Végre valami kissrác, és az ő szülei felválalták véleményüket. Most mondták a tévében, hogy néhány idióta szemétláda összevert egy tizenkétéves gyereket, ezt videóra vették, és körbeküldözgették. Nagyszerű. Csak az egyik gyerek megmutatta szüleinek a videót, azok pedig rögtön feljelentést tettek. A srác mondatát nem felejtettem el, a képe el volt torzítva, hogy ne lehessen felismerni (bár ez fölösleges volt, az illetékesek úgyis megismerték, legföljebb a hangjáról):
Én egy ideig most nem szertnék visszamenni az iskolába, mert akkor verekdés lesz. És ott mentőt kell hívni, az biztos…
De persze a magyarok jól élnek, jó a hangulat az emberek között. Így megy nálunk is, megvernek valakit, aztán ha lépni próbál, akkor kést talál a hátában. Szánalmas. Közben egy szociológús (ez de idióta szakma) arról beszél, hogy a gyermekeknek bocsánatot kell kérniük társuktól, és barátságban kell lenniük. Meg a lóf*szt. Jól megverni mindent, az iskolából meg kihajítani, mint a terhes macskát egészségügyi sétára. Fenét modern nevelési elméletek. A gyereket pofán kell legyinteni, ha nem úgy viselkedik. Ha pedig ilyet csinál, akkor úgy elfenekelni, hogy egy hétig ne álljon lábra.
Nézzük meg a negyven-ötven éves korosztályt. Ők abban a korban nőttek föl, amikor a szülők szó nélkül lekevertek egy pofont. Lett bajuk? Nem. Sőt. De ma? Ne üsd a gyereket, ne nézz csúnyán a gyerekre, ne bántsd meg a lelkét. Az ilyen modern nevelési eszközeket feltaláló embereket is megnézném, mindenesetre…
jak2
2006. március 22. — 18:53:26
azért már ez tényleg elég durva volt, láttam én is.
radix
2006. március 22. — 19:03:35
én megvagyok a testi fenyítés nélkül is, szal nekem nem hiányzik, és nem érzem magam kevesebbnek, mint a mai negyvenévesek :]
smv
2006. március 22. — 19:20:21
Itt Debrecenben egy srác azt vette fel, amint egy részeg csaj leszopja egy kocsma klotyójában. Később az egész városban elterjedt a mobilos felvétel, így a csajnak a sulijában is tudta midnenki, még a tanárok is. A végén nem bírta, és elköltöztek. Mindenesetre azért durva.
radix
2006. március 22. — 19:24:20
csajok! jól gondoljátok meg kit *optok le részegen, kamerás mobilos pasikkal csak óvatosan – szánalmas – :[
chateve
2006. március 22. — 19:28:46
Hejj, ha nekem kamerás mobilom lenne, mennyit tudna mesélni.:D
Egyébként meg nem újdonság ez az utcai verekedés, engem is vertek már össze. Na de az már egy másik történet…
chateve
2006. március 22. — 19:37:37
ez az mefi, részeg csak pasi lehet.:)
Haszprus
2006. március 22. — 19:44:27
egy kezemen meg tudom számolni hogy hányszor lettem “fizikailag befenyítve” itthon. nem is elfogadott számomra a fizikai erőszak.
és igen, kurvára ellenzem azt hogy a szülő verje a gyereket vagy akár hangot emeljen rá.
peace rox.
radix
2006. március 22. — 19:48:16
[re=4896]mefi[/re]: igen, én is így gondoltam
Oláh András
2006. március 22. — 19:51:18
A fenyítés törvényi alapon történő kizárása és a teljes engedélyezés végpontok között azért van átmenet. Van, amikor hasznos és nevelő egy pofon, sőt kizárólagosan a pofon érheti el a célját. De a pofon nem egyenlő a fizikai bántalmazással. Nem mindegy, ki adja a pofont és miért.
Én elfogadnám, hogy a pedagógus is adhasson pofont, mondjuk alsó tagozaton, ha a szülő hozzájárul, de utána az ellenőrzőbe be kéne írnia, hogy “Kedves Szülő, gyermeke a mai órán azt mondta nekem, hogy “kurva anyádnak csinálom meg a házit”, ezért felpofoztam. Kéretik elbeszélgetni vele a történtekről”.
Szerintem hasznos lenne. Az pedig az iskolaigazgató felelőssége lenne, hogy ne menjen el a dolog a másik végletbe, hogy a tanárok csak és kizárólag indokolt esetben és funkciójának megfelelően alkalmazzák.
Gondolom…
chateve
2006. március 22. — 20:03:08
[re=4901]Oláh András[/re]:Szerintem inkább a felsős gyerekeket kéne pofozni.
Kétéltű
2006. március 22. — 20:11:01
Chateve: ez nem utcai verekedés volt, hanem mindennapos szórakozás a srácoknak az általános suliban szünetekben.
Én is írtam a témáról, mert enyhén szólva felháborító és sajnos az általános sulik egy részében gyakori…
Crises
2006. március 22. — 20:41:19
Oláh András: Aztán annyit is ér az, ha utána otthon az anyuka ráhagy minden sz**t. Szerintem.
ChaTeve: Hááttő. De ha már alsós korukban megszokták, hogy ha rosszat csinálnak akkor pofántenyerelik őket, felsős korukra csak megtanulják mit szabad meg mit nem. Nem?
A gyereket kiskorában kell elkezdeni nevelni.
Ha akkor nem tették meg, akkor utána az már elég nehezen fog menni…
Szerintem.
Köszönöm a szót. 🙂
Haszprus
2006. március 22. — 20:47:02
[quote]De vannak olyan gyerekek, (pl. szomszédom) akit agyon kényeztetnek, és a végén nem tudják fegyelmezni. Néha nem árt egy nyakleves, de nem rendszeresen.[/quote]
Hát akkor talán az agyonkényeztetést kellene megszüntetni, nem az a megoldás hogy agyonkényeztetjük aztán jól orbbaverjük amiért olyan lett amilyenre neveltük.
tiny
2006. március 22. — 21:01:52
Én már kaptam pofont olyanért, amit igazságtalannak éreztem, de szerintem 10 éves koróm óta nem kaptam. És el is vagyok kanászodva, de nem ezért… A szüleimmel tisztelettudó, szófogadó vagyok.
tiny
2006. március 22. — 21:03:39
Amúgy meg a srác is gyökér, mert engem nem érdekel ha megvernek, de hogy ameddig tudok talponmaradok és ütök, rugom őket az tuti.
Hatodikban is a legnagyobb srác meglökte a fejemet, hogy bevágjam a tűzoltókészülékbe, be is vágtam, aztán kapott 1 monoklit 😀
karaj
2006. március 22. — 21:16:50
Nemrég olvastam egy könyvet a gyereknevelésről (illetve többet is, de ez idevág) – “Három éves kor után már késő”
Először ezt erős túlzásnak tartottam, de miután elvolvastam, már csak enyhe túlzásnak tartom. Ha már pofozni kell a gyereket az iskolában vagy otthon, az már elég keveset segít, sőt szinte semmit. Az első években lehet a legjobban ezt megelőzni, hogy ne legyen szükség ilyesmire. Majd meglátom pár év múlva, hogy sikerült 😀
maniakus
2006. március 22. — 21:47:33
velem nem csináltak semmit a szüleim – ha jól tudom egyszer kaptam pofont – agyon vagyok/voltam kényeztetve, és hopp, nem verek agyon senkit. érdekes.
maniakus
2006. március 22. — 22:47:46
az megint más 🙂
Haszprus
2006. március 22. — 22:52:10
maniakus, üdv a klubban 🙂
Haszprus
2006. március 23. — 01:45:49
Ez esetben viszont komolyan nem értem hogy miért gondolod azt hogy a jó magaviselet elérésének az a módja, ha megütsz valakit.
Egy állatot lehet hogy csak orraütésekkel stb lehet nevelni, de egy emberrel azért intelligensebben is lehet bánni szvsz.
Haszprus
2006. március 23. — 14:33:23
Nem ismerem a történetet.
De én nem is arról beszéltem hogy egy vásott rossz útra tért nagy kölköt szépszóval kell nevelni, hanem természetesen születésétől kezdve azt az utat kell járni… 🙂
tiny
2006. március 23. — 15:09:24
Nekünk van ismerősünk akik röhögnek a kicsin h mivan köcsög elestél, meg ilyenek, mert azt hiszik vicces. Közben szeretik és vigyáznak rá. De elkényeztetik, plusz rossz példát mutatnak neki. Ha szétszórja a játékait, ők szedik össze. Ha nekem ekkora gyerekem lenne (1,5; 2 éves), akkor tuti ő szedné össze a retek játékokjat. Hidd el pofon nélkül is el tudnám neki mondani. Plusz még annyit h én ennyi idős koromban késsel villával ettem és normál módon kommunikáltam 😀
Ralesk
2006. március 23. — 15:32:10
tiny: szintúgy 🙂
n2k
2006. június 22. — 12:40:24
[re=4898]Haszprus[/re]:én is ezen a véleményen vagyok, és én is ilyen helyzetben vagyok.
n2k
2006. június 22. — 12:40:24
[re=4912]tiny[/re]:tiny az agresszor. 😛
Anyád
2006. július 01. — 11:50:18
de paraszt vagy bazdmeg!
téged is jól meg kéne verni te faszkalap!
érdekes még egy kutyát is meg lehet nevelni verés nélkül… igaz téged nem sikerült te beteg fasz…
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
[re=4892]smv[/re]: amúgy ez is Debrecenben történt. 🙂
[re=4894]radix[/re]: figy, ha egy nő már részeg, az alapból bukik, szerintem. 🙂
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Engem sem vernek, és én sem azt mondom, hogy üssük a gyereket. De vannak olyan gyerekek, (pl. szomszédom) akit agyon kényeztetnek, és a végén nem tudják fegyelmezni. Néha nem árt egy nyakleves, de nem rendszeresen. Ha egy szülő tudja nevelni a gyerekét, nem kell ütnie. Ha pedig a gyerek normálisan viselkedik, nem kell ütni. Nem?
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Igazad van, mert emlékszem, hogy mikor én alsós voltam, lazán pofáncsaptak minket, ha csúnyán beszéltünk. Most ott tartunk, hogy szakközépben valaki elkáromkodja magát órán, és a tanár nem szól semmit. Vagy pl., kártyáznak órán, stb.
Megugye meglenne a veszélye, hogy egy-két tanár visszaélne helyzetével. És honnan tudnák eldönteni, hogy adott esetben tényleg igaza volt-e?
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
[re=4906]Crises[/re]: erről van szó, az unokaöcsém egyszer (hároméves volt) megégette magát a vasalóval. Nővérem többször rászólt, hogy ne menjen a vasaló közelébe, még odébb is tette. Aztán addig bűvészkedett, míg véletlen megégette az ujját. Azóta tudja, hogy nem szabad odamenni.
[re=4907]Haszprus[/re]: persze, de elég nehéz megtalálni az optimális megoldást. Mindenesetre egy esetleges pofon nem teszi tönkre a gyerek életét, nem gondolod?
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
[re=4911]tiny[/re]: én szintén.
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Szerintem kiskorában sokkal többet kell fegyelmezni a gyereket. 2-3 éves korában van abban az időszakban, amikor kóstolgat mindenkit, hogy meddig mehet el.
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Egy rakás nemmagyar szokású embert azért agyonütnél. ;]
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Engem eddigi életemben kétszer ütöttek meg, egyszer anyum, egyszer pedig apum. Rühellek verekedni, és tisztelem a környezetemben élő embereket.
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
De egy kétéves gyereknek hogyan magyarázod el, hogy ha hozzányúl mondjuk a vasalóhoz, akkor bizony megégeti a kezét. Akárhogy magyarázod neki, hozzá fog nyúlni, mert új dolog, mert tetszik neki stb. De amint megégette magát, nem fog hozzányúlni, mert megérti, hogy az neki rossz. Ez a helyzet a pofonnal is, ha tízszer elmondasz valamit egy gyereknek, és tizenegyedszerre is csinálni fogja, és te adsz neki egy pofont, vagy ráütsz a fenekére stb. akkor nagy valószínűséggel nem csinálja többet.
És őszintén, szerinted azoknak, akik azt a kissrácot megverték, azoknak elég lenne néhány szó, hogy ugyan ne legyetek már ilyenek…?
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
[re=4938]Haszprus[/re]: persze, de én az ilyen kölykökre gondoltam. 🙂
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
[re=4942]tiny[/re]: én is, és öt és fél évesen már olvastam, és írtam. 🙂
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Nem tudom ezt kinek írtad, de ez a bejegyzés pont azt taglalja, hogy nem kéne verekedni, bár a képességeid kifogynak az anyázásnál, sebaj.
A továbbiakban minden kommentet törlök, amelyiknek érvénytelen levél- vagy webcímet adnak meg.
Z o L i 14
2006. szeptember 06. — 15:51:46
Hát én megvertem egy velem egykoru srácot.Megfejeltem bedagadt az arca és elvitték orvoshoz . Aztán az után két percel meg is bántam 🙁 . Gondoljátok meg ti is mielött megvertek valakit 🙁 !! Csak azt nem értem miért akartak megverni a nagyobbak és miért mondták azt hogy kissebbekkel tuok csak kezdeni? Pedig egykoruak voltunk . Hát remélem nem kapok semmit az osztfönökömtöl 🙁 ! Na szoval fontoljátok meg még mielött megrugtok üttök vagy fejeltek valakit 🙁 ! Ja szerintetek mit tegyek hogy a nagyobbak ne verjenek szarrá ? :(((
Z o L i 14
2006. szeptember 06. — 17:11:15
Jajj bocstok ez nem a témához tartozik :))) ! Sory !
anonimusz
2007. február 16. — 18:58:22
Engem afaterom nagyon sokszor vert csak úgy mert rossz kedve volt mert éppen úgy hozta kedve mert nem tettszett neki valami.Vagy csak hepp ből.Engem mindig az anyám védett.Tanár engem még nem ütött meg
aliz
2007. június 12. — 18:02:02
sziasztok én megvertem egy 10dikes fiut
gancska
2007. szeptember 14. — 20:22:29
Érdekese kis téma. Örülök, hogy eddig mindig sikerült elkerülnöm az ilyen helyzeteket.
Ez csak az én véleményem, de a világ tömve van olyan barmokkal, akiknek nincs jobb dolga mint este verekedni. A hormon túl tengéses emberek veressék szét magukat taibox edzésen. Ott lehet
Amúgy én csak két pofont kaptam, de okkal.
A szülők dolga megnevelni a gyereket, hogy tisztelje a tanárt->így nem kell a suliban pofont osztani
OFF:
Utcán ha megtámadnak mit csinálsz? Visszaütsz? Nem, mert a mai jogszabályok szerint, ha engem megtámadnak késsel és erre az illető tökeit lábbillentéssel visszaküldöm a gyomrábba engem perelnek be súlyos testi sértéssel, mert ki a franc bizonyítja hogy volt nála kés (kivéve ha a hátam közepéből áll ki, de az meg már kit érdekel).