Kaliforniai álom

A La La Land összesen hét Golden Globe-díjat zsebelt be, többet, mint a történelem során bármelyik másik film. Ebből persze nem következik egyértelműen, hogy tényleg jó, de a filmet körülövező rajongás-áradat és a jobbnál-jobb kritikák már annál inkább.

Illetve még ezek sem feltétlenül, de jó alapot adnak a bizakodásra. A 2016-os filmek közül nagyon sokat vártam, de végül nagyon kevés fogott meg igazán, a La La Land viszont néhány perc alatt magával ragadott és azóta is a dalait dúdolom.

Várjál már, ez ilyen éneklős-zenélős izé?

Igen, a La La Land – ha a nevéből nem lenne teljesen egyértelmű – egy zenés darab. Elsősorban mégsem nevezném musicalnek, mert valahogy sikerült a műfaj elemeiből tényleg csak a jobbakat beépíteni, és teljesen jó a szöveges-énekes jelenetek megoszlásának aránya, dinamikája; volt egy hosszabb jelenet, amikor azt hittem, már nem is fognak énekelni, máskor meg észre sem vettem, hogy most éppen zenés részt hallgatok. Ráadásul a szereplők is egészen jól énekelnek, vagy csak vannak annyira elragadóak, hogy nem tűnik fel az ellenkezője. Egy profi zenész biztos találna hiányosságokat, de jellemzően nálam a műfaj egyik gyakori gyilkosa, hogy inkább népszerű, mint jól éneklő színészek kapják a szerepeket (hogy a »Mamma Mia!« Brosnan-Streep duettjénél talán jobb példát ne is hozzak).

És ez ilyen nyálas?

Romantikus, de nem nyálas. Nagyon szeretem a jó romantikus filmeket, azonban két-három évente találok egyet, amit tényleg élvezek is. Pedig a recept nem bonyolult: legyen két karakter, akikbe a történet során én magam is bele tudok szeretni, és hiteles a kalandjuk, a boldogságuk vagy a drámájuk. És hát ki ne tudna beleszeretni Emma Stone és Ryan Gosling bármelyik vásznon látott alakításába? Egyrészt ez már a harmadik közös megmozdulásuk az egyébként egészen jó »Őrült, dilis, szerelem« és az amúgy nem nagy extra, de miattuk kifejezetten élvezhető »Gengszterosztag« óta. Arról nem is beszélve, hogy kevés srácot ismerek, akinek ne jönne be Emma Stone, még kevesebb lányt, aki ne kedvelné (mit kedvelné, akarná egyenesen felfalni) Ryan Goslingot.

Mindig csak a jazz!

Nem erről szól az egész film, sőt, szerintem úgy is lehet élvezni, ha valaki kifejezetten nem szereti a jazz zenét, de azért a történetnek vastag alapjául szolgál az egyik főhős jazz iránti szerelme, a jazz jelenlegi helyzete úgy általában világban. Olyannyira, hogy azt is észre lehet venni, hogy a párocska szerelmi életén túl úgy általában a zenével való szerelem is sokszor előkerül a filmben. A jazz kapcsán pedig volt pár nagyon jó gondolat, például amikor arról vitáznak, hogy a legtöbb ember nem is szereti ezt a műfajt, hiszen csak az ugrik be neki, amikor a liftben a stock ismétlődő zenét hallgatja. Itt érdemes megemlíteni Damien Chazelle nevét is, aki a szintén kiváló »Whiplash« írója és rendezője, de nem volt rest megírni az ugyancsak 2016-os kedvenc, a »10 Cloverfield Lane« történetét sem. Én biztosan megjegyeztem a nevét, így, hogy három kedvencemhez is köze volt.

És miről szól azon túl, hogy énekelnek meg szerelmesek?

A magyar cím jól bemutatja a történet dióhéjban: két fiatal, akik álmodoznak. A lány nappal a kávézóban dolgozik unottan, és amikor ideje engedi, meghallgatásokra jár, hiszen mint abban a városban mindenki, szeretne sikeres színésznő lenni. A srác pedig egy klasszikus jazz klubot nyitna, olyan füstös pincehelyet, téglákkal a falon, zongorával a színpadon, relikviákkal a sarkokban és miegymás. Mindeközben látszólag semerre nem halad az életük, amíg néhányszor egymásba nem botlanak, majd jól egymásba nem habarodnak. Amiért a készítőknek külön jár a pacsi, hogy habár a klasszikus amerikai álmot hajkurászó két fehér főhős klisés története bontakozik ki, tartogat olyan fordulatokat, amelyek akár még meglepetésként is érhetik a nézőt.

De a kínzó kérdés: lefeküdt-e már egymással az álompár a való életben?

Ez bennem is felmerült, de az interneten semmilyen meggyőző információt nem találni a témában.


A La La Land tényleg egy kiváló film: minden vicces, szomorú, zenés, szöveges, giccses és egyszerű jelenetével együtt imádtam. Imádtam a zenéjét, imádtam a főhősöket, imádtam a befejezést és igazából semmibe nem tudok belekötni, mert ha volt is hibája, összességében annyira szerethető, hogy a bajaira figyeltem legkevésbé.

Eredeti cím: La La Land La La Land (Kaliforniai álom) filmplakát
Műfaj: vígjáték, dráma, musical
Időtartam: 128 perc
Megjelenés éve: 2016
Rendezte: Damien Chazelle
Főszereplők: Emma Stone, Ryan Gosling


Szólj hozzá!

A nevedet és az e-mail-címedet mindenképpen add meg. Az e-mail-címed nem jelenik meg.