Múltkor beszélgettem egy ismerősömmel, aki szintén a magas vércukorszinttel küzd. Sosem evett túl sok édességet vagy folytatott különösen egészségtelen életmódot, és amikor megtudta az eredményeket, egyszerűen visszavette a cukrot, és igyekezett öt étkezésre elosztani a napját. Amikor kérdeztem, hogy na de nem parázik-e, elvégre ebből elég komoly bajok lehetnek, akkor kifejtette a véleményét. Nem, nem fog diétázni. Nem eszik cukrot, igyekszik többet mozogni és sokfelé elosztani az étkezést, de ennyi, nem fogja nézni, hogy most megehet-e még két falat krumplit vagy sem, mert akkor attól őrülne meg, hogy éppen mit ehet vagy nem. Különösen, hogy semmi nem bizonyítja azt, hogy így egy nappal is tovább él.
Ma hasonlókról beszéltünk Intivel, és ő azt mondta erre, hogy apukája mondta mindig: élhetnék én kilencven évig is, unalmasan.
Tomival is beszélgettünk erről, ő meg azon a véleményen volt, hogy ötven-hatvan évesen átértékeli ezt az ember, és úgy van vele, hogy bár minél többet maradhatna, hogy a gyerekeivel vagy az unokáival foglalkozzon.
Egy másik ismerősöm pedig két éve diétázik, és nem látja, hogy az eredményei javulnának, benne is joggal fogalmazódik meg a kérdés, hogy akkor most mi is van.
Nagyjából november eleje óta diétázom. Szerintem elég jól állok vele, édességet azóta kétszer ettem, egyszer karácsonykor (családlátogatáson nem bírtam otthagyni pár aprósütit), illetve a múltheti cukorterheléskor, de akkor az orvos is mondta, hogy nyugodtan, és nem vittem túlzásban, egy fánkot és három csokit ettem pluszban egész nap.
A legnehezebb nem a cukor és az édességek mellőzése. Komolyan, végtelen diabetikus édesség van, persze nem ugyanolyan, de ez teljesen cserélhető. Ami igazából zavar, hogy nem ehetek akkor és azt amit szeretnék. Nem ehetek hét deka krumplinál többet egy evéshez, nem ehetek annyi tésztát, nincs fehér kenyér és miegymás. Kicsit elveszti az étkezés a spontaneitását és azt, hogy az ember jóízűen egyen.
Ami még érdekes, hogy milyen kevés ember van tisztában azzal, mit jelent a cukorbeteg-diéta. A dolog ugyanis egyáltalán nem arról szól, hogy nem eszünk cukrot, és kész. Bejön a bűvös szénhidrát szó, amit szigorúan mérni kell, reggel-délben-este, nézni mindent, amiben van, hogy mennyi és hová. És sokszor még ez sem elég. Érdemes például azt is megnézni, hogy a különböző fitnesz pékárukban mennyi a teljes kiőrlésű alapanyag (minimális), és mennyi a cukor (rengeteg). A PrímaPékben múltkor konkrétan semmit nem tudtak adni, ami teljes kiőrlésű és/vagy cukormentes lenne.
Nem fogom persze emiatt abba hagyni az étrendváltoztatást, amit elkezdtem, de elgondolkodtató azért a másik vélemény is, és megértem, ha valaki azon az úton halad tovább.
MrsDilbert
2012. január 31. — 09:37:26
Szia, én csak biztatni szeretnélek, hogy ne add fel és ne csüggedj. A férjem 1 éve lett cukorbeteg, amint kiderült, hogy mi a helyzet, elkezdte a cukorbeteg diétát + gyógyszert. Nagyon hamar normalizálódott a vércukorszintje és nem mellesleg nulla koplalással, csak ezzel a diétával fogyott 28 kilót. Rajta is látom, hogy néha nehéz ez az önfegyelem, ami kell a diétához, de azt mondja, hogy ő még 10 év múlva is szeretné, ha lenne saját lába és nem lenne vak a betegség szövődményeitől.
Az pedig valóban döbbenet, hogy az emberek többsége, beleértve a cukorbetegek egy jó részét is semmit nem tud a betegségről, arról, hogy mi a különbség a cukor és a szénhidrát között és milyen diétát kellene tartania. Sokan el sem jutnak a dietetikushoz, pedig ez az alapja lenne az egész kezelésnek. Anno nálunk az történt, hogy amikor megtudtam, hogy a férjem beteg, 1 hétig mást sem csináltam, csak mindent elolvastam a témában: könyvek, internet, glikémiás index, fórumok, beszéltem gyakorló cukorbetegekkel. Mire eljutott a diabetológiára (először a háziorvos kezelte, a szakorvoshoz 1 hónapos határidővel kapott csak időpontot), addigra én összeállítottam az étrendjét, beállítva az étkezésenkénti és napi szénhidrát-mennyiséget, az orvos utána csak annyit mondott, hogy ezt folytassa tovább. Ja igen, azért az sokat segít a kitartásban, ha van, aki támogat, és nem vagy egyedül az életmódváltással, míg a család többi tagja továbbra is tolja magába a tésztát, krumplit meg a fehér kenyeret. Bocs, egy kicsit hosszú volt, de amit leírtál, az nagyon ismerős helyzet, és nagyon személyesen érinti az én családomat is. M.
Mefi
2012. február 02. — 01:14:38
[re=6066005]MrsDilbert[/re]: Szia! Köszi a biztatást. 🙂 Nekem kicsit az is a bajom a diétával, hogy nem igazán engedhetem meg, hogy fogyjak, a cukorbeteg-diéta viszont nem éppen egy hízókúra.