Itt az összes film témájú bejegyzést olvashatod; jó szórakozást!


Kaliforniai álom

A La La Land összesen hét Golden Globe-díjat zsebelt be, többet, mint a történelem során bármelyik másik film. Ebből persze nem következik egyértelműen, hogy tényleg jó, de a filmet körülövező rajongás-áradat és a jobbnál-jobb kritikák már annál inkább.

Illetve még ezek sem feltétlenül, de jó alapot adnak a bizakodásra. A 2016-os filmek közül nagyon sokat vártam, de végül nagyon kevés fogott meg igazán, a La La Land viszont néhány perc alatt magával ragadott és azóta is a dalait dúdolom.

Még nincs vége, olvasd tovább »


10 Cloverfield Lane

Az első és legfontosabb kérdésre a válasz: a 10 Cloverfield Lane című filmnek van köze a »Cloverfield« című filmhez. Ha azt nem láttad, egyáltalán nem fogja befolyásolni a véleményedet, sőt, lehet, hogy még kicsit izgalmasabbá is teszi; de akkor is érdemes megnézni, ha az előző történet annyira nem nyerte el a tetszésedet, mert bár vannak összefüggések, sokban különbözik a két film.

A történet felépítése egyébként tényleg hasonló: van ugye egy bizonyos nagy esemény, de mi arról nagyon keveset tudunk, egyáltalán nem a szupertotált, inkább makrót látunk az eseményekről, még pontosabban arról, hogy ez hogyan hat a három főszereplőre.

Rögtön azzal kezdünk, hogy egy csaj (Mary Elizabeth Winstead előadásában) sietősen összerámolja a holmiját, és nekivág a nagyvilágnak. Elég gyorsan összerakhatjuk a képet: ez igazából egy szakítás, és a csaj a vőlegényét hagyja ezerrel hátra. A menekülés közben azonban autóbalesetet szenved, és egy világvége-bunkerben találja magát.

Jelenet a 10 Cloverfield Lane c. filmből

A bunker építőjét és házigazdáját John Goodman alakítja: a konteók világában élő exkatona már régóta várja a világvégét, építgette a szuperbiztos bunker megoldását, ahol most rögtön közli is velünk, hogy vagy a ruszkik vagy a marslakók lerohanták a világot, és a támadásnak köszönhetően a levegő is szennyezett, így tuti nem lehet kimenni. De gond egy szál se, hiszen az óvóhelyen van minden: videókazetták, DVD-k, könyvek, társasjátékok, zenegép, légtisztító, évekre elegendő élelem és ital, tiszta víz. Szóval érted.

A bunkerben még ott van a fiatal vigyori srác is, akit John Gallagher Jr. játszik: ő segített az építkezésben, és amikor látta, hogy galiba van, azonnal oda vette az irányt, a házigazda pedig végső soron beengedte, nem hagyta meghalni a fertőzőnek mondott külvilágban.

A történet végig nagyon pörgős, pedig három szereplő együttlétét látjuk egy cirka negyven négyzetméteres bunkerben. És annak ellenére, hogy láttam a Cloverfieldet, nagyon tetszett, hogy a film végig szándékosan bizonytalanul hagy:

amikor azt hiszed, tudod mi van, jön egy jelenet,
ami után megint elbizonytalanodsz.

Aztán persze a végén megoldódik a jól felépített konfliktus, és még egy menő csihi-puhi jelenetet is kapunk. Ha még lesz három hasonló film, a végén összerakjuk, mi történt az első részben.

A 10 Cloverfield Lane egy szórakaztó dráma, sci-fi, horror és thriller elemekkel fűszerezve. Kicsit kedvelhetőbb az előzménynél, mert itt nem rángatják össze-vissza a kamerát, de hasonló véleménnyel vagyok róla, mint az előzőről: két-három év múlva már homályosan fogok emlékezni a részletekre, most viszont végig lekötött, jól szórakoztam és a kötelező mozdulatok ellenére sem unatkoztam vagy éreztem túlontúl kiszámíthatónak.

Eredeti cím: 10 Cloverfield Lane 10 Cloverfield Lane filmplakát
Műfaj: dráma
Időtartam: 103 perc
Megjelenés éve: 2016
Rendezte: Dan Trachtenberg
Főszereplők: Mary Elizabeth Winstead, John Goodman, John Gallagher Jr.

Kémek hídja

Pár éve szokásom, hogy az Oscar-díjak átadása előtt megnézem a legjobb film jelölést kapott mozikat, de a Kémek hídja ettől függetlenül is régóta a listán volt. A hidegháború idején játszódó, valós eseményeket bemutató dráma, Tom Hanks, Spielberg és a Coen-fivérek nevével fémjelezve egyáltalán nem tűnt rossz választásnak.

És tulajdonképpen nem is volt az, nagyrészt teljesítette a saját elvárásaimat. Egyáltalán nem akciófilmről van szó, csihi-puhi jelenet talán egyet leszámítva nincsen, van cserébe rengeteg (nagyon jó) párbeszéd, kellően feszült történetvezetés, két, szinte tökéletes színész, lenyűgöző díszletek között, szépen fényképezve.

Még nincs vége, olvasd tovább »


Aljas nyolcas

A 2015-ös év számomra legjobban várt vetítése Quentin Taraintino 8. filmje, az Aljas nyolcas volt. Az ember (főként ha rajongó), izgatottan ül le egy Tarantino-film elé, mert azok jellemzően olyan élményt – nem túlzó azt a szót használni, hogy varázst  adnak, ami ritkán tapasztalható a moziban és ami nehezen hasonlítható más filmhez. Na, ez az, ami most esetemben megközelítőleg sem sikerült.

És nem azt mondom, hogy az Aljas nyolcas egy rossz film, mert egyáltalán nem erről van szó. Gyönyörű képkockák, amikhez a Panavison Ultra 70-es kamera is nagyban hozzájárult; Ennio Morricone zenéje szokás szerint belemászik az ember fülébe és hibátlan a remekül válogatott színészgárda is, akik tényleg beletesznek apait-anyait. Mégis, csak az a kis fűszer, az plusz valami, ami éppen Tarantino szokott lenni, nekem az hiányzott.

Az egyébként rendkívül hosszú (itthon 168 perces) játékidő alatt végig az volt az érzésem, mintha egy nagyon fasza autóban ülnék, amit valaki rosszul vezet: próbálja felvenni a fordulatot, de valahogy mégis mindig lefullad. Voltak jelenetek, amikor nagyon éreztem, hogy megyünk, de ezekből kevés jutott, és jellemzően hamar abba is maradtak.

Nem az volt a baj, hogy hosszú, mert a »Django elszabadul« is nagyjából ekkora játékidővel rendelkezik, de közben végig azt éreztem, hogy lécci, még ne legyen vége, csak még egy jelenetet vagy egy képkockát.

Aljas nyolcas - Samuel L. Jacksona

A karakterek tekintetében két dolog zavart nagyon. Az egyik, hogy a kávzi egyetlen női karakter tényleg csak azért volt a történetben, hogy minden jelenetben legalább egyszer orrba verjék. Lehetne ez biztosan vicces is, de nekem egyáltalán nem így jött át. A másik, hogy Mobray gyakorlatilag egy-az-egyben Hans Landa replikája volt, és nem olyan „visszakacsintunk a régiekhez“ módon, hanem szájbarágósan, zavaróan, idegesítően hasonló: ugyanazok a mozdulatok, ugyanaz a beszédstílus, ugyanolyan mimika és még sorolhatnám.

Történet szempontjából vannak a legnagyobb bajaim: nem éreztem az igazi drámát, a feszültséget is talán csak egyszer, hiányoztak a híres dialógusok, amiket még évekkel később is idézni fogunk különböző helyzetekben és a fordulatok voltaképpen semmit nem adtak hozzá az eseményekhez. Jó színészeket láttam, szépen fotózva, remek díszletekkel, nagyon jó zenével, akik sokat beszélnek, de nem mondanak semmit. Ráadásul végig olyan kiszámítható volt az egész, mint bármelyik egyszernézős film, ami különösen furcsa volt, nem is tudott teljesen kikapcsolni.

Talán túlzás lenne azt mondanom, hogy csalódott vagyok, de mégis valami hasonlót érzek: ez a film a nyolc közül nálam jelenleg a legutolsó helyet foglalja el, és nem gondolom, hogy minél előbb (vagy akár bármikor) újra megnézném. Nagyon furcsa volt a moziban, hogy amikor vége volt, megkönnyebbültem, hogy már nem kell tovább néznem. És lehet, hogy ha Tarantino nem lenne a képben, akkor még nem is lenne ilyen rossz érzésem, de így azzal az érzéssel távoztam, hogy nem kaptam meg, amit szerettem volna.

Eredeti cím: The Hateful Eight Az Aljas nyolcas plakátja
Műfaj: western
Időtartam: 168 perc
Megjelenés éve: 2015
Rendezte: Quentin Tarantino
Főszereplők: Samuel L. Jackson, Kurt Russel, Jennifer Jason Leigh, Walton Goggins, Demián Bichir, Tim Roth, Micahel Madsen, Bruce Dern, James Parks

Star Wars: Az ébredő Erő

Ha rövidre akarom zárni a kérdést: tetszett a film. Ha ennél egy morzsával hosszabbat mondanék: nem volt rossz, de tökéletes sem. A még hosszabb verziót pedig igyekszem szpojlerektől mentesen összefoglalni.

Próbáltam magam a lehető legtávolabb tartani a Csillagok háborújának új epizódjától. Persze az utóbbi időben ezt kifejezetten nehéz volt megtenni: a premier hetén gyakorlatilag a csapból is a midikloriánok folytak, a premier napján így inkább meg sem nyitottam a Facebook-Twitter-Tumblr-Feedly négyest. Péntek este úgy ültem be a moziba, hogy egy dolgot szeretnék: jól érezni magam. Azt is tudtam, mit nem: azt az élményt, amit az első három rész (a fiatalabb trilógia) kaptam.

A Baljós árnyak még csak-csak méltó visszatérés volt, de A klónok támadása és A sith-ek bosszúja olyannyira unalmasak, semmilyenek és giccsesek voltak, hogy a harmadik rész címére most az imént konkrétan rá kellett keresnem. Oké, egyértelmű, hogy a régi trilógiánál tapasztalt varázslatos érzést és látványvilág által okozott eufóriát egyetlen új (Star Wars) film sem tudja felidézni, de az első három rész (és főként a II. és a III.) az idegesítő történetvezetésével, gagyi párbeszédeivel, semmitmondó romantikus gügyögésével és a tökéletesen unalmasra renderelt CGI-jelenetekkel nekem egyszerűen még a kikapcsolódást sem hagyta.

A Csillagok háborúja rajongók között két tábor létezik szerintem: az egyik, aki látta a filmeket és imádja, a másik pedig, akinek mutatsz egy űrhajót, és megmondja, hogy mi a típusa, ki gyártotta, hol használják és mik az érdekes tudnivalók azzal kapcsolatosan. A film szerintem tetszeni fog de legalábbis nem okoz nagy csalódást az első tábor tagjainak, míg sokan lesznek a második táborból, akik nagyot fognak csalódni, mivel a Disney elég sok dolgot átalakított a hivatalosnak számító regény formájú folytatásokhoz képest.

Nem szabad elfelejteni, hogy habár nem tudom bizonyítani az állításomat, de meggyőződésem, hogy a második tábor tagjainak semelyik változat nem tetszett volna. (Ha belegondolok, hogy a Vissza a jövőbe trilógiát folytatnák, egyszerűen nem tudom elképzelni, mit kéne belőle kihozni, hogy tényleg nagyon kedveljem.) Az új Star Wars pedig főként tényleg csak egy dologról szól: a számokról. Legtöbb néző, legtöbb pénz, legtöbb ez és legtöbb amaz. Itt pedig ha vágni kell, egyértelműen a nagyon komoly rajongók érdekei fognak sérülni.

Ciki vagy nem, nálam BB-8 karaktere nagyban vitte a filmet

Star Wars VII: BB-8

Nagyon kedvelem a droidokat, gyerekkoromban mindig akartam valami hasonlót magamnak, és a legtöbb efféle filmben azonnal megfognak. Az eredeti trilógiában tulajdonképpen R2D2 volt az egyik kedvenc karakterem. BB-8-en már az előzetesben lehetett látni, hogy minden benne lesz, ami anno a C3PO-R2D2 párosban, és ami fontos eleme is a Csillagok háborúja filmeknek. Aláírom, a cukiságot kicsit túltolták, de sok más túltolás volt, ami zavaróbban hatott, mint BB-8 gurigázása. Jól kitalált, ötletesen korszerűsített R2D2 karaktert kapunk BB-8-tel, aminek a cukisága tényleg határtalan.

Összességében nekem a főbb karakterek is tetszettek. A „bratyizást“ és az örömködést kicsit szintén sikerült túltolni, néha már-már sziruposnak éreztem, de van potenciál az új szereplőkben, hamar megkedveltem őket, és minden kiszámíthatóságuk ellenére is jól betöltötték a szerepüket. Finn talán a leggyengébb láncszem a többiek között, de Rey-ben, Snoakban és Kylo Renben tényleg van potenciál.

Utóbbinak éreztem a hibáit, de ezeket inkább annak tudtam be, hogy egy fiatal karakterről van szó, aki még nem tud határozott és átgondolt döntéseket hozni, így inkább a tettvágy és a düh vezérli. Azt persze nem tudtuk meg, miért ilyen szörnyen dühös, és miért állt át a sötét oldalra, de azért valamit hagyni kell a következő két részre is. A furcsa svájcibicska fénykardja elsőre tényleg inkább viccesnek tűnt a képeken, de akció közben már egyáltalán nem éreztem ezt, és az is tetszett, hogy teljesen máshogy izzott, mint a többi kard, benne volt a a fiatalos düh és agresszió, amit végig érezni lehetett Kylo Renen is.

Star Wars VII: Kylo Ren

Sokat markol, keveset fog

Amit viszont mindenképpen a rossz oldalra kell írni a filmmel kapcsolatban, az a történet kapkodós, rendkívül gyors tempója. Nem baj, ha valami pörög, értem én, hogy a Disney egy eladható, gyerekeknek sem unalmas terméket akart, de sokszor éreztem, hogy már annyira sok dolog történik, hogy még át sem értékeltem az egyik jelenetet, mire benne vagyok a következő közepében.

És ha már történet: nem volt rossz történet, de bátran lehetne mondani, hogy igazából nem is volt. A régi részek forgatókönyveit és karaktereit itt-ott átírták, megigazították és bumm, így lett Az ébredő Erő.

Kellett, jó volt és tetszett, hogy a régiek is kaptak helyet, az viszont már kevésbé, hogy az egész filmbe dézsával öntötték a direktnél direktebb utalásokat, és sokszor éreztem, hogy nem is egy új részt, hanem valamilyen rajongók által készített újragondolt remake-et nézek. Ez annyira nem is feltétlenül baj, de egy kicsit több kreativitás lehet nem ártott volna.

Aztán ott van még az a bizonyos jelenet az Első Renddel, ami már néhány képkocka alapján látszódott, hogy valamelyik Harmadik Birodalom korabeli Hitler-beszédet próbálja utánozni, és ha nem esett volna ez le, akkor a végén a rohamosztagosok még egy nagy karlendítést is csináltak. Ez a jelenet volt talán a legkínosabb.

A befejezésnél felütötte fejét egy hasonló filmeknél nekem érzésre gyakran előforduló hiba: olyan érzésem volt, amikor annyi mindent akartak beleönteni, hogy az utolsó tíz percnél vették észre, hogy mindjárt vége a műsoridőnek, gyorsan valami konlúzió-szerűség sem ártana. És ezt nem az utolsó tíz percnél kezdtem érezni, hanem nagyjából a felénél.

És azért logikai hibákból, szükségtelen jelenetekből is jutott pár, de ezek is túlnyomórészt a fent ecsetelt kapkodás eredményei.


Ha ennél sokkal nagyobb rajongó lennék, biztosan én is baljósabban (értitek) nyilatkoznék a filmről, de hogy teljesen őszinte legyek: beültem a moziba, jó volt hallani ahogy sokan lelkesen tapsoltak, jó volt látni a sárga betűket John Williams híres nyitányára, jó volt látni BB-8-et, jó volt látni Han Solót és úgy általában véve ki tudott kapcsolni annyira a film, hogy ne foglalkozzak a zavaró hibáival.

Az egyetlen aggályom, hogy a történet rengeteg kérdést dobott fel, amit ha a folytatásban jól és kicsit átgondoltabban válaszolnak meg, akkor összességében nagyon fasza trilógia lesz, de ha zavar támad az erőben, és három különböző rendező három különböző dolgot akar bemutatni, annak csak csalódás lesz a vége.

Eredeti cím: Star Wars: The Force Awakens Star Wars: Az ébredő Erő című film plakátja
Műfaj: akció, kaland, fantasy, sci-fi
Időtartam: 135 perc
Megjelenés éve: 2015
Rendezte: J.J. Abrams
Főszereplők: Daisy Ridley, John Boyega, Oscar Isaa