Kábelrendezés

Gondoltam készítek egy fotót az új fémkétszázasról, amit »megszavaztunk«, ugye, de itt a vizsgára készítésben teljesen kiment a fejemből. Máskülönben nem tartom viccesnek már tényleg, hogy mostanában akárhányszor fényképezőt ragadtam, mindig beborult vagy elkezdett szakadni az eső. Borús időben meg gyűlölök fotózni.

Viszont akartam írni az otthoni kábelek rendszerezéséről, kábelrendezésről, kábelterelésről.

Sajnos ennek a fenejó modern világnak többek között egy hátránya van: minden készüléknek van valamilyen vezetéke, és ez egy olyan fizikai akadály, amit még nem sikerült tökéletesen leküzdeni. Persze kisebb-nagyobb megoldások már léteznek, hiszen ott van példának okáért a Wi-Fi, de nem eléggé biztonságos és rengeteg olyan korláttal rendelkezik, amelyek miatt kismilliónyi helyen egyszerűen lehetetlenné válik, hogy a kábelek helyett teljes alternatívaként a levegőn át jöjjék az információs szupersztrádának az tartalmas áradata.

Szóval maradnak a kábelek. Otthon például az én szobámba jön be a fő-fő koaxiális kábel, ami megy a modembe; tőlem megy négy UTP-kábel a számítógépeknek, valamint további három-három kábel a tévének és a telefonnak. Ráadásul anno sikerült úgy behozniuk a főkoaxot, hogy van vagy tíz méter a szekrény alá polcozva. És akkor még jönnek a tápkábelek: a modemé, a routeré, a bridge-é, a telefoné, a televízióé, az ébresztőóráé valamint a hangfalaké. Ez kb. húsz kábel, ami egy hét után úgy néz ki mint a gordiuszi csomó, amit meg lehet ugyan oldani egy vágással, de nem szerencsés.

Van akit nem érdekel. Én is sokáig így voltam ezzel: kábel-kábel, ha sok van, hát sok van. Aztán egyszer meghibásodott az egyik UTP-kábel, és ekkor kellett volna pont telefont is beüzemelnem. Sikerült két és fél óra alatt kicserélni a kábelt és bekötni a telefont. Nem volt vicces. Akkor elhatároztam, hogy ez így nem mehet tovább, még »bejegyzést is írtam a jövőbe«.

Akinek persze olyan lakása-háza van, ahol a kábelek 90%-a a falban erre a célra kiépített csatornákban helyezkedik el, az most mosolyog hátradőlve. Azért egy kicsit nekik is, de inkább mindenki másnak ajánlanám meleg szívvel a kábelterelési tapasztalataimat, vagy mi.

Barátaink

• Ha ellátogatunk kedvenc svéd lakberendezési áruházunk weboldalára, akkor láthatjuk hogy 595 magyar pengőért kapni öt méternyi műanyag gégecsövet, vezeték-tekercselőt, kábelrendezőt, ahogy tetszik. Ez nagyon nagy jóság, adnak hozzá nyolc-tíz darab kis műanyag leszorítót is (azt a fajtát, amivel az akciófilmekben összekötik az emberek kezét). Egy nagyobb háztartásban kettő elkél mindenképpen;
• aztán mindenképpen jól jöhet még a falra rögzíthető picike vezeték-leszorító, amivel szép egyenes úton lehet terelni a kábeleket. Darabja kb. húsz forint, és bármelyik barkács-, lakberendezési és egyéb technikai jellegű üzletben megvásárolható, akár nagy kiszerelésben is;

• masnizófém, vagyis az az apró pici kis fém, műanyag bevonattal, amivel könnyen lehet masnit kötni. Műszaki cikkekhez szokták adni, ezzel tekercselik fel a vezetékeket, de egyébként lehet szintén barkácsboltokban kapni, valami párszáz forint egy méternyi, és ez általában elég is, de inkább több legyen, mint kevesebb;

• türelem.

Szóval, vannak kábeleink, van saját házi kis »dzsumbujunk«, meg vannak eszközeink, hogy ezekből valami rendszert csináljunk. Mehet is a móka, mondhatnánk. De azért mégsem.

Tervezés

Tudom, hülyén hangzik hogy ezt ennyire részletesen kidolgozom, biztos vannak akik röhögnek, hogy hát a Mefi hülye, de a tervezés – mint nagyon sok más esetben – itt is elhagyhatatlan része a folyamatnak. Ugyanis megvan hogy melyik kábelt hogyan, melyik eszközt hová és így tovább. Egy laptop tápkábelét értelemszerűen fölösleges bebetonozni, hiszen valószínűleg gyakran van mozgatva, míg egy hangfal kábeleit a lehető legjobban el lehet dugni és beépíteni, mert ugye nem mozgatja minden nap az ember a’ zöt pont eggyet. És ez így teljesen logikusnak tűnik, de amikor az ember ott van a kezében húsz vezetékkel, net és telefon nélkül, annak a határán hogy széttépi az egészet, akkor.

A gégecső két helyen használható nagyon jól: a számítógép és a tévé közelében. A Tévénél nagyon jó, mert a sok-sok kábelt, ami a tévé és az eszközök között közlekedik, betudjuk csomagolni, és mivel a gégecső oldala végig be van vágva, könnyedén eltávolíthatjuk bármelyiket, sőt, ugyanilyen könnyedén vezethetünk be egy új darabot. És még ha látszik is, egy darab szürke cső még mindig esztétikusabb látvány, mint ötvenezer műanyag egymásba gabalyodva. Az UTP-kábelekkel ugyanaz. Bennvan az eszközben, csatlakozik valamelyik számítógéphez, és kész, be lehet rakni az összeset, a két-két végét felcímkézve, és keziccsókolom. Laptopnál esetleg ki lehet hagyni egy kis részét, hogy ne az egész gégecsövet ráncigáljuk.

Aztán ott vannak a koaxkábelek vagy például a hangfalak vékony kis drótjai. Az egészet körbe a falon, alul, a bútorok mögött és így tovább, apró kis leszorítókkal rögzítve. Ha valami gebasz van és cserélni kell, akkor persze el kell húzni a bútorokat, de egy koaxkábel azért ritkán romlik el, ha nem rángatja az ember naphosszat.

Végül marad még azért jónéhány olyan madzag is, amit nem tudunk se becsövezni, se leszögezni, se megrágcsálni, a 230 végett. Ezekre tökéletes megoldás az összehúzható rögzítő, és a kis tekergethető fémdarab. Előbbit magától értetődik, hogy csak olyan helyeken használjuk, ahol a vezetéket nem mozgatjuk nagy gyakorisággal (ugyanis ha rögzítettük, már csak levágni lehet a műanyagot), utóbbi pedig minden más helyen megállja a helyét.

És végeredményben a nagyon-nagy és undorító csomóból lesz vagy egy kicsi és erotikus csomó, vagy egy gyönyörűen elrendezett, vonalegyenesen haladó madzagorgazmus.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nálam erről ötös szakdogát lehetne írni, mert azért jócskán van még mit megcsinálni. Viszont nekem sokkal jobban tetszik, hogy az eszközöket szépen felrögzítettem a falra, az azokból kijövő zsinórok meg nagyjából határozottan haladnak a cél felé. És persze a csomó sem feltétlenül baj. Most is van itt kb. hatméternyi koaxiál, ami egyszerűen be van tolva a szekrény alá. De ha bármit ki akarsz venni, nincs egymásba gabalyodva, és ez a fontos.

A rendszer jó. Azért jó, mert átlátható. A rendszer kell. Azért kell, mert általában nem egyhetes tervezés és lélekben való teljes felkészülés után kell valamit bővíteni vagy cserélni, hanem mert pont akkor romlik el, amikor ezernyi más dolgod lenne. És ha nincs rendszer, akkor az egész kártyavár, meg az idegrendszered összeomlik. Ha meg van rendszer, akkor mosolyogsz. Mert a rendszer az jó.