet azoknak, akik szeretik a Hungária zenekart és Fenyő Miklóst; bejöhet azoknak, akik abban a korban éltek, és nosztalgiázni szeretnének; de bejöhet azoknak is, akik szeretnének egy nagyon pici darabkát abból a korból, amiről az én korosztályom szülei sokat beszélhetnek.
Műfaj: | musical |
Időtartam: | 120 perc |
Megjelenés éve: | 2009 |
Főszereplők: | Fenyő Iván, Szabó Kimmel Tamás, Kiss Tünde, Scherer Péter |
{{4csillag|}}
Zs
2009. május 16. — 13:31:34
Régóta meg akarom nézni, csak moziba senki nem jött velem, most meg nem tudom honnan szerezzem meg 🙂
Pidu
2009. május 16. — 15:23:15
Igen, a film nem nagy szám. De a zenék nagyon jók. Kár, hogy nem volt senki akivel táncoltam volna rá. 🙁 😀
Mefi
2009. május 16. — 21:47:43
[re=59616]Zs[/re]: kint van már DVD-n. 🙂
[re=59617]Pidu[/re]: azt hiszem a táncra mint olyanra ez az egyetlen műfaj, ami rá tudna valaha is venni. 🙂
axaard
2009. május 17. — 15:25:12
Kurva jó film, csak úgy röviden… Meg akartam nézni már régóta, de tegnap hirtelen megkerestem
torrentena boltban, megnéztem, örültem…Mefi
2009. május 17. — 19:20:20
[re=59628]axaard[/re]: moziban mondjuk a zene miatt lehet jobb lett volna kicsit. 🙂
Mr Chanandler Bong
2009. május 18. — 07:43:22
Moziban láttam még télen, és nagyon bejött!
Nem gondoltam volna hogy ilyen mértékben jó lesz a koreográfia/látvány. A zenéről nem is beszélve, pedig nem vagyok Hungária rajongó de…ezek szerint mégis:)
Mefi
2009. május 18. — 09:15:40
[re=59638]Mr Chanandler Bong[/re]: én nem vetem meg a Hungáriát, de a tálalás itt volt annyira jó, hogy szeressem is. 🙂