Ilyen volt:
És ilyen lett:
Férfivá lett, de sajnos még nem teljesen.
Mármint ma először láttam verekedni. Megvédte a területét, és szembeszállt egy nála nagyobb és idősebb kandúrral.
Akciófilmbe illő jelenet volt.
Mentem a kertbe megnézni, hogy megszökött-e már, mikor észrevettem, hogy a macskákra jellemző hátdomborító-alagút pózban nézett farkasszemet az előtte két centiméterrel álló egyébként kevésbé kedvelt szomszédunk szürke cirmos kandúrjával. A szőre felborzolva, legalább kétszer akkorának tűnt, a farka (a hátsó) meg mint egy tollseprű. Finoman megsimogattam, hogy egyrészt okoscica, másrészt ne öld meg kérlek, amire egy olyan hanggal reagált, mely leginkább egy működés közben lévő 1600 wattos ETA-porszívó hangjára emlékeztetett, aminek kiszúrják a légzsákját, eközben pedig vámpír-démon-gyilkos tekintettel nézett rám, majd a macskára, aki eközben próbált hátrálni, de Kázmér neki ment, fordultak hármat a földön, majd két olyan taslit lekevert, hogy a cirmos fejvesztve szaladt a szomszédba, útközben még a saját kertjében lévő kutyát is tarkón legyintette.
A rohadt dög, meg tanulta a leckét, többet az se szarik a porta elé.
Imádom ezt a macskát, mindemellett hogy egész éjszaka búgat, menne szerelmi életet élni, úgyhogy ha esetleg lenne valakinek egy még meg nem műttetett ápolt megjelenésű, megfelelő bimbószámmal rendelkező macskaleánya, akit I. Kázmér hercegnek (fókaszín sziámi, hihetetlenül kék szemekkel™) utódnemzés céljából felajánlana egy kóbor órára, vagy kettőre, az ne habozzék jelezni!
Split
2009. május 09. — 07:50:33
nekem kutyám van, az nem jó? :*
Penya
2009. május 09. — 08:38:35
Hat igen, a sziamiak harcias allatok. Nekem nosteny volt, de meg 15 evesen is minden mas macskat lecsapott. Sajna mar nincs az elok kozott ;( Helyette most van albino, azis kek szemekkel.
Mefi
2009. május 09. — 13:52:39
[re=59456]Split[/re]: ha engedi hogy Kázmér rámásszon és két-három patront beleengedjen, simán jó. ;]
[re=59457]Penya[/re]: hát igen, mondjuk inkább más macskákat, mint engem!
RaszP.
2009. május 09. — 14:30:44
heréltesd ki. mindenki jól jár.
Tre Mo Lo
2009. május 09. — 14:41:44
Ivartalanítás. Neki és neked is jobb lesz. Kisebb szökéshajlam, kevesebb esély betegségekre.
Mefi
2009. május 09. — 14:54:10
[re=59460]RaszP.[/re], [re=59461]Tre Mo Lo[/re]: a végső megoldás az lesz, de egy menetet azért szeretnék neki biztosítani, a nagyvilágot jelentő ringlispire-ben. :]
Melcsi
2009. május 09. — 16:27:26
Jajj ez olyan édes…
Nekem egy fekete cicám van, bár ő a férfiasságától is meg lett szabadítva 4 hónapos korában, mert előtte több macskámat is más kandúrok öltek meg és nem akartam újra kitenni ennek…
De boldog:) Először is mert nem tudja miről maradt le, és amiről nem tud, az nem fáj…
Másrészt szobatiszta cicus, az ágyunkban alszik nap mint nap, és nagyon intelligensen ki tud kéredzkedni, sőt, ha olyat szólunk neki, ami nem tetszik, akkor “visszabeszél” és hátat fordítva haragszik, elég megbékíteni.
A kutyáim legjobb haverja, 70cm marmagasságú keverék kutyámmal vágnak nagy harcokat…
ZsuKov
2009. május 10. — 17:09:32
Gáborom, ha kiherélteted én is kiheréllek téged, de foggal 😀