Honda Civic

Honda Civic

Nyomatják most az új (bár annyira nem új) Honda Civic reklámját, azzal a szlogennel, hogy Vezette már az új Civicet?. Hát konkrétan vezetni nem vezettem, de sikerült az utóbbi pár napban utazni vele. Az élmény elég vegyes. Először is: a Hondának sikerült az, ami a Fordnak nem. Futurisztikus autót készíteni, mármint. Nekem mindig bejöttek ezek a nagyon-nagyon jövőt idéző dizájnok, és eddig a Honda volt az egyetlen, amelyik ki mert dobni egy ilyen modellt a nagypiacra, ráadásul a Civic nevével. Az új Focus valahogyan azt sugallta nekem, hogy egy hihetetlenül futurisztikus kinézetet szerettek volna, de aztán valahol félúton megakadt a dolog. A Civicnél nem. A külső nekem abszolút bejön, fiatalos, lendületes, bátor, agresszív, határozott; ha szavakban akarom összefoglalni. Egyedül a hátsó fele az, ami nem sikerült szerintem tökéletesre; kicsit félbehagyott látszatot kelt, másrészt nekem mindig úgy tűnik, mintha nyitva lenne a csomagtartó ajtaja.

Honda Civic belső tér

A belső szintén fantasztikusan néz ki, a szélvédő alól kiemelkedő széles sávban rejtették el a digitális sebességmérőt, és még néhány infót, minden más a kormány mögött található. Érdekes, hogy oldalról és minden szögből nézve a kormány mögötti plexi annyira tükröződik, hogy lehetetlen bármit is látni, szemből pedig semmi ilyesmit nem tapasztal az ember. A kormány apró, sportos, a motor indítása egy piros ENGINE START gombbal történik, értelemszerűen a kulcs elfordítása után. A sebváltó helyes kis gömb, abból nyúlik ki akar, nincsen semmilyen bőr, nagyon érdekes látvány. A pedálok fémből vannak, szexi lyukakkal, ahogy kell. Olyan érzés az egész, mintha nem is egy autóban, hanem valami űrhajóban ülnénk. A hamutartó itt is roppantul kicsi (az utóbbi időben nem igazán dohányosoknak terveznek). Amit zavarónak találtam, hogy eléggé nagy a műszerfal, aránytalanul nagy például a kormánykerékhez képest; lehetett volna kisebb, így növelve az utasteret.

A hátsó ülés semmi extra, elég szűk is, viszont van lehajtható pohártartós könyöktámasz, ami jóság.

Viszont. A belső műanyag, és a műanyagból is a gagyibb fajta, ami többezer kilométer megtétele után bizony zörög-csörög. És tényleg: a mi tesztautónk is eléggé zajos volt, üresben zöldre várva mindenféle ismeretlen eredetű alapzajt lehetett hallani, ráadásul a motor sem egy halk példány, hosszú úton nem feltétlen lehet izgalmas a műanyagok kilencedik szimfóniáját hallgatni. Ráadásul a létező összes mozgatható dolog (kesztyűtartó, kilincsek, pohártartó stb.) zörögtek, nyöszörögtek, nehezen voltak mozdíthatók. Ezek a dolgok kicsit odébb is fújták kicsit a szerelem rózsaszín felhőit.

Lényegében az egész autóból nem áradt az a fantasztikus tervezői odafigyelés, pontosság, kényelmességek hada, ami például a »Honda Accordból« nagyon is.

Anno »nagyon beleszerettem«, most sem mondom, hogy utálom, de azért elgondolkodtató. A konklúzió mindenesetre egyértelmű; ahogy apum mondta: csajozós autó. És tényleg: egy-két személynek, átlagos használatra, eljárós autónak, bulizni és hasonlókra tökéletes, egy családnak már kevésbé (bár szerintem nem is erre hivatott). A zörgős belső eléggé elszomorító, ezt leszámítva viszont nagyon korrekt kis gépezet, ha tízes skálán kellene osztályozni, egy erős nyolcast kapna.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.