Trump Amerikájának első hete

2017. január 20-án iktatták be Donald Trumpot, az Egyesült Államok 45. elnökét. Hosszú volt az út idáig, nem csupán a kampányidőszak miatt, hanem azért is, mert ezt a narancssárgára szolizott, hangos beszédei közben furcsán gesztikuláló milliárdost szinte mindenki annyira abszurdnak és lehetetlennek találta, hogy választási győzelme a fél világot még a Brexitnél is nagyobb hidegzuhanyként érte. Ebben a bejegyzésben a saját gondolataim mentén járom körbe a Trump-éra első hetét (noha mire megírtam, már az első két hétről is írhattam volna).

De még előtte egy gondolat: kit érdekel Amerika?

Sokan mondják, hogy nekünk itt a kis magyar honban, a Kárpát-medence közepén egyáltalán nem kell foglalkoznunk az USA politikájával, hiszen nem látunk bele, nem élünk ott, nem érint minket stb. Ezzel részben egyetértek, hiszen az „amerikai álomról“ legtöbbünknek annyi képe van, amennyi a filmekből és sorozatokból leszűrhető, ennél egy kicsit előrébb vannak, akik mondjuk olvassák, követik is az ottani fontosabb eseményeket és még jobb helyzetben, akik dolgoztak vagy mondjuk éltek is ott.

Ettől függetlenül, mégis az USA az egyik „világvezető nagyhatalom“, ennélfogva az ottani politika alakulása igenis érint minket, ha másért nem is, az Egyesült Államok és az Európai Unió kapcsolata miatt biztosan.

Indító gondolatként azt is fontosnak tartom megosztani, hogy én nem Trumpnak drukkoltam a választások alatt, nem is igazán Clintonnak, de mostanáig is úgy gondolom, hogy ő lett volna a kisebbik rossz. Azzal is tisztában vagyok, hogy habár Obama nagyon szimpatikus karakter, ettől függetlenül elnöksége nyolc évének megítélése korántsem ilyen egyszerű téma.

A bejegyzést azért is kezdtem el írni, mert úgy voltam a dologgal, hogy várjuk ki a végét, nézzük meg, milyen lesz Trump első hete, lehet, hogy az egész még jól is elsülhet. Az első pár nap mérlege viszont nem nagyon adott alapot a bizakodásra.

Lehetne azért jó oldala is Trumpnak…

Keveset tudnék mondani, mert tényleg borzalmasan antipatikus a figura: ahogy beszél, amiről beszél, amit képvisel, amik kiderülnek róla stb. Ettől függetlenül viszont két dolgot nem lehet tőle elvitatni: pontosan azt mondja, amit nagyon sok ember szeretne hallani és pontosan azt csinálja, amit ígért, hogy csinálni fog.

Tekintsünk el attól, hogy minősítjük a mondandókat és a tetteket, politikusoknál ritkán tapasztalhatjuk azt a következetességet, amit nála.

Másrészt az sem tűnik teljesen elrugaszkodott gondolatnak, hogy egy az üzleti világban sikereket elért, dollármilliárdos cégvezető kerüljön az elnöki székbe, akit valószínűleg nem az elnöki fizetés motivál; én azonban személy szerint nem hiszek abban, hogy akinek sok pénze van, ne akarna még többet, vagy hogy akinek sok hatalma van, ne akarna még nagyobb szeletet a világ tortájából.

…de minden jóhoz rögtön kettő kevésbé jó társul

Ami engem különösen bosszant, az leginkább pont a túl egyszerű, kapkodó és hűbelebalázs hozzáállás.

Van egy jó példám: „Amerika az első, az illegális bevándorlókat és a terroristákat meg kell fékezni, ezért falat húzunk a mexikói határra és kitiltunk mindenkit, aki pl. Szíriából jönne“.

A képlet tényleg nagyon egyszerű, nem véletlenül működik: az átlag, témával kevésbé foglalkozó állampolgárnak, akit a probléma nagyon zavar, de nem akar vele foglalkozni, ezek a mondatok értéket szállítanak, hiszen nem érzik azt, hogy valami biztonságpolitikai bullshittel hülyítik őket. Van egy probléma, jött egy ember ígéretekkel, és már az első napokban tettek követték az ígéreteket.

De azért a háttérben bíztam benne, hogy egy jobban átgondolt, biztonságpolitikai bullshittel teli, a hozzáértő résztvevők bevonásával született elemzésre alapuló, megalapozott döntések potyognak majd ki, nem csak annyi, hogy egyszerűen leül az elnök, akinek a beavatási papírján még meg sem száradt a tinta, és aláírja a papírt, ami megkerülve mindenkit azonnal érvénybe lépve tiltja meg a belépést hét muszlim országból az Egyesült Államok területére, és veteti kezdetét a falépítésnek a szomszédos ország felé.

Megértem, hogy sokan ebből csak annyit szűrnek le, hogy jött egy hangos ember, aki megmondta, hogy ennek a balhénak véget kell vetni, és látszólag meg is tette ezt, de azért egy világelső gazdasági hatalom vezetőjétől ennél komolyabb, átgondoltabb, tervezettebb lépésekre számítanék.

És persze simán megvan az esélye, hogy én látom rosszul az egészet, és tényleg ezt kellett lenni, bár

Az egészet mintha már láttam volna valahol

Olvastam egy bejegyzést a Mediumon, nagyon tetszett és nagyon egyetértek a tartalmával. Egy Tobias Stone nevű figura írta, és az egyik fő üzenete, hogy a történelemkönyvek elárulhatják, mire számíthatunk egy Brexittel és Trumppal beköszöntő jövőben.

Egy bekezdést kiemelnék belőle, ami különösen megfogott:

“My point is that this is a cycle. It happens again and again, but as most people only have a 50–100 year historical perspective they don’t see that it’s happening again. As the events that led to the First World War unfolded, there were a few brilliant minds who started to warn that something big was wrong, that the web of treaties across Europe could lead to a war, but they were dismissed as hysterical, mad, or fools, as is always the way, and as people who worry about Putin, Brexit, and Trump are dismissed now.”

Vagyis: a hosszabb, békés korszak, amelyet egy komolyabb, világméretű háború előz meg, mindig időszakonként, ciklusonként érkezik, azonban mivel az emberek nagy részének csak 50-100 évre vonatkozóan van kitekintése, nem veszik észre, hogy a ciklus ismét a végéhez közeledik. És minden ilyen korszakban vannak hangosak, akik arra hívják fel a világ figyelmét, hogy ebből nagy baj lesz, mégsem veszik észre, sőt, legtöbbször ezeket az embereket tekintik paranoiásnak, drámainak vagy adott esetben őrültnek.

Legkevésbé sem szeretném Trumpot (sőt, senkit) Hitlerhez hasonlítani, de ahogy néztem mostanában a híreket (Közel-Kelet, Brexit, az EU körüli hisztik, az oroszok, Trump, majd a győzelmi túrája és beavátása), a hátamon futkosott a hideg, mert önkéntelenül is arra gondoltam, hogy 1933-ban ugyanilyen lehetett Hitler hatalomra kerülése is: jött egy furcsa, de gondolatait közérthetően artikuláló ember, aki egyébként egyszerűsítve fogalmazta meg azokat a dolgokat, amik mindenkit foglalkoztattak, bántottak, majd szépen lassan belesöpörte a világot valamibe, amihez bár semmi közünk ne lett volna.

Már csak azért sem a két személyt, mint inkább a szituációt szeretném hasonlítani, mert az ilyen méretű összetűzésekhez mindig sok tényező, sok szereplő szükséges.

Az LA Times karikatúrája egy képzelt Trump-világképről

A karikatúra az LA Times Donald Trump’s fascist inclinations do not bother his fans című írásából jött.

Lássuk, mi történt az első héten!

Muszlimok? Haza!

A nyilvánvaló és legnagyobb felháborodást keltő „muslim ban“ névre hallgató rendeletről már írtam fentebb: itt voltaképpen annyi történt, hogy az USA azonnali hatállyal beszüntette a menekültek befogadását (menekültek, nem bevándorlók), a radikális terroristák országba jutásának akadályozására hivatkozva. A rendelet egészen pontosan 90 napra ideiglenesen megtiltja Irak, Irán, Líbia, Szíria, Szomália, Szudán és Yemen állampolgárainak az Egyesült Államokba való belépését.

A rendelet arra persze nem tért ki pontosan, hogy mi van azokkal, akik mondjuk éppen ott tartózkodnak, de egyébként állampolgárok, vagy mondjuk munkavállalói vízummal rendelkeznek.

A rendeletet tényleg nagy felháborodást keltett, rengetegen vonultak az utcára, írtak különböző fórumokon felháborodott véleményeket, ráadásul a nagyobb tech cégek is eléggé berezeltek, akik jellemzően híresek arról, hogy a világ különböző pontjáról érkező szakembereket foglalkoztatnak. Az Uber még jól meg is szívta, mert egy taxisok által szervezet Trump-ellenes tüntetés idején azzal kampányoltak, hogy ők ilyenkor is szívesen szállítják az utasokat a taxisok helyett, ami miatt egy érzésre elég masszív mennyiségű felhasználó törölte a fiókját.

Pár nappal később az ACLU nevű szervezet érvénytelenítette a rendeletet, azóta is rengeteg ismert személy és nagyobb cég adományozott kisebb-nagyobb összegeket nekik. Egy texasi kongresszusi képviselő még azt is kijelentette, hogy Trump ezen rendelete miatt akár el is távolíthatnák az elnöki székből.

Globális felmelegedés? Hoax.

Trump már 2012-ben közölte, hogy az egész globális felmelegedés egy kacsa, amit kb. a kínaiak találtak ki, hogy ezzel kevésbé versenyképessé tegyék az amerikai termelést:

Oké, ez még 2012-ben volt, akkor egyáltalán nem volt elnök, bárki kiírhat valami hasonlót, meg akár gondolhatnánk, hogy azóta őt is meggyőzte a végtelen tudományos kutatás, ami bizonyítja, hogy a globális felmelegedés korunk egyik talán legfontosabb problémája.

Aztán elnök lett, és egyik első dolga volt, hogy az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal weboldaláról lepucoltasson mindent, ami a globális felmelegedéshez köthető, és habár ez még nem történt meg (vagy csak a források hazudtak, mert ugye minden fakes news, ami Trump ellen szól), de rögtön alá is írta a Dakota Access és a Keystone XL olajvezetékek építésének engedélyéről szóló rendeletet, amivel jól keresztbe is tett a natív amerikai közösségeknek, viszont egy nagy puszit dobott az olajlobbinak. Éljenek a megújuló energiaforrások!

Obamacare? Viszlát!

Az Obama-éra egyik legfontosabb öröksége, az Affordable Care Act, ami voltaképpen egy fokkal rendezettebbé tette az Államok egyébként elég megosztó egészségügyi rendszerét. Az Obamacare több mint 50 év után több fronton is pozitív változást hozott: ennek keretein belül készült el egy weboldal, ahol az állampolgároknak átláthatóvá és elérhetővé tettek minden információt a piaci biztosításokról, amiket itt meg is köthettek; a tehetősebbektől beszedett adóval javítottál a Medicare-t, a nyugdíjasok biztosítását; a kevésbé tehetősebb embereknek pedig kiterjesztette a Medicaidet; ráadásul törvénybe foglalták, hogy mindenkinek kötelező egészségbiztosítást kötnie, vagy ha nem, akkor adó formájában büntetést fizetnie.

Trump a mexikói falépítés és a terrorizmus megfékezése után leghangosabban ezellen kampányolt, olyannyira, hogy az egészségügyről reformjáról szóló programjának első pontja, hogy az Obamacare-nek mennie kell, és mindenki döntse el maga, hogy szeretne-e egészségbiztosítást fizetni avagy sem.

Ami szerintem elborult gondolat, de csak abból indulok ki, hogy ha bárkivel, aki bejelentve kapja a fizetését Magyarországon, holnap reggel közlik, hogy választhat: megkapja a társadalombiztosításra fordított pénzt a bérével együtt, cserébe fizetnie kell a kórházban meg úgy általában az orvosnál, vagy továbbra sem kapja meg ezt a pénzt, és ellátják „ingyen“, nem lepődnék meg, ha az emberek fele azt mondaná, hogy ő úgyis ritkán beteg, inkább vinné a pénzt havonta.

Trump legelső aláírt rendelete rögtön gyomorszájon rúgta az Obamacare-t, persze, a dolog nem ilyen egyszerű, mivel 2010-ben törvénybe foglalták, ezért a leváltáshoz a Kongresszusra is szükség lesz. Az üzenet ettől még egyértelmű: Trump még a Kongresszus előtt szeretett volna odapörkölni Obama egyik legnagyobb örökségének, aminek köszönhetően akár 22 millió amerikai veszítheti el az egészségbiztosítását a jövőben.

Adatvédelem? Minek az!

2016 júliusában született meg az EU-USA Privacy Shield nevű megállapodás, amely a gyakorlatban védi minden uniós állampolgár jogait, akinek a személyes adatait az Egyesült Államokban kezelik. Itt lehet szó bármilyen jogi szituációról, de egyszerűen arról is, hogy aki egy cégműködést tekintve USA-hoz tartozó szolgáltatást használ az interneten (pl. Google, Facebook stb.), annak az abban a rendszerben tárolt adatait is ezen keretrendszer megállapodásai mentén kell kezelni. Szerintem nem szükséges külön részletezni, hogy ez miért jó, és fontos, ráadásul ez az egész kezdeményezés még nagyon gyerekcipőben járt, idővel további lépésekkel tették volna még transzparensebbé és megbízhatóbbá a működést.

A „muslim ban“ rendelet egyik passzusa azonban külön extra felhatalmazást adhat kormányzati szerveknek, amellyel könnyedén hozzáférhetnek az adatokhoz, éppen olyan formában, ami ellen védekezésül megszületett az egyezmény. Ez pedig hosszútávon nem sok jót sejtet úgy általában az adatvédelemre és tovább boncolgatva, például az amerikai webes rendszerek, oldalak, szoftverek használatára vonatkozóan.

Abortusz? Szó sem lehet róla!

Kedvencem ez a kép, amin Trump éppen aláírja a rendeletet, amely megtiltja, hogy kormányzati szervek bármilyen pénzt kapjanak, amelyek abortusszal kapcsolatos tevékenységeket, például felvilágosítást végeznek. Persze, egy darab nő nem szerepel, ami valójában nem igaz, mert egy másik fotón látszik, hogy egyetlen nő tényleg ott áll a sarokban, de a lényeg, hogy ez a hivatalos sajtófotó:

Trump aláírja az elnöki rendeletet az abortuszról

Kedvenc blogposztom a témában, a képet is onnan hoztam: A narancssárga férfi döntött a nők sorsáról.

És még?

Annyi mindenről lehetne még írni: a mexikói falépítésről; a TPP-ből, azaz a világ GDP-jének 40 százalékát felkaroló Csendes-óceáni Partnerségből való kilépésről; a pár nap múlva egyébként is távozó igazságügyi miniszter kirúgásáról, aki nem volt rest megmondani az igazságot és még sorolhatnám.

Próbáltam úgy tekinteni Trump győzelmére, hogy ki tudja, várjuk meg az első hetet. Abban szinte biztos voltam, hogy nyerni fog: egy ennyire hangos és ennyire lehetetlen ember miért ne nyerné meg a választásokat? Ha tetszik, ha nem, az átlag amerikaiak meghallották, amit kiabál, ráadásul ékes ellentéte volt ellenfelének, a kvázi „tipikus politikus“ Clintonnak.


Ez nagyjából az első hét mérlege az én szemüvegemen át.

Nagyon erős kezdés volt, és összegezve a kampányidőszak óta olvasott-látott-hallot dolgokkal, közel sem vagyok benne biztos, hogy javulni fog a helyzet, inkább az az érzésem, hogy ez még csak egy nagyon laza kezdet.

Tényleg nem akarok károgni és vészmadárkodni, de minden fölösleges dramatizálás nélkül, teljesen őszintén: nem vagyok nyugodt. Volt mostanában jócskán aggódnivaló a hazai és a nagyvilág híreit olvasva egyaránt, de most kicsit talán összesűrűsödtek a dolgok.

Nem igazán tudnám megmondani, mikor éreztem ennyire baljósnak a világ dolgait körülöttem, talán még soha, de azt biztosan tudom, hogy nem tetszik az érzés.

A bejegyzéshez információkat a The New York Times, az LA Times, a Washington Post, a The Guardian, az Independent, a The Verge és az Index különböző írásaiból merítettem, a borítóképet pedig a Wikimedia Commons oldaláról szereztem.



Szólj hozzá!

A nevedet és az e-mail-címedet mindenképpen add meg. Az e-mail-címed nem jelenik meg.