Dolgok

Annyira irreális, hogy egyszer tudok valamit tökéletesen matekból, (szögfüggvények, sinus és cosinus tétel) a tanár megdicsér többször, kapok egy ötöst órai munkára, a dolgozoatot meg jól elcseszem, mert nem tudom megcsinálni negyven perc alatt. Üvölteni tudnék, pedig tényleg készültem rá, és tényleg ment, de az idő az nagy úr.

Abból is annyira elegem van már, hogy reggel tömött a busz (értsd: olyan szinten tömött, hogy a sofőr fülkéjében is utazók álltak), és az emberek tolakodnak, nyomulnak, a megállókban üvöltöznek, hogy „Hát mennyenek má’ bejjebb, tele van hejjel a busz!”. Történt ez ma is, a busz ismét tele volt, és én – szokásomhoz híven – az ajtó előtt álltam. A megállóban felszállt egy anyuka a négy év körüli gyermekével, és nagy nehezen el is fért. Jött a következő megálló, és egy öregasszony, éppen idejében, és kedvesen a buszvezető tudtára adta, hogy le szeretne szállni. „Ájjon már meg!! Hát le akarok szállni!” Busz satufék, én ippeghogy “félrenyomódtam” az akkor nyíló ajtó elől, az öreglány meg tolja a népet, mit sem törődve azzal, hogy egy anyuka és pöttöm kölyke ott áll, rájuk szól, hogy húzódjanak már odébb. Az anyuka szólt kisfiának, hogy maradjon csak ott, addig ő leszáll elengedni a nénit. Néni meg megy, és majdnem lelöki a gyereket! Miután a kiskölyök elesett a buszon, az öregasszony megállt, és beszólt, hogy ugyan miért nem ment odébb. Na itt finoman közbeavatkoztam:

– Talán nincsen hova menni ezen a szájbalökött reggeli járaton! Inkább segítene a gyereknek, és menne egy későbbi busszal, de biztosan kegyednek kurvára sietős a dolga!

Na erre se köpni, se nyelni nem tudott, megfordult, és baktatott a teszkóba. Igen kérem, egy öreg néninek nagyon fontos reggel hét órakor (amikor tele a busz iskolásokkal és munkába indulókkal(akik eltartják a nénikét)) teszkóba mennie. Ez csak errefelé megy így?