Csillapíthatatlan tudásvágy

Entert ütöttem véletlenül a cím begépelése után, azért volt sokáig szerkesztés alatt felirat itt. Jegyzet magamnak a fejlesztéshez: üres bejegyzést nem küldünk el, blogmotor!

A tudásvágy és az információhoz való hozzájutás két olyan fogalom, mint a mikroökonómiában a szükségletek és a javak: korlátlan a tudásvágyunk, ám az információhoz való hozzájutás már közel nem ilyen korlátlan. És ez nem azért van, mert kevés lenne az elérhető adat. Közel nem, hiszen hihetetlen, hogy mennyi tudást halmozott fel az emberiség a történelem során. Két dolog van, ami nélkül az ember jelenlegi formájában halott lenne: a gyakorlatilag végtelen adatbázis, amivel rendelkezünk (elég csak az internetre gondolni), és a technikai megoldásaink, melyek nélkül nagyon-nagyon hamar halálra lennénk ítélve. A kettő persze szorosan összefonódik. És most biztos kismillió ember jönne, hogy jaj az igazi értékek, a szeretet és az összetartás, de ez nem így működik; én legalábbis nem így látom. Ne az MP3-lejátszóra vagy a mobiltelefonra gondoljunk, hanem csak magára az elektromos hálózatra, például. A mai ember annyira technikafüggő, hogy a semmi közepén nem tudna levadászni magának egy napra elegendő élelmet. Ember = tudás + technika + érzelmek. Ez az, ami egyedivé tesz minket.

Szóval tudásvágy. Mondhat nekem bárki bármit, az embereknek végtelen a tudásvágya. Persze egy kisgyerek nyitottabb a dolgokra, mint egy hetvenéves öregember, de fajtánk legeslegbutább példányát is a kíváncsiság és a tanulékonyság jellemzi. Akármennyire gyűlölünk az iskolában egy tananyagot, ha sikerül elsajátítani, akkor hihetetlenül tudunk örülni.

Az ember élete folyamatosan a tanulásról szól, minden percben új dolgokat tanulunk, mégsem tudunk kellő tudást elsajátítani. Még a nagyon-nagyon okos, nagyon-nagyon tanult és kiemelkedő képességekkel rendelkező embertársaink is csak a teljes tudásunk töredékének töredékét tudják. Pedig az agyunk talán képes lenne rá, hiszen teljes kapacitásának néhány százalékát használjuk csupán.

Hasznos dolog lenne viszont a kollektív tudat. Vagyis, hogy a központi Nagy Földi Tudástárhoz valahogyan mindenki agya kapcsolódna. Egyrészt megszűnne a tanulás egy bizonyos görcsös formája, másrészt viszont az egy ember által szerzett információ rögtön bekerülne a tudatba, amit mindenki más látna. Tudom persze, hogy ez ennél sokkal bonyolultabb, és felvetődnek olyan kérdések, hogy megállítaná-e a fejlődést; mi lenne a magánélettel és így tovább. De azért érdekes gondolat.

Mindez egyébként arról utott eszembe, hogy kétezer-valahány olvasatlan bejegyzés volt Readerben, nagyobbik része ennek fénykép. És a az az ötven-hatvan fotós, akit figyelek, általában mind-mind olyan képet tölt fel, amit látni szeretnék, de napi háromszáz (és sokszor több) képet adott esetben roppant nehéz követni. És akkor még a hírekről, az érdekességekről és a blogokról nem is beszélt az ember.

Szóval a végtelen tudásvágyunkhoz véges erőforrások társulnak. Ami kár.