Gizella

Ismét gyarapodott a szűkebb macskafamília: most először egy olyan skodrival, akit amúgy már 3 éve, egészen konkrétan a születése óta ismerünk. Ő itt Gizella, avagy Gizi, de mi leginkább csak Picinek hívjuk.

Sokszor meséltem már róla, hogy »Somogy (vár)megyei birtokunkon« a környék összes, de legalábbis jelentős számú szabad (kóbor?) macskáját mi etetjük-vigyázzuk, amennyire lehetőségünk engedi. Béla anyukája 2023 júliusában hozta ide Bélát, aki kalandos úton végül nálunk kötött ki, nem sokkal »Kázmér távozása« után. A Cat Distribution System™ pedig most is működésbe lépett.

(Lehet, hogy én vagyok a CDS.)

Gizi 2023. szeptember 24-én született. Az első olyan alom, amit Béla anyukája a mi kertünkben, egy eldugottabb bokor mélyén hozott a világra. Aznap este még elég kerek hassal mászkált a kertben, aztán éjjel jött egy nagyobb vihar, és reggel már egy lapos hasú anyukát meg egy nagyon nyikorgó bokrot találtunk.

Persze mindegyik macskát szeretném befogadni, de Gizivel más volt a helyzet. Ő volt az első kinti macska, aki valami miatt rendkívül bújós és érdeklődő volt, a szokásos ismerkedős-barátkozós-szelidítős időszak vele szinte nem létezett: már első alkalommal felugrott az ölembe, dagasztott (tübücskélt, gubicsolt), dorombolt, és a világ összes áhítatával a szemében nézett rám. Így persze nem könnyű nem befogadni egy állatot.

Ráadásul ezt a szerencsétlent valami miatt a környék összes macskája kipécézte magának: egyfolytában verték, kergették, és nem csak olyan játékosan, hanem konkrétan már ha messziről kiszúrták, nekirontottak. Emiatt a napjai jelentős részét egyedül, háztetőkön, az ereszben vagy fák ágain töltötte. Habár az elmúlt hetekben kicsit kikerekedett, de az elmúlt 2,5 évet a szabadban töltötte, vasgyúró Gizinek szoktuk hívni, mert a macska jelentős része izom.

Márciusban az élet megint trükkös játékokkal üzekedett: én éppen a kinti macskák befogását intéztem, mert volt olyan, akinek találtunk gazdát, és volt olyan, akit elvittünk volna ivartalanítani. Gizit nem volt nehéz befogni: megláttam, kinyitottam az ajtót, mondtam neki, hogy jöjjön be, és tulajdonképpen azóta itt is van.

Mindeközben tőlem 150 km-re eljött az a nap, ami az év legnehezebbje volt, még úgy is, hogy évek óta készültünk rá: »Saci 22 év dorombolás után« itt hagyott minket. Nehéz helyzet volt, mert Gizit alapvetően ivartalanítani szerettük volna, de mindig úgy gondoltunk rá, hogy be fogjuk fogadni, Saci utolsó napjait viszont nem akartuk egy új macskával megnehezíteni. Nem is igazán lehet erről mit írni, tényleg néha dobálja a lapokat valaki odafent, és bizonyos lapokat nem lehet nem felvenni.

Gizi nagyon sokáig kicsi, de zömök macska volt, simán a legkisebb a környékbeli 20 macskás kolóniában. A kinti macskáknak nem adunk igazi nevet (mert amit elneveztél, azt már megszelídítetted, azért pedig felelősséggel tartozol), de mindenkinek van valamilyen, jellemzően külsejére vonatkozó kódneve, így lett ő a „Pici”. Azóta már kevésbé Pici, az állatorvost pedig arra kértük, hogy Gizella néven legyen bejegyezve.

Bélával elterveztük, hogy óvatos, fokozatos összeszoktatás lesz. Kázmérral és Sacival már csináltunk ilyet, számítottunk a verekedésre, fújásra és morgásra, arra viszont nem, hogy amikor Gizivel 2 perce voltam a lakásban, Béla kilógott, és egy perc múlva már egymást mosdatva, bújva és dorombolva tekeregtek a konyhában. Úgyhogy Somogybereki Béla fél évvel később született kistestvére, Somogybereki Gizella március óta boldogan élnek együtt.

Kinti macskákat befogadni eggyel komplexebb sztori, egy kölyökmacska persze hamar lakásmacska lesz, Gizi azonban sosem volt lakásmacska. Béla az óriási energiája és fárasztási igénye miatt komplikált eset, Gizi pedig azért, mert minden embertől retteg, az első állatorvosi vizitnél majdnem lebontotta a rendelőt, és ő nem az a macska, aki békésen nézelődik a vizsgálóasztalon, vagy aki megnyugszik, ha látja, hogy ott vagyok. Hirtelen mozdulatokra elfut, ha valaki megpróbálja felvenni, azt megöli (engem csak fenyegetve néz), és ha bárki jön hozzánk, futva menekül.

Ettől függetlenül viszont tündéri jószág: békésen játszik (az apró plüssjátékok a kedvencei), velem nagyon bújós, jó étvággyal, válogatás nélkül eszik, és gyakorlatilag egyszer nem kellett rászólni, amióta velünk van.

Valamikor áprilisban kezdtem el ezt a bejegyzést, de Saci miatt végül csak ma jutottam oda, hogy be is fejezzem. Ma volt egy kisebb vihar. Az előkertben az a tuja most nem rángatózott olyan őrülten, mint 3 éve, mert tavaly ki kellett vágnunk. Azóta Béla és Gizi anyukája is kanapéra cserélte a berek susnyáját, Gizi pedig éppen Bélával összebújva fekszik, röviddel azután, hogy a születésnapjára kapott csirkehúst elfogyasztotta. Habár még párszor megijed és menekül, fél éve már senki nem kergeti.