Egyesült Kolbászság

Néhány sorral lentebb a »londoni tömegközlekedésről« írtam, és ahogyan ígértem, most pár szó az ételekről.

Sokan mondták, hogy az angol ételek egyszerűen ízetlenek – ebben némi igazság van, de tegyük hozzá hogy kevés étel érződik igazán ízletesnek a magyar konyhán nevelkedett nyelv számára. Nem arról van most szó, hogy ejnye a magyar konyha a legjobb, de tény, hogy az olaszhoz vagy mondjuk az amerikaihoz képest színesebb és ízesebb. Persze egy mexikói ételeken nevelkedett emberke most vitatkozna, de egy szó mint száz, az angol ételek tényleg nem a legfűszeresebbek.

Természetesen első reggel kipróbáltuk a hagyományos angol reggelit, amelyet a negyedik reggelen már kicsit unottan turkáltunk, de a hagyományos angol kolbász, a sült szalonna, a tojásrántotta, a paradicsomos bab és a kis krumplilángos szerű valami, amit itthon a McDonald’s McBuri néven árusít. A vicc hogy az angolok tényleg durván tolják a reggeli témát; én egyáltalán nem vagyok reggelizős fajta, ilyen helyeken néha-néha szoktam, de ők annyit ettek meg reggelente mint amit én egy egészséges ebédre szoktam.

Én megkóstoltam a klasszikus három kolbász, tört krumpli, ismeretlen nevű öntet kombót is, elégedett voltam, kifejezetten ízletes volt, de persze a kolbász szóhoz egyáltalán ne az itthon ismert kolbászt gondoljuk. Az egyik kedvencem a hagyományos vasárnapi rostélyos volt, illetőleg egy kis pubban ettünk egy vegyes grilltálat, amin a szelet angolos marha-szték, sült csirkemell illetve sonka, hagymakarika és némi borsó volt lelhető:

Ettünk még sokféle hamburgert is, meglepően színes a választék, és ami az átlag magyar Burger Kingbe és McDonald’s-ba járó szemnek furcsa, hogy a legtöbb helyen késsel-villával eszik a burgert, amelynek tetejét kicsit félretolva helyezik a tányérra, megmutatva hogy mi rejlik benne, a hatalmas húsra rápakolva:

Összességében kedvelhető volt az angol konyha. Hónapok után biztosan eladnám a lelkemet tíz deka párizsiért és húsz deka téliszalámiért leöblítve egy kis vörösboros marhapörivel, de ez alatt a néhány nap alatt nagyon jókat ettünk. A legolcsóbb helyen tíz fontot költöttünk, ez magába foglalt egy előételt, főételt és fél liter üdítőt, étteremben illetve pubban. Ha valaki ellátogat Londonba, a Garfunkel’s étterem-láncot ajánlom meleg szívvel: minden második sarkon van belőle egy, angol és nemzetközi konyha is van, hétköznapokon rengeteg ebédajánlat általában pedig finom ízek és tartalmas adagok kényeztetését kecsegteti az odalátogatónak.

Végezetül még egy tányér sznobizmus, az étel pontos neve chicken, leek and wiltshire ham pie with wholegrain mustard mash and braised red cabbage, valójában viszont hat darab kicsit száraz csirke valami egyszerű tejszínes trutyiban, párolt lilakápival és egy itthon csak rétesnek ismert süteménykével, alatta valamilyen elrontott ízű krumplipürével. Sznobizmushoz jellemzően kevés adag, fenci név, közepes íz: