Azért nem panaszkodom, de az EMKTV-féle internet korántsem olyan jó, mint amit Szőke kapitány jóárasított. Értsd: mióta »bekötötték« otthon a UPC-féle kábelnetet (ez történt 2006 decemberében), azóta kétszer volt komolyabb probléma; egyszer csontra elment minden (kábeltévé, internet, telefon), mert valami IFA eltolta az oszlopot, amin az összes kábel futott a központból kifelé; a másik alkalommal pedig ugye >lassú volt< a net, mint kiderült ezt egy beázott doboz okozta, azóta javították. Az EMKTV-s nettel pedig hetente egyszer biztosan előfordul, hogy gondol egyet, és közli: te most nem akarsz igazából netezni. Háromezerér' persze örüljek hogy kaptam 2/1-es vonalat, de akkor is.
2008. március 19. \\ csak úgy témában
99%, mi?
Mefi
Nádai Gábor vagyok, de a legtöbben Mefinek hívnak. 2005-ben, akkor még szinte gyerekként kezdtem el a mefiblogot. Általában a saját gondolataimról írok utazás, film, sorozat, színház, könyv, fotózás, kütyü, szoftverfejlesztés vagy internet témákban.
Mefi bejegyzései
-
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
2024. november 16.
-
A nagy online optika teszt: Firmoo, Zeelool és Fytoo
2024. november 05.
-
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
2024. október 31.
-
Volt valami furcsa és megmagyarázhatatlan az M7-es autópályán
2024. október 26.
-
Saci – életünk egy kicsi, szőrös nyugdíjassal
2024. október 16.
Mefi hozzászólásai
-
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
"majd meglátjuk tíz év múlva :D"
-
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"Hajrá, most amúgy megint nagyon jó áron van a jegy az..."
-
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"köszi szépen!"
-
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Aww, köszi szépen! :)"
-
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönöm!"
10 hozzászólás
Hozzászólok én is →
Szólj hozzá!
Ha ez az első alkalom, a kommented jóváhagyás után fog megjelenni.
Az e-mail-címed nem jelenik meg.
Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
gergő
2008. március 19. — 18:46:59
mi ez a EMKTV? 3 ruppóért 2/1-es net tényleg nem rossz ám, és ha csak 50%-os az időbeni elérhetőség még akkor se volt rossz üzlet 😉
Mefi
2008. március 19. — 18:50:02
[re=45658]gergő[/re]: 50% azért elég necces, az annyit tesz, hogy 12 óra netezés fér bele ennyibe, egy napra. Ne viccelj. 🙂 http://emktv.hu/ Ők csinálják a Digi TV-t is.
tufee
2008. március 19. — 19:26:49
Az EMKTV egy ideje már hivatalosan is DigitTV. Egyébként én is csodálkoztam miért kell két-háromnaponta kihúznom-bedugnom a modemet, és egy időben naív ügyfélként tényleg azt képzeltem, hogy nálam van a hiba.
Mondjuk az előfizetési díjaik elég jók, 4500-ért 20 Mbites LAN-net…! Már alig várom, hogy hozzánk is bekössék.
Nfol
2008. március 19. — 19:34:33
Mondanám, hogy a mobilnet havi hatezerért miket tud művelni, de eszembe jutott az analóg modemes korszak. 🙁
DarkEvil
2008. március 19. — 20:11:13
[re=45660]tufee[/re]: Én azt hallottam, hogy a LAN net úgy működik, hogy 4500-ért adják neked, de egy körzetben elolszik az a 20 Mbit, és ha épp 20-an akartok húzni maqximummal a körzeten belül, már akkor is csak 1Mbit lesz fejenként.
fogtunder
2008. március 19. — 20:19:45
nálunk is ez van, csak az eggyel kisebb verzió, bár gondolkodom az upgrade-en, havi egy ezrest megér. amúgy meg kicsit lassú is, kicsit szar is, de ez van. upc nincs errefelé, a telefont meg tutira nem köttetem be a net miatt. és elég türelmesek a fizetési határidők szempontjából is 🙂
Vale
2008. március 19. — 21:41:33
Azért nekünk az UPCs dolog is átlag havonta egyszer rosszalkodik egy napig…
gergő
2008. március 19. — 22:02:35
[re=45659]Mefi[/re]: vagy ha úgy veszed akkor 24 órás netezés 1/0,5 sebességgel, 3k-ért. jóaz 😀 komolyan nem ismertem, legalábbis ezen a nevén nem.
vinczepetya
2008. március 20. — 11:17:46
nekem enternet van, a mulkor jött is a csaj tőlük, személyesen, mert annyira szeretnek, hogy ugyanezt a csomagot “félárasították”, hát nem drágák?
Mondjuk valami jó csajt is küldhettek volna, és akkor helyben is meg tudtam volna köszönni neki:D:D:D
Mefi
2008. március 20. — 14:44:04
[re=45660]tufee[/re]: igen, a LAN-net jó ajánlatnak tűnik, kérdés hogy mennyire jó valójában.
[re=45661]Nfol[/re]: na igen, ahhoz képest én meg sem szólalhatok.
[re=45662]DarkEvil[/re]: nem oszlik az el, de értelemszerűen ha lesz ötszáz felhasználó, akkor 24-ből esetleg 18 lesz. Vicces, pont a két párhuzamos utcában van, nálunk meg nincsen.
[re=45664]fogtunder[/re]: meg az ügyfélszolgálat is nagyon korrekt: http://mefi.be/muti/2625/hatvan-perc/
[re=45666]Vale[/re]: hm, fura, nekünk betonstabil. Nem lehet, hogy a kábelmodem szar? Én is arra gyanakodtam itt, mert ígyis mikor bekötötték, az ötödik darab volt, ami végre megtalálta a jelet.
[re=45667]gergő[/re]: na igen. 😀
[re=45676]vinczepetya[/re]: ahah, matekoztál volna vele kicsit? 😀