Itt az összes esemény témájú bejegyzést olvashatod; jó szórakozást!


Gateway to Space – Nemzetközi űrkiállítás

A Millenárison rendezett kiállítás egyébként csinos weboldalán ezzel csinálnak kedvet: „3000 négyzetméternyi területen merülhetsz el az űrutazás lélegzetelállító történetében, miközben saját bőrödön tapasztalhatod meg, hogy milyen érzés asztronautának lenni“.

Ami elég jól hangzik, a fotók alapján is izgalmasnak tűnik a kiállítás, az űrutazás pedig elég sok ember fantáziáját mozgatja, és a két-háromezer forint körüli jegyek nem is olyan vészesek.

Mi hétfőn este hatkor néztük, két órát ajánlanak, ennyi idő alatt jócskán lehet végezni, és hétfő este nem igazán voltak sokan.

A belépődíj idősávokra van bontva, ezért bizonyos órákban 2900 Ft, bizonyos órákban 3600 Ft és így tovább.

Ha 1999 lenne, esetleg 2000, akkor ez a kiállítás 10/10-es hiperventillálós élmény lenne. 2016-ban viszont néhány fából, műanyagból és papírból készült gagyi makett, koszos és letaposott padlőszönyegre rakva, SD-felbontású feliratos videókkal és IKEA-lámpákkal gyengén megvilágított pixeles plakátokkal nem igazán tudom, milyen élménynek számít.

Elsőre azt gondoltam, a gyerekek még csak-csak élvezik majd, de mindegyikük unottan nézegette, hogy ez voltaképpen egy olyan kiállítás, amin végigrohannak öt perc alatt, semmit nem lehet megnyomni, és gyakorlatilag a Közlekedési Múzeum lebontás előtti állapotában is ezerszer izgalmasabb volt, pedig aki volt ott a vége felé, tudja, hogy arra is ráfért már a felújítás.

A photo posted by Mefi (@mefiblogger) on

Tárlatvezetés nincsen, a helyiségben koromsötét van, konkrétan volt olyan kiállított darab, amibe csak úgy lehetett belátni, ha bevilágítottál, de a minden második sarokra kihelyezett LG televíziók reklámfalai nyilván végtelen fényerővel világítanak, és azokon legalább tűéles 4K videók vannak a világűrről, persze semmilyen formában nem kapcsolódva a kiállítás témájához, csak úgy parasztvakításnak, hogy tudd, milyen tévét vegyél.

Az interaktív rész kimerül négy kiállítási területben:

  • lehet valami táblagépes játékkal játszani, de az öt gépből egy működött,
  • lehet valami manuális forgatómasinába beülni, amit egy ember pörget további 500 Ft-ért,
  • lehet egy ingyenesen letölthető repülőgép-szimulátorral játszani nagy tévén, szintén 500 Ft-ért,
  • van egy szakafander, amibe bele lehet lépni hátulról, és fantasztikus fotókat lehet készíteni a belébújt emberről.

Ezeket leszámítva viszont túlnyomórészt a gagyi a legjobb kifejezés, ami eszembe jutott. És nem a hisztis kisgyerek szintjén akarom bántani, csak tényleg furcsa, mert nagyon sok ilyen nemzetközi vándorkiállítást láttam már az elmúlt évek során, és pont az űrkutatást bemutató volt a leggyengébb, amiről amúgy szinte csak érdekes dolgokat lehetne mutatni.

A legnagyobb probléma mégis az volt, hogy habár elvileg az űrkutatás „lélegzetelállító“ történelmét ismerhetjük meg, szinte csak félinfók, félmondatok és koncepcionális összevisszaságot láthatunk, elejtve egy-két szovjet technológia, túlnyomórészt viszont egy gyengébb NASA promó.

Igazából még azt sem tudnám megmondani, kinek ajánlom ezt a kiállítást. Ha benne vagy ebben a témában, akkor kb. többet láttál és tudsz, mint amit itt fogsz. Ha érdekel az űrutazás, de nem mozogsz benne otthonosan, egy kétórás dokumentumfilmmel és kis wiki olvasgatással sokkal-sokkal többet láthatsz.

Talán ha akarsz tolni egy szelfit a kirakott szkafanderben, akkor imádni fogod, de azért 2900 forintot ez talán annyira nem ér meg.

Pozitívumként azért kiemelném, hogy a kiállítás egész területén szabadon lehet fényképezni, ez viszont egy olyan dolog, amit nagyon ritkán tapasztalok. A fényviszonyok eléggé megnehezítik a dolgot, de azért lőttem pár képet:

Gateway to Space - Nemzetközi Űrkiállítás


VOLT, Sziget és Strand fesztivál

Idén nem panaszkodhatok fesztiválozás tekintetében: még tavaly kitaláltam, hogy ezt a nyarat főként a nagyszínpadok előtt tervezem eltölteni, hol alkohollal, hol pedig fényképezőgéppel a kezemben. A terv eredetileg az Orfű-VOLT-Sziget-Strand-SZIN négyes volt, ami igazából ötös, de ismerve magamat és a barátaimat, inkább többet terveztem, hogy legyen minek lemorzsolódnia. Végül Sopronban és a Szigeten végig, a Strand fesztiválon pedig egy napot sikerült ugrálnunk. Képes-szöveges élménybeszámolónkat olvassák.

VOLT fesztivál, Sopron

2013-ban »egy napra« sikerült csak lejutni, de azonnal magával ragadott a fesztivál hangulata. a VOLT tulajdonképpen a Sziget, külföldiek és hollandok nélkül. Kevés ember, kisebb terület, sokféle fellépő, messze a várostól, olcsóbb bejutni, olcsóbb a sör és szinte mindenki kedves, közvetlen, barátságos.

VOLT fesztivál 2014

A felépők közül az MGMT koncertje tetszett a legjobban, annak ellenére, hogy ronggyá áztunk az esőben, tökéletes hangulatot csináltak, főként a népszerűbb, Oracular Spectacular albumukról játszottak, a kivetítőn lévő pszichedelikus animációtól pedig tudatmódosító szerek nékül is olyan volt, mintha azzal buliztunk volna. (Azért hozzáteszem, a kolléganőm által hozott házi pálinka is hozzájárult a jó hangulathoz.)

Kellemes csalódás volt Steve Aoki. Csak be akartunk nézni, végül végigdudorogtuk az egész előadást, amit persze sokan bántottak, hogy Aoki megnyomta a lemezjátszón a play gombot, és más dolgot nem nagyon csinált, a csajok tortával hajigálásán kívül, ettől függetlenül még így is sokkal jobb hangulatot teremtett a zeneileg amúgy sokkal értékelhetőbb »Arctic Monkeys-nál«, és még egy Index-címlapos fotót is sikerült lőnöm a tömegből Instagramra, szóval már megérte.

A Hurts szokás szerint zseniális volt; több kritikákban eléggé leszólták, hogy dobozból előadott bulit toltak, ettől függetlenül 100%-ban átjött az a hangulat, ami nekem a számaikról beugrik, és még a klisés rózsahajigálás és mikrofoneltörés is tökéletesen volt időzítve.

Sziget fesztivál, Budapest

Tudni kell rólam, hogy régen valami miatt nagyon nem akartam Szigetre menni, főként azért, mert tökmag koromban több rémtörténet jött a fesztiválról, mint pozitív élménybeszámoló. Először azt hiszem 2009-ben mentünk ki, de lehet 2010-ben, amikor ajándékba kaptunk két hetijegyet. Az élmény a VOLT-tal megegyező volt: elsőre nagyon bejött a hangulat, az emberek, a fellépők és úgy általában az egy hét varázsa.

Sziget fesztivál, 2014

A tavaly elkezdett köztársaság koncepciót idén jobban átgondolták, és az egész fesztivált e köré rendezték be: volt útlevél, amibe gyűjthettél pecsétet (elég sokan játszottak egyébként), illetve a sziget elrendezéséről és hangulatáról is valahogy az jutott eszembe, mintha egy külön kis világban lennénk.

– Mi az: nagy, piros és megtelt?
– A38 sátor!

A sátor miatt sokan, köztük mi is elég morcosak voltunk, külön zavaró, hogy főként a zajvédő rendelkezések miatt nem lehet például egy másik nagyobb méretű színpad; úgy látszik minden évben meg kell hallgatni az egy hétig tartó fesztivál miatt panaszkodókat, akiket persze részben meg tudok érteni, de valahogy mégis eltúlzottnak érzem a folyamatos hisztit.

Az idei fellépők közül a Bastille és az Imagine Dragons fellépéseit emelném elsősorban ki, a két zenekar munkásságát viszonylag régóta figyelem, így nagyon örültem, hogy jönnek és mindkét fellépés egyformán tetszett.

A The Kooks zenekart nem igazán ismertem, Zsófi rángatott el, de kellemesen csalódtam, azóta is hallgattam őket párszor.

A Madness és a Placebo a szokásos bulit hozták, nem volt benne meglepetés, de mindkettőt jó volt élőben látni és hallani.

Kevésbé teszett a Prodigy; persze őket is mindenki bántja, hogy jaj, minden évben itt vannak, de ezzel alapvetően nem lenne gond, még a beekizett, félig bevallottan playbackről dolgozó előadókkal sem, a trágya hangosítással és lelketlenül ledarált koncerttel már annál inkább, sokkal jobbak voltak legutoljára.

A kellemes csalódás kategóriát idén Macklemore-ék kapták: azt hittem az egész buli lemezről megy majd, ehhez képest tele volt a színpad zenészekkel és táncosokkal, 23.00 után is ment kicsit a buli, a legnépszerűbb számot kétszer is letolták, a kivetítőn pörögtek a videoklipek, Macklemore pedig úgy általában jókat mondott és nem hagyta ellaposodni a bulit.

Szintén kellemes csalódás volt az Outkast is, valahogy gyengébb bulira számítottam, ehhez képest pörgött a közönség, és még pár embert fel is vittek a nagyszínpadra, ami azért elég jófej gesztus.

Calvin Harris valószínűleg nem létezik; csupán egy színpad- és látványtechnikával foglalkozó cég valószínűleg lézerekkel kivetített produktuma; legalábbis ez volt az első gondolatom három szám után. A buli kicsit diszkósra sikerült, két saját szám között becsúszott egy-egy a Spotify TOP 10-ről, mindenki kezében legalább négy világító rúd volt, amiből a Telekom jóvoltából 10 000 darabot szórtak szét a nagyszínpad előtt, villogtak a lézerek, fújták a füstöt, pörkölték a lángokat, két számonként durrogtak a tűzijátékok és még biztos más dolog is volt, de eddigre már kiégett a retinám. (Amúgy jó buli volt.)

Strand Nagyon Zene Fesztivál, Zamárdi

Egész hétre akartam menni, de végül társaság és szabadság híján csak John Newmant néztük meg. Természetesen végig szakadt az eső (ez idén kb. a nyolcadik programom és a negyedik megfázásom az eső miatt, de legalább finomak a gyümölcsök), ennél már csak az bántott jobban, hogy ma hét ágra sütött a nap, tegnap meg csuromvizesen zötykölődtünk hazafelé a vonaton. Utoljára a Szigeten sikerült ennyire megázni, akkor a telefonom bánta.

A Strand máskülönben a sár ellenére remek fesztiválnak bizonyult: előtted a balcsi, mögötted a színpad, kevés ember, ha jó az idő, sok a strandoló, akin lehet szemeket legeltetni, összehaverkodtunk a pultosokkal és megnéztük, hogy tényleg térdig ér-e a sár; tényleg térdig ért.

John Newman mostanában az általam egyik legtehetségesebbnek tartott előadó: maga találja ki a videoklipeket, ő írja a szövegeket, ő komponálja a zenéket, ő vagdossa magának a ruháit és még valszeg a haját is maga zselézi. Ez önmagában nem olyan nagy aduász, a belőle és a zenéjéből áradó energia már annál inkább. Tökéletes koncert volt: velünk ázott az esőben és lazán elszívott egy szál cigarettát miközben beszólt a sátorban gubbasztóknak, hogy a nagyszínpad előtt ázó-bulizó emberek mennyire menő arcok már hozzájuk képest.

Strand Nagyon Zene Fesztivál 2014

Ezek vannak, közben már beköszöntött az ősz, más fesztiválra idén már nem tervezünk menni, a nyári szezont viszont abszolút pozitívan zártuk.


Szamos Csokoládé Iskola

A VOLT fesztivál után (amiről majd ha összeszedem magam, írok még egy élménybeszámolást is) a Szamos Csokoládé Iskolába látogattunk el. Ingrid a Femcafe nevű portálnál gyakornok, és cikket írt a suliról, én meg mehettem fotózni, így pont jól jött ki a dolog. Itt olvashatjátok az ő beszámolóját.

Szamos Csokoládé Iskola - Andor éppen fagyit hűt

Két dolog jutott eszembe, miközben a 20 éve a Szamos csokimestereként dolgozó Andor magyarázta a fagyi készítésének titkait: az egyik, hogy jé, ez milyen egyszerű; a másik pedig, hogy már értem, mért olyan finomak a Szamos termékek. Minden termék igazi, friss és természetes; ízfokozó, színezék és egyéb dolgoktól mentes alapanyagok felhasználásával készül. Előttünk volt a Baileys, a finom belga csokoládé, a Bourbon vaníliarúd és a friss vaj, Ingrid meg Andor útmutatása szerint kavargatott és sürgött-forgott.

Nagyjából egy óra alatt már a fagylaltgépben volt a massza, mindeközben rengeteget beszélgettünk, nevettünk, megtanultunk finom karamellaszószt készíteni és néhány konyhai trükköt is. A fagyi pedig tökéletes lett, készítettünk hozzá csokoládés tölcsért, kaptunk hozzá rolettit és haza is vihettük, amit készítettünk.

A kurzus 4-5 főnek indul, egyfajta édesség elkészítését lehet megtanulni, a receptet természetesen le lehet fotózni, el lehet kérni. Anno hasonló mókában a Chefparade-nál volt részem, ahol közösen főztünk. Menjetek el, tényleg jó móka, és ha valaki kicsit ügyetlennek érzi magát a konyhában, itt nagyon sokat tud tanulni, profiktól.


VOLT 2014

Egyrészt egy rövid szolgálati: kezd visszatérni belém a lélek, igyekszem visszatérni a napi egy bejegyzés rítusába; oly sok gondolat, oly kevés idő.

Tavaly csak »egy napra sikerült« eljutni a VOLT fesztiválra, különböző technikai és személyzeti problémák miatt (remélem az illetékes most csuklik ;]), idén viszont végig ott leszünk, ami azt jelenti, hogy holnap elszelelünk egy remélhetőleg jó hőmérsékletű és nem sokat késő vonattal, és csak akkor jövünk vissza, ha dúdoltunk Morcheeba-t, újabb dimenziókba utaztunk az MGMT-vel, táncoltunk a Foals-on, sírtunk a Hurts-ön és véresre kiabáltuk a torkunkat az Arctic Monkeys koncerten (üvöltöző tinilányok miatt). Mindezt remélhetőleg rengeteg nevetéssel, étellel, itallal és egyéb mókás dolgokkal összekötve.

VOLT fesztivál 2014 logó

Tervezek végtelenszáz fotógráfiát készíteni, nézzétek a Látószöget és/vagy a Flickr-t, ha jöttök, integessetek, ha maradtok, nézzétek a közvetítést; áhoj, viszlát és kösz a halakat!


Kaukázus lemezbemutató

Nagyon speckó koncerten voltunk ma: a Kaukázus a májusi lemezbemutató koncertje előtt tartott két zártkörű rendezvényt, 20-30 embernek, ahol lejátszották az új és néhány kedvenc régi számaikat. Facebookon sorsoltak, nagyon örültem, hogy nyertünk, igazából kicsit úgy is éreztem, hogy megérdemeltem, tavaly négy vagy öt koncertet leszámítva az összes fellépésükön ott voltam. Nekem ez a zenekar a felhőtlen főiskolás fiatal suhanc éveimet juttatja eszembe, amikor még naponta három blogbejegyzést írtam, és a fejemben volt öt másik; amikor még fülig szerelmes voltam és vica versa; amikor a legnagyobb probléma az volt, hogy mi lesz a vizsgán; amikor megismerkedtem Gigivel – és még sorolhatnám. A zenéket nem azért szeretjük, mert igényesek vagy sem, hanem azért, mert egy adott időpillanatban támogatnak minket: vagy aláfestést adnak a jó pillanatoknak, vagy segítenek átlendülni, kapaszkodni valamibe, amikor rossz.

A buli olyan volt, mint amilyen régen lehetett a zenekar bármelyik bulija: kis helyeken, foglalt házakban, néhány fő előtt játszottak csak. A koncertjeiken én mindig inkább egy nagyon nagy házibuliban érzem magam, mintsem egy több száz fős színpadi tomboldában. A végén még egy közös képet is csináltunk Janóval, sőt, én adtam neki tüzet a koncert előtt, elegánsan a Gigitől kapott öngyújtóval.

Az új számok nekem kicsit a Szalai Éva album rágógumi-hangulatát az Amerika nem hazudik mondanivalójával és zenei stílusával ötvözi, megkaptuk az összes számot pendrájvra, mostanában sokat fogom hallgatni.