Faszom. Még azt a kurva ablakot is bezártam véletlenül, szóval írhatom újra a bejegyzést. No. Azt már megszoktam, hogy vannak [a=http://hore.uw.hu]szűk látókörű[/a] emberek, akik a rockereket “feketeruhás szektás állatoknak” képzelik. Azt is megszoktam, hogy el akarják vágni a torkomat, és meg akarnak verni azért, mert rockzenét hallgatok De [a=http://shamalt.uw.hu/index.php?d=427/hore#komment_4439]ez[/a] már a pofátlanság legteteje, az internet és a blogszféra, a Magyar zenei, nyelvi és fiatalsági kúltúra szégyene.
Kedves Barátom! Megértem, hogy értelmiségi szinted a béka segge alatt lokalizálható, ez többféle dolognak befolyásolható: anyukád fejedre ejtett, sokáig tartott a szülés, nem részesültél megfelelő oktatásban, nem megfelelő családi körülmények között nőttél föl, rossz társaságba keverdtél, vagy csak egyszerűen hülye vagy. No de nem is ez a lényeg. Azért azt az embert, aki vitába száll Balázzsal, a HTML, a CSS vagy pedig a magyar nyelv helyesírásával, azt vagy lektornak, vagy Viktornak, vagy egy eléggé intelligens embernek képzeltem el. Te pedig egyik kritériumnak sem felelsz meg, így a helyedben csöndben maradnék, és így bölcsebb is maradnék. Ezt pedig tényleg nem értem.
[q]AKI EZT A SZAR BUZI OLDALT CSINÁLTA AZ IS[/q]
Huhh, nagyon okos vagy. Amikor megírsz egy olyan PHP, vagy más nyelven készült blogmotort, és elkészíted hozzá a kódot, illetve a kinézetet, és csak fele akkora sikerrel rendelkezik majd, mint Shamalt blogja, akkor mondj ilyet, addig pedig a szádat használd a nemlétező barátnőddel való csókolózásra, és ne pofázásra.
Aztán írjak már kicsit a zenéről is. Nézzünk körül az elmúlt tíz év zenei történetében, világszinten. Értsd: [i]az [b]egész[/b] világban[/i]. A legnagyobb zenekarok, és előadók nem a “hip-hop” vagy a “freestyle subcult” vagy akármelyik más kétéves zenei stílusból kerültek ki, hanem a [b]rock[/b]zenekarokból. Állj. Félreértések elkerülése végett, nincs semmi bajom más zenei stílusokkal, azért, mert rockzenét hallgatok. Csak egyszerűen nem jönnek be. És egyébként is, nem értem, hogy miért kellene két (vagy több) embernek amiatt rosszban lennie egymással, mert más a zenei stílusuk. Vegyük pl. moikboy és én vagy Archie és én köztem való barátságot. Segítünk egymásnak, semmi bajunk egymással, annak ellenére, hogy a zenei ízlésünk ég és föld távolságra áll. Ez a világ túl sokat ad arra, hogy ki milyen ruhában jár, milyen zenét hallgat, vagy mit eszik. Nem tök mindegy? Ugyan azt szarjuk. Nekem ugyanúgy farkam van, és ugyanúgy vérzek ha megvágom magam.
Csak ennyit akartam mondani.
Romsy
2006. január 08. — 00:01:31
Közepén van egy kis benyalás íze 😀
Romsy
2006. január 08. — 00:10:56
Sőt, én még akkor is shamalt szövegeit hallgattam, amikor blogja még hírből sem volt ;D De még nekem sem!
Archie
2006. január 08. — 00:30:48
juppííí!! benne vagyok egy postban.. 😀
pont erről a témáról dumáltunk a múltkor mefivel.. valóban túl fontos lett mostanság a zenei ízlés.
akkor is ezt mondtam, és most is: “az is a seggén ül, és az is büdöset szarik” (idézet ofőm anyukájától :))
Romsy
2006. január 08. — 01:15:21
Persze hogy nem, meleg társkeresőn 😀 😀
Romsy
2006. január 08. — 01:40:18
Félreértesz.
Shazit láttam egy meleg-társkeresőn mert belinkelték az adatlapját valami vicclapra és küldtem rá egy mailt, hogy “te nem az a Shamalt vagy a marketből?” és innen az ismerettség.
doom
2006. január 08. — 02:58:34
már megint a hullák….. :ĐĐĐ
Balázs
2006. január 08. — 04:05:19
Persze, Romáj, most már mindenki tudja, hogy meleg társkeresőt ismerted meg Shazit. ;]
Mefi: aki szembeszáll Balázzsal? 😀 Ehhehe. És kérek szépen [q], ill. [quote] BBCode-ot is 😀
Balázs
2006. január 08. — 04:05:50
meleg társkeresőt használva, nna
chateve
2006. január 08. — 11:24:17
Gratulálok mefi, komoly teljesítmény.:) Büszke lehetsz magadra.;)
Balázs
2006. január 08. — 12:10:48
Nem nagy gond, te látod, én nem, mert nálam adblockolva vannak a grafikus szmájlijaid ;]
Balázs
2006. január 08. — 22:58:25
Úgysem tudod megcsinálni, hogy ki lehessen kapcsolni, minek szóljak be.
Shamalt
2006. január 09. — 21:15:51
Romáj meg anyád szerepelt a meleg társkeresőn 😀
Romsy
2006. január 10. — 11:07:09
Shazi ez jogilag nem volt túl megfontolt hozzászólás.
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Hehe, semmi benyalás nincs ott. Mellesleg te is olvasod Shamalt blogját, nemde? ;]
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Romsy: Gondoltam, hogy nem a blogon keresztül ismerkedtetek meg ;] (rossz aki roszra gondol)
Archie: Egyetértek veled.
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Rendben, nekem semmi gondom a melegekkel. És mekkora a szerelem? 😀
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Jaah, értem. Már azt hittem, hogy társat kerestél, majd leltél is 🙂
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
[qú] bébé kód vagyon eddig is. Nézd csak: [q] Mefi: aki szembeszáll Balázzsal? [/q]
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Jah és amúgy büszke vagyok magamra (sikerült kicsalnom belőled két 😀 szmájlit)
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Majd ha szépen megkérsz, (értsd beszólsz ;]) hogy legyen kikapcsolható, akkor kikapcsolható lészen.
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Ehhehe, majd meglátjuk ;]
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
De a lényeg, hogy te is ott voltál, nem? 😀 Mármint ha tudod, hogy szerepelt, akkor vagy ott voltál, vagy felkerested azt.
noname
2007. december 18. — 23:27:30
Bazd meg…Ez szerintem tök égés…Ember te nem tudsz semmit!!! Szerintem akkor ugass másoknak és akkor baszogass más embereket ha leesett már a tojáshéj a seggedről…Kis buzeráns tacskó…(Nem vagyok rocker se rapper sem pedig más egyéb…mégmielőtt valami suttyú nemzedékbe sorolnátok…) Höre üzenem neked hogy ezzel a szarral jól lejáratod magad…csak az egész sulim rajtad röhög, már nagyon elterjedt az a szar amit “rappelsz” eddig azt hittem ehhez nem kell tehetség…de tévedtem…mert te minden rappert felülmúlsz akkora szar vagy… Bocs de ezt muszáj volt leírnom mert felháborítónak tartom a “dalszöveget”…