Az van egyébként, hogy hiába cseszeget mindenki mindenkit, hogy mért ilyen, vagy mért olyan böngészőt használ. Én öt éve (2001 óta) használok Operát, így legföljebb egy okból tudnék átállni valami másra: ha végleg befejeznék a fejlesztését.
Namármost, a Firefox például 2004 óta létezik. Aki az első verziótól használja, az mondjuk két éve böngészik vele. Két év után pedig nagyon nehéz átállni egy teljesen új rendszerre, ahol minden máshol található, minden máshogy működik, máshogy néz ki stb. Többek között ezért van az, hogy a látogatók nagy többsége még mai napig megállt az Internet Explorernél. Mert ott van a Windowsban, egyszerű a kezelése, és házi használatra
pont megfelelő. Aki még annak a kezelését is olyan nehézkesen szokja meg, az ne netezzen attól szintén nem várható el, hogy megtanulja egy teljesen új program használatát.
Más aspektusból, ez olyan mint a foci. Az egyik a Ferencváros csapatának drukkol, a másik az Újpestének. Olyat pedig nem hallottam még, hogy egy fradistából egyik napról a másikra újepest drukker legyen.
eF`k3_
2006. november 12. — 18:38:02
igy van. en teljesen ki vagyok bekulve az operaval, okos, vannak hibai mint barmelyik bongeszonek. de firefox-ot hasznalok regota, nem tudnek valtani.
slam
2006. november 12. — 18:38:51
Én pl. minden további nélkül használom mind a kettőt.
smv
2006. november 12. — 18:43:09
Mefi, azt viszont ne feledd el, hogy aki operázik, vagy firefoxozik a böngésző megalkotása óta, annak is valamilyen másmilyen böngészőről (többnyire IE, vagy FF-ről opera) kell átállnia egy “teljesen új környezetre”, és többnyire sikerül is.
Az pedig ismétcsak hozzátartozik a meséhez, hogy a Firefox nem véletlenül hasonlít az IE-re (kezelésileg), és az Opera gyorsbillentyűi sem véletlenól olyanok, mint a Firefoxé.
Mefi
2006. november 12. — 18:51:25
[re=20174]eF`k3_[/re]: nekem sincs bajom a rókával.
[re=20175]slam[/re]: mondjuk ha egy weboldalt kell csinálni, akkor én is. Vagy ha épp azt mondják, hogy csak a róka támogatott.
[re=20176]smv[/re]: nem minden esetben, mert haver pl. elkezdett netezni, és mikor bekötötték neki, rögtön letöltöttem az Operát, és mondtam, hogy ezt használd, azt mondta oké. És ő az elejétől fogva azt szokta meg. Én amúgy az IE-t soha nem szerettem, mikor megismerkedtem az Operával, rögtön átálltam.
smv
2006. november 12. — 18:56:20
[re=20177]Mefi[/re]: Természetesen, de ez jóval ritkább ahhoz képest, hogy pl álltalános suliban elindíttatják az emberrel az explorert, ahol elmagyarázzák a működését…
Ez nagyjábol olyan, hogy oké, hogy van aki rögtön javaban kezd el programozni, vagy assemblyban, de a többség azért valami alapvetőbbel kezd (delphi, pascal stb)
Jackson
2006. november 12. — 18:59:07
Én előnyben részesítem a Firefox-t, de bármelyik böngészővel meg vagyok elégedve, csak ne ie 😀 http://browsehappy.com
sylverdevil
2006. november 12. — 19:06:11
nekem a firefoxban csak az hiányzik, hogy nincs olyan jegyzet mint az operában volt. gondolom azt is csak én használtam a világon 🙂
Vale
2006. november 12. — 19:14:06
attól függ, hogy mit használok, hogy éppen melyik a praktikusabb. amikor az ff sokat evett és piszok bugos volt, operát használtam. aztán amikor az opera lett lassú és memóriazabáló, jött az FF2. safarit még nem próbáltam, mozilla suliban van. ie meg jó debugolni, hogy nekik is megjelenjen minden rendesen. ennnnyi.
tiny
2006. november 12. — 19:20:35
A Firefox igazi ereje a kiterjesztésekben rejlik. És az Operások meg mondják, hogy hűde jó, abban meg alapból megvan minden. Kár, hogy ez nem igaz.
És, akinek van egy kis türelme keresni jó kiterjesztéseket, az olyan böngészőt kaphat, ami bármelyik másiknál jobban megfelel a céljainak. Ha pedig nincs ilyen, elég könnyű írni egyet.
axes
2006. november 12. — 19:25:27
WordPressben én csomó dolgot csak az Operával tudok megcsinálni, és kövezzetek meg, de általában IE-t használok, persze a blogokat szigorúan FF-al nézem.
GazVezir
2006. november 12. — 19:36:05
És velem mi lesz? Én használok FF-et, valamint Operát is. Tudom, kurva vagyok 🙂 .
smv
2006. november 12. — 21:03:47
GazVezir: A legnagyobb… 😀
lufy
2006. november 12. — 21:14:54
[re=20198]smv[/re]:Van még nagyobb, aki egyaránt firefoxot, operát, és nemböngészőt (internet explorer) használ.
Én egy év után még képes volt az internet explorerről áttérni a firefoxra. Most akkor büszke vagyok magamra! 🙂
Aurus
2006. november 13. — 09:12:15
Én általában Firefxot használok, néha Operát, és elvétve IE-t (itt a suliban csak az van, ki érti..).
Ralesk
2006. november 13. — 11:14:39
Konqueror forever 🙂
DarkEvil
2006. november 13. — 14:10:50
Én sokáig alig akartam áttérni IE-ről FF-ra, de mióta áttértem, kb. egy éve, azóta nem tudnám elképzelni, h váltanék…
Lin3`Lord_
2006. november 13. — 14:44:11
Itthome & suliban 100% FX. És ha egy oldal nem a legfrankóbb FX-el akkor IETab. 🙂
tiny
2006. november 13. — 16:25:15
Mefi észrevetted, hogy az RSS-ben az ő helyett Q-t ír ki a címhez? Ez nem is lenne probléma, ha emiatt nekem nem töltené le mindig újra és újra az adott bejegyzést. Egyébként NewsFox Firefox kiterjesztést használok, ha egyedi probléma lenne.
Mefi
2006. november 13. — 16:45:16
[re=20182]Jackson[/re]: hát jah, az IE-nél mindenki jobb. 🙂
[re=20183]sylverdevil[/re]: de, én használom Operában.
[re=20185]Vale[/re]: én suliban használok Firefoxot, mert az már minden gépen fönt van (pluginokkal, amiket én nem telepíthetnék Operához, mivel nincs rendszergazda-jogosultságom).
[re=20186]tiny[/re]: na igen, itt a tetszik-nem tetszik fíling, mert én pl. pont a kiterjesztéseket nem szeretem. Amit te mondasz, abban nagy igazság van, de egyszerűen nem tudok ráálni.
[re=20189]axes[/re]: fura, nekem meg a WP-ben sok dolog csak FF alatt ment. 😀
[re=20193]GazVezir[/re]: de legalább olcsó. ;]
[re=20198]smv[/re]: de csak utánad! 😀
[re=20200]lufy[/re]: én három, vagy négy év után voltam képes. 🙂
[re=20210]Ralesk[/re]: Linuxon igen. 🙂
[re=20213]DarkEvil[/re]: hát igen, sok ilyen helyzet van…
[re=20214]Lin3`Lord_[/re]: azért már elég ritka, hogy csak IE-vel jó valami.
[re=20215]tiny[/re]: már megoldva, köszi (reggel elbasztam valamit, azért volt, sry).
Anonymous
2006. november 13. — 18:56:20
[re=20183]sylverdevil[/re]: már hogyne lenne:
https://addons.mozilla.org/firefox/46/