Idén ha csak egy-egy napokat is, de egy tucatnyi fesztiválra kijutottunk. A Szigetet elvileg egy hétre terveztük, de voltaképpen csak két nap voltak nekünk tetsző előadók.
Reggelig bent voltunk és a koncertek után végtelen sátort, kajálós és piálós helyet végigjártunk. Egyébként idén értettem meg először, hogy a Sziget nem azért évek óta a legjobb fesztiválja, mert jó zenei fellépők vannak, hanem a hangulatért, ami bent van. Hogy a koncert után a vadidegen emberek úgy sétálgatnak, mintha a legjobb barátaid lennének. Hogy amikor kijössz reggel hétkor valami diszkószerűségből, akkor a sátor előtt egy konga, egy gitár és néhány táncoló csaj kíséretében random koncert alakul ki. Hogy végtelen ember öltözik be valami mókás ruhába. Hogy mindenki vidám, mindenki imádja a benti közeget. És ezek.
Mika nagyon jó koncertet adott, anno amikor láttuk 17.00-kor kezdett és habár a látvány a színpadon akkor sokkal ütősebb volt, a koncert picit dobozosra sikerült, ellenben a mostanival. A Parov Stelarra majdnem nem jutottunk be, de egy most meg nem nevezett személynek köszönhetően végül a hátsó bejáraton, a zenekar busza mellett elhaladva a színpad feljáratától néhány méterre buliztunk, ami azért elég mókás volt.
Jövőre azért remélem jön majd Kaiser Chiefs, Kasabian meg még néhány hasonló brit banda is.
Mefi hozzászólásai
Mostanában sokat fagyizom és élvezem a jó időt
"Ezt pont nem ismertem, köszi!"
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
"Igen, én is így vagyok vele, a közösség egyelőre..."
Otthoni okoskütyük nyomában: Ring Video Doorbell
"Szia! Tyű, passz, nem tudom, miért csinálhatja. Android..."
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
"majd meglátjuk tíz év múlva :D"
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"Hajrá, most amúgy megint nagyon jó áron van a jegy az..."