42 élet

42, a válasz mindenre. Ma a szemem láttára vettek el negyvenkettő életet.

A dolog úgy esett, hogy Tigi barátomnak van egy gabonasiklója (aki gyönyörű állat egyébként, néha még a gazdája kezére is piszkít, pusztán kedvességből). És mint ilyen (mármint mint gabonasikló) egereket fogyaszt. És tippeljetek, melyik rágcsálóból van hiánycikk, ha venni akarod mint eledelt: az egérből. Konkrétan hónapok óta nem kapunk sehol, a WestEndben az állatkereskedésben ráadásul flegmák is, és háromszor odarángattak feleslegesen, mondván érkezett, mire bementem, meg elfogyott. De nem is ez a lényeg, hanem hogy végül találtunk egy bácsit az Üllői útnál (hehe, nem a belvárosban azért, annyit mondok hogy négyessel kezdődik a házszám és háromjegyű), akinek most lett 42 egere.

Én mondtam neki, hogy csak fagyasztva tudom megvenni, ő meg mondta, hogy sajnos nem tudja fagyasztani, de nem baj, mert mielőtt jövök, majd megoldja valahogy hogy ne éljenek.

A megoldás a következő volt: Rettenthetetlen Meffenet állt kezében egy nejlonzacskóval, bácsi dobálgatta bele az élő egereket, számolgatva hogy egy egér meg egy egér az két egér, és mikor eljutott a negyvenkettőhöz, fogta, majd csomót kötött a zacskóra, és megvárta míg kimúlnak szerencsétlenek.

Láttam már egeret sokféleképpen meghalni (ragasztóban, csapdában, méreg által és így tovább), de ez azért sok volt. Kvázi tömeggyilkost csináltak belőlem. Vagy legalábbis közreműködőt.

Nyilván jobb nekik így, mintha a begyó élve megenné őket, vagy ha méreg miatt kapnának szívinfarktust, meg amúgy is csak egerek, akik kártevők, de azért kicsit összetörte ez állatvédő gyermeteg lelkemet. Mindenesetre Kázmér a szokásosnál is jobban hízelgett, mikor hazaérkeztem.