Az egyszerű kérdésem az, hogy 2008-ban vásárol-e még valaki HiFi-tornyot? Emlékszem, pontosan tíz éve vettük meg az első ilyen cuccot, egy Compack zenegép cserélése után (melyet Mefi egy liter kólával és egy adat napraforgómaggal szintén tíz év után az örök elektronmezőkre küldött nyaralni), mai napig megvan, három tálcás CD-lejátszója van, két kazettás hurkatöltő egység, egy rádió, két mikrofonbemenet, és van benne karaoke funkció. Ezekre tíz évvel ezelőtt nagyon büszkék voltunk, ma már megmosolyogja az ember, hogy jé, nem viszi az empéhármat
. Ami miatt szeretem, az a régi lemezjátszó a tetején, mely mai napig működik. Igazság szerint csak rádióként, és hangrendszerként üzemel, ugyanis két darab egy méter magasságú hangfal van hozzá, ami sorozat- és filmnézéskor valamint zenehallgatáskor nem rossz dolog.
Viszont ha ma úgy kelnék fel, hogy elmegyek valami hasonlót venni, biztosan nem HiFi-re esne a választás, hanem egy komolyabb 5.1-es házimozira. Kisebb helyet foglal, szebb a hangzása, többféleképpen felhasználható, lemezjátszót lehet rá szerezni és 2008-ban szerintem senki nem hallgat kazettáról zenét, ha megoldható egy jobb eszköz is.
Szóval a kérdés kicsit máshogy: megéri-e 2008-ban HiFi-tornyot vásárolni? És ehhez kissé kapcsolódik egy régebbi, de még mindig vicces »bejegyzés« is.
smv
2008. szeptember 04. — 12:59:35
Az első bekezdés után én is azt akartam írni, hogy inkább 5.1 házimozi, de látom te is inkább ezen a véleményen vagy.
Aurus
2008. szeptember 04. — 13:04:25
Nem. Vagy habár nekem mini Hi-Fi-m van, egy CD, egy kazetta. Nagyjából hat éve kaptam, a kazettát már akkor sem – vagy nagy ritkán – használtam.
A 2.1-es Logitech hangfalamnak például szebb hangja van, így azt szoktam rákötni, ha épp CD-t akarok hallgatni (és otthon is vagyok).
Amúgy az x éves Videotonnal csak az a gond, hogy nem hallgatunk már lemezt, ill. a rádió éppen működik rajta.
Mao
2008. szeptember 04. — 13:32:45
nem volt még sok tapasztalatom efelől, így megkérdezem: számítógép köré 5.1es hangrendszert van értelme építeni? engem pl zavarna, ha 6 helyről jönne a zene, és nem csak elölről 2 nagyobb teljesítményű hangszóróval. szerintetek?
Aurus
2008. szeptember 04. — 13:34:51
[re=53125]Mao[/re]: A koliban egyik srácnak az van és bár nem voltam sokat nála, jó az. Nyilván megfelelően kell beállítani.
Mefi
2008. szeptember 04. — 13:39:20
[re=53122]smv[/re]: bizony. 🙂
[re=53124]Aurus[/re]: én szoktam néha-néha, van itthon kb. hetven-nyolcvan lemez.
[re=53125]Mao[/re]: ha van 5.1-es hangkártyád, akkor nagyon megéri, a zene olyan lesz mintha egy koncerten vagy a stúdióban ülnél, a játékban olyan lesz mintha mögötted robbanna a tank, filmnézésnél olyan érzésed lesz hogy egy Porschében ülsz, és így tovább. 🙂 Ha meg nem tetszik, simán át tudod állítani egy gombonyomással 2.1-re.
lippije
2008. szeptember 04. — 14:21:04
részemről éppen nézelődök egy micro hifi cucc irányába. A konyhába. Mert ugye elég sok időt eltölt ott az ember, azt meg nem szeressük, hogy a szobából ordítson valami, hogy kint is hallani lehessen. Szóval van még bőven létjogosultsága az ilyen dolgoknak (szerintem)
maniakus
2008. szeptember 04. — 14:48:30
Én szoktam használni, elalváshoz, így nem tekeredik a zsinór a nyakam köré éjszaka.
Egyébként vettünk édesanyámnak egy minihifit a konyhába.
Jóaz.
Mefi
2008. szeptember 04. — 15:01:46
[re=53129]lippije[/re], [re=53131]maniakus[/re]: ja, a mini- és mikrohifi tényleg nem tűnik hülyeségnek ilyen célra. Viszont a nagy álmom egy olyan HTPC, aminek minden helyiségben van egy kis monitorja és hangfalszettje. (L)
ZsuKov
2008. szeptember 04. — 15:08:20
én csak lemezjátszót veszek. mert rohadék sznob zenebuzigeci vogymuk.
Mefi
2008. szeptember 04. — 15:13:31
[re=53134]ZsuKov[/re]: akkor én is?
Marcell
2008. szeptember 04. — 16:30:42
Egy hete voltam egy nyaralóban házibulin és meglepődtem amit látok: 2 hangszórós “klasszikus” hifi, USB bemenettel. DVD-kről, pendrive-okról és mobilokról játszotta az mp3-at… Az ilyen “hibrid” modelleknek sztem még simán van létjogosultsága – főleg vidéki nyaralókban.
PAStheLoD
2008. szeptember 04. — 16:31:24
Érdemes venni egy jó erősítőt meg hozzá egy jó hangfalszettet (akár 5.1-est is, igen). És elkérnek érte sacc/kb 150K-t, de kicsit más kategória, mint az 50 ezres Logitech vagy akármi a beépített hangváltóval, erősítővel a mélydobozba.
Plusz kötelezően rá kell kötni az erősítőt a gépre OPTIKÁN, és akkor nem a gép dzsunka hangkártyája végzi az analóg-digitális átalakítást és nem szedi össze a hálókártya, ventillátorok, stb.. sztatikus zörejeit sem. Nem mellesleg az erősítőben jobb a hangváltó, meg “ilyenek” 🙂
Jah, és kell venni jó kábelt is. De azért nem kell elszállni, mint … (Gondolok itt az audio-hiper-filekre, akik dollártízezreket adnak kábelekért, meg fogantyúkért, meg mindenféle kacatért.)
Mefi
2008. szeptember 04. — 17:47:57
[re=53138]Marcell[/re]: igen, én is arra gondoltam, hogy a kertbe szerzek valami Tamaszaki HiFi-t, ami arra tökéletes, hogy ha bográcsozunk, szolgálja a muzsikát. Viszont annyi pénzért már Tamaszaki 5.1-et is lehet.
[re=53139]PAStheLoD[/re]: egy méter optikai kábel meg kétezer forint körül van ha jól emlékszem. 😀
Mao
2008. szeptember 04. — 19:28:01
[re=53127]Mefi[/re]: hát oké, de ezek az 5.1es hangszóró szettek azért nem valami nagy teljesítményűek, nem?
Mefi
2008. szeptember 04. — 19:55:53
[re=53151]Mao[/re]: én nemrég néztem egy faburkolatú nekérdezdmilyet a Média Marktban és hát volt neki ereje, pedig csak a negyedéig tekertem a volumét. Azontúl hogy szép hangzása volt.
Levee
2008. szeptember 05. — 01:39:33
Egy jó hifi-egység sosem árt, ha vájtfülű vagy. Én tuti vennék egy korrekt hifit jó hangfalakkal, egy drágább DAC-cal, ha volna rá pénzem és nem panelban laknék, mert azzal hallgatni zenét egyszerűen összehasonlíthatatlan. Amit az Mp3 művel (meg a sok szar lejátszó) az botrány, csak már hozzászoktunk.
Mefi
2008. szeptember 05. — 13:13:58
[re=53164]Levee[/re]: azért lehet MP3-at jó minőségben hallgatni. 🙂
Andrei
2008. szeptember 07. — 22:54:55
Nekem rengeteg hangkazetta porosodik a fiókban különböző előadásokon készült felvételekkel. Ezeket először digiznem kellene, de lusta vagyok 3-400 órát elcseszni vele. Inkább szerzek majd egy csöves walkmant hozzá. Hifit nem tudom, hogy ki vesz manapság, de az újak kezelik már az mp3-at. Néha mosolygok rajta a műszaki boltokban, ha látok pár darabot, de inkább a hordozható szközökre voksolok.