Csütörtökön és pénteken a Budapest Music Centerben a Ping konferencián jártunk. Az eseményt a Kinját fejlesztő Gawker Media birodalom szervezte, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy népszerűsítsék a »Scala« nyelvet és a mostanában egyre népszerűbb »Play Frameworköt«, amelyben például ők is dolgoznak.
A rendezvény nagyon jó volt, a szokásos profi szervezés, kiváló helyszín, remek záróbuli.
Az előadások közül négyet emelnék ki. Az első napon Sadek Drobi kiválóan felvezette a két nap tematikáját, elmondta a funkcionális programozás, a Scala és a Play Framework alapjait. Érdekes, pörgős előadás volt. Rögtön utána a Gawkertől Matt Hammer beszélt, kicsit mélyebb témáról, illetve annak a gyakorlati megvalósításáról egy valós példán keresztül. A második napon Yevgeniy Brikman szintén erős nyitás volt: hozott egy minimális munkával előállítható példafeladatot, bemutatta, beszélt róla, az előadás közben fejlesztette, elrontotta, megkérdezte a közönséget, hogy hol a baj stb. Tökéletes előadás volt, minden másodpercét élveztem. A másik nagy kedvenc volt még Grant Klopper, aki úgy kezdte, hogy nem jó előadó, ehhez képest ezen az előadáson voltak az emberek a legaktívabbak, többször közben is megtapsolták, nagyon jól beszélt, nagyon érdekes dolgokat mondott, és elég menő volt, hogy bárki commitolhatott a The Guardian repójába, amit ott helyben élesített is.
A Scala és a Play Framework engem főként hobbi szinten érdekel, ezért mentem el megnézni, de a két technológiára nagyon érdemes odafigyelni, érzéseim szerint az történik most abban a világban, ami történt a PHP-vel nagyjából a kétezres évek elején. Aki most beszáll, és foglalkozik vele, tíz év múlva biztosan jól fog járni. (Meg most is.)
Discover more from mefiblog
Subscribe to get the latest posts sent to your email.

ogabi
2014. január 19. — 22:28:19
Ebben a felgyorsult világban nem kell ilyenekre 10 évet várni. 3 évek alatt Nokiák hullanak a csúcsról a porba.