Macskaság

Érdekes, hogy sokan azt hiszik, a macska valami kényes, gyönge, buta, és lusta állat. Pedig. Kezdjük ott, hogy minden macska egyéniség. Aztán minden macskában van erő, csak ez nem mutatkozik meg úgy, mint egy kutyánál. Butának semmiképpen nem mondható, de szintén nem úgy működik a dolog, hogy ül, és cica leül. Hosszú idő után persze értelmez parancsokat, de hogy végrehajtja-e ez kedvfüggő. Mert kedve az van. Lustának nem mondható, tény, hogy egész nap alszik, de éjszaka vadászik, rohangál, játszik, sokszor nappal is.

Sokan azt is hiszik, hogy a macska nem szereti ha dögönyözik, mint egy kutyát (megcsapkodni az oldalát, hátát, persze nem úgy, mint Gazsit a perverz zsebtolvajt, csak úgy játékosan). Szintén tévedés: a macska kifejezetten szereti, ha nem csak simogatják, hanem dagonyázzák, túrják a bundáját. Mint ahogyan (néhány különlegesszőrű, például perzsa macskától eltekintve) szeretik azt is, ha visszafelé simogatják a bundájukat, szintén a közhiedelemmel ellentétben.

Persze, mint fentebb is írtam: minden macska egyéniség, nem is kicsi, tehát kivételek lehetnek. Van egy olyan mondóka, hogy ha dédelgeted a kutyádat, azt hiszi isten vagy; ha dédelgeted a macskádat, azt hiszi isten. És ez így össze is foglalja az egészet. E tapasztalatok, gondolatok tizennégy évnyi macskatartás után születtek, és egyébként b3ck blogján látható bejegyzést olvasgatva jutottak eszembe.