Az egészben az legszomorúbb, hogy most egy ember tönkretette több másik ember életét. Nem feltétlen a halál, vagy a sérülésekre gondolok. Csak gondolj bele, hogy mennyi bátorsággal sétálsz be egy kommandós-bankrablós-füstrgránátos akció után bármelyik bankfiókba.
Egyébként pedig így kell csinálni: abszolút nem vagyok szomorú, vagy feldúlt az események miatt. Az már inkább sajnálatos, hogy a túszok közül is sérültek meg (ez egyelőre nem megerősített!), de a bankrabló megérdemelte. Ő vállalta, ő csinálta, ő viselte el a következményeit. Aki szerint pedig nem, az gondoljon bele abba, hogy milyen lehet barátot, rokont, családtagot egy ilyen esemény miatt elveszteni, vagy gondoljon bele abba, hogy mi történt Móron, és ha ott is közbe tudtak volna lépni a kommandósok, talán nem halt volna meg sok ártatlan ember.
Trimo
2007. május 04. — 18:53:16
Megérdemli az elkövető.
Az már annál inkább zavar, hogy a tv2őn a hiradóban fél órát csak erről beszélnek.
Dani
2007. május 04. — 19:12:12
Valamiről azt is kell Tomi!
Szerintem meg szerencse, hogy nem volt áldozat a túszok között is. Gondold el, hogy anno a móri bankrablás még vérengzősebb volt, de aztán megint mentek az emberek bankba.
axes
2007. május 04. — 20:23:58
Én csak azt nem értem, hogy nem arról volt szó, hogy teljesítik a követeléseit? Ehelyett berusholt egy adag kommandós és lelőtték… jó, persze, megérdemelte, de akkor is…
pitbull
2007. május 04. — 20:28:11
Az milyen morbid: most tudtam meg, hogy tanítom annak az embernek egy nagyon közeli rokonát, aki egy nagyon jó barátomat hidegvérrel agyonlőtte pár éve. A srác se teljesen tiszta fialás, mindezt vigyorogva mesélte, mert szerinte jópofa dolog, hogy a keresztapja gyilkosságért ül. Sejted, hogy véletlenül se fog szívni sohasenem, ha rajtam múlik…
gaz
2007. május 04. — 20:48:16
[re=29450]axes[/re]: valoszinuleg a tusztargyalo ugy itelte meg, hogy az elkoveto kiszamithatatlan, igy azonnali beavatkozasra van szukseg.
Dani
2007. május 04. — 20:57:46
[re=29451]pitbull[/re]: hát elég morbid…
Nfol
2007. május 04. — 20:58:57
Nagyon tetszik, hogy ilyen esetek kapcsán a híradósok felhívnak sok okos szakértőt, közülük sok-2 elmondja, hogy semmi egyebet nem tud az esetről, a maradék kettő közül pedig az egyik teljesen elégedett az akcióval, a másik szerint meg másképp is meg lehetett volna oldani a szituációt, csak azt tiltja a szabályzat (értsd: a biztonsági őr nem lőheti el a rabló kezét, mert nem).
gaz
2007. május 04. — 21:00:08
[re=29457]Nfol[/re]: ezert nem nezek hiradot 🙂
Jackson
2007. május 04. — 21:09:22
Azért emiatt nem fogok rettegve bemenni egy bankba…
gaz
2007. május 04. — 21:20:29
ennyi erovel barmikor eluthet egy urhajo a mellekutcaban 🙂
Mefi
2007. május 04. — 22:08:25
[re=29451]pitbull[/re]: huh, arra az esetre emlékszem, nagyon húzós volt. :/
[re=29460]Jackson[/re]: azért megnézném mit mondanál, ha átéltél már volna egy ilyen szituációt.
tiny
2007. május 05. — 01:28:32
Hát nem tudom, engem alapból az lepett meg, hogy hogy gondolta, hogy ő ezt egyedül megcsinálja? Egy kis esze lenne legalább társakat szerzett volna.
Amíg egyik alkalmazottat fenyegeti addig másik megnyomja a gombot. Amatőr. Nem nézett elég bankrablós filmet 😀
Amúgy az egy dolog h befosat pár embert, benne van, de legalább nem lőtt le senkit. Meg mesterlövészek élőben, megnéztem volna h h is megy egy ilyen. Emberkék látták bemászni a csatornába a kommandós csávót, nem semmi :).
Amúgy miért csinálta? Nem lehet még tudni?
sanyez
2007. május 05. — 09:29:25
Éppenhogy bátrabban megyek be, mert a magyarok bebizonyították, hogy képesek bánni az efféle esetekkel. ;]
Egyébként ismerek olyan embereket, akiket legalább ak47-tel kellene lefinomítani. Nem tud valaki eladót? Állítólag a Széna téren felszabadult egy. ;]
Trimo
2007. május 05. — 09:33:06
[re=29463]Mefi[/re]: Ha átélte volna, lehet félne bemenni, de nem élte át, így nem is annyira félelmetes a dolog, szerintem.
moikboy
2007. május 05. — 20:56:04
5 milliót követelt. pitiáner.
tiny
2007. május 05. — 21:39:16
[re=29494]moikboy[/re]:Ez az egész piti volt.
bikerrr
2007. május 09. — 13:01:22
[re=29466]tiny[/re]:
Szerintem pénzért. Ha láttad a lakását, akkor ez nem kérdés.
Ha társa is lett volna, osztozkodni is kellett volna, zsákmányon, felelősségen, igaz, a munkán is. Szerintem meg már így is túl sok filmet nézett, különben fosott volna bemenni is.
Irigylésre méltó az USA politikája ez ügyben. Soha nem enged, ezért a (z ember) rablók megtanulták: ilyesmivel soha nem érnek el eredményt.
Van a papírcetlis, gagyi rabló, meg van a lövöldözős, déndzsörasz. Ezt le kellett lőni. Hogy meghalt, részben saját magának is köszönheti. Én a nénit sajnáltam, akit a tovább haladó lövedék vett le a lábáról, jó időre.