Olimpia nyitóceremónia

Mefi írta, hogy szeretné megnézni az olimpia megnyitó ceremóniáját, de sajnos lemarad róla, ennek apropóján gondoltam, hogy pár sorban megemlékezek róla itt, eme blog hasábjain. Kezdeném rögtön azzal, hogy kellemesen csalódtam a kínaiakban, ami a nyitógálát illeti, elég derekasan odatették magukat mind építészetileg, és az egész hangulata is fergeteges volt.

Ha kicsit belemerülünk a részletekbe, ez volt talán az utóbbi évek legtradicionálisabb és egyben leginkább formabontó olimpiai megnyitója. A közel 4 órás program alatt alig-alig lehetetett hallani modern tici-tuci zenéket, sokkal inkább a vendégül látott országok zenéi, valamint a vendégek számára egzotikusnak és érdekfeszítőnek tartott hagyományőrző dallamok kerültek előtérbe.

Olimpiai nyitó ceremónia, 2008, Peking

Emellett Kína azért villantott technikailag is, hiszen egy nagyon jól koordinált, és vizuális összképben sem utolsó műsort tárt a nagyérdemű elé. Nekem külön tetszett a tekercses blokk, amikor a táncosok a kezükkel és lábukkal rajzoltak tánc közben, és a tekercsimitációra folyamatosan animációkat vetítettek. Szüleim persze a láng megnyújtását várták leginkább, és leesett az álluk, mikor a kínai Li Ning hirtelenjében fellibbent a stadion egyébként kivetítőként is funkcionáló karimájára, majd ott gyakorlatilag a falon futást imitálva jutott el az olimpiai láng végleges céljáig.

Összességében, ha a pekingi olimpia továbbra is ilyen színvonalas tud maradni (és nem lépik át a sportszerűség határait, lásd Annus & Fazekas), akkor azt hiszem mosollyal az arcomon fogok rá emlékezni.

Még így lábjegyzetben megemlékeznék Baló György úr munkásságáról, aki helyett egy levesestálnyi 3 napos száradt galambürülék jobban közvetítette volna a ceremóniát, de szerencsére azért néha sikerült olyanokat beszólnia, amin konkrétan könnyeztem („A gömb közel 16 tonna, szerintem ezt nem emberek emelik fel” – micsoda elme vagy!).

suexID

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.